A lány megörült az ajánlatnak, bár sajnálta, hogy egyedül kell fölfedeznie ezt a csodavilágot. Emlékezett rá az úti könyvből, hogy van Tokió mellett egy kis skanzen, egy település, amit teljesen úgy őriztek meg, mint ahogyan az régen működött és azt szívesen megnézte volna. Armand telefonált és megkapta a limuzint azzal a kikötéssel, hogy a szálloda egyik lakóját, egy üzletembert is elvisznek egy tárgyalásra, aztán rendelkezésre áll a kocsi. Anna nem bánta, ha más is utazik vele. Armand elment a titkárával megbeszélésekre. Anna egy kis hátizsákba pakolt és elindult a hallba, ahol a sofőr már várta. Az üzletember is megérkezett és gondterhelten ült be a lánnyal szemben, alig nézett rá, a papírjaiba temetkezett. Anna az útikönyvet nézegette és egy térképet, majd a férfi mellé térdelve a sofőrt kezdte faggatni az ablakon át. A japán férfi nem mindig értette mit akar kérdezni, és a lány már kézzel, lábbal magyarázott, mikor a férfi megszólalt japánul és kisegítette. Anna mosolyogva nézett rá.
- Köszönöm - mondta és most már a férfinak magyarázott. - Maga biztosan sokat járt már itt. Ismeri azt a skanzen falut, ahol minden úgy van megőrizve, mint régen? Oda szeretnék eljutni. Látja, ez az, itt írnak róla - mutatta a könyvet. A férfi félrerakta a papírjait és a nő úti könyvét nézte, majd szomorúan mondta.
- Sokszor jártam már itt, de ebben a skanzenben még nem jártam, igazából a tárgyalásokon kívül még sehol sem jártam. Éttermekben, bárokban, szállodai szobákban voltam csak - a lány rácsodálkozott.
- De hát ez lehetetlen. Ennyi csoda van itt maga körül és nem kíváncsi rá? Akkor igazából azt sem mondhatja el, hogy itt járt, ha nem is látott semmit - a lány lelkesen magyarázott. A férfi nézte a lányt, és amikor megérkeztek a belvárosba a tárgyalás helyszínére, mondott valamit a sofőrnek, aki a mélygarázsba hajtott és leparkolt. A férfi telefonált, majd egy öltönyös jött oda a kocsihoz és a papírokkal teli táskát átvette és aztán a férfi utasítást adott a sofőrnek és elindultak. Anna értetlenül nézett az utastársára.
- Látni szeretném, azt a települést - mondta a férfi és elmosolyodott kicsit bizonytalanul.
- Ez csodálatos - lelkesedett a lány. - Örülök, hogy nem kell egyedül lennem! - a férfi kivette a lány kezéből a könyvet és beleolvasott, de Anna elvette és letette, majd azt mondta. - Mostantól nem a könyvet olvassuk, hanem ösztönösen mindent kipróbálunk - a férfi még bizonytalanabb lett, de rábízta magát a lányra.
A kis településre csónakkal lehetett bejutni, az utcákon folyók folytak, úgy, mint Velencében, de ez kisebb volt, igaz turista volt elég sok. Minden háznál volt valami érdekesség, az egyikben teázó, a másikban étterem, a harmadikban kézműves műhely volt, és ez így ismétlődött. Anna mindent ki akart próbálni. Lelkesen húzta a férfit egyik helyről a másikra. Mindent megkóstolt, még az erős szakét sem utasította el, bár eléggé megborzongott tőle. Talán a kapuknál adott vendégváró szaké okozta, hogy a férfi is gyorsan föloldódott és már, mint régi ismerősök, majd egy idő után egymásba kapaszkodva, és nevetgélve, incselkedve haladtak és egyre jobban belemelegedtek a játékba. Anna nagyokat kacagott és belekarolt a férfiba, akit Peternek hívtak. A lány fényképezőgépébe egyre több kép került, amiket idegenekkel készíttettek magukról. Amikor a lány telefonja megcsördült a férfi kérdően nézett rá.
- A barátaim, akik most a balettpróbán vannak, talán végeztek, azért keresnek.
- Te balettozol? - nézett rá elcsodálkozva Peter.
A lány fölvette a telefont és beleszólt, majd befogta és a férfihoz beszélt.
- Nem balettozom, csak velük jöttem - majd a telefonba beszélt. - Hogy sikerült a próba? Hogy vagytok? - Maja hangja fáradt volt.
- Gondolhatod, hogy ha tudod, hogy alig aludtam. Már majd összeesem, de még mindig hajtanak, hogy összeálljon a darab. Igazából mindenki tudja a szerepet, de ez a színpad egy kicsit más és azt kell begyakorolnunk, honnan jövünk be. Te hol vagy? - Anna elmesélte, hogy hová is kirándult, de az új barátjáról nem ejtett szót, és amikor az meg akart szólalni, ő a szájára tette a kezét és megpróbálta elnémítani. - David azt mondta, hogy este találkoztok a szállodában.
- Igen, estére hazaérek, de lehet, hogy már nem lesz erőm társadalmi életet is élni, mert itt eléggé vendégszeretőek és mindenhol szakéval fogadnak, na és el kell mondanom, hogy már a hatodik helyen járok, ami legalább hat szakét jelent - kuncogott. Maja is elnevette magát.
- Te aztán rossz kislány vagy. Na és egyedül vagy? - Anna megint kuncogott és aztán úgy gondolta Majának megmondhatja az igazat.
- Nem vagyok egyedül, egy kedves úriemberrel találkoztam a limuzinban, aki elkísért és nagyon élvezzük a napot - Maja elköszönt és megígérte, hogy nem mond semmit a férfiaknak a lány csapodárságáról.
Anna mondta ezt a szót és ez is nagyon tetszett neki. Amikor letette a telefont faggatni is kezdte a férfit.
- Magának van felesége? Otthon várja valaki? Esetleg itt a szállodában? Hűséges valakihez? - a férfi komolyan nézett rá.
- Erről nem szeretnék most nyilatkozni - mondta és elfordult.
Anna feje szédült és könnyűnek érezte magát, de érezte a téma komolyságát és úgy gondolta jobb, ha nem feszegeti.
- Nem akartam megbántani és nem akartam indiszkrét lenni.
A férfi a lány keze után nyúlt és a szájához emelte, belecsókolt a tenyerébe, majd elmosolyodott.
- Folytatjuk a túrát, vagy visszamegyünk a szállodába? - a lány elnevette magát.
- Folytatjuk - mondta elszántan és már állt is föl és indult a következő kis házikóba, ahol szőtteseket árultak és a filigrán japán nő arról beszélt, hogy megtanítja őket szőni is.
A férfi fordított és a lány faggatta arról, hogyan tudott megtanulni egy ilyen nehéz nyelvet. A férfi a szövőszék előtt ült és a színeket próbálta kibogozni, de a lány kérdésére nem válaszolt. Annát izgatta a férfi titokzatossága. A vendéglátójuk őt is leültette a szövőszék elé és a kezébe adta a fonalat a vetővel. A lány nehezen tudott koncentrálni, de nagyon figyelt és végül nekifogott a szövésnek. Annyira koncentrált, hogy a nyelvét kidugta és remélte, hogy nem rontja el véglegesen a csodaszép darabot. Amikor megnézte mit csinált, látta, hogy az általa készített sorok milyen lazák.
- Azt hiszem, egyelőre nem ebből fogok megélni, de talán, ha gyakorolok - megnézte a férfi által szőtt anyagot és irigykedve mondta. - Ez csodálatos. Azt hiszem te egy művész vagy. Vigyázz, mert ha ez a babaszépségű hölgy itt erre rájön, akkor elfog, és itt szőheted életed végéig neki a kis vásznakat. Látom a szemein, hogy vágyik rád - a férfi mondott valamit a nőnek, aki meghajolt előttük és a lány kezébe adta a férfi által szőtt anyagot.
Anna örült neki és a közvetlenségével és a szaké nyomása alatt megölelte a csodálkozó asszonyt. A férfi nevetett és a lány vállát átfogva húzta tovább a legközelebbi érdekes kalandba. Az utcára kilépve a férfi elengedte és a lány, mivel erre nem számított és az ital hatása alatt kissé tántorgott, megbillent és hiába kapálózott nem tudott semmit sem elkapni a férfi karján kívül, de mivel ő sem számított a lány esésére ezért mind a ketten a csatornába zuhantak. Anna víz alá került és sokat nyelt is, de a férfi rögtön utána nyúlt és a víz fölé emelte, majd a legközelebbi lépcső felé úszott és kisegítette a partra. Anna köhögve hajolt előre, majd rémülten nézett a férfira, aki aggódva fürkészte.
- Jól vagy? - kérdezte és a hátát ütögette.
- Húúúú, ez aztán váratlan volt. Na, azt nem mondhatod, hogy unatkozol mellettem - mondta a férfinak és elnevette magát. - ázottan, köhögve ült a lépcsőn, kissé borzongva is, mert a vizes ruha rátapadt a testére, de nevetett és közben a hajából csavargatta ki a vizet.
A közeli kis műhelyekből köréjük sereglettek és volt, aki takarót terített a lány hátára, aki ezt meg akarta osztani a férfival és ezért hozzábújt. Peter átölelte és a hátát dörzsölte.
- Tényleg nem unatkozom. Veled mindig ilyen? - együtt nevettek.
A lány úgy érezte a hideg víztől kijózanodott. Behívták őket a kovácsműhelybe, ahol a tűz mellett melegedtek. A kovács magukra hagyta őket és még mielőtt kiment mondott valamit a férfinak.
- Igaza van, le kell vetnünk ezt a vizes ruhát. - mondta és neki is állt levetkőzni.
Anna elfordult és a takarót maga köré tekerve vetkőzött. A vizes ruhákat kiteregette a tűz fölé. Szerencsére Peter is kapott egy takarót és ő is maga köré tekerte. Álltak egymással szemben takaróba burkolózva és újra elnevették magukat. Peter elhelyezkedett a padon és intett a lánynak is, aki mellé ült. A férfi beletúrt a hajába, ami már száradni kezdett és a lány haját is összetúrta, aztán a füléhez hajolt és belesúgta.
- Minden percét élveztem ennek a napnak - Anna érezte a férfi leheletét a fülén. - reggel, amikor elindultam, gyűlöltem a napot, ami előttem állt, de most olyan jól érzem magam, mint már nagyon, nagyon régen - Anna felé fordult és a férfi szemében rajongást látott. Elmosolyodott kissé zavartan.
- Én nem akartam, hogy ez legyen, sajnálom - mondta halkan.
- Én nem sajnálom. Ez a vizes csobbanás is hozzátartozott a nap varázsához.
- Sokat ittam. Igazából én nem bírom az italt. Ez már máskor is bonyodalmakat okozott. Most is azt hiszed, hogy kikezdtem veled, pedig csak azt akartam, hogy jól érezd magad, mert annyira magányosnak tűntél - a férfi újra a füléhez hajolt.
- Csodálatosan érzem magam. Azért a magányról te is tudnál beszélni, ha jól sejtem. Te is magányosnak tűntél - a lány újra érezte a férfi leheletét. Odafordult és a szájuk vészes közelségbe került.
Peter közelebb akart hajolni, hogy megcsókolja Annát, de a lány elhúzódott.
- Bocsánat - mondta és fölállt.
A feje még nem tisztult ki teljesen, eléggé szédült, de azt már föl tudta fogni, hogy veszélyes helyzetbe került. Próbált Davidra gondolni, hogy elterelje a gondolatait erről az izgatóan titokzatos és magányos férfiról, de hiába, mert Peter fölállt és ott volt és megérintette.
- Ne félj tőlem - mondta és megsimogatta a lány arcát, míg a másik kezével a takarót fogta össze magán.
Anna is a takarót igazgatta majd, amikor véletlenül a nadrágját lelökte, ami majdnem a tűzbe esett és utána kapott, akkor a takarót elengedte és bár a nadrágot megmentette, mégis meztelenül állt a férfi előtt. Zavartan, elvörösödve kapkodott a takaró után és közben az ajtó felé pillantgatott. Peter odalépett hozzá és a saját takaróját szétnyitva takarta be a lányt, de úgy, hogy a meztelen testük összeért. Anna ott állt vele szemben és lélegzetét visszafojtva nézett a férfira. A lány érezte a férfi testét, az érintését, mert a takaró alatt Peter végig húzta a kezét a hátán, amitől megborzongott, libabőrös lett. Aztán a férfi lehajolt és fölvette a lány takaróját és belecsavarta. Anna hálásan burkolózott bele újra a takaróba és élvezte a magányt.
- Azt hiszem, én soha nem félnék tőled - majd megfordult és a tűzbe nézve mondta halkan.
- Haza kellene mennünk. A barátaim már biztosan hazamentek a próbáról. Keresni fognak - a férfi megnézte a ruhákat, amik még vizesek voltak.
- Így nem állíthatunk be a szállodába, vagyis én igen, de neked kérdéseket tennének föl és akkor mit mondanál? Meg kell várnunk, amíg a ruháink megszáradnak - a lány rémült arcára nézett, aztán kiment és pár perc múlva, amikor visszajött ruhák voltak a kezében, amit odaadott a lánynak. - Öltözz föl, a vizes cuccokat meg becsomagoljuk - mondta és ő is öltözni kezdett.
Amikor készen voltak és egymással szemben álltak a népviseleti ruhákban elnevették magukat. Anna egy vörös színű kimonószerű ruhában volt és a férfi gyönyörűnek látta, még így csapzottan is, de a férfi a fekete férfikabátszerű hosszú öltözetben is nagyon jól nézett ki. Anna ezt ki is mondta.
- Jól nézel ki. Honnan szerezted ezeket? - a férfi csak nézett rá csillogó szemekkel, aztán csak legyintett, mint aki mindenről lemond.
- A szomszédban árulják - mondta és bankjegyeket vett elő, amiket számolatlanul tett le az asztalra a kedves vendéglátójuknak, aztán a takarókat letették és a vizes ruhákat összeszedve elindultak a hajó felé, ami a szárazföldre vitte őket, ahol a limuzin várta őket.
A sofőr alig ismerte föl őket, majd nevetgélve szólt a férfihoz, aki japánul válaszolt neki. Hazafelé nem szóltak egymáshoz. Anna elhúzódott a kocsi sarkába és magába süppedve ült. Nem tudta mit is érez most, ez iránt a furcsa titokzatos férfi iránt. Csodálatos napot töltöttek együtt és most már sajnálta, hogy vége a napnak és tudta, hogy amint kilép a kocsiból, elszáll a varázs, amiben reggel óta élt. Peter aggódva nézte a lányt, és remélte, hogy fognak még találkozni és együtt lenni. A kocsi megállt a szálloda előtt, de a férfi azt kérte a sofőrtől, hogy a mélygarázsba vigye őket, ahol közvetlenül a liftbe szállhatnak. Úgy beszélték meg a sofőrrel, hogy ők fölmennek az emeletre és a férfi viszi utánuk a kulcsokat vagy küldi föl valakivel. Anna kicsit még gondolkodott, hogy Armanddal közös lakosztályukba, vagy David szobájába menjen-e, de végül a lakosztályt választotta, hiszen ott vannak a ruhái. Peter állt vele szemben a liftben, és amikor a sofőr kiszállt a földszinten és ők tovább mentek hirtelen megszólalt.
- Foglak még látni? - a lány szíve nagyot dobbant, bár eléggé össze volt zavarodva.
Fölnézett a férfira, aki reménykedve nézett rá.
- Tudod, hogy nekem barátom van, vagyis szerelmem - Peter végig simította az arcát és súgva mondta.
- Tudom, de nem azt szeretném, hogy hagyd el őt, csak az idődből kértem. Jó lenne még együtt tölteni némi időt, mint barátok - a lány kicsit megkönnyebbült, de azért még mindig bizonytalan volt.
- A szerelmem nagyon féltékeny. Talán, ha nem tud róla, titokban, ja és azt szeretném, ha nem tudná meg a mai napot. Azt mondom majd neki, hogy egyedül voltam - a férfi elnevette magát.
- A kettőnk titka marad. Minden a kettőnk titka marad. Kérlek, tölts még velem időt, amíg itt vagytok - a lift megállt és egy emeleten szálltak ki, de a férfi a másik irányba indult, aztán visszalépett és homlokon csókolta a lányt.
Anna elmosolyodott és átölelte a férfit, aki ettől megremegett és eltolta a lányt, majd elindult a szobája felé. A sofőr is megjött pár perc múlva a belépőkártyákkal. Anna rögtön a fürdőszobába ment és belefeküdt a kádba, majd a nappaliba kilépve Armanddal találkozott össze.
- Milyen napod volt? - kérdezte a férfi.
- Csodálatos. A skanzenben voltam, igaz kicsit beleszédültem, mert mindenhol szakéval fogadtak. Na és a próbák? Milyen volt? A te napod sikeres volt? - a férfi leült és fürkészve nézte a lányt.
- A próbák jól haladnak. Kipróbált, tapasztalt táncosokat hoztam, mint David, akikben nem lehet csalódni. A jegyek mind elkeltek. A következő városban is mindent elintéztem, ott is elfogytak a jegyek - Anna levette a hajáról a törölközőt és elkezdte fésülni a borzas, vizes szálakat. - David kérdezett rólad - kezdte a férfi.
- Mit mondtál neki? -
- Elmondtam, hogy a barátom vagy és csak őt szereted - a férfi még mindig fürkészve nézte a lányt.
Anna zavarba jött, ezért próbált hárítani.
- Na és ti Majával, hogy vagytok? Együtt töltöttétek az éjszakát? Sikerült őt meghódítani? - a férfi a pohara után nyúlt.
- Erről nem szeretnék beszélni - zárkózott be a férfi.
Anna csodálkozva hagyta abba a haja fésülését és kikerekedett szemekkel nézett a férfira. Armand érezte, hogy mondania kell valamit.
- Nem történhetett semmi, hiszen nem használhattam ki a helyzetet. Részeg volt és én azt szeretném, hogy tiszta fejjel válasszon - Anna odaült mellé és egy puszit nyomott az arcára.
- Te egy csodálatos ember vagy. Imádlak - a férfi belevörösödött a közvetlen mozdulatba és zavartan az italát vette a kezébe. - Estére mi a program? -
- Közös vacsora itt a szállodában. Holnap mindenkinek kipihentnek kell lenni, mert két előadás is lesz - a lány készülődött.
Később Maja jelent meg a lakosztályukban és ők ketten elvonultak a lány szobájába és beszélgettek. Itt Anna már végre őszintén elmondhatta a napját. Maja nevetgélve hallgatta.
- Na és milyen a férfi? - kérdezte a lányt.
- Nem is tudom. Majd megmutatom, ha meglátom.
- Mikor találkoztok? - Maja nem fogyott ki a kérdésekből.
- Nem fogunk találkozni - mondta a lány szigorúan, de aztán a fejében az járt, hogy azért jó lenne még, legalább véletlenül találkozni a férfival.
Amikor készen voltak, hárman együtt mentek le az étterembe. A csoport tagjai már majdnem mind ott voltak, és amikor David meglátta őket, boldog mosollyal lépett oda a lányhoz és rögtön megcsókolta. Anna körülnézett és meglátta Petert az egyik sarokasztalnál egyedül ülni. A férfi is őt nézte, és amikor látta, hogy David átöleli a lányt és maga mellé ülteti, akkor elfordult. Anna is megpróbált másfelé nézni, de a szemei mindig oda tévedtek a férfira. Maja észrevette a barátnője tévelygését és jól megnézte magának a férfit.
- Anna ez nagyon helyes! Vele voltál? - kérdezte suttogva.
A lány a férfira nézett és úgy súgta.
- Igen, vele voltam ma és annyira jó volt. Azért kíváncsi lennék, hogy milyen lenne vele, akkor, ha nem ittam annyi szakét - Maja megfogta a kezét és húzta magával a mosdóba.
David a lányra mosolygott és közben tovább beszélgetett a mellette ülővel. Ő nem is vett észre semmit a lány zavarából. A mosdó előtt a folyosón a két lány leült a fotelba és Anna mesélni kezdett. Elmondta, hogy mennyire jól érezte magát Peterrel, aztán a lányok a nyíló ajtóra néztek és a férfi ott állt előttük. Maja fölpattant és bement a mosdóba. Peter odalépett Annához és megfogta a kezét, majd behúzta őt az ajtón a női mosdóba és ott a falhoz szorította, de nem durván, inkább csak határozottan. Maja meglepetten állt ott és aztán kilépett az ajtón és csak annyit súgott.
- Megvárlak - Peter a lány füléhez hajolt és halkan súgta.
- Töltsd velem a holnapi napot is. Tudnom kell, hogy akkor is ilyen lesz, amikor nem iszom szakét - Anna alig kapott levegőt.
- Nem tudom - mondta és lehajtotta a fejét, de a férfi fölemelte az állát és a szemébe próbált nézni.
- Holnap a szobámban fogok ülni és várlak. Akkor jössz, amikor tudsz. Elmegyünk és újabb kalandokat élünk át - a férfi simogatta a száját az ujjával.
- Kilenc után ott leszek - súgta a lány oda, és kicsusszant a férfi szorításából, rohant Maja után kipirulva, lihegve, mint aki éppen szaladt valahonnan. Maja megállította és csitítgatta.
- Meg kell nyugodnod, mert nagyon látszik rajtad az izgalom. Vegyél nagy levegőt! Nyugi! A pasi nagyon klassz, és megértem, hogy fölizgattad magad.
Anna gyakorolta a légzést, aztán mikor csendesedett a szívverése, már nyugodt kinézettel lépett be újra az étterembe.
Amikor a folyosón visszanézett Petert ott látta ülni a fotelban és őket nézte. Az asztalnál David átfogta a vállát és a nyakába csókolt. Maja jelentőségteljesen nézett rá. Ő mérges volt ezért, mert lelkiismeretfurdalása lett. A vacsora végén a társaság még hosszan ottmaradt, volt, aki átment a bárba, ők is egy idő után, ahol kellemes zenét hallgattak. A lány látta, hogy Peter is a bárba ment és egy sarokban ült le, ahol néhány pohár ital mellett ült és a lányt nézte. Maja és Armand alig beszéltek. Anna ezt nem is értette. Éjjel, amikor a lány már nagyon álmos volt elköszönt Davidtól, és fölment a szobájába aludni. A liftbe lépve, amikor éppen záródott az ajtó valaki megfogta és belépett. A lány sejtette, hogy ki lépett be, de nem akarta kinyitni a szemét, aztán mégis megtette és ott állt előtte Peter. A férfi csak nézte a falnak támaszkodva. Kiléptek az emeleten és a lány elindult a lakosztályuk felé, de a férfi utánanyúlt és megfogta a kezét.
- Holnap várni foglak - súgta. A lány elhúzta a kezét, bár legszívesebben odabújt volna újdonsült barátjához, aztán elsietett.
Reggel Armand az asztalnál reggelizett, mikor a lány álmos szemekkel kijött a szobájából.
- Gyere reggelizni - hívta a férfi. - Nekem mennem kell a színházba, mert ma két előadásunk is lesz. Neked a másodikra, estére hoztam jegyet. A limuzin el fog vinni, mindent megszerveztem - aztán fölnézett és a lány arcát fürkészte. - Anna, valami történt. Mi történt?- a lány elcsodálkozott azon, hogy a férfi ennyire odafigyel rá.
- Semmi sem történt. Még kicsit álmos vagyok. David hánykor indult? Jó lenne még most reggel átölelni őt - a férfi arca megrándult.
- Akkor sietned kell, mert a kocsi nyolcra jön értük - a lány az órájára nézett és már rohant is a fürdőszobába, ahol gyorsan szedte rendbe magát aztán rohant is lefelé a lépcsőn David szobájába. Az ajtón erősen kopogtatott. Maja nyitotta ki és elcsodálkozva kérdezte.
- Mit akarsz ilyenkor? Azt hittem éjjel fogunk csak látni az előadás után - a lány rohant befelé és csak visszaszólt a barátnőjének.
- Még indulás előtt meg kell őt ölelnem - David Maja szobájából lépett ki és zavartan nézett Annára. A lány úgy tett, mint aki nem vett észre semmit és átölelte a férfit. - Már megijedtem, hogy elaludtam. David is átölelte, és amikor a lány fölnézett rá, fölemelte és megcsókolta. Maja a falnak dőlve nézte őket. Anna odapillantott. - Jól vagy? Fáradtnak látszol. Sokáig voltatok fönn éjjel? - a lány közelebb lépett.
- Nemsokára mi is eljöttünk - mondta halkan. - Nem tudtam aludni. Már azon törtem a fejem, hogy fölmegyek hozzád - Armand mikor ment haza? -
- Nem tudom. Rögtön lefeküdtem és nemrég ébredtem, ő az asztalnál ül és reggelizik.
- Mi is azt hittük, hogy már a reggelink jön - mondta Maja.
Anna átölelte a barátnőjét is.
- Szurkolok nektek, hogy minden rendben legyen ma. Én az esti előadásra mehetek, utána fogunk találkozni - David újra megcsókolta és ekkor már Anna arra gondolt, hogy milyen lesz Peterrel, mit fognak csinálni és ugyan a férfi is megcsókolja-e őt végre.
Próbálta nem észrevenni a jeleket, hogy a barátnője és a szerelme egy ágyban aludtak. Próbálta nem tudomásul venni, hogy a férfi furán viselkedik. Maját szerette és elfogadta olyannak amilyen és nem tudott volna rá haragudni, már azért sem, mert a lány a tegnap esti vallomása után úgy hihette, hogy David szabad préda. Elgondolkodott ezen. Nem tudta mit is gondoljon igazából, mert azt érezte még mindig, szereti a férfit, de azt is érezte, hogy ha elveszíti Maja miatt, akkor csak azt szeretné, ha ők ketten boldogok lennének. A lány búcsúcsókot adott a férfinak és újra átölelte.
- Most hagylak készülni, mert tudom, hogy ilyenkor nem szereted, ha zavarnak - a férfi a fülébe súgta.
- Majd beszélünk este. Jó lenne már rendesen beszélni és nem mindig rohanni. - Maja a lány mellé állt.
- Fölmegyek veled Armandhoz egy percre - mondta és az ajtóból még visszaintett a férfinak, aki zavartan túrt bele a hajába és ment be a fürdőszobába gondterhelten. Anna megsajnálta a férfit és visszaszaladt.
- Ne izgulj! Minden rendben lesz! - mondta neki és újra megcsókolta. A férfi csodálkozva nézte, és amikor Anna a szemébe nézett akkor látta a bűntudatot. - Ne félj, minden rendben lesz - cirógatta meg az arcát és újra átölelte, majd rohant Maja után, aki a liftnél várta. Beszállva a liftbe a lány mérgesen mondta.
- Tudom, hogy észrevetted. Lelkiismeretfurdalást akartál benne kelteni, azért voltál ilyen kedves? Bennem sikerült is fölébresztened a lelkiismeretet. Annyira sajnálom! Megértesz, mert tudod, milyen helyes tud lenni, nem tudtam neki ellenállni, na meg azt gondoltam, hogy te már másfelé akarsz menni és ő nem annyira fontos - Anna fölnézett a lányra.
- Nem kell magyarázkodnod. Tegnap furán viselkedtem, az a férfi elvarázsolt, de nem volt semmi köztünk és nem is tudok róla semmit. Lehet, hogy családja van, lehet, hogy gyerekei is vannak és felesége. Idősebb is és nem is biztos, hogy ő akar engem. Azt hiszem Davidnél már elszúrtam.
Maja rászólt.
- Jaj, dehogy szúrtad. Láttam rajta most is, hogy odavan érted, azért is akartam eljönni.
- Ma találkozom újra Peterrel, de csak, mint barátok. Kalandozunk a városban és jó vele lenni, csak úgy - mondta halkan Anna. - Szerinted ez csalárdság? - Maja megölelte.
- Nem, dehogy. Jogod van barátokkal lenni, jogod van jól érezni magad akkor is, ha ő dolgozik.
Fölértek a lakosztály folyosójára és a pincér éppen egy kocsit tolt maga előtt finomságokkal megrakva, amit a másik lakosztályba vitt. Anna megpillantotta az ajtó nyitásakor Petert és egy másik férfit, és egy nőt is. A nő gyönyörű volt és mosolyogva nézett a férfira. A lány úgy gondolta, hogy őt nem látták meg. Maja már Armanddal beszélgetett és a kezéből evett.
- Annyira finom, mi ez? - kérdezte és nyújtotta a száját a következő falat után, amit a férfi adott is a szájába. Anna magára akarta őket hagyni, de a férfi rászólt.
- Van valami programod mára, vagy szeretnéd, ha szerveznék valamit? - Anna egyik lábáról a másikra állt úgy válaszolt.
- Szeretnék csak úgy sétálgatni és nézelődni. Nem kell semmit megszervezned. Végezd nyugodtan a dolgodat - mondta és aztán rohant a szobájába készülődni.
Azt már nem hallotta, hogy mit beszéltek egymással a barátai, pedig elcsodálkozott volna, ha hallja, mert Maja megsimogatta Armand arcát és vigasztalta.
- Tudom, hogy nem úgy sikerült ez az út, ahogyan akartad. Annyira sajnálom. Szerettem volna segíteni, de azt hiszem hiába. Beszélj vele, ne halogasd. Mondd el neki, mit érzel és akkor tisztán fogtok látni végre. Tudom, hogy David már nem annyira fontos neki, vagyis David lesz az, aki el fogja tudni engedni őt - a férfi, kezet csókolt a lánynak.
- Köszönöm. Kedvellek Maja, igazi jó barát vagy - a lány mosolygott és halkan csak magának mondta.
- Remélem, hogy ezt majd Anna is így látja, ha mindent megtud. Most rohanok próbára, aztán kezdődnek az előadások, mondd, hogy kéz és lábtörést - a férfi elmondta a babonás szavakat. Maja még benézett a lányhoz. Anna a haját fésülte. - Szép leszel - nevetett a lány.
- Igazából csak az a cél, hogy ne lógjon állandóan az arcomba és nem hoztam magammal gumit, amivel föltűzhetném - Maja megfogta a kezét.
- Gyere le, majd én adok, hoztam magammal pót gumikat és hajráfokat is. Válogathatsz.
Anna újra elindult a barátnőjével. Armand a nappaliban már útra készen állt.
- Indulok. Anna kérlek, vidd magaddal a telefonodat és mindig legyen bekapcsolva, hogy elérhető legyél és te is tudj hívni, ha szükséged lenne rám - a lány hálás volt a férfinak ezért a gondoskodásért.
- Köszönöm. Aranyos vagy. Nem fogom elfelejteni a telefonom. Szép napot neked - mondta és puszit nyomott a férfi arcára, aki közben Majára nézett.
A lányok lementek, és amikor beléptek a lenti szobába David hangját hallották a fürdőszobából. A férfi nem tudta, hogy Anna is jött.
- Észrevett valamit? - kiáltotta. Maja elvörösödött, de Anna a szájára tette a kezét és a füléhez hajolva súgta.
- Nem akarom, hogy észre vegyen - mondta - előadás előtt nem szeretnék tragédiát - az ajtó felé osont és még intett, amikor kilépett. Maja visszakiabált a férfinak.
- Nem vett észre semmit - Anna még hallotta, hogy a férfi mit válaszolt, aztán halkan behúzta maga után az ajtót.
- Annyira sajnálom, lelkiismeret furdalásom van miatta, hiszen szeretem őt és megcsaltam - Anna megállt a folyosón a falnak dőlve, aztán lassan elindult fölfelé és közben járt az agya.
A lakosztályba lépve nem tudott mit kezdeni magával. Az órájára nézett és látta, hogy mindjárt kilenc lesz. Azt gondolta, hogy mégsem mozdul ki. Leült és szomorúan nézett kifelé az ablakon a városra. Egy idő után aztán összeszedte magát és kilépett a szobából. Úgy gondolta tényleg az lesz a legjobb, ha egyedül szellőzteti ki a fejét. A folyosóra lépve meglepődött, amikor Petert meglátta a kanapén ülni és újságot olvasni. A férfi lakosztályának ajtaja nyitva volt.
- Szép reggelt - tette le az újságot a férfi és állt föl. A lány szomorúan nézett rá.
- Azt hiszem, jobb lenne, ha elhalasztanánk ezt a találkozót, vagyis, ha nem találkoznánk. Két nap múlva hazamegyek, vissza az életembe, egyetem, labor, vizsgák - a férfi odalépett hozzá és fürkészőn nézte.
- Mi bánt? Valami történt veled. Kérlek, ha nem is osztod meg velem, akkor legalább azt engedd meg, hogy eltereljem a figyelmedet. Néhány órát adj, aztán elmehetsz vissza az életedbe.
Anna lehajtott fejjel állt. Peter odalépett és fölemelte a fejét az álla alá nyúlva, a szemébe nézett és a lány ettől elvarázsolódott. Már nem tudott nemet mondani, úgy érezte a férfival kell mennie, hogy legalább ez a pár óra szép maradjon meg neki, mert tudta, hogy szép órákat fognak együtt tölteni.
- Menjünk, de rólam egy szót se! - mondta a lány. A recepciónál megállították Annát és egy kis táskát nyújtott át a portás. Anna belenézett és hálásan gondolt Majára, aki a hajgumikat és hajpántokat tartalmazó táskát küldte. Beletúrt és egyet kivett, majd a tükörhöz lépve föltűzte a haját. A férfi kérte a limuzint és egy táskával a vállán beszálltak.
- Hová megyünk? - kérdezte Anna.
- Az legyen meglepetés. Kérlek, bízd rám magad - a lány már jobban érezte magát, próbált nem Davidre gondolni, de még nem sikerült teljesen.
Amikor megállt a kocsi és a férfi elküldte a sofőrt Anna próbálta kitalálni, hogy hol is vannak. Nagy üvegfalú épületbe léptek be, majd a hallon át egy régi kis épületbe jutottak egy üvegfolyosón, ami olyan volt, mint egy híd, mert kétoldalt víz volt és vízi növények. A kis épületbe lépve minden megváltozott, mintha a múltba érkeztek volna. A férfi, aki fogadta őket meghajolt és japánul beszélt. Peter is meghajolt és válaszolt. A férfi terelgette őket a meleg hallból egy kis fülkébe külön, külön. Anna körülnézett és hatalmas fürdőlepedőket látott fölakasztva, amiknek lótusz illata volt. Anna nem tudta mit tegyen csak állt ott tanácstalanul, aztán egy nő jött be, aki eléggé nehezen érthető akcentussal magyarázott.
- Ez egy hagyományos japán fürdő. Itt nem viselünk fürdőruhát csak egy ilyen vászontörlőt, a vízben is. Vegyen le mindent és lépjen ki a másik ajtón, ott majd várni fogják. Ne féljen, igazán csodálatos lesz.
Anna levetkőzött és zavarban volt, amikor a vászontörlőt magára tekerve és még egy fürdőlepedőt is a hátára terítve lépett ki.
A helyiségben két hatalmas fából készült kád volt, az egyikben már ott ült Peter ő is vászonlepedőt tekerve a derekára. Intett a lánynak, aki gyorsan belépett a kádba és a víz alá merült nyakig. A víz meleg volt, nagyon kellemesen meleg. A férfi nevetgélve úszott közelebb a lányhoz, majd leülve mellé mesélt az ősi japán fürdőről.
- A másik kádban hideg víz van, és amikor már elpilledtél, akkor futás és belecsobbansz a jeges vízbe, aztán egy perc múlva rohanás ide vissza és akkor fogod majd igazán élvezni ennek a melegségét. Na, akkor fogunk majd kapni egy pohár igazi hagyományos teát, ami mennyei lesz. A végén olyan masszázst kapunk, ami teljesen ellazít.
Anna kezdett fölengedni és mindenbe belement, amit a férfi diktált. Rohant utána a hideg vízbe, aztán vissza a melegbe és elismerte, hogy mennyire csodás érzés a váltott fürdő. Amikor megkapták a teájukat leültek a kád szélén levő padra és kortyolgatták. Anna köszönetet mondott a férfinak.
- Ez tényleg csodálatos volt. Köszönöm, hogy elhoztál ide. Úgy érzem minden gondomat kimostad belőlem - a férfi letette a teát és a lány elé úszott majd a szemébe nézve súgta.
- Neked nem szabadna gondodnak lenni. Ha tehetném, akkor mindent kimosnék az életedből, ami bánatot okoz.
A lány elnevette magát majd, amikor a férfi komoly arcát látta hirtelen elhallgatott.
- Ne nézz ilyen komolyan, mert akkor azt hiszem, hogy komolyan beszélsz - szólt rá a férfira.
- Komolyan beszéltem - mondta a férfi és megcirógatta a lány arcát. Anna rászólt.
- Kérlek, ne legyél komoly. Maradj a kedves partnerem, aki mindenféle csodákat mutat, és aki nem kérdezősködik. Ígérem, én sem kérdezek semmit, arról a csodaszép nőről, akit reggel láttam a szobádban - a férfi elnevette magát.
- Jó, jó, jó. Nem kérdezek, nem mondok semmit. Együtt vagyunk és csodásan érezzük magunkat. Azt hiszem a masszázs után te is úgy fogod majd érezni. Masszíroztak már valaha?
- Még nem - mondta a lány.
- Akkor ez különlegesebb lesz, mint gondoltam. Engedd el magad. Vetkőzd le az előítéleteidet - a férfi ledobta magáról a vászonkendőt és kilépett, majd lefeküdt egy masszírozóágyra.
A kimonós japán férfi nekiállt masszírozni őt. Anna is levette a kendőt és ő azért egy törölközőt tekert magára úgy ment oda a masszírozó ágyhoz, ahol már őt is várta a masszőre. Amikor hasra fordulva lefeküdt és a férfi nekiállt a masszírozásnak a lányt tényleg különleges élmények érték. Nem is tudott magán uralkodni, hatalmasakat nyögött, és elégedetten sóhajtozott. Peter hangosan nevetett és ő is élvezettel vette a kényeztetést. A lány a férfi felé fordította a fejét és a szemük összetalálkozott. Egymást nézték, a testüket egy idegen kényeztette. Anna úgy érezte ennél izgatóbb élményben még nem volt része. Az erős kéz masszírozása, és a férfi tekintete együtt fölizgatta. Egy idő után a masszőr abbahagyta és otthagyta őket. Egy nő kis asztalkát tolt be, amin tea gőzölgött. Anna nem mozdult sokáig. A masszőr mielőtt elment jól betakarta. A meleg takaró alatt, ellazult izmokkal úgy érezte nem tudja nyitva tartani a szemét és lecsukta. Pillanatok alatt mély álomba zuhant, ahol csodálatos élmények várták. Peter ott volt vele, fölemelte és egy puha ágyra tette, majd simogatta, csókolta minden porcikáját, és amikor már úgy érezte, hogy mindene ég a vágytól, akkor fölé magasodott és belehatolt. Anna nem tudta, hogy álmában fölsikoltott, de amikor kinyitotta a szemét és a férfi szemeibe nézett, akkor elvörösödött és remélte, hogy Peter nem lát bele az álmaiba és a gondolataiba.
- Hogy érzed magad? - kérdezte a férfi, aki már ült és teázott, szerencsére fürdőlepedőbe volt burkolózva.
- Könnyű vagyok, annyira, hogy repülni is tudnék. Sőt már szinte úgy érzem, boldog vagyok. Így még nem éreztem magam soha. Köszönöm, hogy idehoztál, hogy ilyen érzéseket hoztál ki belőlem - a lány is fölkelt és lehuppant a férfi mellé a fotelba.
Peter teát töltött neki és a kezébe adta. Anna odapillantott, hogy tehetne-e bele valamit, de a férfi megállította.
- Semmit. Ne tegyél bele semmit, próbáld ki előbb a natúr ízt, meglátod mennyire kellemes lesz - megitták a teát és a lány kérdően nézett a férfira.
- Ennyi volt mára az élvezetekből - mondta a férfi és megfogta a lány kezét. - Visszavigyelek a szállodába? -
- Dolgod van? - kérdezett vissza a lány.
- Nem, nincs. Mára mindent lemondtam - aztán elnevette magát és hozzátette. - Az a gyönyörű nő, aki a szobámban volt, az asszisztensem volt, ő intézi a programomat.
Anna halkan kérdezte.
- Lehet, hogy velem maradsz még? Nem kell sehová sem vinned. Csak úgy szeretnék veled együtt lenni, vagyis nem szeretnék egyedül maradni, mert akkor a gondolataim elő törnek és nem hagynak békén. Kérlek, nyomd el a gondolataimat - a férfi fölállította a lányt és magához húzta.
- Nem engedem azokat a sötét gondolatokat előtörni. El innen, én megküzdök velük.
Anna nevetett és hálásan bújt oda a férfihoz.
- Mindig is vonzódtam a Lancelot tipusú férfiakhoz. Imádtam, ha megmentenek. Na és a megmentésben te igazán jó vagy - a férfi hirtelen megváltozott.
Távolabb lépett a lánytól és nézte. Anna érezte, hogy valamit elrontott. Nem akart magyarázkodni, de azért még hozzátette.
- Ma reggel a barátom a legjobb barátnőm ágyából kelt ki, amikor lementem hozzájuk. Ezt a látványt is el tudod kergetni? - a férfi újra mellé lépett és átölelte Annát.
- Szeretnéd, ha vigasztalnálak? - kérdezte.
- Jaj dehogy! - kiáltott föl a lány - Azt szeretném, ha nem kellene rájuk gondolnom. Szeretném érezni, hogy egy normális nő vagyok, aki csak úgy van a barátjával és jól érzik magukat - a férfi komolyan nézett rá.
- Van egy hely, ahová még el szeretnélek vinni - Anna boldogan nyújtotta a kezét és átengedte magát a férfi irányításának. A kocsiba szállva most egymás mellett ültek, és amikor Anna kérdezősködött a férfi elhárította. - Eddig is rám bízhattad magad. Ne kérdezz, majd meglátod, hogy megéri várni.
Utazás közben beszélgettek. A lány mesélt a munkájáról a laborban és a Daviddal való találkozásról, majd a párizsi útról, aztán megborzongott.
- Miért nem szóltál rám? Nem szabadna állandóan erről a kapcsolatról beszélnem. Ki kellene kapcsolódnom, másra gondolni - a férfi megfogta a kezét.
- Fontos volt az életedben David, nem csoda, ha beszélsz róla. Szereted.
- Már nem akarom szeretni. Szeretném, ha csak úgy ránézhetnék, és nem éreznék semmit. Lehetséges ez?
- Nem. Szereted és mindig is érezni fogsz valamit, ha ránézel. Az butaság, hogy el kell felejtened. Nem lehet elfelejteni. Nyugodtan beszélj róla, öntsd ki a szíved.
Anna odabújt a férfihoz, aki a hátát simogatta.
- Ma eldöntöttem, hogy soha többé nem fogok így érezni. Mostantól könnyedén veszek mindent és nem bonyolódom semmilyen komoly érzelembe - a férfi szomorúan mondta.
- Mert ez csak egy döntés kérdése.
Anna tudta, hogy butaságot mondott, ezért helyesbített.
- Na, jó, nem döntés kérdése, de jó lenne, ha az lenne - a férfi hangja még mindig szomorú volt.
- Jó lenne, nagyon jó lenne.
Annának föltűnt ez a szomorúság a hangjában.
- Téged is elhagytak? Ugye te is érezted ezt már? - a férfi szomorúan válaszolt, de a válaszával lezártnak tekintette a témát.
- Igen, de azt hiszem, én erről most nem fogok mesélni. Még nem tudnék.
Anna tiszteletben tartotta és nem faggatta. A kocsi közben megérkezett a céljukhoz. Anna nem is sejtette, hogy hová érkeztek. Peter kisegítette a kocsiból és elküldte a sofőrt, hogy két óra múlva jöjjön értük. A bejáratnál a férfi egy árustól, papírzacskóban vett finom falatkákat, amik kellemesen illatoztak, majd bevezette a lányt a kapun. A csoda világ, ami a lány elé tárult váratlan és meglepő volt. Egy olyan kertben voltak, amit a tervezője úgy álmodott meg, ahogyan az csak álomban létezik. Ez egy hagyományos japánkert volt, minden titokzatosságával és csodájával. Anna megtorpant, mert nem tudta merre induljon.
- A mai utunk a megbékélésről fog szólni, ezért jobbra indulunk - mondta a férfi és egy kis ösvényen indultak el az erdőbe, ahol az út mellett kis patak csörgedezett és időnként kőből készült kerti padok voltak. Egy eldugott kis fordulóban a férfi megfogta a lány kezét és leültette, itt már fából készült hintaágy volt. Az útról nem is lehetett látni őket.
- Ez annyira csodálatos - suttogta a lány, mint aki attól fél, hogy ez a sok gyönyörűség elillan, ha hangosabban szólal meg.
A férfi az ölébe tette a zacskót és pillanatok alatt megették a falatkákat. A hintaágyuk mellett egy kőből készült lámpa volt, aminek a formája teljesen elbűvölte a lányt.
- Ez a lámpa annyira tökéletes - amikor továbbmentek a csodák folyamatosan eléjük tárultak.
Anna alig tudott megszólalni. Erősen szorította a férfi kezét és szorosan hozzásimult. Egy kis hídon apró szigetre jutottak át, ahol mintha változott volna a hangulat, az eddigi béke derűvel is kiegészült. A másik oldalon is volt egy kis híd, itt már kavicsos talajra érkeztek, ami csíkosra volt gereblyézve, itt már távolabbra lehetett ellátni és a zöld faféléket fölváltották a vörös levelűek és a kerek bokrok. A kis tónál át lehetett látni a túloldalra, ahol egy teaház áll, magas örökzöldek között. Lassan haladtak, és amikor elérték a teaházat a férfi bevezette a lányt és leültette a földre, a gyékényre. A szertartáshoz öltözött nő, aki fogadta őket egy kis asztalkánál készítette elő a teájukat. A lány nagyon figyelte Petert, hogy hogyan veszi át a teáscsészét és megpróbálta utánozni, majd lassan iszogatott. Egymással szemben ültek és a férfi a lányon felejtette a szemeit, nézte és elgondolkodott. Anna egy idő után zavarba jött és odasúgta.
- Kérlek, hagyd ezt abba, mert olyan furcsán érzem magam - a férfi elnevette magát.
A teaszertartás végén elindultak újra a sok út közül az egyiken, de ekkor a lánynak már nagyon jó kedve volt. Amikor a vízesésekhez értek már béke és mosoly volt a lelkében.
- Olyan boldognak érzem magam - mondta a lány. - Nem tudom mi történt, de ez az érzés valahogy itt bennem van.
A férfi szembefordult vele és a kezei közé fogta az arcát.
- Ez volt a célom. Szerettem volna, ha sikerül.
Anna várta, hogy megcsókolja és a férfi közelített is egy ideig, de aztán megállt és mosolyogva nézte, majd elengedte az arcát és elindult az úton. Anna utána sietett és a keze után nyúlt.
- Mennünk kell, mindjárt itt lesz a sofőr értünk - mondta a férfi.
Csendben mentek a kapuig, ahol a lány vágyakozva nézett vissza.
- Legszívesebben itt tölteném életem hátralévő részét - a férfi besegítette a kocsiba és hazáig nem szólt hozzá.
A szálloda mélygarázsába hajtottak, majd együtt mentek föl a liften. A lány várta, hogy a férfi majd találkozni akar még vele, de az nem szólalt meg. A szobájuk előtti folyosón elengedte a kezét és halkan elköszönt.
- Szép estét Anna! - mondta és már ment is.
A lány csalódott volt. A boldog nap után várt még valamit a férfitól, de az szó nélkül elment. A lakosztályban nem volt senki. Armandtól csak egy üzenet várta az asztalon és egy jegy. Elolvasta a levélkét, amiben a férfi megírta, hogy a színháznál találkoznak és kérte, hogy a szobájában az ágyon lévő dobozt nézze meg. Anna egy gyönyörű ruhát talált a dobozban és egy hozzá való cipőt. Amikor fölvette megpördült a tükör előtt és úgy érezte, Armand ismeri őt, látja a lelkét is, azért találta el ennyire a ruhát. Időben indult a hallba a kocsihoz, és amikor leért a hatalmas tükör elé és belenézett meglepetten látta azt a nőt maga előtt, akit eddig még nem ismert. Ő eddig egy fiatal lányt ismert és ez egy olyan nő volt, aki ma délután született ott a japánkertben. Eszébe jutott Peter és szomorú lett. A sofőr nyitotta előtte az ajtót és besegítette a kocsiba. Amikor beült meglepetten látta, hogy nincs egyedül. A szemben lévő ülésen várta Peter, és komolyan nézett rá.
- Csodaszép vagy - mondta halkan. - Tudom, hogy nem lehetünk együtt, de szerettem volna ott lenni ma este - a színházhoz érve a lány kiszállt és bement rögtön, míg Peter a kiszállás után a lépcsőn várt egy ideig és nagy levegőket vett, hogy megnyugodjon.
A lány látványa teljesen kihozta a sodrából. Azt hitte, hogy érzelemmentesen fogja végig élni az estét, de ez nem sikerült. Armand az előtérben várta Annát, és amikor meglátta ő is fölhúzta a szemöldökét és büszkén nyújtotta a karját. A férfi egy előkelő emeleti páholyba vezette, ahol csak ketten voltak és egy pincér pezsgőt hozott nekik. A karfán egy látcső volt bekészítve, amit rögtön fölvett és pásztázta a tömeget. A férfi nem is tudta mire vélni az érdeklődését, a japán közönség iránt. Aztán lekapcsolták a világítást és megkezdődött a darab. David csodálatos volt. A lány érezte a férfin a gyötrődést és Maja táncán a könnyedséget. A barátnőjére nagyon büszke volt. David teljesen elvarázsolta. Azon törte a fejét, hogy ha ezt most Peter látja, akkor mire gondol, tudja-e, hogy David az ő szerelme, és ha látja mellette Armandot, akkor mit gondol róla. A férfi a vállára tette a kezét és időnként odahajolt hozzá, hogy mondjon valamit. Anna illedelmesen válaszolt, kortyolgatta a pezsgőt és nézte a darabot. A férfi végül nem bírta ki és megkérdezte.
- Történt valami? Olyan szomorúnak látszol.
Anna rázta a fejét.
- Semmi sem történt. A darab csodálatos. A ruha még szebb, mint amire számítottam. Köszönöm, na és az egész heti gondoskodásodat is köszönöm. Ezt a hetet nem fogom elfelejteni - a férfi csodálkozva fürkészte a lányt.
- Anna tudom, hogy történt veled valami, de nem tudom, hogy mi. Látom nem is akarod, hogy megtudjam. - a lány nevetgélt a pezsgőtől és a közönséget pásztázva egy páholyban megpillantotta végre Petert.
Nem volt egyedül. A gyönyörű nő vele volt. Anna, amikor végre észrevette kicsit meg is lepődött, mert a férfi őt nézte. Megijedt, hogy Armand is észreveszi a férfit, ezért elkapta a szemét róla.
- Te vagy a legszebb ma este - mondta a férfi. - na és ezt nem csak én mondom, mert van néhány férfi a közönség soraiban, akik csak téged bámulnak.
Anna elvörösödött.
- A szólótáncos is szerelmes beléd - odahajolt a férfi füléhez és belesúgta.
-Ez az utolsó nem igaz már. Ő még nem merte kimondani, de tudom, érzem, hogy már vége - a férfi meg sem tudott szólalni. - Nem azért mondtam, hogy sajnálj. Megvagyok. Jól vagyok. Nem fáj csak egy kicsit. Azt hittem, hogy rosszabb lesz, de ma kiszellőztettem a fejem és mindent átgondoltam. Holnap hazamegyek, és ha sikerül visszaköltözöm a kollégiumba és többé nem foglalkozom a táncosokkal. Maja a legjobb dolog az életemben, de azt hiszem őt is ki kell iktatnom egy időre, ha azt akarom, hogy rend legyen a fejemben.
- Sajnálom - mondta a férfi és szótlanul nézte tovább a darabot.
Tudta, hogy a lány vele is meg fogja szakítani a kapcsolatot és ez nagyon fájt neki. Szerette volna még maga mellett tartani.
- Szeretném, ha engem nem zárnál ki az életedből - mondta végül szinte könyörgőn.
A lány megsajnálta a férfit és megfogta a kezét, mire az a szájához húzta és belecsókolt a lány tenyerébe, aztán vége lett a darabnak és tapsoltak. Armand a színfalak mögé vezette a lányt, aki még egy pillantást váltott Peterrel. A táncosoknak mindnek gratuláltak, és amikor a sor végére értek a lány Daviddel találta szemben magát, akit megölelt és odasúgta neki.
- Csodálatos voltál. Láttam rajtad, hogy fáj valami. Jól vagy? - a férfi ölelte őt, majd letette és megcsókolta. Anna kibontakozott az ölelésből és Maját kereste a szemével. Meglátta, hogy a lány gratulálók gyűrűjében állt, odament és őt is megölelte.
- Gratulálok! Te voltál ma a legszebb és a legjobb - mondta.
A lány nevetett.
- Tudod, hogy David volt a legjobb és ezt én is tudom. Annyira jó volt ma.
Anna odahajolt és úgy súgta.
- Igen, tudom. Ő a legjobb és szeretném, ha boldogok lennétek együtt. Szeretném, ha végre boldog lenne.
Maja tiltakozott.
- Nem vagyunk együtt és nem is leszünk, hiszen ti ketten vagytok egy pár.
- Nem voltunk soha igazán egy pár és már nem is leszünk. Holnap hazamegyek és ezt az epizódot le szeretném zárni az életemben.
A lány kérdezgette.
- Peter miatt? Összejöttetek? Most már vele leszel? Szereted?
Anna szomorúan mondta.
- Nem, semmi nem történt. Együtt voltunk, sétáltunk, beszélgettünk. Ennyi volt, aztán visszamentünk a szállodába és kész. Vége a kapcsolatnak, ami ki sem alakult közöttünk - a lány szomorú volt, hiszen annyira várta, hogy Peter majd vele akar lenni.
Maja megölelte. David és Armand ott álltak nem messze és őket figyelték, aztán a férfiak odajöttek és David átkarolta a lányt, de az kibontakozott és csak annyit mondott.
- Csodálatos voltál ma David. Én holnap hazautazom. Kívánom, hogy a turné ugyanilyen csodálatosan folytatódjon - odahajolt Armandhoz és kérte, hogy hazamehessen a kocsival.
A férfi zavarban volt, ránézett Davidra és aztán újra a lányra, akik egymást nézték.
- Biztos, hogy haza akarsz menni? - kérdezte.
- Igen - kapta el a pillantását a lány és nehezen, de elszakadt a férfitól. Armand telefonált a sofőrnek, aki pár perc múlva megérkezett és a férfi beszállt a lány mellé a kocsiba. - Nem kell velem hazajönni. Maradj, kérlek - mondta a lány. - A szállodába érve úgyis rögtön lefekszem aludni.
- Visszajövök még, de a kapuig akarlak kísérni, látnom kell, hogy jól vagy.
Anna belekarolt és a vállára hajtotta a fejét.
- Nagyon aranyos vagy. Te vagy a legjobb barátom - a férfi odahajolt és halkan mondta.
- Mindig többre vágytam, de már látom, hogy ebből nem lesz semmi.
Anna megfogta a kezét, aztán a szállodánál kiszállt és lassan ment be úgy, hogy még integetett a férfinak. Armand lehunyta a szemét és ábrándozott a gyönyörű lányról. Anna fölment a lakosztályba és levetkőzött, aztán úgy hálóingben nekiállt csomagolni. Szomorú volt, de várakozással teli is, mert tudta, hogy az élete fordulatot fog venni. Sajnálta Davidet, mert nagyon kedvelte. Amikor elkészült, elálmosodva feküdt le. Reggel nem tudott enni, annyira ideges volt a hazaút miatt. A géphez a limuzin vitte ki. A csomagjait a sofőr pakolta ki és ő megint kényelmesen, de most magányosan is utazott haza. A gépen csak egy utaskisérő volt, aki mindenről gondoskodott, bár ő szinte semmit sem kért. Hazaérve a reptéren nem várta senki, itt már a csomagjait is magának kellett cipelnie és busszal ment haza Maja lakásába.
Otthon az időeltolódás miatt eléggé szédelgős volt a feje, de megpróbált mindent elintézni minél előbb, hogy mire a társulat visszajön, már ne kelljen senkivel se találkoznia. A lakást teljesen kitakarította, összepakolt és beköltözött a kollégium egy szobájába egyedül. Szerencséje volt, mert nem kapott szobatársat. Az egyetemre bejárt az előadásokra és aztán rohant haza átöltözni és folytatta a közeli bisztróban a pincérkedést. Négy órát dolgozott délutánonként, aztán nekiállt tanulni. Tudta, hogy a turné már véget ért és a barátai már otthon vannak, de nem kereste őket. Mindenkinek hagyott levelet, amiben azt kérte tőlük, hogy ők se keressék, hogy le tudja zárni ezt az érzelmi kavalkádot, amibe került. Ahogy a napok teltek, egyre nyugodtabb lett és már alig gondolt Davidre. Azt nem is sejtette, hogy a férfi mennyire gyötrődött miatta. A legtöbbet Peter járt a fejében. Az a két nap, amit a férfivel töltött olyan varázslatos volt, hogy úgy érezte ennek folytatódnia kellene. Jó lett volna még egyszer találkozni vele. Majával csak egyszer beszélt, mióta megjöttek. A lány egy új darabra készült és ezért eléggé el volt foglalva a próbákkal, de azért találkozni akart Annával, aki kitért előle és csak azt akarta tudni, hogy Armand és David jól vannak-e.
-Mind a ketten bánatosak. Jól összekavartad őket. Most mind a ketten azt hiszik, hogy a másik miatt léptél le. Igazából Peter miatt hagytál el minket? -
- Nem! - tiltakozott Anna hevesen. - Azóta sem tudok róla semmit és nem is láttam - megfordult a lány fejében, hogy nyomoz a férfi után, de aztán erről letett.
Úgy gondolta, hogy nem akarja rákényszeríteni magát a férfira pedig, ha tudta volna, hogy Peter minden lépéséről tud. Állandó jelentéseket kért a lányról a megbízott embereitől. Nem tudhatta Anna azt sem, hogy Peter egy hatalmas vállaltbirodalomnak a feje, aki évek óta nem engedett ilyen közel senkit magához. A férfi naponta gondolt vissza a lánnyal töltött órákra és vágyott is az együttlétre. Attól tartott, hogy kiderül, ki is ő, mert eddig a kapcsolatukban az volt az üdítő, hogy Annának fogalma sem volt arról milyen fontos emberrel van együtt.
Peter félt attól, hogy ha a lány megtudja a kilétét, akkor nem tud majd nemet mondani és nem meri visszautasítani. Látta, hogy a lány milyen nehéz körülmények között él és azt is, hogy mennyire igyekszik, tanul és dolgozik és a laborban is dolgozik és írja a diploma munkáját, ami a szakértők szerint eléggé nagy port fog majd kavarni a tudományos világban. Tudta azt is, hogy a lány minden vasárnap délelőttjét a japán kertben tölti, ahol sétál a kis utakon és a végén beül egy teára a teaházba. Ezekre a sétákra mindig egyedül megy és látszik rajta, hogy mennyire jól érzi magát, szinte végig mosolyog. Peter azt nem tudta, hogy ilyenkor a lány mindig az együtt eltöltött időre gondol és ezekkel a sétákkal próbálja fölidézni azokat a kellemes perceket, amit együtt töltöttek.
Majával, időnként levelet váltottak és a lány megírta neki, hogy David bejelentette, hogy vissza fog vonulni az évad végén a tánctól. A lány megrémült, mert úgy érezte, hogy a férfi, akinek eddig az élete a tánc volt, most nagyon bánatos. Eldöntötte, hogy megpróbál vele találkozni. Remélte, hogy nem lesz túlságosan átlátszó és sikerül majd spontánnak látszani, hogy éppen arra járt.
Napos délelőtt volt, amikor nekilátott a tervének. A színház körül őgyelgett, a tóparton sétált, majd, amikor tudta, hogy vége van a próbának a színház felé indult és egy fagyival a kezében kirakatokat nézegetve haladt nagyon lassan. A könyváruháznál hosszabb időre leállt és a könyveket nézte, de közben a művészbejárót is figyelte. Meglátta a férfit kilépni és a szíve hatalmasat dobbant. David arcán fájdalmat látott. Szeretett volna rögtön odarohanni és átölelni, hazavinni és megmasszírozni, de nem tehette. Elindult a férfival szemben és még mindig a kirakatokat nézte, most a könyváruház második nagy kirakata került sorra. Fél szemmel a férfit figyelte, aki közeledett felemelt fejjel. A lány már azt hitte, hogy nem fogja őt észrevenni és elmegy mellette, pedig az volt a terve, hogy a férfi vegye észre, mikor egymás mellé értek és David megállt előtte.
- Anna - mondta a hangjában kideríthetetlen éllel.
- David. De örülök, hogy látlak. Próbán voltál? - a férfi fürkészve nézte a lányt, majd szomorúan arrébb lépett és csak annyit mondott.
- Bocsánat - kikerülte a lányt és tovább akart menni. Anna megrémült és hozzá lépett, a fagyiról elfeledkezve, ami megbillent és a férfi elé zuhant. - Ez merénylet akart lenni ellenem? - kérdezte a férfi.
- Nem akartam, véletlen volt. Megörültem neked. Jól vagy? Mi újság? - a lány nem akarta elengedni a férfit. Látnia kellett, hallania és beszélni akart vele.
- Miért teszel föl ilyen kérdéseket. Nyilván nem érdekel, hogy vagyok, hiszen elhagytál. Leléptél - a férfi hangja most már egyértelműen sértett volt.
- Ne haragudj rám. Képtelen voltam maradni, azok után, amit láttam. Én nem ismerem az ilyen kapcsolatokat, a szédítés, ámítás művészetét. Őszinte voltam és szerelmes és a legjobb barátom ágyában láttalak. Nehéz ezt nekem feldolgozni, de az érzelmeim megmaradtak és hiába látlak Maja mellett a gondolataimban, azért még mindig az én nagy szerelmem vagy - ezt gyorsan hadarta, mint aki már sokat gyakorolta, pedig most jutott eszébe minden.
- Te tudtad? - kérdezte halkan a férfi.
- Láttam, de nem akartam, hogy az előadás előtt felzaklasson, utána meg úgy gondoltam már úgyis mindegy. Nem értek én az ilyen társasági eseményekhez, mint a szakítás. Úgy gondoltam jobb, ha eltűnök -a férfi nekidőlt a falnak és fáradt hangon mondta.
- De most itt vagy. Ne mondd, hogy véletlenül keveredtél ide.
Anna úgy gondolta muszáj megtartani az őszinteségét.
- Látni szerettelek volna. Már egy ideje itt lófrálok, aztán mégis váratlanul ért, hogy megláttalak - lenézett és látta, hogy a leesett fagyigombóc olvadni kezdett és folyt végig a járdán.
- Na és mit láttál?
- Fáradtnak látszol. Fáj valamid? - a férfi fölemelte a kezét és a lány arcához ért.
- Még mindig nagyon jól ismersz. Annyi mindent elrontottam veled kapcsolatban. Nem tudom lehetséges lesz-e valaha kijavítanom a hibáimat, bár már nem sok esélyt látok rá. Nem vagyok együtt Majával. Visszavonulok. Ez lesz az utolsó évadom.
Anna fölnézett rá. A férfi hatalmas sóhaj után szólalt meg.
- Menjünk le a tóhoz és üljünk le valahová.
Anna beleegyezett és zavarban volt, hogy mit is csináljon, mert a férfi még mindig az arcát simogatta. A tó felé a járdán távol voltak egymástól. A parton, a padokon már nem volt hely, mert túlságosan jó idő volt és az emberek kisereglettek a napsütésbe, de a lépcsőkön, ahol szintén sokan ültek még találtak egy békés és szép kis sarkot. A lépcső alján hattyúk nyújtogatták a nyakukat falatkákra vágyva, amit az arra járó turistáktól már megszoktak. Anna nem tudott nekik semmit se adni és sajnálta, hogy nem jutott eszébe hozni valamit. David a lánnyal szemben ült le és újra a lány arcát simogatta meg.
- Olyan komoly lettél. Már szinte felnőttes.
Anna elmosolyodott, bár arra gondolt, hogy a férfi talán arra céloz, hogy az látszik rajta, hogy már nem érintetlen és szerette volna megmondani világosan, hogy ő még mindig az, de aztán csak hárított.
- Minden nappal öregebbek leszünk. - David nevetett.
- Mi van veled? Mesélj. - kérdezte. Anna tudta, hogy a férfit tényleg érdekli, mi van vele.
- Egyetem, munka, diplomadolgozat. Ezen kívül semmire sem jut időm. Hajtanom kell, hogy megmaradjon az ösztöndíjam - a férfi inkább azt akarta hallani, hogy van-e kapcsolata. - A kollégiumban lakom - a férfi lehajtotta a fejét.
- Dühös vagy még rám?
- Jaj, nem - szaladt ki a lány száján, aztán hogy elterelje a beszélgetést, a férfit a sérüléseiről kérdezte és a fájdalmairól.
David elmondta a legutóbbi sérülését, és azt mennyire hiányzik neki a lány kényeztetése. Anna mosolyogva nézett rá. David azt várta, hogy majd fölajánlja a segítségét és újra együtt lehetnek. A férfi félt attól, hogy a lány el akar köszönni.
- Nem vagy éhes? - kérdezte. - Beülhetnénk valahová enni.
Anna rögtön nemet mondott.
- Igazából már mennem kell. Örülök, hogy láttalak, és hogy nincs közöttünk feszültség - fölállt.
- Ne menj még - szaladt ki a férfi száján. - Találkozhatunk még? Fölhívhatlak? - minden mondata kétségbeesettnek tűnt.
- Mennem kell - mondta a lány még egyszer és mosolyogva állt a férfi előtt, akire föl kellett néznie. - Biztos fogunk még találkozni. Ha beszélni szeretnél velem, akkor hívhatsz - elővette a telefonját és megcsörgette a férfit, aztán a zsebébe dugta a telefont és átölelte Davidot, majd, amikor érezte, hogy a férfi megremeg, gyorsan eltolta magától és határozottan köszönt el és már rohant is a villamos után.
A férfi állt ott és csodálattal nézett ez után a határozott lány után, aki már nem az volt, akit megismert. Igazából ebbe a mostani lányba is beleszeretett, de ez már egy más érzés volt, mint az előbbiek, ez már tisztelet is volt a lány felé. Rögtön hívta is Maját telefonon, aki örült, hogy a barátnője végre rászánta magát erre a találkozásra. Vigasztalta Davidot, de már alig várta, hogy Anna véleményét hallja a találkozóról.
Peter amikor megkapta a jelentést a találkozóról, szomorúan nézte a képeket. Látta a férfi hogyan néz a lányra és azt is, hogy Anna megöleli. Ekkor döntötte el, hogy újra találkoznia kell a lánnyal.
Anna aznap este túlórázott a bisztróban és a műszakja végén már nagyon fájt a lába a sok rohangálástól. A hely eléggé népszerű volt, ami jó volt, mert egyre több borravalót kapott és nem kellett félnie, hogy elküldik. A főnök kedvelte, mert volt olyan törzsvendége, aki a lány miatt tért be minden nap. Őt is elvarázsolta a lány kedvessége, ezért nem bánta, ha túlórázik és többet van bent. Maja tudta, hogy ott dolgozik és időnként benézett hozzá. Beszélgetni nem nagyon tudtak, ha sok volt a vendég, de legalább pár szót váltottak. Ezen az estén is benézett Maja és várta, hogy a lány odaérjen az asztalához.
- David teljesen odavan érted újra - mondta nevetgélve.
- Én nem ezt akartam - mondta Anna odahajolva. - Csak le akartam zárni végre magamban ezt. Utáltam magam, amiért szó nélkül elrohantam, de akkor képtelen voltam elé állni. Most végre volt erőm és nem sírtam el magam.
Maja a keze után nyúlt.
- Erős voltál, pont erről beszélt, hogy annyira felnőtt lettél, komoly és erős.
Anna körbenézett és látta, hogy a főnöke figyeli, ezért elhúzta a kezét és közben letörölte az asztalt.
- Hozok valamit inni, aztán kérek egy kis szünetet és idejövök, de nem biztos, hogy sikerül. Talán holnap beszélhetnénk
Maja sajnálta, hogy most nem tudnak beszélgetni, aztán amikor megkapta az italát a lány közölte, hogy mégsem kaphat szünetet. Szerencsére Maját éppen körül rajongta egy férfi, és elterelődtek a gondolatai a barátnőjéről. Anna a műszakja végén gyalog indult haza, mint ahogyan eddig mindig. Lassan ment és közben megpróbálta rendbe rakni a fejében a dolgokat. Ezek az esti séták sokat segítettek neki abban, hogy megerősödjön. Már a tóparton járt mikor észrevette a férfit a padon ülni, előrenyújtott lábakkal. Azon gondolkodott, hogy arra menjen e vagy tegyen egy kitérőt, aztán úgy döntött, hogy kockáztat és elsétál a férfi előtt. Nem akart ránézni, nehogy kihívónak vegye, de amikor odaért az fölállt és megszólította.
- Szép estét - Anna megtorpant. Rögtön fölismerte a férfi hangját, és amikor ránézett a sötétben az arca is derengett. Ő ott állt a pasi mellett és a sötétbe nézett. - Nem tudod, ki vagyok? Ne félj tőlem - próbálta megnyugtatni a férfi.
- Tudom ki vagy. Peter. Nem számítottam rád - mondta és egy lépést hátrált, mikor a férfi felé lépett.
- Félsz tőlem. Bocsáss meg, amiért most jelentem meg. -
- Nem félek - próbálta meggyőzni a férfit. - Meglepődtem, de nem félek - Anna eldöntötte, hogy nem fog hátrálni és várta a férfi közeledését, de az nem mozdult.
- Elkísérhetlek? - kérdezte Peter.
- Igen - mondta a lány halkan és elindult hazafelé.
Peter lassan lépkedett mellette és nem szólalt meg végig, csak amikor már a kapu előtt álltak akkor fordult a lánnyal szembe és köszönt el.
- Szép álmokat - a lány azt várta, hogy majd kérdezgetni fogja és beszélgetnek, de ez a szótlanság meglepte.
Szeretett volna hallani a férfiról és szeretett volna mesélni is neki. Anna úgy gondolta, hogy nem válhatnak el megint csak így, ezért a férfi után lépett.
- Miért jöttél ide? - kérdezte.
- Látni szerettelek volna. Örülök, hogy jól vagy - mondta a férfi és elfordult.
- Ne menj még - mondta a lány halkan és a férfi után lépett újra.
Peter megfordult és a lány arca felé nyúlt, amit megsimogatott.
- Fáradtnak látszol. Menj haza és aludj, pihenj - mondta, aztán hátrébb lépett és hirtelen megfordult, majd elsietett.
Anna nem tudta mire vélni ezt a találkozást. Az ágyában feküdt és a férfin járt az esze és nem tudott elaludni.
Peter örült a találkozásnak és félt is tőle, hogy megijesztette a lányt. Képtelen volt megszólalni, amikor együtt voltak. A megfigyeléssel megbízott magánnyomozó megkérdezte tőle pár napja, hogy miért éppen ez a lány keltette föl a figyelmét, mikor a világon bárkit megkaphatna, és ő csak azt tudta mondani, hogy azért, mert ez a lány nem tudja, hogy ki ő és így is vele akar lenni. A férfi vett egy házat ebben a városban is és azt igazi otthonnak rendeztette be, most oda ment haza és a kandalló előtt ülve remélte, hogy hamarosan a lánnyal együtt ülhet itt. Meg akarta hódítani Annát, de továbbra is úgy, hogy nem árulja el ki is ő. A terve az volt, hogy többször is találkozik Annával, ha a lány is úgy akarja.
Másnap reggel Anna rohant az egyetemre, mert a laborban dolgozott, aztán délután a bisztróban dolgozott. Már pár órája volt csak hátra mikor meglátta belépni Petert. A férfi leült a pulthoz és egy kávét kért, amit a kolléganője elé is tett. Anna nem szolgálhatta ki, mert ő a teremben az asztalokat szolgálta ki. Anna mérges volt, amiért úgy tűnik, a férfi nem akar vele beszélgetni, pedig látta, hogy ott van, mert odaköszönt neki, aztán Peter mégis odaszólt neki, amikor elment mellette.
- Mikor lesz szüneted? Esetleg velem töltenéd? - a lányt váratlanul érte a meghívás, mert már teljesen lemondott róla, ezért megpördült és gondolkodás nélkül mondta.
- Igen. Mindjárt jövök - berohant az öltözőbe, ahol megfésülte a haját és a tükörbe nézett, de nem tetszett neki, amit lát, aztán sietett ki a férfihoz. A pult mögötti kolléganőjének szólt, hogy tíz perc szünetet vesz ki. Leült Peter mellé és mosolyogva mondta.
- Szia. Hogy kerültél ide? Tudtad, hogy itt dolgozom? - Peter komolyan fürkészte az arcát.
- Fáradtnak látszol. Alszol te eleget?
Anna elkeseredett, mert ő is azt látta a tükörben, hogy karikásak a szemei. Tudta, hogy nem fog tetszeni a férfinak, pedig annyira szeretett volna jó benyomást tenni rá.
- Sokat kellett tanulnom mostanában, de vége a vizsgaidőszaknak - védekezett.
- Mikor lesz szabadnapod? Szoktál egyáltalán olyan napot beiktatni, amikor nem dolgozol, és csak magaddal foglalkozol? -
- Nem sok időm volt, de majd ha vége az évnek, akkor kiveszek egy szabadnapot - védekezett a lány.
- Ha esetleg lenne némi szabadidőd, akkor eljönnél velem valahová? - kérdezte.
- Igen - mondta a lány gondolkodás nélkül. Örült a férfi megjelenésének. - Beszélek a főnökkel és kérek egy szabad délutánt. Megvárod? - a férfi bólintott.
Anna szaladt a főnökhöz az irodába és elmagyarázta neki, hogy nagyon fontos lenne egy szabad délután, esetleg már másnap. A tulajdonos meg volt elégedve a lánnyal és ezért engedékeny volt vele.
- Jó, holnapra kapsz szabadnapot - mondta és már nyúlt is a telefonja után, hogy beszervezzen egy másik pincért délutánra.
Anna sietett vissza a pulthoz. Peter kérdően nézett rá.
- Holnap délután szabad leszek. Reggel be kell mennem az egyetemre, de tizenegyre végzek, és utána szabad vagyok. Mit fogunk csinálni? - a férfi mosolygott.
- Bízd rám magad. Majd kitalálok valami kellemes programot. Tizenegyre érted megyek az egyetemhez - mondta.
A lány az órára nézett és sajnálta, de vissza kellett mennie dolgozni. A férfi még üldögélt ott egy ideig, aztán fizetett és elment. Anna intett neki, amikor visszanézett az ajtóból.
Másnap Anna izgatottan várta a férfit. Nem tudta, hogy mi lesz a program és mit vegyen föl, ezért semlegesen öltözött egy farmert és egy színes pólót vett föl. A laborban alig tudott figyelni, aztán végre eljött a tizenegy óra és rohant végig a folyosón ki az épületből. A férfit nem látta sehol, ezért csak állt ott csalódottan és tanácstalanul. Az egy percig sem fordult meg a fejében, hogy a férfi mégsem fog eljönni. Lassan lement a lépcsőn és elindult a padok felé, ahol leült az árnyékban és a fejében szélsebesen rohantak a gondolatok. Már éppen arra gondolt, hogy hazamegy, amikor végre megpillantotta lassan közeledni Petert. A férfi is farmerben volt és fehér ingben, aminek az ujja föl volt hajtva és napszemüveg volt rajta. Anna fölállt, amikor a férfi közelebb ért és tett egy lépést feléje. Peter megállt a lány előtt és nem szabadkozott a késés miatt.
- Fölkészültél? Indulhatunk? - kérdezte.
- Igen - mondta a lány, de már nem nagyon lelkesedett. Zavarta, hogy a férfi meg sem említette a késését. Elindultak egymás mellett a téren át, aztán a férfi megkérdezte.
- Mire gondoltál, amikor nem vártalak?
Anna meglepődött a kérdésen, de őszintén válaszolt.
- Egész délelőtt olyan izgalomban voltam a találkozásunk miatt, hogy amikor kijöttem és nem voltál itt akkor csalódottságot éreztem és szomorú voltam, mert az járt a fejemben, hogy nem tudok rólad semmit és talán soha nem foglak újra látni.
- Attól voltál szomorú, hogy nem látsz? - kérdezte lehajtott fejjel.
- Igen. Japánban annyira jól éreztem magam veled, úgy gondoltam, hogy ma is különleges élményeket tartogatsz, és aztán amikor nem voltál ott, akkor szomorú lettem. - aztán még folytatta - Azt ugyan nem tudom, hogy engem hogyan találtál meg, ha belegondolok, akkor szinte ijesztő, hogy megtaláltál - a férfi mosolygott, mint aki várta a kérdést.
- Semmi különös nincs ebben. Te beszéltél az egyetemi témádról, tudtam, hogy a balett társulattal jöttél, ezért a város megvolt és a neten rákerestem a témádra, hogy ki kutatja és az egyetemetek nagyon büszke rád, mert fönn vagy a honlapjukon, az is, hogy kollégista vagy és ott, amikor kerestelek, akkor a portás mondta hol dolgozol. Nem is tudod milyen egyszerű megtalálni téged.
Anna megállt és aztán nagy levegőt vett és kifújta, majd tovább indult.
- Valami baj van? -kérdezte a férfi.
- Semmi, csak csalódott voltam. Azt hittem, hogy jól eltűntem a barátaim elől, akik nem találnak, azért nem jelentkeznek. Igaz, hogy én léptem ki az életükből, de azért jól esett volna, ha keresnek, ezért azzal ámítottam magam, hogy keresnek, de nem találnak és az igazság, hogy ha kerestek volna, akkor könnyen megtaláltak volna.
- Lehet, hogy nekik nem meséltél a témádról - vigasztalta a férfi.
Anna szomorú volt.
- Hetekig együtt éltem velük, de azt hiszem talán őket nem is érdekelte miről beszélek, de te figyeltél. Igazából mivel foglalkozol?
- Üzlettel. Üzleteket kötök.
- Na és amikor Japánban voltál sikeres üzleteket kötöttél?
- Nem. Akkor éppen nem sikerült a megállapodás.
- Sajnálom. Remélem nem én voltam a bűnös, amiért elvontalak a munkádtól, ha igen, akkor vezekelni fogok. Mondd, meg hogyan tehetem jóvá. - a férfi megfogta a lány könyökét és finoman a jó irányba fordította.
A közeli mellékutcában egy behorpadt elejű kocsihoz vezette.
- Bocsánat, de erről nem tehetek, nekem jöttek - mutatott a horpadásra.
A lány ránézett a férfira és már tudta is a késése okát. Szégyellte magát, hogy arra nem is gondolt, hogy a férfinek talán balesete volt.
- Jól vagy? - a hangja rémült volt. - közelebb lépett és a férfi arcát fürkészte, majd a napszemüvegért nyúlt és levette. Peter kivette a lány kezéből a napszemüveget és visszatette.
- Semmi bajom, csak a kocsi horpadt be. Lehet, hogy én is figyelmetlen voltam, mert siettem hozzád. - mondta mosolyogva, majd besegítette a lányt, aztán beült és indított.
A GPS-t beállította és a férfihang elirányította őket egy olyan városrészbe, ahol a lány még nem járt. A kocsival egy mélygarázsba parkoltak, aztán gyalog mentek kis utcákon át, majd egy apró galériába léptek be, ahol Anna elámulva látta a csodálatos képeket. Hosszan nézelődtek és a lány vissza-vissza lépett és újra meg újra megnézett minden képet.
- Ez annyira szép! - lelkendezett. Peter állt mellette és őt nézte, majd ő is azt mondta.
- Nagyon szép - szerencsére a galéria tulajdonosa sejtette, hogy a képeket nem lehet csak úgy otthagyni és ezért kis ülőkéket rakott ki minden kép elé.
Anna leült és úgy tanulmányozta némelyiket, majd lelkesen mutogatott a férfinak. Amikor végeztek boldog mosollyal köszönte meg az élményt.
- Ez annyira csodálatos volt.
Peter halkan csak annyit mondott.
- Szeretném ezt még fokozni.
Anna nevetett.
- Lehetetlen.
- Ezt kihívásnak veszem. Gyere. - húzta magával a lányt és pár utcával arrébb egy kis antikváriumba léptek be.
A tulajdonos ismerősként üdvözölte a férfit.
- Megnézhetnénk, azt az albumot, amit tegnap láttam? - az idős férfi kesztyűt húzott és vigyázva csomagolta ki az albumot egy vászonzsákból.
Anna, amikor kinyitotta elámult. Virágszirmok voltak lepréselve és azok tovább rajzolva és egy egész mesevilágot ábrázoló képekkel teli albumot láttak, ahol kis repülő hercegnők és tündérek voltak a lakók. Anna nem tudott betelni a képekkel, aztán amikor a tulajdonos egy állványon nagyítót tolt elé, akkor bontakozott ki még jobban az album.
- Ez annyira szép - nézett a férfira, aki szorosan mögötte állt és nézett bele a nagyítóba, és amikor a lány hátranézett, akkor a szájuk szinte összeért. Peter hirtelen visszahőkölt és zavartan suttogta.
- Elnézést - és tett egy lépést hátra.
Anna kérdően nézett rá, de a férfi csak annyit mondott.
- Mehetünk, ha gondolod? Nem vagy éhes? Együnk valahol.
A lány nem értette, hogy a férfi miért nem akar hozzá közelebb kerülni.
- Köszönöm neked ezt az élményt - mondta.
Az antikvárius összecsomagolta a különleges albumot és elrakta. A lány még rákérdezett, hogy mennyibe kerül, de az idős férfi elmondta, hogy igazából már el van adva. Anna tudta, hogy neki úgysem lett volna soha annyi pénze, hogy megvegye. Ebédelni egy közeli étterembe tértek be. A lány jóízűen evett, aztán az órájára nézett.
- Ezt nem kellett volna - mondta a férfi megbántottan.
- Miért? - Anna nem értette.
- Szerettem volna elfeledtetni veled az időt és teljes mértékben kikapcsolni -mondta Peter szomorúan.
- Az idő létezik, úgysem tudod kiiktatni. Nagyon jól éreztem magam, te igazi csodákat mutatsz mindig. Szerettem a képeket. Köszönöm neked, hogy elhoztál - mondta, mint aki búcsúzik. - Ma teljesen elfelejtettem mindent. Jó volt veled.
- Elvihetlek? - kérdezte a férfi szomorúan. Anna fölállt és elindult az ajtó felé. Már kinn álltak az utcán mikor válaszolt.
- Most inkább sétálnék. Elkísérsz? - a férfi boldogan mondott igent.
A lány a folyó felé indult, remélte, hogy a parton még ott lesznek az utcazenészek. Leültek a lépcsőkre és hallgatták a zenét. Egy gitáros fiú játszott a közelben és spanyolul énekelt. Anna a hátát a falnak vetette és lecsukta a szemét. Peter nézte és azon törte a fejét, hogy hogyan tudna közelebb kerülni hozzá úgy, hogy ez a varázslat megmaradjon. Félt attól, hogy magáról többet is eláruljon és azt sem tudta mit mondana, ha a lány kérdezősködne, bár a kérdésekre számított. Anna nagyon jól érezte magát és szerette volna, ha ez nem egyszeri találkozás lett volna.
- Valamit tudnom kell Peter - kezdte. A férfi szomorúan nézett rá. - Tudnom kell, hogy van-e családod, feleséged, elkötelezettséged.
- Miben változtatja meg a kapcsolatunkat a válaszom? - a férfi még mindig rejtélyes volt.
- Nem tudom. Szeretek veled lenni, de ha családod van, akkor további kérdéseim lesznek, ha nincs elkötelezettséged, akkor is tudnom kellene, hogy merre haladunk - a lány nagy levegőt vett és aztán kifújta, de még gyorsan hozzátette. - Ha ezekkel a kérdésekkel megzavartam a kapcsolatunkat, akkor inkább visszaszívom és vedd úgy, mintha meg sem szólaltam volna - a férfi közelebb hajolt és halkan mondta.
- Eddig az volt a legcsodálatosabb a kapcsolatunkban, hogy nem tettünk föl kérdéseket csak jól éreztük magunkat a másik társaságában. Gyakorlatilag szabad vagyok, de nem kívánok erről többet mondani - a lány szemébe nézett. - Kérlek, ne rontsd el.
Anna megijedt és gyorsan visszakozott.
- Vedd úgy, hogy meg sem szólaltam. Szeretek veled lenni és nekem ennyi elég is - mondta a lány és figyelte a férfi reakcióját. - Ugye nem rontottam el semmit? - a férfi arca megrándult. - Elrontottam? - a lány hangja aggódó volt.
- Minden rendben - mondta a férfi, de ezután hallgatagon ült a lány mellett. Anna nem bírta a feszültséget és inkább fölállt.
- Hazamegyek - mondta és elindult, de úgy érezte valamit nagyon elrontott és arra gondolt, hogy már minden hiába, ezt nem tudja rendbe hozni.
A férfi is utánaeredt, ment mellette szótlanul, bár érezte, hogy meg kellene szólalnia, de képtelen volt. A férfi kocsija mellett állt meg a lány, várta, hogy az kinyissa az ajtót, majd beszállt mellé és bekötötte magát.
- Hová? - kérdezte a férfi.
- Haza a kollégiumba - mondta a lány.
A férfi indított és sajnálta, hogy alig van forgalom és hamar odaértek. Anna kiszállt és mielőtt az ajtót becsukta volna még megszólalt.
- Köszönöm a mai napot. Igazán nagy élmény volt. Csodálatosan éreztem magam - mondta és becsapta az ajtót.
Peter kipattant a kocsiból és a lány után ment.
- Várj még - nyúlt a lány karja után.
Anna megfordult és fölnézett a férfira, aki ezektől a szemektől teljesen ellágyult és a lány arcát a kezei között fogva a szájára hajolt és megcsókolta. Annát a csók váratlanul érte, amikor szétváltak megtántorodott, és ha a férfi nem kap utána, akkor el is eshetett volna. Anna úgy érezte elgyengültek a lábai. Erősen kapaszkodott a férfiba.
- Jól vagy? - kérdezte az aggódva.
- Igen - mondta a lány lihegve. - Jól vagyok, vagyis, nem is tudom, jól vagyok? - a férfi elnevette magát.
- Lehet, hogy nem lett volna szabad ennyire elengednem magam? - mondta halkan.
- Lehet - mondta a lány is és félt, hogy ettől a csóktól valami megváltozik. Annyira jól érezte magát a férfival, hogy most félt attól, hogy ez a jó kapcsolat el fog romlani, vagy a férfi el fog tűnni.
- Lehetséges, hogy ezt most semmissé tegyük? - kérdezte a férfi komolyan.
- Nem. Azért ezt az élményt szeretném megőrizni, megengeded, vagy törlöd az agyamat? - a lány mosolygott, és ettől a férfi is kicsit fölengedett és elmosolyodott.
- Na, jó, akkor ezt megtartjuk, de honnan folytatjuk?
Anna még mindig erősen a férfi karjába kapaszkodott. Tanácstalan volt, hogy mi legyen, félt a csalódástól és attól is, hogy vége szakadnak ezek az élménytúrák, amiket a férfival tett. Fölnézett a férfira és az megint elvesztette a fejét és a lány szájára hajolt és megcsókolta, majd halkan annyit mondott.
- Lehet innen folytatni? -
- Igen, azt hiszem, tetszik ez a folytatás - suttogta Anna és a karját a férfi nyakába fonta a száját fölajánlva újabb csókokra.
Peter ki is használta ezt és csókolta a lányt erősen ölelve. Anna lábujjhegyen állt és csimpaszkodott, aztán elvesztette a talajt a lába alól, mert a férfi fölemelte.
- Mikre kényszerítesz, te kis boszorkány - suttogta a férfi és apró csókokkal árasztotta el a lány száját. Anna kuncogott.
- Még hogy én, kényszerítelek? Miért tenném? -
- Nem tudom. Miért teszed? - a férfi komolyan nézett rá.
- Azt hiszem annyira jó, hogy erre rá tudnék szokni.
A férfi újra csókolgatta. Majd leállította a földre és kicsit eltolta magától és fürkészte a lány arcát.
- Nem haragszol, hogy így lerohantalak? - a lány kacarászott.
- Örülök, hogy így lerohantál. Nagyon jól esett ez a lerohanás - egy lépést tett a kapu felé. - Azt hiszem, most az lenne a legjobb, ha fölmennék a szobámba és megvárnám, hogy leülepedjen ez a sok információ bennem és benned is, aztán majd holnapra kisütjük, hogy mi legyen, de nem tűnhetsz el, abban én szoktam jeleskedni - a férfi újra odalépett hozzá és újra megcsókolta, majd csak annyit mondott.
- Ezt azért kaptad ráadásként, hogy még több adatból tudj elemezni és nekem is kellett még némi információ.
Anna nevetgélt, egy utolsó csókot adott még a férfinak és a kapu felé lépett.
- Szép álmokat idegen - a férfi már csak magának mondta.
- Azt hiszed, ezek után tudok majd aludni? - és elindult a kocsija felé, de még sokáig nem indult el.
Azon törte a fejét, hogy hogyan legyen tovább. A feje kavargott és tele volt érzelmekkel. Anna rögtön fölment a szobájába és telefonált Majának.
- Szerelmes vagyok - a lány fáradt volt, de szívesen hallgatta a barátnőjét.
- Ez most komoly? Ki az? -
- Peterrel töltöttem a délutánt és az estét. Csodálatos volt. Azt hiszem, kezdek beleszeretni. Olyan aranyos és zárkózott - a lány óvta Annát.
- Vigyázz, nehogy csak a titokzatossága miatt vonzódj. Lehet, hogy ha megtudsz róla dolgokat, akkor már elveszíti a vonzerejét. Ezen gondolkodj el.
- Ne akarj kiábrándítani. - szólt rá Anna.
- Csak óvni szeretnélek még egy nagy csalódástól. Különben mi van Daviddal? Mit érzel, amikor rá gondolsz? Őt is szeretted nem?
Anna elgondolkodott, aztán válaszolt.
- Igazad van, nagyon, nagyon kedveltem, szerelmes voltam belé, sőt még kicsit az is vagyok, de az a nap amikor ott álltam és ő kijött a szobádból és aztán arra gondolva, hogy nem vettem észre megölelt valamit eltört bennem. Akkor úgy éreztem üres vagyok és azt az űrt most némileg Peter tudta betölteni. Most újra tudok hinni.
- Na és Armand? Ő is teljesen odavan érted.
- Nem hiszem, soha nem mondta, ő csak, mint jóbarát állt mellettem.
Maja mérges lett.
- Annyira vak vagy. Armand is odavan érted, soha nem merte mondani, mert attól félt, hogy elijeszt, nem bízott benne, hogy vonzódhatsz hozzá.
- De ő azt mondta, hogy téged szeret - a lány fölnevetett.
- Állandóan rólad beszélt. Az is csak elterelés volt, hogy engem akar meghódítani. Igazából veled akart lenni és úgy gondolta, hogy ha azt mondja, mást szeret, akkor te nem kételkedsz benne és vele mész. Igaza is volt, de te túlságosan is becsületes vagy és soha nem csaltál volna meg engem, nem úgy, mint én. Miért nem haragudtál rám, amikor láttad, hogy Daviddal voltam?
Anna nem igazán tudta a választ, de azért megpróbálta megmagyarázni az érzéseit.
- Megértettem, hogy nem tudtál Davidnak, nemet mondani, hiszen én is nehezen tudtam neki ellenállni. A barátnőm vagy és tudtam, hogy te nem titkoltad volna el egy percig sem. Őszinte vagy és ezt is becsülöm benned. Azért azt tudnod kell, hogy Peter közelébe nem engedlek - nevettek.
A lány hallotta, hogy jelez a telefonja, mert másik számról is hívják.
- Le kell tennem, hívnak. - mondta és gyorsan elköszönt.
Fogadta a hívást.
- Anna? - hallotta Peter hangját. - Szerettem volna még hallani a hangodat. -
- Itt vagyok - mondta a lány és közben nem tudta letörölni az arcáról a mosolyt. - Éppen Majával beszélgettem és közöltem vele, hogy soha nem mehet a közeledbe.
A férfi nevetett.
- Nem mutatsz be a barátnődnek? -
- Soha nem maradhat veled kettesben egy másodpercre sem - a férfi komolyan válaszolt.
- Soha nem tenném azt, amit David tett - a lány szomorú lett.
- Soha ne mondd azt, hogy soha. Azt hittem, hogy soha semmi nem olthatja ki a szerelmemet, amit David iránt éreztem és most, bár szeretem, de mégis nem tudnék vele lenni. Peter, tudnod kell, hogy én még eléggé bizonytalan vagyok. A csókod elvarázsolt, de van bennem valami félelem, félek a kezdéstől, a kapcsolattól, attól, hogy eltörik valami, pedig annyira jó veled lenni.
- Ne rohanjunk előre. Lassan haladjunk. Ha akarod, akkor meg is állhatunk - mondta a férfi - Megállunk, és úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna. Elmegyünk még együtt valahová? - a lány megörült a kérdésnek.
- Vannak még meglepetéseid? - kacarászott a lány.
- Igen, még rengeteg meglepetésem van. Mikor vagy újra szabad? - a lány elszomorodott. Tudta, hogy nem sok szabadidőt engedhet meg magának. Azt is tudta, hogy a férfi jómódú lehet, de pont ezért nem akarta, hogy megtudja, mennyire rossz anyagi helyzetben van ő.
- Nem tudom még előre. Holnap megyek újra dolgozni és akkor megnézem a beosztásomat.
- Nem kellene annyit dolgoznod - mondta a férfi halkan.
- Ezen nem fogunk vitatkozni ugye? - válaszolt a lány. Peter féltette, de nem akarta befolyásolni, mert tudta, hogy fontos neki az önállóság.
- Nem akarok vitatkozni. Nem is mernék veled - nevetett a férfi. - Holnap mikor hívhatlak? - kérdezte.
- Sokáig dolgozom, aztán hulla fáradt leszek. Nem tudom, mikor fogok hazaérni. Ha megadod a számodat, akkor én jelentkezem. - mondta a lány természetesen, aztán elcsodálkozott, amikor a férfi habozott. - Nem fontos. Ha gondolod, akkor te hívj éjfél körül, akkor már biztosan itthon leszek. - a férfi rosszul érezte magát a habozása miatt, mert annyira féltette, hogy a lány nehogy megtudja kicsoda is ő, aztán belegondolt és el is szégyellte magát, hiszen ahogyan eddig a lányt megismerte az nem csinálna olyan nagy ügyet abból, hogy ő befolyásos és nem ájulna el a vagyonától se.
- Holnap hívlak - búcsúzott el a férfi bánatosan.
Nem tudta hogyan kerülhetne még közelebb a lányhoz, ha pont ő az, aki zárkózott. Tudta, hogy ha most ott lenne a lány, akkor átölelné és akkor minden más lenne. Anna is szerette volna, ha a férfi átöleli. Kicsit megijedt, amiért a férfi tartózkodásával találkozott. Az járt a fejében, hogy a férfinek mégis van felesége, aki miatt félti a magánéletét előle. Megfogadta, hogy nem fog nyomozni utána. Peter annyit árul el amennyit szeretne és ő annyival is elégedett lesz. Másnap egész nap mosolyogva dolgozott, délelőtt az egyetemen a laborban, délután a munkahelyén. A sok mosolygás meg is hozta a gyümölcsét, mert sok borravalót kapott. A beosztás szerint csak a következő hét végén lenne szabad délutánja, addig minden nap dolgozik, hétvégén egész nap. Este fáradtan ért haza és alig várta, hogy levehesse a cipőjét és fölpolcolhassa a lábait. Egy szendvicset vett maga elé és azt eszegette, amikor a férfi telefonált.
- Milyen napod volt? - kérdezte Peter.
- Semmi különös. Elfáradtam - mondta és közben harapott. - Bocsi, de éppen eszem, mert egész délután nem jutottam hozzá - mondta még. - Na és a te napod? - kérdezte.
- Semmi különös. Sokat gondoltam rád. Azt tervezgettem, hogy mivel lepjelek meg legközelebb. - a férfi nem bírta tovább. - Mikor találkozhatunk?
- Jövő hét végén leszek legközelebb szabad.
- Addig nem bírom ki nélküled - szaladt ki a férfi száján. Anna nevetgélt, közben elfogyott a szendvicse.
- Sok mindent kibírunk - mondta bölcsen.
- Ezt egy öregember mondja? Egy tapasztalt öregember?
- Tapasztalt vagyok és öregnek érzem magam - a férfi gyorsan elbúcsúzott a lánytól.
- Mennem kell - mondta.
Anna elszomorodott. Úgy érezte a férfinek már nem volt mondanivalója számára. Ledobálta a ruháit és a fürdőköpenyébe bújva elment zuhanyozni. A folyosóról nyílt a közös zuhanyzó. Annyira kellemes volt a forró víz alatt állni, hogy nehezen tudta rávenni magát, a befejezésre. Amikor végre rászánta magát és ment a szobája felé alig hitt a szemének, az ajtaja előtt állt Peter és kopogott. Amikor a férfi meglátta rögtön átölelte, fölkapta és megpördült vele.
- Látnom kellett téged, érezni, érinteni. - mondta és közben csókolta a lányt.
Szinte repültek be a szobába. Peter a falhoz nyomta a lányt, teljes testével neki dőlt, érezte a mellét, a hasát, a combját neki simulni, miközben szájával falta a puha ajkakat, keze bejárta a kívánatos testet. Most elvált tőle, lassan kibontotta a lányom lévő köpenyt, és szinte centiről centire engedte le róla, és szemével követve élvezte az elé táruló látványt. Ott állt Anna előtte meztelenül. Miután agya rögzítette a csodás test látványát, belenézett a lány szemébe és abban csillogást, vágyat látott. Nem bírta megállni, és mindkét szemét csókokkal árasztotta el, majd haladt lefelé, arca, szája következett. Amikor szájuk összeforrt, Anna átdugta a nyelvét keresve a férfiét, aki kitolta azt, és a sajátját lány szájába nyomta bele. Ezt párszor megismételték, amit a lány kuncogása követett. Haladt lefelé, megmarkolta a melleket, összenyomta, és az így kiemelkedő bimbókat szopta. Meghallotta az első sóhajtásokat. Anna úgy érezte, teljesen a férfi hatása alá került, az övé akart lenni, be akarta teljesíteni azt a szerelmet, amit a férfi iránt érzett. David nem tudott betelni a lány testével, már előtte térdelt és finoman széthúzva punciját nyelvével behatolt. Érezte a lány megremeg, ez további tettekre sarkalta. Benyomta nyelvét a nyílásba, körkörösen mozgatta, majd fent a börtönéből kiszabadult csiklót vette a szájába, és óvatosan szívogatta, szopogatta. Ez már nyögéseket váltott ki a lányból, és érezte várja, hogy magáévá tegye. Megemelte Annát, lefektette az ágyra, és lekapkodta magáról a ruháit. Anna szemei elkerekedtek, amikor meglátta Peter hatalmas, álló falloszát, ami jóval nagyobb volt, mint a Davidé. A férfi széttárta a hanyatt fekvő lány lábait, közé feküdt, és miközben makkját a hüvely bejáratához nyomta, átölelte őt. Érezte a hozzá símúló testet, a mellének feszülő kebleket, a kemény bimbókkal. Amikor a makkja behatolt a nyílásba, egy erőteljes döféssel tövíg vágta belé a farkát, amit Anna fájdalmas sikkantása és teste megrándulása követett. A férfi megmerevedett, nem értette a szituációt, ő azt hitte a lány tapasztalt a szexben, de úgy viselkedett, mint akinek most vették el a szüzességét. Anna mozdult, lábaival átfogta a Peter derekát, szája kereste az övét, és csókolta vadul. A férfi kijjebb húzódott majd, amikor érezte, hogy a lány a derekán lévő lábaival nyomja vissza, lassan és kíméletesen járatta a falloszát a punciban. Egyre jobban felizgult, a nyílást teljesen kitöltő, mozgó pénisz olyan élvezeteket közvetített benne, amilyet még nem érzett. A kéj átjárta testét, közben hallotta Anna zihálását, érezte teste remegését, és azt, hogy karjaival egyre erősebben szorítja magához. Már nagyon közel volt a befejezéshez, egy kicsit gyorsítani kezdett, amitől a lány egyre nagyobbakat nyögött, majd egy rándulás után a teste ívben megfeszült, úgy, hogy a férfit is megemelte, és hatalmas sikollyal elélvezett. Peter érezte a punci izmainak feszítését és ez elég volt ahhoz, hogy felhördülve pumpálja a lányba a magját. Amíg le nem nyugodtak egymáson feküdtek, majd a férfi lefordult róla.
- Csodálatos szerelmem – súgta Peter, és az arcát simogatta.
Anna fáradtan hunyta le a szemét és bújt oda a férfihoz. Peter egy takarót húzott rá és apró csókokkal árasztotta el az arcát és a nyakát. Anna egy idő után, amikor már teljesen kipihegte magát megszólalt.
- Ha tudtam volna, hogy ez ennyi energiát követel, akkor minden nap csinálom, és nem lennének súlygondjaim - a férfi a haját simogatta.
- Együtt éltél a balettos Daviddal, egy lakosztályban laktál Armanddal és a magángépén hozott Japánba, hogy lehet, hogy eddig még soha, ilyen tapasztalatlan vagy? Azt hittem, hogy egy tapasztalt nő vagy - a lány a párnába fúrta a fejét.
- Bocs, ha félre vezettelek. Esetlen voltam, gyakorlatlan. Ígérem, ezt is megtanulom - a férfi, erősen ölelte és csókokkal halmozta el.
- Imádtam, ahogyan csináltad. Áruld el, hogy miért pont én? - a férfi félt a választól.
- Nem tudom. Itt voltál és kívántál és én kívántalak, úgy éreztem most van itt az ideje, de igazából nem is tudtam gondolkodni. Éreztelek és nem volt bennem ellenállás - aztán elgondolkodott. - előfordult már, hogy ezt megbánták? -
- Nem tudom - a férfi kicsit visszahúzódóbb lett.
- Te megbántad? Azért még a barátom maradsz? - Peter odasúgta a lánynak.
- Pihenj, aludj most - Anna belefészkelte magát a férfi karjaiba.
- Itt leszel, ha fölébredek? - kérdezte, de már becsukta a szemét és a férfi mellkasára hajtotta a fejét.
Peter nem válaszolt. Még mindig tele volt kétségekkel. Már azon járt az esze, hogy miért nem tudott magán uralkodni, aztán azon, hogy a lány ugyan szed-e tablettát, mert ő nem védekezett. Hallotta, hogy Anna egyenletesen lélegzik. Óvatosan kibontakozott az öleléséből és fölkelt. Gyorsan szedte össze a ruhadarabjait, majd osont ki az éjszakába. Hazahajtott és aztán órákig ült a sötét szobában és azon törte a fejét, hogy mit tegyen. A cégétől hívták hajnalban és a munka elterelte a gondolatait, ezért a titkárának annyit mondott, hogy mindent tegyen félre, mert már indul is és rohant a reptérre. Az elkövetkező két hétben aztán nem hagyott magának egy perc gondolkodási időt se, dolgozott a következő ügyön és kötötte az üzleteket. Az üzleti életben sikeres volt, de amint lefeküdt aludni a gondolatai a lány felé kalandoztak. Minden nap az utolsó gondolata Anna volt, de nem hívta mégsem a lányt és nem is üzent neki. Félt, rettegett az új kapcsolattól.
Anna reggel mosolyogva ébredt, és amikor a férfit nem találta ürességet érzett. Úgy gondolta, hogy Peter majd jelentkezik, de amikor több nap is eltelt és semmi hírt nem adott magáról, Anna egyre szomorúbb lett. A munkájában nem tudott koncentrálni és a legváratlanabb pillanatokban eredtek el a könnyei. A laborban eléggé sikeres volt, de ez sem volt elég ahhoz, hogy folytathassa a kísérleteit. A laborvezető közölte vele, hogy a pénz elfogyott, de azért még kiajánlotta a lányt egy külső céghez, ahol hasonló témában folytattak kisérleteket. Anna élvezte az ottani munkát, és amikor fölajánlottak neki egy asszisztensi állást, akkor elfogadta és még az egyetemet is otthagyta és levelezőre iratkozott át. A kollégiumot ott kellett hagynia, de azt nem is bánta, mert ott minden arra a csodálatos éjszakára emlékeztette. Úgy gondolta, hogy annyira ügyetlen volt, hogy a férfi azért nem akarja látni se. Peter azért tovább figyeltette a lányt és értesült arról, hogy folytatja az életét, arról, hogy labort váltott, de azt már nem tudta meg, hogy otthagyta a nappali tagozatot az egyetemen, mert előtte hívta vissza a megfigyelőket. Közölte a céggel, hogy már nem kell a lányt figyelni és a jelentéseket küldeni neki. Minden nap nagyon fölzaklatta, amikor a lányról készült képeket megkapta. Nézte Annát és legszívesebben odarohant volna hozzá és átölelte volna, de úgy, hogy soha többé el sem engedi, mégsem tette. Megpróbálta kizárni az életéből az érzéseket.
Anna a labor közelében keresgélt albérleteket, de semmit sem talált, aztán amikor a munkahelyén panaszkodott, akkor a főnöke fölajánlotta az intézet területén lévő egyik szobát, amit eddig a vendégek elszállásolására rendeztek be, de már nem használtak, mert az előkelő vendégeket inkább szállodába vitték. Anna beköltözött a kis szobába és minden idejét a munkahelyén töltötte, reggel fölkelt, bement a laborba és este visszament a kis szobába. Egyedül Maja tudta, hogy hová költözött, de Anna miután odaköltözött őt sem kereste többé. Monoton életet élt és megpróbált nem gondolkodni, ami persze nem sikerült neki és ezért éjszakánként álomba sírta magát. Az eszébe sem jutott, hogy újra kapcsolatot keressen egy férfival. Úgy gondolta az az egy kapcsolat is kudarc lett, akkor neki ezzel jobb lesz, ha fölhagy. Maja próbálta vigasztalni, próbálta rávenni, hogy találkozzon Daviddal, mert a férfi még mindig a lányról álmodozott, de Anna teljesen elveszítette az önbizalmát és képtelen volt kimozdulni a depressziójából.
Peter hetek múlva jutott el arra a pontra, hogy újra kérte a céget, hogy tudósítsanak a lányról. Amikor napokig nem kapott értesítést, akkor fölhívta a főnököt és csodálkozva hallotta, hogy a lány eltűnt. Két hétbe is beletelt, mire az intenzív nyomozás eredményre vezetett és végre megtalálták Annát, de nem tudtak róla képeket hozni, mert az intézetből ki sem mozdult, ahol dolgozott és lakott is. Szombati napon voltak az előadások és beszámolók az egyetemen a levelező tagozatosoknak. Anna csak akkor mozdult ki az intézetből, amikor oda ment. Peter még aznap megkapta a képeket és a lány életéről a tudósítást és rémülten látta, hogy az ő csodálatos kedvese most csak árnyéka önmagának, rengeteget fogyott és nagyon sápadt. Odarendelte a magángépét és azonnal indult a lányhoz. Amikor az intézet kapusa megállította tehetetlenül üvöltözött a titkárával, hogy szerezzen neki belépőt, de az is tehetetlen volt, mert a cég nagyon őriztette a telephelyet. A portás végül abba belement, hogy betelefonál a lánynak és rábízta, hogy ő döntse el, kijön-e a férfihoz.
Anna elcsodálkozott a telefon csörgésén, mert őt nem szokták keresni. A könyvei fölött görnyedt és mérges volt, amiért nem fogott az agya.
- Tessék - szólt bele a kagylóba. - a biztonsági ember elkezdte magyarázni, hogy az intézet területén nem fogadhat látogatót, de a kapuhoz kijöhet. Anna először nem értette. - Nem kívánok látogatót fogadni. - mondta.
- Itt van egy úr, aki magát keresi. Elküldjem? - kérdezte. Anna arra gondolt, hogy Maja Davidot küldte oda, mert meg akarja őt vigasztaltatni. Nem akart a férfival találkozni, nem akarta, hogy őt bárki is vigasztalja, na meg szégyellte is, hogy odaadta magát egy idegennek, akiről alig tudott valamit.
- Küldje el. Nem várok látogatót - az őr diadalittasan magyarázta el a férfinak, hogy Anna nem kíván látogatót fogadni. A férfi letaglózva nézett rá.
- Azt sem tudja, hogy én vagyok itt. Mondja meg neki, hogy Peter keresi - szinte könyörgött. Az őr megsajnálta.
- Sajnálom, de nem akarom a kislányt zaklatni. Amióta itt lakik, soha nem mozdult ki csak öt körül elmegy a közeli állatmenhelyre és megsétáltat néhány árvát. Errefelé is szokott jönni velük - a férfi gyűlölte önmagát, amiért ezt tette a lánnyal.
Nem lett volna szabad elmenekülnie. Most már látta, hogy a lány mennyire nem volt számító, mint ahogyan ő vélte. Akkor attól félt, hogy a lány is egy lesz azok közül, akik a vagyona miatt vannak vele, most meg bármit megtett volna, ha a lány közelébe kerülhet akár egy percre is. Beült a kocsiba és elhajtott kissé távolabbra. A lány tényleg elindult fél öt körül gyalog. Peter nézte és megrémült, amikor látta, hogy Anna mennyire lefogyott. A képeken nem is lehetett ennyire észrevenni. Lassan követte, és amikor Anna befordult az állatmenhely udvarára, akkor kiszállt a kocsiból és a falnak dőlve várakozott. Anna öt kistestű kutyával jelent meg néhány perc múlva és a közeli kiserdőbe mentek. A férfi távolról figyelte, majd nem bírta tovább és elindult feléje. Anna nem vette észre csak akkor, amikor már pár lépésnyire voltak egymástól.
- Szia - kezdte a férfi halkan. Anna fölkapta a fejét és a szemeiben olyan fájdalmat látott, amitől úgy érezte megszakad a szíve. - Bocsásd meg Anna, hogy eltűntem - kezdte Peter, de a lány leállította.
- Nem kell mondanod semmit. Kérlek, ne kérj bocsánatot és ne is legyél itt. Tűnj el újra és soha többé ne is lássalak.
Peter gondolta, hogy a lány majd haragszik rá, de arra nem gondolt, hogy ilyen fájdalmasan elutasító lesz.
- Anna, hülyeséget csináltam, nem kellett volna elmennem, de akkor annyira bolond voltam. Azt hittem, hogy te igazából nem is engem akarsz majd.
Anna fölkapta a fejét és dühös lett.
- Mégis kit akartam volna, ha nem téged? Neked adtam magam, teljes egészében. Persze ez téged nem kötelezett semmire, főleg, mert annyira leszerepeltem, nyilván tapasztaltabb partnerekhez voltál szokva és az én esetlenségem taszított. Bocsánat. Ez vagyok, voltam. Ma már tudom, hogy hibás döntést hoztam.
Megállt egy pillanatra, fölszegte a fejét és keményen folytatta.
- Péter kérlek, menj el és ne rombold le az önbecsülésem utolsó szikráját is. Semmit sem akarok tőled és te se akarj engem tovább bántani - a férfi szerette volna falba verni a fejét a hülyesége miatt.
Most legszívesebben megölelte volna a lányt és megvédte volna az ilyen durva támadástól, amit ő tett, de érezte, hogy nem közelíthet egyelőre.
- Anna, buta voltam. Elrohantam, mert nem voltam tisztában magammal sem, de azóta sem telt el egyetlen perc se, amikor nem gondoltam rád - közelebb lépett.
Anna hátrált, de közben az elengedett kutyákat próbálta újra összeszedni, hogy elrohanhasson a férfi elől. Peter szerencséjére a kutyák nem igazán engedelmeskedtek, de a lány a tehetetlenségtől elsírta magát és leült egy padra, ahol előrehajolva zokogott. Ekkor már a férfi nem tudott távol maradni, odarohant és átölelte, vigasztalni akarta, ami nehezen ment, mert a kiskutyák vicsorítani kezdtek és morogni, védelmezőn. Anna fölnézett és a kiskutyákat csitítgatta, szerencsére a zajra a többiek is visszajöttek és beszálltak az ugatásba.
- Micsoda védelmező sereg vesz körbe - mondta a férfi és megpróbálta újra átölelni a lányt, de most az egyik kiskutya neki is ugrott a nadrágjának és megpróbálta belemélyeszteni a fogait a lábszárába. Szerencséjére a nadrágja felfogta a harapást.
Ekkor a lány rémülten kapta föl a kis támadót és nyugtatgatta, de mind föl akartak kerülni a lány ölébe. Az öt kiskutya ott csimpaszkodott a térdén és lihegve nyalogatták a kezét. A férfi mosolyogva nézte. Imádta a lányt így kutyástól is.
- Menj el Peter - mondta a lány csendesen szipogva.
A férfi ott állt és ő is halkan beszélt, hogy ne bőszítse föl a lány őrzőit.
- Anna, nem mehetek el, mert szeretlek. Szeretnék veled lenni, örökké melletted lenni - közelebb lépett, majd le is ült és a lány felé nyújtotta a kezét. - A legcsodálatosabb ajándék voltál nekem, de megijedtem és nem hittem el, hogy ez lehetséges. Most már tudom, hogy te igaz vagy és elhiszem, hogy boldogok lehetünk együtt, az összes kutyáddal együtt - az egyik kiskutya megnyalta a férfi kezét, amit az felé nyújtott, majd a másik is odacsimpaszkodott a térdére.
Megsimogatta a kutyákat, aztán az egyiket föl is vette majd, amikor a lány a könnyein át ránézett érezte, hogy áttört egy gátat és már közelebb van ismét Annához.
- Itt hagytál. Akkor olyan boldogan ébredtem, úgy éreztem életem legboldogabb napja következik és te leromboltad. A legszörnyűbb napom volt. Vártalak, azóta is minden nap vártalak, majd lemondtam rólad - újra sírt.
Peter közelebb húzódott és átölelte, erősen szorította, de nem tudott teljesen közel kerülni, mert a lány kezében ott volt a kiskutya. Gyengéden kivette a kezéből és letette a földre, majd átölelte a lányt és a száját kereste. Csókolta a félénk lányt, aki megpróbált elhúzódni.
- Ne félj Anna, itt vagyok és itt is maradok veled - újra csókokkal árasztotta el a lány arcát, nyakát, szemét, majd az arcát simogatva suttogott neki. - Rögtön el kellett volna mondanom neked, hogy ki is vagyok. Te biztosan nem változtál volna meg az információktól.
Anna csodálkozva nézett rá.
- Milyen információktól kellene megváltoznom? Mit kell rólad tudnom? Mit tettél? Nős vagy? Tudnod kell, hogy képtelen lennék úgy élni, hogy tudom, kettős életet élsz. - Annyira ártatlan volt, hogy a férfi újra csak csókolni akarta, de ő kibontakozott az ölelésből. - Vallanod kell Peter. Mit kell tudnom? - A férfi elbizonytalanodott, már nem is tudta, hogyan mondja el a lánynak, ki ő.
Ahogy most belegondolt érezte, hogy az ő pozíciója annyira nem számít. Már nem is értette miért csinált belőle ennyire nagy ügyet.
- Igazából, már most magam sem értem miért nem mondtam el előbb, hogy egy vállalatot igazgatok - a lány elkerekedett szemekkel nézett rá.
- Na és arra gondoltál, hogy ettől megváltozik valami? Miért? Mit jelent ez?
Anna igazából nem tartotta fontosnak, hogy a férfi mit is dolgozik. Ő abba az emberbe szeretett bele, aki a japán skanzenben a vízbe ugrott utána, és aki leült a szövőszékhez és szőtt, és aki olyan izgalmasan beszélt japánul, aki itta vele a szakét, aki elvitte az antikváriumba és a virágszirmos képeket mutatta. Ezt el is mondta neki. Peter nézte a lányt és halkan mondta.
- Szóval engem szerettél meg és nem a pozíciót, de féltem, hogy a pozícióm elválaszt, ha megismered.
Anna fürkészve nézte.
- Valami illegálisat csinálsz? - kérdezte a lány rémülten. Peter fölnevetett és ebben a nevetésben már a megkönnyebbülés is benne volt. Érezte, hogy a lány újra mellette áll és nincs semmi, ami közéjük állna.
- Nincs semmi illegális a munkámban. Egy egyszerű üzletember vagyok.
A lány fölállt és a kiskutyákkal elindult az úton.
- Vissza kell vinnem őket - mondta.
A kiskutyák örömmel ugráltak körülötte. Peter átölelte és közben a füléhez hajolva suttogott.
- Veled aludhatok ma? - a lány komolyan nézett rá.
- Azt hiszed, el tudnék aludni melletted még egyszer? Le sem merném hunyni a szemem, nehogy eltűnj. Igazából ennyire nem szeretném, ha gyorsak lennénk. Előzőleg is az volt a gond, hogy olyan gyorsan odaadtam magam és te megrémültél - a férfi nem tudta a lány viccelt-e, ezért fürkészve nézett rá.
- Veled szeretném tölteni az éjszakát - mondta és eszébe jutott az az éjszaka a szenvedélyes szeretkezéssel.
Minden vágya az volt, hogy a lányt a karjaiban tarthassa újra.
- Sajnos ez nem megy, mert a labor területére nem jöhet be idegen- mondta a lány.
- Akkor gyere hozzám. Oda is költözhetnél - a lány megütközve nézett rá.
- Hogy gondolod? - a férfi rögtön válaszolt, de amikor kimondta már meg is bánta.
- Daviddal is együtt éltél - a lány megállt, ránézett, majd elindult és nem nézett a férfira úgy mondta.
- Mennem kell. Szia, Peter - rohant a telep felé, és nagyon örült, amikor beért és már nem kellett a férfit látnia. Annyi tüske volt benne, hogy egy ilyen megjegyzés is nagy fájdalmat okozott neki. A férfi a kapunál várta.
- Nem akartalak megbántani. Nem úgy értettem. Arra gondoltam, hogy hozzám is odaköltözhetnél, minden kötelezettség nélkül - a lány nem akarta, hogy magyarázkodjon.
- Nincs erre szükségem, nekem se és neked se. Én megbántódom, te meg nem is veszed észre, mennyire fájnak a szavaid. Nincs jövőnk. - Annának is fájt, de határozottan válaszolt. - Azt hiszem elsiettük ezt a kapcsolatot. A legjobb az lesz, ha már most befejezzük, vagy legalábbis nem is kezdjük el ezt a kapcsolatot - a férfi döbbenten állt.
Arra számított, hogy Anna örömmel omlik a karjaiba.
- Anna, ne beszélj így a kapcsolatunkról. Nem akartalak megbántani. Még tanulnom kell téged, na meg egyáltalán a kapcsolatot veled. Segíts, kérlek, adj esélyt, hogy beletanuljak -könyörgött a lánynak, aztán még megkérdezte. - Ha akkor éjjel nem hagylak ott, akkor most másképp gondolkodnál?
Anna arca fájdalmasan megrándult. Nem akarta megkérdezni, hogy akkor miért ment el a férfi, mert félt a válaszától.
- Nem érdemes most azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha, mert elmentél - a férfi megállt a lánnyal szemben és a keze után nyúlt.
A szemébe nézett és úgy mondta.
- Megrémültem. Akkor éjjel ott a szeretkezésünk után a karjaimban tartva téged olyan rémületet éreztem, amit még soha. El kellett rohannom és úgy éreztem védekeznem kell, úgy, hogy eltávolodom tőled, aztán képtelen voltam mégis távol lenni, mert nem volt olyan perc, amikor ne rád gondoltam volna.
Anna csodálkozva nézett rá.
- Mitől rémültél meg? Miért kellett védekezned? - a kérdése annyira őszinte és ártatlan volt, hogy Peter ettől még jobban érezte a lelkiismeretfurdalást.
- Olyan erős érzelmek törtek rám akkor, hogy féltem, attól, hogy elhagysz, becsapsz, kihasználsz. Rossz tapasztalataim voltak és ezek miatt rettegtem az érzéseimtől. Olyan szerelem áradt szét a tagjaimban, amit nem tudtam kezelni, visszafogni. - a lány is szerelmet érzett, akkor is és most is érezte, amint szétáradnak a tagjaiban, önkéntelenül is fölemelte a kezét, a férfi arcát végig simította, majd még közelebb lépve átölelte a nyakát és a mellkasára hajtotta a fejét. Peter is átölelte a lányt és erősen szorította, úgy érezte soha többé nem akarja elengedni.
- Ki bántott meg? Mit csinált veled? Hogyan tudott bántani? - tette föl a kérdéseit a lány. Peter mesélni kezdett arról a nőről, aki érzelmeket tettetett és aztán uralkodott fölötte, érzelmi zsaroláshoz is folyamodott, azt hazudta terhes, és amikor ő mindent megtett érte, akkor hatalmas összeget követelt, hogy vele maradjon.
- Akkor kiégtem, úgy éreztem soha többé nem fogok szerelmet érezni, sőt rettegtem az érzéstől, összetörtem - fejezte be.
Anna hozzábújt.
- Nem tudok színlelni. Az érzéseimet mindig látni fogod rajtam. - a férfi fölemelte a lány arcát és fürkészve nézegette. - Most mit látsz? - kérdezte viccesen.
- Azt hiszem éhes vagy - mondta a férfi és a lány meghökkenve nézett rá.
- Honnan tudod? - Peter nevetett.
- Egy ideje hallom, hogy morog a hasad az éhségtől - a lány kacagott és a férfi ettől a hangtól újra boldogságot érzett, de most már nem félt tőle, már érezte, hogy ez annyira más, mint az az előző kapcsolata, mint bármelyik kapcsolata, ami eddig volt. - Elvihetlek enni? - kérdezte a lányt.
Anna beleegyezett. A vacsora alatt nem tervezgettek, csak nézték egymást, fogták egymás kezét és a végén a lány elbúcsúzott és hazament. Peter nem akart rátelepedni, nem akarta siettetni, nem akarta megváltoztatni az életét. Úgy érezte nagyon óvatosnak kell lenni, hogy nehogy elriassza a lányt. Másnap reggel a férfi azért első volt, aki a lánynál jelentkezett. Anna a munkahelyén volt és éppen egy kísérletet kezdett, amikor szóltak neki, hogy telefonja van. Morcosan lépett oda és vette föl a telefont.
- Tessék - szólt bele.
- Tegnap nem beszéltünk meg semmit és képtelen vagyok várni délutánig anélkül, hogy biztosat tudhatnék. Kérlek, adj reményt, hogy találkozhatunk. Igazán kellemes programot találtam ki - hadarta a férfi.
Anna még mindig morcos volt, de boldog is, mert örült a férfi jelentkezésének. Ő is bizonytalan volt, amiért nem beszéltek meg semmit.
- Kérlek, máskor ne hívj a munkahelyemen - kezdte szigorúan, majd még hozzátette - Jó, találkozhatunk. Ötkor végzek, gyere ide - mondta és már tette is le a telefont, majd dobogó szívvel ment vissza a laborba és fogott hozzá a kisérleteknek.
Egész nap a férfin jártak a gondolatai. Délután rohant a főbejárat felé és a férfi karjaiba, mikor azt meglátta. Napközben arra gondolt, hogy visszafogott lesz, de amikor Petert meglátta, mindent elfelejtett. A férfi magához húzta és megcsókolta.
- Hiányoztál. Ettél már valamit? - kérdezte, majd fürkészve nézte a lányt. Anna habozott, majd nemet intett.
- Meg tudnék enni egy elefántot is - mondta nevetve.
A férfi kocsiba ültette és egy lovaspálya mellett állt meg.
- Itt enni is tudunk, és amikor már nem veszélyezteted a lovakat azzal, hogy fölfalod őket, akkor megismerkedhettek.
Anna mindig félt a lovaktól, de ezzel most nem akarta elkeseríteni a férfit. Az ebéd nagyon finom volt, aztán elsétáltak az istállók felé és a férfi ismerősként üdvözölt néhány lovat. Anna csodálkozott ezen, meg azon is, hogy milyen keveset tud a férfiról. Amikor a lány kezéből ették a lovak a répát, már Anna sem tudta, hogy miért kellett eddig félnie. Azért arra még nem vállalkozott, hogy föl is üljön egyre, de a simogatás és etetés már jól ment. Peter sem ült föl és nem lovagolt, mert nem akarta otthagyni a lányt.
Kézen fogva sétáltak a folyóhoz, ahol egy kis terasz volt kiképezve nyugágyakkal, székekkel, asztalokkal. Egyedül voltak, még személyzet sem volt, pedig egy frissítőspult is állt ott őrizetlenül. A férfi italokat töltött és egy kétszemélyes hintaágyba ültette a lányt.
- Úgy érzem, te készülsz valamire – kuncogott a lány.
- Látom, kiismertél – mosolygott a férfi és megcsókolta Annát.
Leült mellé a hintaágyra és a kezét fogva kezdte a mondandóját.
- Szeretném, ha nem kellene telefonálnom, amikor látni akarlak, szeretném, ha minden estédes velem töltenéd, szeretném, ha reggel te lennél az első, akit megpillantok.
A lány mosolygott és a férfi szájára tette a kezét, hogy ne tudja folytatni.
- Igen – súgta a fülébe, aztán átengedte magát a férfi csókjainak.
Mikor kissé lecsendesedtek a férfi még megjegyezte.
- Nem is tudod, hogy mire mondtál igent, mert nem hagytad végig mondani.
A lány kacagott és odabújt a férfi karjaiba.
- Remélem, jól gondoltam és azt szeretnéd, hogy összeköltözzünk.
- Látod, te kis türelmetlen, nem vártad meg, hogy mit akarok mondani. Szó sem lehet csak összeköltözésről, ez sokkal összetettebb, amit én szeretnék.
Anna kuncogott.
- Nem szeretőnek akarsz, hanem házvezetőnőnek? – kérdezte ártatlan szemekkel.
- Nem szeretőnek, nem házvezetőnőnek, azt szeretném, ha mindig velem lennél, jóban, rosszban, egészségben, betegségben, míg a halál el nem választ. Azt szeretném, ha hozzám kötnéd az életedet – aztán hirtelen megállt és rémülten nézett a lányra – vagy ez így nagyon ijesztően hangzik?
Anna újra kuncogott és boldogan mondott igent, ezerszer is kimondva, hogy a férfi megnyugodjon és elkezdhessék a közös, boldog életüket.