Az elvarázsolt sziget - 1. fejezet

Egy ajtócsapódással fejeződött be a hetek óta tartó vitánk anyával. Megint kiabáltunk, de ez volt a záró veszekedés. Nem tudtunk megegyezni. Ő túlságosan féltett, én pedig már hetek óta ezt a bulit szerveztem. Dani születésnapi buliját.
Ő volt a legjobb barátom évek óta és meg akartam lepni a 18. születésnapján. Fontos része voltam a tervnek: nekem kellett elterelnem a figyelmét és elvinnem a helyszínre. De anyát nem tudtam megpuhítani. Tudta, milyen fontos nekem ez az egész, mégsem engedett el, mondván, hogy túl késő van. Tény, hogy nem délben kezdődött, de buliszámításban mérve így is elég korán. 8-kor.
- Elmentünk játszóra! – szólt be anya a konyhába, majd csapódott az ajtó.
Automatikusan törölgettem tovább. 5 óra múlt, lassan indulnom kellett volna. Egy őrült ötlettől vezérelve hirtelen ledobtam a törlőrongyot, berohantam a szobámba, és elkezdtem pakolni. Felkaptam a kedvenc sárga pólómat, majd belepréseltem magam egyik szűk csőnadrágomba. Elrohantam a fürdőszobába, gyorsan megfésültem rakoncátlan, barna fürtjeimet, felkentem magamra egy kis sminket, majd visszarohantam a szobámba. Kikutattam kisvirágos táskámat a ruhakupac aljáról, beledobáltam a pulcsim, a pénztárcám, a bérletem, a telefonom, és már rohantam is vissza a konyhába. Írtam még anyának egy rövid üzenetet, hogy hova mentem és ne aggódjon, még ma hazaérek.
Egy kis futással a buszra sem kellett várnom. Leültem az ablak mellé és kibámultam rajta. Most minden olyan furcsa, olyan kavarodott volt. A szívem a torkomban dobogott, de nem a futástól. Az egész helyzet teljesen új volt nekem. Nem szoktam lázadni. Mit fog anya szólni? Nem tudtam tisztán gondolkodni. Egy kicsit féltem is.
A 20 perces buszút jót tett. A végére lehiggadtam annyira, hogy ne lássák rajtam az idegességet. Dani már várt a megállóban. Átlagos kinézetű srác volt, rövid barna hajjal, barna szemmel. Kicsit magasabb volt az átlagnál, térdnadrágot és zöld pólót viselt. Egy iskolai táborban ismertük meg egymást, és rengeteget beszélgettünk, főleg kártyázás közben. Így lettünk jóba. Azóta mindent elmesélünk egymásnak, imádok vele lenni, de sose volt köztünk több barátságnál. És ez így a legjobb.
Elindultunk kedvenc parkunk felé és ő rögtön észrevette, hogy valami baj van. Nem hiába volt ő a legjobb barátom, viszont semmit nem akartam neki mondani, mert akkor rögtön rájön, mit tervezünk. Próbáltam elterelni a figyelmét, de azért még furcsán nézett rám egy ideig.
Sétáltunk egy kicsit a parkban, majd elmentünk mozizni, ahogy terveztük. Szokásunkhoz híven megint animációs filmet néztünk, viszont ezt a mostanit már nagyon vártuk. Nem is csalódtunk benne, jókat nevettünk és legalább erre a két órára elfelejtettem anyát és a szökésemet.
A megbeszéltek szerint Kati, akinél a buli volt, felhívott, hogy menjünk fel hozzá, mert szüksége van rám. Én elkezdtem neki mondani, hogy most éppen Danival vagyok, ő pedig elkezdett örülni, hogy szuper, jöjjön ő is. Kati nem lakott messze a mozitól, így gyorsan odaértünk, pont nyolcra, ahogy terveztük.
Amikor becsöngettünk, Kati nyitott ajtót, átvezetett minket az előszobán, be a nappaliba. Ott teljesen sötét volt. Nagyon izgatott voltam, szívem a torkomban dobogott. Danin is láttam, hogy furcsállja már egy kicsit a helyzetet, de még nem szólt semmit.
Kati felkapcsolta a villanyt. Ott állt a nappaliban mindenki, italokkal, rágcsálnivalókkal és bulinak való díszítésekkel, majd egyszerre felhangzott a „Boldog szülinapot!” kiáltás. Végig Dani arcát nézem és fülig ért a szám, ahogy felém fordult félig nyitott szájjal, és megdöbbent arccal. Megöleltem és gratuláltam neki, majd átengedtem a többieknek. Mindenki egyesével gratulált neki, majd eloszlott a tömeg és Dani is felszabadult egy kicsit.
A fények letompultak, a zene pedig szobánként változott. Volt, ahol lassabb zene szólt, volt, ahol buliztak, és volt egy szoba, ahol mind a kettőt hallgathattuk. Én ebbe a szobába ültem be, mivel kicsit gondolkodni akartam. Most valahogy nem tudtam élvezni a bulit, de reméltem azért Dani jól érzi magát.
Jöttek-mentek az emberek, csókolóztak, beszélgettek, nevettek. A sarokban ültem egy babzsákon és szerencsére senki nem zavart meg. Ennek örültem, nem tudtam volna túl jó társaság lenni, bár így is csak bámultam ki a fejemből. Nem igazán tudtam gondolkodni, csak párbeszédek játszódtak le a fejemben, köztem és anya között.
Már 9 óra is lehetett, amikor hirtelen Dani ült le mellém és átnyújtott nekem egy pohár boroskólát, majd várta, hogy megszólaljak.
- Remélem, jól érzed magad – kezdtem el a beszélgetést, miközben belekortyoltam az italomba.
- Igen, nagyon! – válaszolta. – Köszönöm ezt az egészet. Gondolom, sokat szerveztétek, mire összejött. Láttam én ma rajtad, hogy valamin nagyon gondolkodsz!
- Tényleg gondolkodtam valamin, de nem a bulin. Anya szokás szerint nem akart elengedni, mert hogy késő van, pedig elmondtam neki, mennyire fontos lenne nekem, és ő is tudja, milyen sokáig szerveztem ezt az estét.
- De hát itt vagy! Mi történt? – kérdezte eléggé aggódó arccal.
- Fellázadtam. Megszöktem. Nagyon zavar már, amit velem csinál. Már lassan 17 éves vagyok. Nem vagyok kislány. Tudok magamra vigyázni, és ráadásul még a nap is csak épphogy lement. Nem értem, és te is tudod, mennyit vitáztunk már ezen anyával.
- Igen tudom, de azért ez nem volt a legjobb megoldás. Nem gondolod, hogy haza kéne menned? Minden pillanattal csak jobban fog érted aggódni.
- Kicsit félek hazamenni. Nagyon félek a reakciójától. A telefonomat kikapcsoltam, mert nem akartam kinyomni. Kiabálni fog velem és szobafogságot kapok felnőtt koromig.
- Akkor majd a te szobádban fogunk ülni a park helyett – mondta Dani mosolyogva.
Erre én is elmosolyodtam.
- Gondolom elleszel akkor nélkülem is. Remélem nem baj, hogy ilyen gyorsan elmegyek. Bár jobban sikerült volna ez a nap!
- Persze, én teljesen jól vagyok, elvégre ez az én bulim! Most miattad aggódom. Ne kísérjelek haza?
- Ne, semmi képen. Maradj itt, és élvezd hogy már felnőtt vagy! Te vén trotty! – ütögettem meg a vállát viccesen.
- Köszönöm a bókot! – mosolygott rám.
Mindketten felálltunk. Gyorsan körbejártam a szobákat és elköszöntem az ismerőseimtől, valamint kimentettem magam, hogy miért nem maradhatok és már mentem is. Sétálni akartam, ezért úgy gondoltam kihagyom a villamost, és csak busszal fogok menni.
Elkezdtem kóvályogni a kihalt, sötét utcákon. Nem is figyeltem merre megyek, de lassan elkezdtem fázni, úgyhogy körülnéztem, merre vagyok. A sikátort, ahol voltam, mindkét oldalról házak vették körül. A lámpák csak elszórtan adtak valamicske fényt, az út vizes volt a szitáló esőtől és sehol semmi nem volt. Kicsit kellemetlenül éreztem itt magam.
Továbbsiettem, de nem jutottam túl sokáig. Hirtelen annyira megszédültem, hogy meg kellett állnom. A szédülés tovább folytatódott, a lábam pedig remegni kezdett. Próbáltam talpon maradni, mert a mögöttem lévő pocsolya nem volt túl csalogató.
Egy pillanatra kicsit jobban lettem, már elkezdtem reménykedni, hogy jobban leszek, ám ekkor minden elsötétült.
- Az utcán nem maradt más, csak egy virágos táska a pocsolya szélén.