Bordó bársony

Már megint rá kellett várni és épp a totális elkésés határán tartottunk a színházból. A taxit telefonon már megrendeltem, de a kedvesem még mindig a fehérneműit válogatta (nagy igénye és kiváló ízlése volt hozzá), rövid szőke hajú alacsony , alig másfél méter magas, formás nőként bármit felvehetett mindenben csinosnak mutatott. Most épp a rövid fekete koktél ruháját tette ki a franciaágyunkra, de előtte a vörös csipkés harisnyatartóval vívott küzdelmet. Az órámra nézve, bementem hozzá hogy felgyorsítsam az eseményeket… nagyon szexi, főleg tudva hogy sose hordott melltartót így a bársonyruháján körvonalazódott édes kis domborulatainak minden kontúrja. A színházban egy operát adtak, nekünk egy páholyba szólt a jegyünk, ahol bordó bársonnyal bevont kárpitok, székek várták Thália szerelmeseit. A „ La Traviata” a híres kéjhölgy , szomorú története elevenedett meg, szenvedélyes és vad muzsikával. Barátnőm elragadtatva hallgatta a felcsendülő, számára oly ismerős dallamokat. A tragédiával végződő szerelmi történet gyönyörű szép főhősnője a betegségből felépült Violetta épp fogadást adott a kor francia nemeseinek és urainak.

Már az elindulás türelmetlenségében megkívántam, ahogy öltöztettem és sietettem. De a színház bordó bársonya és a fekete ruhája alól előtűnő hófehér bőre és fekete harisnyája, formás lába, csipkés kesztyűbe bujtatott keze kecses vonala kontrasztjában még izgatóbbnak hatott mint idáig valaha. A zene forró ütemben szólt és én a combját simogattam, megemelte formás popsiját és egy pillanat alatt lecsúsztattam falat tangáját. Arra gondoltam, hogy a harisnyatartója és csupasz puncija a bársonyt érinti. Férfiasságom lázasan tombolt, ő lassan simogatta, miközben mind ketten mereven néztük az előadást. Közel két méteres magasságomhoz képest, a híresen hosszú kezem rá is talált a csiklójára, bebóklásztam édes pici szőke puncija minden pontját, míg ő az alsó testét lassan mozgatta, közben az énekest meredten néztük. Sokáig csak az összeharapott szája szegletéből láthattam, hogy többször a csúcs közelébe ért, már a bársonyszéke is nedves volt, ami igaz szakszerűen itta magába azt, amit én szoktam a számba szívni. Ezt a tomboló állapotot megváltásként szakította meg a szünet.
Felálltunk és kinyitottuk a páholy egyik ajtaját, a két ajtó közt hatvan- hetven centi lehetett. Az ajtók takarásában álltunk.

- Most megkapod! –mondtam neki, S már szedte is ki az ágaskodó farkincám ami keményen és nedvesen feszült a kezébe. A többi tiszta őrjöngés volt, neki támasztottam a falnak s fel kaptam a fenekénél. Ami máskor kicsit körülményes volt most ment mint az olajozott villám. Tartottam és nem éreztem a testének súlyát csak toltam, a fülemet harapdálta végtelen sok ideig csak mozgattam a fenekét a harisnyás lábai a füleimet súrolták. Már nagyon feszélyezet a helyzet, és éreztem, ahogy gyűlik a fehér kéj. Majd vad rángatózást éreztem, borotvált amúgy is szűk puncijából és a fülembe elélvezett. Le kellet tennem, úgy bukott a vörös szájával a férfiasságomra mint egy szomjas vándor a vízcsapra. Szívta – húzta, annyit éreztem lassan, hogy a fehér kéj elönt, majd felhördülve hatalmas adag fehérjét pumpáltam a szájába s mélyen a torkába. Egy pillanatig azt hittem megfullad, de utána rendbe jött. Felállt és gyengéden szájon csókolt, így szokta bizonyítani, hogy az utolsó cseppig lenyelt. De még éreztem a száján valami érdekes ízt, ami az én magom utolja lehetett.Eszméletlen érzés kerített hatalmába. Összerendeztük magunkat és remegő lábbakkal visszaültünk az igéző bordó bársony székeinkre, elpilledve egymás kezét fogva, várva az opera szomorú fináléját. Azóta a „La traviata” sejtelmes mosolyt csal az arcomra, és ez csak a mi titkunk…