Cím

Egyek egy lasagne-t? E kérdés azt jelenti, hogy éhségszintem beérte fáradságomét, rejtett energiatartalékomra támaszkodva felálltam hát. Ki az ajtón, be a konyhába (hatot még nem léptem), hűtőajtó feltép, lasagne doboza széttép, mikróajtó klikk, lasagne placcs, mikróajtó klakk. Mennyi legyen? 9 perc. Teker, teker, Muuuu… Kinézek az ablakon és minden olyan nyugodt. Járjak egyet? Ha mennék, úgy érezném, csak azért megyek, mert mennem kell, ha maradnék, utálnám magam, hogy nem mentem. Pedig tudom, jó lenne odakint a frisslevegőtől bódult fejemben közhelyeket idealizálni, mint szobám sarkában önsajnálatban áporodni. Menni vagy maradni? Mondják, ki megy, többet lát, de aki elmegy, nem tudja mi történik itthon... nem tudom… Ha mennék lépkedhetnék a vanília égbolt zenéjére, miközben sétálok alatta. Lóbálhatnám kezeimet, mosolyoghatnék a sirályokon, hogyan rángatják át és hordják szét a csőrük által vájt résen, fekete nylonzsákból a csak pár perce teleszedett ehetőnek vélt szemetet.

Talán végignézném, hogy a hajnali dagály ezüstből barnába fordul, majd lassan bekúszik a tehetetlen fenekükön fekvő kishajók alá az öbölben, és talán hallanám szólni hozzájuk: Ha akartok, most mehettek! Tán látnám őket mosolyogni, mikor elbiccennek a fenéktől. Talán le is fényképezném! Fényképezhetnék madarat, kocogót, munkába igyekvők arcát vagy eget bámuló árnyékom profilját. A hullámtörő egy kövén ülve ölemben cigit tekerhetnék, és olyanokon gondolkodhatnék például hogy „ egy tömeg elindításához jóval nagyobb energia szükséges, mint a mozgása fenntartásához, tehát energiatakarékosságból mozgásban kell tartani az energiánk " vagy hogy „a teljességhez a bűn ismerete is szükséges", és hogy mennyivel könnyebb lopni, mint hazudni.
Vagy hogy a jövő utcaképe miért néz úgy ki, ahogy Spielberg elképzelte?

Tűnődhetnék azon, a harmadik szem melyik sarkából könnyezik vajon? Vagy talán, hogy milyen lehet a színes reflektorok éjszakai tánca a Niagara falán? …egyedül egy holdtalan éjszaka és az óceán közepén lebegve, vajon hányszor szalad át fejemben, hogy ez van-e elrendelve? Vagy mi van akkor, ha 14 éves vagyok, és telefonom van az árvaház vonalán, egy hang beszél, s azt mondja mindenem van, ami másnak is, csak eddig nem érdekelted őket nagyon. Vajon mi fut át az agyamon?... gondolhatnék rá is. Igen őrá is, ki érzem, hogy most is figyel, miközben lapos kavicsokat kacsáztatok a dagály hátán. Rá, akire akkor is gondolnék, ha otthon maradtam volna. Megérdemeli, hisz kihozza belől… TIIINGGG!
A mikró hangja papír-golyót gyúr gondolataimból, és behajítja őket a kukába. Hol a náthába lófráltam 9 teljes percig? Megeszem a lasagne-t és olvasok.