Az utolsó levél

2009. július 21.

A fiú aznap kapott egy levelet a lánytól, melyben ez állt:

"Sajnálom... Meg kell tennem. Te is tudod, hogy nagyon szeretlek, az életemnél is jobban. Mindenemet Neked adtam. Feladtam érted az iskolát, az emberi kapcsolataimat. Mindent. De most ideje, hogy megtegyem. Már régen meg kellett volna... De nem mertem. Reméltem, számítok még Neked, hogy szeretsz még. De nem volt így. Képtelen vagyok ezzel a tudattal élni. Sajnálom... Szeretlek!"

Nem igen tudta mire vélni. A lány már máskor is akart öngyilkos lenni, minden helyzetet, amelybe került, kilátástalannak érzett. Azt gondolta, ezt is csak amolyan "fenyegetésként" írta, de akkor még nem tudta, hogy a lány most komolyan gondolja.
Aznap este, mikor ezt megírta a lány, az egész családjának, és megmaradt barátainak búcsúlevelet írt, majd egy borítékba tette. Már mindenki aludt. Kiment a konyhaszekrényhez, és megkereste az altatók, fájdalomcsillapítók és nyugtatók között a legerősebbet, fogta az üveget, majd halkan visszavonult a szobájába. Bekapcsolta a kedvenc zeneszámát, ismétlésre tette, majd az ágyra feküdt, és kitört belőle a rég elfojtott sírás. Azt gondolta magában, ideje megtennie, a fiú nélkül úgyis képtelen lenne élni, hiszen annyira szereti... Egyenként szedte be a gyógyszereket. Lassan álomba merült a hatásukra, de már soha többé nem álmodott semmit. Másnap reggel, amikor az édesanyja bement a szobájába, hogy felébressze, halk sikkantással rohant a szerencsétlen lány ágyához...A lány kezében ott volt a gyógyszeres üveg. Édesanyja azonnal hívta az orvost. A lányt már nem lehetett megmenteni. Megtalálták a párnája alatt a búcsúleveleket, úgy gondolták, majd a temetésén adják oda mindenkinek. A lány halála napján, az édesanyja írt a fiúnak egy levelet, melyben tudatta, hogy a lánya halott, és hogy neki is hagyott egy búcsúlevelet. Ha szeretné elolvasni menjen el a lány temetésére július 25-én délután ötkor. Amikor a fiú ezt elolvasta, teljesen összetört...Tudta, hogy a lány miatta halt meg. Kegyetlen dolgot művelt a lánnyal. Odament az ágyához, lerogyott, és zokogva imádkozott, hogy ne, ez csak egy rossz álom legyen... Tudta, hogy mindez valóság. Odabotorkált az íróasztalához, hogy írjon egy levelet a lánynak, amit már nagyon régen meg kellett volna tennie.

"Anna! Sajnálom, amit tettem veled... Tudtam, hogy szeretsz, de amikor azt mondtad, az életed odaadnád értem, csak nevettem rajtad...Nem akartalak elveszíteni. Te voltál a mindenem... Miért kellett megtenned? Miért hagytál el örökre? Soha nem mondtam, Anna, de én is nagyon szeretlek Téged... És én lennék a legboldogabb ember a világon, ha újra velem lennél, és érezhetném az illatod, és a szemedbe nézhetnék...Ha még egyszer, akár utoljára, magamhoz ölelhetnélek...Soha többé nem engednélek el...Szeretlek, Anna, és örökké hiányozni fogsz Szerelmem..."
Amikor ezt megírta, beletette egy borítékba, és lefeküdt aludni, hogy némi erőt gyűjtsön, mikor meglátogatja majd a lány sírját. Július 25-én délután kettőkor odament az édesanyjához, és a következőket mondta:
- Sajnálom Anya, hogy nem mondtam el. Volt egy lány. Ő volt életem szerelme... És most halott, soha többé nem lehetek vele. Remélem megérted, ha most elkezdek készülődni, és elmegyek a temetésére, hogy utoljára a közelében érezhessem magam... - Mikor ezt végigmondta, egy könnycsepp gördült le megtört arcán, sarkon fordult, és elment öltözködni. Délután ötkor pontosan ott volt a temetőben. A levelet is magával vitte, hogy majd a koporsóban a lány kezébe teszi. Mikor mindenki megérkezett, bevonultak a ravatalozóba, utoljára megnézni Anna angyali arcát. A fiú, ahogy meglátta, sírni kezdett. Tudta, hogy több ilyen emberi lény nem lesz a közelében... Óvatosan a lány kezébe tette a levelet, majd kivonult, és várta, hogy kihozzák a koporsót, és a sírba eresszék. Anna kedvenc zeneszáma szólt, miközben kis koporsóját a sírba engedték. Hamarosan vége lett a temetésnek, mindenki sírt, és nem tudták elhinni, hogy ez a csodálatos lény örökre itt hagyta őket... Anna édesanyja odament a fiúhoz, és a kezébe adott egy levelet.
- Ezt neked írta a lányom a halála éjjelén. Ha hazaérsz, akkor olvasd el, mert nem hiszem, hogy most jó hatással lenne az idegeidre - mondta halkan.
- Köszönöm - és a fiú elindult haza.

Este 10 körül vergődött fel a szobájába, levetkőzött, és befeküdt az ágyba. Végig a borítékot tartotta a kezében, az utolsó apró emléket élete szerelmétől. Gépies mozdulatokkal felnyitotta a borítékot... Egy apróra összehajtott papírdarab esett ki belőle. Szétnyitotta. A gyönyörű cirill betűkkel írt levél azonnal kicsalta belőle a keserű könnyeket.

" Amikor ezt olvasod, valószínűleg már a föld alatt nyugszom, és örök álmomat alszom... Sajnálom, hogy azt kellett hinned, nem szeretlek. Sajnálom, hogy zaklattalak, hogy tönkretettelek... Csak Veled akartam lenni, de Te nem. Már nincs semmi baj. Mindig Veled leszek, és mindig szeretni foglak..."

Az utolsó levél a lánytól. Ami megelőzte megmásíthatatlan tettének bekövetkeztét... És mind a fiú miatt, aki őrülten szerette a lányt, és mégis elkésett azzal, hogy bevallja neki: Ő Élete Igazi Szerelme.