Angyal a lépcsőn

"Istenem....mondta az öreg ember...Istenem, most segíts!"
Harminchét év telt el, hogy az öreg ember és az Isten nem beszélgettek. Harminchét nehéz év.
Ki hagyta el a másikat? Képtelenség lenne megmondani. Makacs volt mindkettő, de akkor, aznap harminchét év tűnt el pillanatok alatt.

"Istenem, most segíts..."- és az öreg ember belépett a kórterembe.

Harminchét éve felbomlott egy szövetség. Egy helyes fiú és egy feleség halt meg augusztus 12-én. Értelmetlenül. Más miatt...autóbaleset...

Az öreg a kórterembe lépett. Álomszép kilencéves kislány fogadta a köszönését. És az öreg ember az ágya mellé ült.

"Nagyapa!" -mondta, "Nagyapa..képzeld, egyre jobban vagyok!"

És az öreg lehajtott fejjel, könnyes szemmel, némán mondott köszönetet.

Harminchét éve egy ostoba balesetben elveszítette a fiát és a feleségét. De volt egy lánya, aki miatt érdemes volt élni, reggel felkelni, elindulni dolgozni...

És most az unokája...haldoklik.

" Nagyapa...tegnap már nem kellett a kemoterápia!"- mondta a kislány, és az öreg szívét igaz melegség járta át.

" És képzeld, nagyapa, annyira kedvesek itt...és nemsokára haza mehetek."

És az öreg halkan és könnyek nélkül sírni kezdett. Fejet hajtott a harminchét éve elhagyott Úr előtt.

" És képzeld, nagyapa, tegnap egy angyal állt a lépcsőn. Szép volt. Hatalmas kék szemei voltak. És hívott."

És az öreg elhallgatott. Tudta, mit jelent ez. És a harminchét éve megtört szövetséget egyetlen fohásszal zárta le: " Könyörgöm, ne tedd ezt, Uram..."


Két hét múlva, a nyár és az ősz nászának hajnalán temették a kislányt.

Ma már nincs angyal a lépcsőn.És az öreg halkan, csöndesen, könnyek nélkül álmodik.

Álmaiban nincsen angyal és lépcső.




/A novella megtörtént eseményt dolgoz fel./