Csak egy pillanat 1

Reggel sietve szaladtam a terem felé a hófehér folyosón a zene terem irányába. Amikor beértem, majdhogynem ajtóstul léptem be a terembe és rögtön a helyem felé vettem az irányt. Amikor érzem, hogy valaki a vállamat bökdösi. Dávid volt az(a legjobb barátom). 
- Hol voltál eddig Juli? - szegezte nekem a kérdést. 
- Semmi közöd hozzá! - mondtam huncutul, előre fordultam és figyeltem a tanárt.
Amikor vége lett az órának Dáviddal együtt indultunk meg az ebédlő felé. Amikor megpillantottam egy eddig ismeretlen arcot! 
- Ki az a csaj ott? - kérdeztem Dávidot.
- Csaj? Ő az új tesi tanár, talán bejön? Juli, hahó hozzád beszélek. 
- Mi? Mondtál valamit? Ő a tesi tanár? Nagyon dögös! - mondtam dadogva.
Hosszú fekete haja volt és mogyoró barna szeme. És egyszerűen gyönyörű alakja van. Eszméletlen dögös. 
- Hopp Juli, jól látom? Tetszik neked? Mert úgy bámulod, hogy majd kiesik a szemed.
Mondta kissé gúnyos hangon és közben teli szájjal vigyorgott rám. 
- Hogy? Nem látod milyen dögös? Kinek ne tetszene?! Kár, hogy semmi esélyem nincs nála. - Mondtam kissé szomorkás hangon. 
- Na, de induljunk, mert még az első órájáról elkésünk. - mondta Dávid.
- Igaz. Nem lenne jó, ha már az első órán neheztelne rám…. Vagyis ránk. - mondtam kicsit humorosan. 
- Na akkor megyünk? 
- Aha.
Bekaptam az utolsó falatot is és elindultunk az öltözők irányába. Amikor egyszer csak nagy sungal felborított valaki. 
- Semmi bajod? Bocsi, csak sietek! 
Hallotam egy női hangot és amikor felnéztem egy gyönyörű mogyoró barna szempár nézett rám.
- Semmi bajom….. Ja és semmi…. Gond! - dadogtam, miközben elvesztem azokban a szemekben.
Teljesen magával rántott és csak ültem ott és vigyorogtam! Ő pedig már rég elment. Amikor bementünk a terembe, mindenki bemutatkozott és egy kis ismetetőt kellett mesélnie magáról. Én egész órán le se tudtam venni a szemem róla, csak néztem ahogy a fekete haját fújja az ablakon beszűrődő szélfuvallat. Utána egy hangra lettem figyelmes, aki a nevemet mondogatta! Ő volt az, Sára! 
- Juli…. Juli… Gyere már légyszíves segíteni! 
- Mmmegyek! És miben segíthetek? 
- Kérlek, segíts megemelni ezt a szekrényt, mert alá szorult az a szőnyeg! És pont az kéne, a szőnyeg! 
- Persze! Akkor háromra emeljük? - mondtam és elkezdtem számolni. 
- Egy.. Két…. Há.! 
Hangos nyögések közepette arrébb emeltük azt a bazinagy szekrényt. 
- Köszönöm! - mondta kedvesen mosolyogva. 
- Nincs mit! - és vissza mosolyogtam. 
Amikor vége lett az órának, Dáviddal indultunk a szobánk felé. Amikor beléptem, rögtön az ágyra vetettem magam! És csak Sara járt a fejemben, csak rá tudtam gondolni. Csak feküdtem és merengtem magam elé, amikor Dávid egy hirtelen ötlettel állt elő! 
- Van kedved bulizni egyet? Mert buli lesz a csarnokban, ahol mindenki ott lesz. Mi se hagyhatjuk ki! Na, jössz? 
- Hát elég fáradt vagyok, nem tudom. - feleltem morogva. 
- Sára is ott lesz. - mondta vigyorogva. 
- Tudod mit, kibírom. - feleltem nagy mosollyal az arcomon.
- Gondoltam, hogy ez bejön. - mondta Dávid huncut hangon. 
Fél órával később már ott voltunk a csarnokban, ahol üvöltött a zene. Bementünk és mintha Dávidot a föld nyelte volna el. Úgy eltűnt hirtelen. Én meg a bárpulthoz vettem az irányt. És elkezdem iszogatni. Amikor egyszercsak Sára lehuppan mellém és mosolyogva nézett rám! 
- Szia Juli. Hogy hogy itt üldögélsz magadban? - kérdezte mosolygós hangon. 
- Hát, csak úgy gondoltam, iszogatok egy kicsit. Tudod, hogy megjöjjön a hangulat. - nevettem el magam. 
- Értem! Nem gond, ha beszállok? - kérdezte mókásan. 
- Nem. Legalább lesz egy kis társaságom. 
Ő csak mosolygott és engem nézett. Amikor egyszercsak megcsókoltam. Nem tudom mi ütött belém, csak úgy éreztem, hogy ő is ezt szeretné. De nem úgy tűnt, mint aki nagyon ellenkezne, mert visszacsókolt. És ott csókolóztunk több órán át, de az is lehet, hogy csak percek voltak, amik megnyúltak. Nem tudom, de nagyon élveztem. Amikor egyszer csak elrántotta a fejét.
- Uram isten… Mit művelek?… Művelünk?… Ezt nem szabad! - dadogta kétségbeesve. 
- Miért ne szabadna?
- Mert a tanárod vagyok és tiltja a szabályzat! 
- Nem baj! Úgyis nagy szabályszegő vagyok. - mondtam huncut mosollyal. 
- De engem ki is rúghatnak! És nem akarom, hogy ez bekövetkezzen. 
- Nem élvezted? 
- De, de nagyon is, de nem szabad! Értsd meg! 
- De nekem nagyon tetszel! És én neked…. Esetleg……?!? - kérdeztem dadogva. 
- Hát meglehet. De el kell folytanom ezt az érzést. 
- Ne csináld ezt! Nem tudná meg senki! 
De már meg is fordult és ki is szaladt a csarnokból. Én meg csak boldog voltam, mert megcsókolt és ezt olyan nehéz volt felfogni. És nem tudtam mire gondoljak, de valamit biztosan tudtam. Az pedig az volt, hogy nem adom fel ilyen könnyen.