Baráti szerelem 3. fejezet

Harmadik fejezet


„Csupán a félelem akadályozhat meg abban, hogy azt az életet éld, melyre igazán vágysz. A félelem csak pár esetben hasznos, a többiben viszont kárt okoz, és csak akkor lehetsz sikeres, és boldog, ha nem foglalkozol vele, és megteszed az első lépést.”
J.R


- Azt hiszem, hogy meggondoltam magam – megállt, és bámult a lányra, aki csak vigyorgott odabentről. A jégpályán rengetegen voltak. A legtöbben már gyakorlottan rótták a köröket, mutattak be pár trükköt, piruettet, és persze akadtak Erikhez hasonlóak is, akik még csak most léptek először jégre, és bátortalanul, ügyetlenül igyekeztek elsajátítatni a korcsolyázás csínját-bínját. A férfi lábai remegtek, és a gyomra görcsbe rándult. Mikor eltervezték, hogy eljönnek, akkor jó mókának tűnt, ám most, amikor már csak egy lépés választja el a jégtől, most már nem tűnik viccesnek, és semmi kedve bemenni- én inkább innen kintről nézlek majd, és szurkolok neked, hogy el ne sodorjon pár óvódás.
- Már nincs vissza út –megfogta a kezét, és finoman húzni kezdte befelé- gyere már. Mögötted mindenki arra vár, hogy be gyere, és ők is jöhessenek.
- Szívesen félre állok – egy pillantást vetett maga mögé, és látta, hogy pár fiatal valóban ácsorog mögötte. Ettől még jobban elbátortalanodott, mert úgy érezte mind őt figyelik, és amint a jégre lép dob egy seggest, és rajta fognak nevetni.
- Nézd meg, hogy még az ovisok sem félnek –mutatott a korcsolyázó apró emberkékre- te meg vén szamár létedre tiszta beszari vagy.
- Vállalom –mosolyt erőltetett- méghozzá büszkén.
- Na, ne viccelődj –ismét húzni kezdte- gyere.
- Ne siettess –bátortalanul tett egy lépést előre, és az egyik lába már a jégen volt. Máris úgy érezte, hogy kicsúszik alóla a talaj. Egyik kezével a lányba kapaszkodott, míg másikkal a pálya szélébe, és tett még egy lépést. Most már mindkét lába a jégen volt.
- Jaj de ügyes vagy –nevetett- innen már gyerekjáték lesz. egy-kettőre megtanulod.
- Én nem hiszem –teljes erőből markolta a pályát övező fal peremét- jól ismerem magam.
- Én is jól ismerem magam. Képes vagyok a lehetetlenre is.
- Ez még a te képességeidet is meg fogja haladni.
- Na, gyere –megfogta a fiú kezét- felváltva lökd magad a lábaiddal. Menni fog ez, ne aggódj.
- Tuti kitöröm a nyakam –ismét úgy érezte, hogy mindenki őt figyeli. Tekintetük összefonódott. A lány nyugodtsága, magabiztossága egy kis erőt adott neki. Biztos volt benne, hogy el fog esni. Körülöttük az egész pálya tele volt. Minden évben felállították november közepén, a város főterén ezt a pályát, hogy a korcsolyázni vágyók szórakozhassanak. A pályán az épp, hogy totyogóktól az öregekig minden korosztály megtalálható volt. A kicsik estek, keltek, de élvezték a mókát. Az idősebbek együtt csúszkáltak, körbe-körbe. A párok kézen fogva siklottak a jégen, és még az idősek is újra fiatalnak érezhették magukat. A pálya körül árusok tömege vert ideiglenes tanyát. Árultak forralt bort, gofrit, lángost, hotdogot, ajándéktárgyakat, és még sok minden mást. Estére az egész tér megtelt élettel, és akik bírták, sőt még azok is, akik nem, ők mind ott voltak, hogy élvezzék az évszak eme zord varázsát. A téren még a város mikulása is megjelent, és szaloncukrot osztogatott a gyerkőcöknek. A pálya mellett volt még egy kis színpad is, ahol élő zenét játszottak, és felvonultatták az összes karácsonyi klasszikust. Hátrébb pedig egy élő betlehemi jászol is fel volt állítva, ahol szintén sok gyerkőc ácsorgott, és mutogattak ujjal a bent lévő állatokra, melyek mit sem törődve velük feküdtek a meleg szalmán. Ez az este szokatlanul hideg volt, ami talán az előző napon lehullott hónak is köszönhető. Nem esett sok, alig öt-hat centi, de pár órára sikerült megbénítania a közlekedést, a kicsiknek pedig remek lehetőséget adott a mókára.
- Nem fogod. Ne kéresd magad.
- Oké, jó. –elengedte a falat, és két kézzel kapaszkodott a lányba, aki csak mosolygott a férfi bátortalan mozdulatain, és félénk tekintetén.
- Csak az egyik kezem fogd –elengedte az egyik kezét, és apró lökésekkel elindult előre.
- Máris indulunk? –félve pillantott a lányra, aki húzni kezdte. Lassan siklottak a jégen. Mindkét lába remegett, és még soha életében nem koncentrált ennyire semmire sem.
- Jó lesz, ne félj. –nevetett.
- Neked tuti – ismét találkozott a tekintetük. Melegség fogta el. Napról napra jobban szerette Katát, és egyre nehezebb volt ezt az érzést magába fojtania, titkolnia. Élvezte, hogy foghatta a kezét, hogy vele lehetett, de szomorú is volt, mert tudta, hogy ez barátságnál több nem lehet. Az ünnepek közeledtével pedig még inkább fájt a szíve. Nem akart egyedül, a lány nélkül ünnepelni. Azt akarta, hogy mellette legyen, hogy reggel együtt ébredjenek, és induljanak el a fához, hogy kibontsák az éjjel oda rejtett ajándékokat. Szeretné magához ölelni a fa mellett, miközben forró, almás-fahéjas teát szürcsölnek. A háttérben ünnepi zene szól, és minden a szeretetről szólna. Erre azonban esélye sincs. Egyedül kell majd ünnepelnie, és nem lesz ott mellette, hogy megosszák egymással ezt a pillanatot.
- Figyelj, kanyar jön.
- Kanyaaaar? –kérdezte ijedten, és egyből dobott egy hátast. A hátsója sajogni kezdett, és egyből elvörösödött. Kata pedig csak nevetett.
- Várj, segítek –nyújtotta a kezét.
- Ne nevess –de ő is nevetett.
- Ezen mindenkinek át kell esnie –felsegítette- nem szégyen.
- Dehogy nem az –sikerült feltápászkodnia. Még egy fél órát töltöttek a jégen. Erik dobott még pár hátast, de a végére egész jól belejött, persze még koránt sem annyira, hogy bajnokságot nyerjen, de idővel még az is összejöhet.
- Készítünk hóembert? – az árusok között hömpölygő tömegben sétáltak.
- Most? –megállt, és a lányra nézett.
- Igen –elmosolyodott, és nagy, kérlelő, boci szemekkel bámult a férfira- létszi, létszi.
- Ennek a tekintetnek lehet nemet mondani? –elvarázsolta a pillantása.
- Neeem –kuncogott.
- Elképesztő, hogy mindig mindenre képes vagy rávenni –tovább indultak a tér melletti parkba, ahol gyerekek hógolyóztak, szerelmes párok sétáltak kéz a kézben, és persze akadt még pár jelentkező rajtuk kívül, akik szintén hóember alkotásba fogtak. – Na, akkor hajrá –mosolygott, és nekilátott, hogy elkészítse az első gömböt.
- Ezer éve nem csináltam ilyet –igyekezett maga előtt görgetve egyre nagyobb golyóra szert tenni. A friss hó remekül tapadt, és alig pár perc alatt sikerült létrehoznia egy méretesebb gömböt –szerintem ez már jó lesz.
- Rakjuk az enyémre –óvatosan felemelték, és ráhelyezték –már csak a feje hiányzik.
- Én elkészítem, addig keress ágat, meg kavicsokat, hogy szájat, és szemet is készíthessünk neki.
- Értettem főnökasszony –nevetett, és elindult, hogy végre hajtsa a parancsot. A hó mindent belepett, így nem volt könnyű dolga, de végül sikerrel járt, és percekkel később kész is lett a hóemberük.
- Ismét remek munkát végeztem –elégedetten bámult az alkotásra.
- Nélkülem semmire sem mentél volna –piszkálta.
- Haha –nevetett- eddig azt sem tudtad hogyan néz ki egy hóember.
- Most beszóltál? –elmosolyodott, majd a lányra tekintett. Rég érezte magát ilyen jól. Azzal lehet, akit a világon a legjobban szeret, akiért a szíve dobog, és aki nélkül értelmetlen lenne az élete. Sosem hitte volna, hogy ez az érzés számára valaha is megadatik. Volt már párszor szerelmes, de ennyire még sosem. Kata különleges. Olyan hatással van rá, mint előtte még egy nő sem. Hálát ad minden pillanatért, amit vele tölthet, még így barátként is. Tiszta szívből szereti, és csak egyetlen dolgot akar, azt, hogy a lány boldog legyen. Még akkor is, ha nem mellette lesz az, ha nem ő lesz az a férfi, akinek a fülébe súgja, hogy szereti, akit átölel, megcsókol este elalvásnál. Ahogy végig nézett rajta, vegyes érzelmek fogták el. Boldog és szomorú volt egyszerre.
- Mi az? –észrevette Erik gondolatainak az elkalandozását.
- Semmi –tért vissza a valóságba, és mire észbe kapott volna, Kata egy kisebb marék havat tett a nadrágjába, amitől odalent teljesen lefagyott. Ugrálni kezdett a meglepettségtől, és hogy megszabaduljon a hótól, de az pillanatok alatt elolvadt-, na, megállj csak! –kiáltotta, felmarkolt egy nagyobb adag havat, és a közben már futásnak eredt lány után szaladt. – Ha elkaplak, akkor véged lesz! –nevetett, és szaladt a fák között cikázó lány után, aki hátra-hátrapillantott, és ijedten látta, hogy Erik egyre közelebb ér. Mindketten nevettek, mikor végre utol érte. Kata egy fa mögé bújt, és próbálta kicselezni a férfit, de nem járt sikerrel. Elkapta, és a hóba rántotta. – Ismered a kicsi a rakás játékot? – a lány fölé nehezedett, és pimasz tekintettel bámulta.
- Ahhoz nem többen kellenek –levegő után kapkodott. A futás kimerítette.
- Vannak itt még páran, csak el kell kiabálnom magam –nevetett.
- Nem hiszem, hogy a segítségedre sietnének.
- Úgy látom, hogy most inkább te szorulsz segítségre –élvezte a helyzetet. Eddig mindig ő volt a vesztes oldalon, ám most Kata került oda.
- Ezt miből gondolod? –ő is élvezte a helyzetet. Ismét gyereknek érezte magát, és tetszett neki, hogy ebbe a helyzetbe került. És tudta azt is, hogy bármikor kikerülhet belőle, mert Erik túlságosan óvatos, és vigyázz rá nehogy baja essék.
- Hát abból, hogy te vagy alul, és esélyed sincs kiszabadulni.
- Ó dehogy nem –vigyorgott- sokkal erősebb vagyok nálad –kidugta a nyelvét.
- Szájhős – cukkolta- csak szájhős vagy.
- Na, várjál csak –a cukkolás bevált, felszívta magát, és támadásba lendült. Eriket váratlanul érte, és mire észbe kapott már ő volt alul-, na, ki a szájhős? –elégedetten, büszkén vigyorgott.
- Hát te –tetszett neki a lány harciassága, és esze ágában sem volt megadni magát. Tovább birkóztak a fák rejtekében, ahova csupán elvétve sikerült a pár méterre lévő, ősvényt megvilágító lámpának bevilágítania –add fel!
- Én, soha – mindketten nevettek, és élvezték a helyzetet. Jól érezték magukat, és még azzal sem foglalkoztak, hogy a hideg hóban birkóznak. Páran felfigyeltek rájuk, és mosolyogva figyelték a két idiótát, akik, mit sem törődve velük, küzdöttek egymással, míg bírták szuflával, majd végül egymás mellé dőlve feküdtek hanyatt a hóban.
- Mit szólsz egy döntetlenhez? –kapkodott levegő után.
- Benne vagyok, de, csak mert hosszú napom volt, és hulla vagyok. Ha kipihentebb lennék, akkor semmi esélyed nem lenne.
- Szájhős –nevetett.
- Készítsünk hó angyalt – mire kimondta, már neki is látott. Karjaival, lábaival legyezni kezdett, és pillanatok alatt elkészült. Erik figyelte, majd ő is megalkotta a saját angyalát.
- Ideje felkelnünk, mert meg fogunk fázni –felállt, majd felsegítette a lányt.
- Milyen szép lett –az angyalokat bámulta, s közben kezével söpörte le a ruhájára tapadt havat. Teljesen átfagyott, de nem izgatta. Jól szórakozott, élvezte a mókát. Egy rövid időre elfeledhette a gondjait, és élvezhette az életet. Nagyon jól érezte magát. Eriknek mindig sikerül feldobnia a hangulatát, és vele úgy érzi, hogy minden sokkal könnyebb. Nincsenek gondok, és nincs lehetetlen. Teljesen más, mint a barátja, aki állandóan féltékenykedik, zsörtölődik, és mindenből problémát csinál. Semmi sem tetszik neki. A miatt is veszekedett vele, hogy az estét Erikkel akarta eltölteni. Teljesen ki akarja sajátítani, és elzárni a barátaitól, családjától, mindenkitől. Ő persze eljár bulizni a haverokkal, és sokszor órákra eltűnik. Az sosem baj, és ha véletlenül fel meri neki hozni, akkor kiakad, és a válasza csak annyi, hogy semmi köze hozzá, hogy merre járt. Egy hete még rá is támadt. A falhoz szorította és a képébe ordibálta, hogy akadjon már le róla, majd elviharzott, és másnap estig nem is látta. Néha Maga sem érti, hogy miért van még vele. Az igazság az, hogy már az érzelmeiben sem biztos. Elég régóta vannak együtt, talán túl régóta is, de neki csak ő van. Nem szakíthat vele, mert akkor egyedül marad, és abba belehalna. Persze most itt van Erik, aki boldogságot, és örömöt, na meg mókát visz az életébe, és aki iránt néha nem is tudja, hogy mit is érez valójában. Szereti, nagyon szereti, és vannak pillanatok, amikor úgy érzi, hogy még ennél is többet érez. Amit viszont biztosra tud, hogy nem akarja elveszíteni. Vele akar lenni úgy kezdetnek örökre. A gondolataiból visszatérve a férfit bámulta, aki még mindig igyekezett megszabadulni a rá tapadt hótól. Ahogy nézte boldogság töltötte el, olyannyira, hogy majd kiugrott a bőréből. Odalépett hozzá, bele karolt, és elindultak vissza a térre –gyere, meghívlak egy forralt borra.