bogu kaland: Peru

Perui kalandjaim.


Az Inka Birodalom az európai ember hódításai előtt létező ősi indián civilizáció Dél-Amerikában. Közigazgatási, politikai és katonai központja Cuzco volt. Legnagyobb kiterjedésekor magába foglalta a mai Ecuador, Kolumbia, Bolívia, Argentína és Chile több részét. Az inkák királyukat a "nap gyermekének" nevezték. Az inkák egy történelmi fejlődés utolsó szakaszának voltak főszereplői. Az Inka Birodalom egyike volt a világ legnagyobb és legrejtélyesebb kultúráinak.
A kecsua néphez tartozó inka törzs tagjai hozták létre, akik az 13. században a Cuzco-völgyben, a Titicaca-tó melletti Collasuyo területről, más törzsekkel törzsszövetséget alkotva, a szomszédos törzseket és államalakulásokat leigázva, az Inka Birodalom uralkodó osztályává váltak.
A Birodalom növekedése
Az ajmara Tiahuanacói Birodalom széthullása után az inka törzsszövetség szállásterülete a Titicaca-tó melletti Collasuyo terület volt Pucaritambo központtal. Innen vándoroltak a Cuczo-völgyébe, ahol meghódították a kecsua törzseket, és teljesen asszimilálták őket (az inkák tudatosan erőltették rá a meghódított népekre a kultúrájukat és nyelvüket), viszont az inkák átvették a kecsua nyelvet, melyet még ma is beszélnek.
Első uralkodója Manco Capac (a cápac kecsua nyelven urat jelent) volt. A 14. század végén Inca Roca uralkodása idején az Inka Birodalom befolyása a Cuzco körüli 32 km-es körzetre terjedt ki. A 15. század elején Viracocha Inca (neve egyházi vezetőre utal) uralkodása alatt a terület 40 km-es körzetre nőtt.
Viracochát fia Pachacutec Inca Yupanqui (uralkodott: 1438-1471; nevében a Pachacutec hadvezért jelent) követte, akit az ő fia Túpac Inka Yupanqui (uralkodott: 1471-1493). Túpac Inka Yupanqui uralkodása idején 1471-ben az Inka Birodalom észak-déli kiterjedése 4000 km, míg kelet-nyugati kiterjedése 800 km volt. A birodalom legnagyobb kiterjedését Huayna Capac (1493-1527; nevének jelentése ifjú úr) uralkodása alatt érte el, amikor a Quitói Királyságot (a mai Ecuador) meghódította.
* * *
1992. november közepén érkeztünk meg Limába, Peru fővárosába repülőn Columbiából Délamerikai kalandozásaik előző állomásáról. Limában egy napot és két éjszakát tartózkodtunk. Elég is volt ebből,a sós tengeri levegőt árasztó,szürke hangulatú kikötővárosból. Egyedüli nevezetesség szent Francesco üvegkoporsóban lévő múmiájának megtekintése volt a róla elnevezett főtemplom aulájában.

Harmadik nap reggel már repültünk is Cuscóba. Cuscó derűs napsütéssel és 35 fokos meleggel fogadott bennünket. Egy régi nemesi házban szállásoltak el bennünket, mely szállodaként működött. A perui kormányzat nem enged egy emeletesnél magasabb épületeket építeni, mert a történelmi város vonzerejét lerontaná.

Tisztálkodás után elindultunk gyalogos városnézésre. Ámultunk és bámultunk a hatalmas több négyzetméteres kváderkövekből épített régi két-három méteres palota alapjaira épített faerkélyes spanyol gyarmati paloták láttán. A lejtős eredeti kockakövekkel kirakott keskeny úttest közepében egy nyitott csatorna vezetett valahová. Ebben folyt le az utca lakóinak szennyvize. Egymásköz csak pisisszagú városként emlegettük Cuscót. Az étkezde felé sétálva elhaladtunk az egyik tiszta aranyfaragású szobrokkal, cirádás aranyozott oszlopbelsővel és aranyoltárral felékesített templom mellett. Pár percre be is néztünk, de mivel a főtéren már megcsodáltuk a még jobban felékesített főtemplomot, nem sokat időztünk benne. A leigázott inkák aranyaiból, tellett a dekorációra.

Belépve a kisvendéglő udvarára iszonyú bűz fogadott bennünket. Az udvar végében ketrecekben étkezési célra tenyésztett kutyák várták sorsukat. Belépve az étkezdébe pár bennszülött félliteres és literes korsókból iszogatta a csicsát. Letelepedtünk az asztalok melletti padokra és belekóstoltunk a kihozott csicsába. Iható, de nem a legjobb íze van. Én, videómmal körbejárva a kocsmát, elérkeztem a konyhába. Ahol főzték a finom zöldséges húslevest, és sütötték a husit. A zöldséghulladékot ledobálták a padlón futkosó tengerimalacoknak.

Amint videózok, visítást hallok. Az egyik termetes konyhalány grabancánál fogva elkapott egy tengerimalacot, tarkón ütötte, és máris kezdte nyúzni... Kérdem tőlük ez fő a levesbe? Igen, jött a természetes válasz. És a tepsiben mi sül? El pero (kutya) na, gondoltam, nem rontom el a többiek étvágyát inkább magamba zárom a titkot. Amint leültem közébök egy deci kaktuszpálinkát kértem. Egy hajtókára lehúztam. Ez valamennyire lecsillapította háborgó gyomromat. Aztán leöblítettem a bűn rossz, savanykás csicsával.

Az ebéd mindenesetre nagyon finom volt. A főfogás után kaptunk tortillát. Ez kukorica lepényféle, gyümölcshabbal nyakon öntve. Ebéd után átmentünk Az Aranymúzeumba. Mindenütt fegyveres őrök álltak. Félórás videó felvételt készítettem a perui inkák megmaradt kincseiről. Megrázó élmény volt, hogy ha ennyi megmaradt, mennyi lehetett amennyit beolvasztottak a kereszt és a hittérítés nevében fosztogató zsoldos martalócok zsákmányául esett kincs.

A Múzeum után szuvenírvásárolgatás következett. Délután egy órás pihenő és estefelé máris egy színházi előadás népi táncokkal, regékkel tarkítva. Nagyon nagy élményt adott az egész perui inka eredetmítosz eljátszása és szemléletes dalokkal tarkított bemutatása. Az élménykavalkádtól zsongó fejjel tértünk nyugovóra.

Másnap a fellegvárban tettünk kirándulást. A fellegvárra való feljutás kétezer méteres színt emelkedéssel járt. Sokan rosszul lettek közülünk. Nekem csak a fejem fájdult meg. Felérve az idegenvezető mindenkinek egy maréknyi kóla levelet adott, hogy ezeket rágcsáljuk, mielőtt a ritka levegőtől elveszítenénk a látásunkat és az eszméletünket.

A vár középpontjában emelt fekete piramisoltár vércsatornákkal volt ellátva. Egy patak vizét vezették a vájatok összefolyása által kialakított gödörbe, és a patak elvitte a kiontott vért a szent Gajabamba folyóban a szellemekhez.


A vár óriási kváderkövekből épült. Olyan pontosan illeszkedtek a kövek, hogy egy késpengét sem lehetett közébök dugni. A kilátás pompázatos volt. Itt mesélték el az utolsó inka tőrbecsalását, elfogását. Pizarró azt ígérte neki, ha egy termet megtöltenek arannyal, akkor hazaengedik övéihez. Mikor megtelt a kamra, akkor megfojtatta, és a várárokba dobatta.


Atahualpa öccse, hadvezérként hatalmas sereggel indult bátyja kiszabadítására, de elkésett. Sereg tehetetlen dühében óriási pusztítást végzett a rájuk rontó lovasvértesek között, de, mivel a várat nem tudták bevenni elvonultak a Matsu Pichu (öreg hegy) várába. A várat a spanyolok sohasem vették be. Százötven évig éltek itt családostól a harcosok, aztán valami okból, tömeges öngyíkosságot követtek el és kihalt a teljesen épen maradt erődítmény. Ide fogunk menni holnap.

A világ egyetlen Z alakban hegyre felfutó vasútján indultunk el a Matu Pichu fellegvárába. Ehhez a Cuscó völgyből 2500 méter szintre kellett a mozdonynak a szerelvényt felvontatni. Tehát mentünk egy 5 fokos-os emelkedőn 1 kilométert előre és felfelé, majd megint fokos emelkedőn visszafelé. 1 óra alatt elértük a 2,5 ezer méteres magasságot. Itt a fennsíkon vonatoztunk a Gagajabamba mentén egészen Gajakil városáig. Ez volt a végállomás.

Innen busszal mentünk a Matu Pichu tövénél elhelyezkedő turistaközpontba ahol megebédeltünk. Vezetőnk kiosztotta a kólaleveleket és azokat rágcsálva elindultunk a Matu Pichura felvezető 150 falépcsőfokon. Akkora fáradságot érezve vonszoltuk magunkat, hogy mire felértünk elfogyott belőlünk a szusz. Az elénk táruló látvány mindenért kárpótolt bennünket. Szemben volt a Matu Pichu ikerhegye. A panoráma fenséges és egyben elborzasztó is volt.

Maga az erődváros teljes épségben fennmaradt, csak a fatetőt kellett pótolni az épületeken, mely elkorhadt. Félórás videofelvételt készítettem erről a hősi szellem városról. Elborzadva néztük a meredek falak alatti várárokban egymáson heverő több ezer gyerek, asszony és férfi csontvázakat. Tömeges öngyilkosság látszatát keltették. Miután betöltekeztünk a szent hely szellemével, és idegenvezetőnk szakszerű intencióival elindultunk lefelé. Mindenesetre könnyebben lépkedtünk.

Autóbuszunk már várt ránk. Sietnünk kellett, mert el kellett érnünk a vonatot. Késő estére értünk Cuscóbeli szállásunkra. Másnap reggel máris indultunk a csacsapolyák égetett agyagtégla várának és temetkezési helyének megtekintésére. Az, az érdekes a múmiáikban, hogy agyaggal tapasztorták be őket, és ha az agyagot óvatosan a restaurátorok leveszik róluk, ki lehet gipsszel önteni az alakjukat. Ha kifestik őket, olyan mintha élnének.

A csacsapolyákról.
Pár évszázad alatt több száz jelentős kőépítményt, kegyhelyet, temetkezési célú falfülkéket hoznak létre. Uralják a fenti világot, magabiztos hegylakóvá és kegyetlen harcosokká válnak, Büszkék különbözőségükre. Esténként a tűznél mesélnek gyermekeiknek a nagy tengerről, az azon túli világról, hajókat vésnek köveikbe, emléket hagyva a saját népvándorlásukról. Bebalzsamozzák elhunyt hozzátartozóikat. Peruban való letelepedésüket követően megérkeznek, szinte ugyanonnan, ahonnan ők jöttek, a spanyol hódítók, ők az utált inkák miatt melléjük állnak, és győznek, majd eltűnnek pár évtized miatt, mert elszoktak az európai vírusoktól. Peru felhőharcosainak mai kőemlékei egy csodás kultúra, fantasztikus nép, és ottani szemmel kirívóan egyedi jegyekkel rendelkező emberek nyomait és titkait őrzik. Ki tudja, egyszer talán megszólalnak a genetikusok, és sajtó tájékoztatón jelentik be, hogy valóban: punok és kelták lehettek, de volt köztük néhány hun harcos is... mindenesetre elgondolkodtató.
A szemlélődés után buszra ültünk és hazatértünk Cuscóba. Estefelé látogatást tettünk egy újabb kiskocsmában, ahol tatusültet tálaltak fel. A tatút is tenyészik, népeledel. Ez az úgynevezett örvöstatu, vagy hangyászsün. Nagyon finom, ropogós hófehér húsa volt. Mellé pikante szósz és más salátaféleségek és perui kukoricabor dukált.
Másnap elmentünk tiszteletünket tenni Sztipán uránál a Camaromez völgyébe a csincsaró indiánközösségbe. A Perui Központi Múzeumban, már tisztelegtünk előtte, ahol restaurálva, több mázsa jáde ékszereitől, aragy koronával a koponyáján, arany kar és lábperecekkel felékesítve egy golyóálló üvegvitrinben fogadta hódolatunkat. A csicsarók falva nagy kiterjedésű körkörösen, csonka kúp formában egymásráépülő várfalak alatt terül el.
A régészek a festett agyagvakolatot restaurálták és restaurálás közben találtak rá a hatalmas, óriási kincslelettel bővelkedő szarkofágot rejtő kamrára. A király teljes harci díszben, felékszerezve nyugvó csontvázát hónapokig restaurálták, mire szállítható állapotba került. Mi csak tablókon tekinthettük meg a leletmentés fázisait.
Az élelmes falusiak Varikocsa Papa és Pacsa Mama obszidiánból kifaragott bábuit árusították. Lehetett kapni különböző rontás elleni amuletteket és Sztipán Urának cserépből formált kicsinyített mását, valamint festett edényeket. Árusítottak még lámaszőrből szőtt szőnyegeket, és ponchókat. Miután kedvünkre televásároltuk magunkat buszra szálltunk és meg sem álltunk Cuscóig.
Este búcsúvacsora az Arany Tatu étteremben. Tatu, kutya és tengerimalac sültek között válogathattunk. Kaktuszpálinka, kukoricabor, csicsa volt a kaját leöblítő folyadék. Echte indián zene mellett nosztalgiáztunk és szellemileg emésztettük az egy hét alatti látnivalókat. A végén táncra perdültünk a helyi lakosokkal és eljártuk velük a Tápéi darudöbögőrt, meg a kanásztáncot. A mulatság után elvackolódtunk hospedájunkban, hogy reggel új erőre kapva folytassuk utunkat Bolíviába.