Baráti szerelem 2. fejezet

Második fejezet

Amikor rádöbbensz, hogy csak egy életed van, és küzdened kell azért, amit szeretnél, akkor egy egészen új világ nyílik meg előtted. A legtöbb dolog már nem lesz fontos… és csak egy valami van, amiért küzdeni fogsz… az álmodért, az életért, amit mindig élni akartál.

Az ősz egyik pillanatról a másikra vette át a hatalmat, és a nemrég még zöldben pompázó tájat ezernyi színbe öltöztette. A maga árnyalatainak mindegyikébe. A vándorló madarak már mind messze jártak, akik pedig maradtak már felfedezték a nekik kirakott madáretetőket. Kata a sajátját maga készítette, persze nem egyedül. Erik is a segítségére volt, és az egész szombati napot ennek szentelték. Fúrtak, faragtak, vágtak, és mázoltak. Minden apró részletre odafigyeltek, és igazi remekművet alkottak. Büszkén akasztották a terasz melletti almafa egy elérhető, és masszív ágára, majd pedig tökmaggal, szottyival rakták meg, hogy az éhes repkedők kedvükre falatozhassanak. Az etetőnek azonban nem csak ők örültek. Cirmi, a lány macskája is lelkesen mászott fel a fára, és igyekezett elkapni az oda merészkedő madarakat, akik láthatóan nem törődtek a nyávogó állattal, aki mindent megtett a siker érdekében, de végül csalódottan kellett tovább állnia. Kata és Erik jót mulattak rajta. Egy-egy meleg szendvics, és limonádé társaságában ültek a hátsó teraszon, és figyelték Cirmi végtelennek tűnő kitartását.
- Szia –ajtó nyitás után egyből a fiú nyakába ugrott- azt hittem sosem érsz ide –ölelte át széles mosollyal.
- Semmi pénzért nem hagytam volna ki ezt a lehetőséget –karjaival átfonta Katát, és magához ölelte.
- Már alig várod, hogy kritizálhass –engedett a szorításból, és Erik szemébe nézett.
- Aludni sem tudtam –nevetett.
- Várjál csak –nevetett ő is, és finoman a férfi vállába bokszolt.
- Áúúú –ugrott meg- még nem is mondtam semmit –vigyorgott.
- Nem is ajánlom –kuncogott-, mert akkor véged lesz.
- Na, arra befizetek, te szájhős –oldalba bökte, mire a lány megugrott.
- Elkezdhetsz rettegni . – a nappaliba mentek, ahol Erik lehuppant a barna bőr fotelba, Kata pedig a konyhába sietett, narancslevet töltött két pohárba, és egy perccel később már vissza is tért, majd a másik, még szabad fotelba ült.
- Na és Cirmi? Feladta már?
- Ő? Soha. Szerintem most is ott ül az ágon, és azon agyal, miként tehet szert egy verébre, vagy cinegére.
- Olyan, mint a gazdája.
- Én? –kérdezte meglepődve.
- Igen –mosolygott- te is kitartó vagy, és amit a fejedbe veszel, arról senki sem tud lebeszélni. Persze ez nem baj. Tetszik, hogy kitartó vagy, és küzdesz azért, amit akarsz.
- Igyekszem –jólesett számára az elismerés. Tudta, hogy Erik mindig őszinte vele, és amit mond, az úgy van. Tőle még a negatív kritikákat is elfogadja, és sosem haragszik meg értük. Ő a legjobb barátja, olyan, amilyen még eddig sosem volt az életében, és amilyen sosem lesz. Az egyetlen, akihez őszinte tud lenni, akivel mindent meg tud beszélni, aki előtt nincsenek titkai, és aki előtt minden témát fel mer hozni, még olyat is, amit cikisek, kínosnak tart. Nem tudja, miért van ez, de nem is érdekli. Legyen bármennyire rossz kedve is, ő mindig képes mosolyt csalni az arcára.
- Ez az egyik olyan tulajdonságod, ami nagyon tetszik – végig nézett a lányon. Minden porcikája kívánta, és olyan szerelmet érzett iránta, amit még előtte senki más iránt nem érzett. Tudta, hogy ő különleges, és sokkal több van benne, mint más nőkben. Nem tudja mi az a plusz, de nem is érdekli. Mosolyt erőltetett, mikor a tekintetük találkozott. Jól tudta, hogy barátságnál többet nem remélhet, és ez bántotta, de már elfogadta. Jobban szereti annál, mint, hogy kitegye ennek. Annak, hogy szerelmet vall, és csalódást, újabb gondot okoz neki. Nem akarja komplikálni az amúgy sem egyszerű életét. Sokat veszekszik a barátjával, aki nagyon féltékeny, és mindig mindenbe beleköt. Erik nem is érti, hogy mit szerethet benne. Mit lát benne Kata, ami ennyire magával ragadta. Ő már rág elhagyta volna, ám ha szóba kerül a srác, akkor ő mindig igyekszik meggyőzni Katát, hogy jobb lesz, és tartson ki mellette. Teljesen mást mond, mint amit szeretne, de nem tehet mást. Nem akarja a lányt ellene hangolni, mert úgy érzi, azzal becsapná, és olyan lenne, mintha csak a saját érdekeit nézné. Azért hergelné ellene, hogy elhagyja, és neki lehetősége legyen. Túl jólelkű, és bántaná a dolog. Még akkor is, ha tudja, hülyeséget csinál. Hisz csak egy élete van, és két kézzel kellene küzdenie, azért amit akar, az álmaiért, a szerelméért, Katáért, akiért mindent megadna, még az életét is odaadná érte… és most pont ezt is teszi. Feláldozza a saját boldogságát, hogy a lány az lehessen.
- Aranyos vagy –mosolygott-, na de készültem ám –felugrott a fotelból- várj itt, és ne kíváncsiskodj. Mindjárt jövök- tekintetük találkozott, a férfi szíve hevesen zakatolt, a legszívesebben felugrott volna, és megcsókolta volna, de nem tehette-, ha szólok, akkor pedig hunyd be a szemed.
- Oké, főnők asszony –nevetett-, de aztán nehogy egy szál semmiben térj vissza.
- Szeretnéd mi? – nevetett fel.
- Hát –kuncogott- te azt hiszem, jobban szeretnéd.
- Most lebuktam.
- Tudtam én –nevetett-, na, menj is, és vetkőzz.
- Már rohanok is –nevetett, és elszaladt a konyhába, ahonnan baljós csörömpölés zaja hallatszott. – Csukd be a szemed! –kiabálta.
Miért?! –cukkolta. Tudta mire készül, de úgy tett, mintha nem is sejtené.
- Csak csukd be! –kiabálta.
- Oké, de ne legyen rajtad semmi! –becsukta a szemét, és izgatottan várt. Hallotta Kata óvatos lépteit, papucsa csoszogását.
- Kinyithatod –állt meg előtte.
- Hát ez? –kikerekedett szemekkel bámult a lányra, és a kezében tartott tortára.
- Boldog szülinapot –mosolygott, és közben letette a tortát a kis üvegasztalra –fújd el a gyertyát, és kívánj valamit. – Erik mély levegőt vett, felállt, a tortához hajolt, és elfújta a gyertyát – Énekelni nem tudok, remélem nem baj. Boldog szülinapot.
- Köszönöm –magához ölelte, majd két puszit nyomott az arcára –igazán nem kellett volna miattam fáradnod.
- Nem volt az –megnyalta a szája szélét- megérdemled.
- Köszi –jólesett neki a lány kedveskedése.
- Van ám itt még valami – visszarohant a konyhába, és egy másodperccel később már egy kis plüssmacival tért vissza- ez még a tiéd. –oda nyújtotta Eriknek.
- Köszönöm –elvette a macit. megcsodálta, majd két puszit nyomott a lány arcára, és megölelte.
- Szívesen –tekintetük találkozott, nem tudta miért, de egy pillanatra átfutott az agyán, hogy megcsókolja a férfit, aki gyönyörű kék szemeivel bámult rá, és teljesen megbabonázta. –Kóstoljuk meg a tortát –vett egy mély levegőt, és hátra lépett egyet zavarában. Félve lopott egy-egy pillantást, és érezte, hogy kezd elvörösödni. Már nem is emlékezett, hogy mikor volt utoljára ilyen helyzetben. Hülyén érezte magát, és csak remélni tudta, hogy Erik mindebből semmit sem vett észre.
- Felszeled?
- Ez a szülinapos dolga –felemelte a kést, és átnyújtotta- tessék, vágd fel.
- Oké, de figyelmeztetlek, hogy nagyon béna vagyok.
- Nem számít, lehet, hogy totál ehetetlen lett.
- Az tuti –nevetett.
- Hú… na, várjál csak –nevetett ő is, és finoman a férfi vállába bokszolt.
- Az első szelet a tiéd –egy nagyobb szeletet tett a lány tányérjára, majd szelt egy másik, kissé kisebb szeletet magának.
- Mi az? –nézett rá kérdően, miközben leültek a kanapéra.
- Várom, hogy egyél egy villányit, és ha nem dőlsz ki, akkor tudom, hogy én is ehetek –nevetett ismét.
- Na, ezt figyeld. –egy hatalmas darabot szelt a villájával, és a szájába tömte – Látod? Még élek – motyogta teli szájjal.
- Ez nagyon jó lett. –nyugtázta csámcsogva, miközben a lány hangosan felnevetett. – Mi az?
- Fele a szád szélén maradt –mutatott rá, majd odanyúlt, hogy letörölje, de csak még jobban elkente, és visítani kezdett a nevetéstől, annyira tetszett neki Erik maszatos arca.
- Várjál csak –csillant fel a szeme, és mire Kata észbe kapott, arra már az ő arcát is beterítette egy fél torta szelet.
- Kaja csata! –kiáltott fel, majd a maradék torta szeletét a férfi arcába nyomta.
- Most véged van! –felugrott és egy jókora darabot kicsípett a tortából, hogy bosszút állhasson, de Kata fürgén ugrott fel, és szaladni kezdett körbe-körbe a kanapé körül, Erik pedig kitartóan loholt utána.
- Ne, ne, ne! –kiáltotta nevetve, miközben a konyha egyik sarkába szorult – Kérlek ne! Kérhetsz bármit!
- Bármit? – pimasz mosoly ült a szája szélére, miközben kezét felemelve tartotta a torta darabot, hogy lesújthasson.
- Akármit –egy pillanatra sem vette le tekintetét a tortát tartó kézről.
- Akkor –sejtelmesen nézett a lány csillogó szemeibe.
- Na, nem, azt azért nem.
- De, de. Azt mondtad bármit –vigyorgott.
- De azt mégsem –fülig érő szájjal próbált tiltakozni.
- Nyuszi vagy –vigyorgott még mindig.
- Én? Nem –nem volt valami meggyőző.
- De igen –hergelte.
- De nem –tiltakozz, Erik viszont megunta, kicselezte a lány kezeit, és az arcába nyomta a tortát.
- Ezt nem kellett volna –próbált mérgesnek tűnni, de nem járt sikerrel. Kiszaladt a nappaliba, felkapta a tálca tortát, és a konyhába érve, esélyt sem hagyva nyomta Erik arcába, aki a meglepettségtől szóhoz sem jutott. –Ezért a látványért megérte ennyit vesződni vele –kacagott.
- Mázlid, hogy ilyen finom –mosolygott, majd körbenyalta a szája szélét…