Angyal (4)

Angéla nem tudta mi történt az emberekkel. Mintha mindenki róla beszélne, összesúgtak a buszon a háta mögött, lassan kezdte úgy érezni, mintha üldözési mánia kapta volna el. Remélte, ha beér az iskolába, talán elmúlik ez a nyomasztó érzés.
- Helló Angyalka! – a gúnyos hang úgy csapott a levegőbe, mint egy ostor – Nem gondoltam volna, hogy te egy ilyen bűnös kislányka vagy. Olyan kis szendének látszol, de hát a látszat, mint most is bebizonyosodott, néha csal.
- Nahát, az iskola lángesze! Rosszat álmodtál az éjszaka, és csak engem találtál meg, hogy elmeséld az álmaidat? – Angéla igyekezett legalább olyan gúnyos hangot megütni, mint amilyet a srác, de a gyomra görcsbe rándult valami ismeretlentől való félelem miatt. Általában tudta kezelni az ilyen fickókat, de most valahogy nem volt idege hozzá. Az előtte álló srác magas volt, és egy kicsit még jóképű is. Próbálkozott egy időben a lánynál, de Angéla nem szerette az ilyen harsány fiúkat. Túl vad volt hozzá, nem szerette a társaságát, a helyeket, ahová járt, semmi közöset nem lehetett volna bennük találni. Miután rövid idő alatt leépítette a srácot, az talán nem tudta feldolgozni, és azóta úton-útfélen gúnyos megjegyzésekkel zaklatta, beszólt, ha összefutottak a folyosón, megnehezítette Angéla életét.
- Hű de hűvös ma valaki. Pedig esténként elég forró lehetsz.
- Nem értelek – vonta fel a vállát Angéla – Ma éppen mi a bajod?
- Nekem? Semmi. Csak tudod, elolvastam az újságot.
- Na ne mondd. Mióta tudsz olvasni?
- Lepereg rólam a sértegetésed. Szívesebben venném, ha mesélnél nekem az éjszakáidról, Angyalka. – suttogta a fülébe a srác és a kezébe nyomott egy újságot, majd nevetve lelépett.

Angéla szétnyitotta az összecsavart újságot, és a térde megroggyant a látványtól: saját magát látta, amint átszellemült arccal, szinte a lencsébe nézve mosolyog. A háttérben a zenekar, az előtte lévő asztaloknál emberek ültek és tapsoltak. A kép tökéletesen visszaadta azt az éjszakát, sajnos Angéla arcát is. Le sem tagadhatta volna magát. ANGYAL JÁR KÖZÖTTÜNK! – harsogta a cím. A cikk részletekbe menően ecsetelte Angéla estéit, a kis kocsmát, az emberek történeteit, mindennel olyan benyomást keltve, mintha ő valami jótevő lenne. Angyal. Ezt a becenevet azok az emberek osztották rá, akik valamilyen okból azt hitték ő valami különleges jótevő. Persze ez nem igaz, ő egyszerűen csak rádöbbentette a magányosokat a társaság örömére, az apákat a család hiányára. Próbálta rendbe hozni mások életét, ha a sajátját már nem tudta visszaterelni a helyes mederbe. Hazudott a szüleinek az állásával kapcsolatban. Azt mondta nekik, hogy egy irodában dolgozik délutánonként, pár órában aktákat tologat, fénymásol, szóval csakis olyan munkát végez, ami egy tisztességes lánynak megfelel. Ha tudták volna, hogy egy kis kocsmában éjszakába nyúlóan énekel, az apja minden bizonnyal mindenki szeme láttára cipelte volna ki a kocsmából. És most itt ez a cikk. Apjáék előfizettek az újságra, mindennap jár hozzájuk, nyilván a mait is megkapták már. Óh istenem! Ez nem lehet igaz! Düh öntötte el, hogy vadidegenek dúlják fel az életét, és ő tehetetlenül kell, hogy tűrje. Valamit tennie kell. Felszaladt az osztályfőnökéhez, és rendkívüli okokra hivatkozva engedélyt kért, hogy elmehessen. Az osztályfőnöke megkérdezte, tud e segíteni, de Angéla csak megköszönte, hogy elengedték, és már robogott is lefelé a lépcsőn. Megnézte a szerkesztőség címét az újságban, és elindult, hogy felelősségre vonja a cikk íróját.

Tamás hátradőlt a székében és elgondolkodott azon, hogy nagyon régen nem érezte már ilyen elégedettnek magát. Az Angyalról szóló cikke hatalmas sikert hozott. Még csak délelőtt 10 óra volt, de az újságot már nem lehetett kapni a nagyobb trafikosoknál. Majdnem azonnal szétkapkodták az emberek. A kép a lányról úgy lett beállítva a főoldalra, hogy az a mosoly beragyogta az egész oldalt. A főcím és a bevezető sokat mond, de nem eleget. Ó, mennyi ember él a földön, aki nem tud ellenállni a kísértésnek, megveszi a lapot, mert azt reméli, hogy a cikk által boldogabbá válhat, része lehet egy nagy egésznek. Tamás jó újságíró volt. Tudta, mi az, amivel kényszerítheti, manipulálhatja az embereket. Arra gondolt, ha majd kijönnek a legfrissebb statisztikai elemzések, akkor újra elmegy a kis kocsmába és bezsebeli a neki járó elismeréseket.

Angéla úgy érezte, minden emelettel, amivel feljebb halad az épületben, emelkedik a vérnyomása. Úgy érezte szétmegy a feje, annyira fáj, könnyek fojtogatták a torkát a dühtől. Próbálta megnyugtatni magát, mielőtt felrobban. A szerkesztőség épületének harmadik emeletén egy hosszú folyosón találta magát. A portás szerint az újságíró, a folyosó végén lévő nagy irodában van. Elindult, léptei hangosan kopogtak a padlón. Benézett az ajtókon, amik előtt elhaladt. Mindenhol kemény munka folyt, kopogtak az ujjak a billentyűzeteken, villogtak a képernyők, máshol fényképeket válogattak. Odaért a folyosó végén lévő ajtóhoz. Belépett és egy nagy tágas teremben találta magát, ami kisebb irodákra volt bontva. Két fiatalabb nőt és egy idősebb férfit látott, az egyik nő fénymásolt. Tőle kérdezte meg, hol találja Baráth Tamást. A lány a fejével egy csukott ajtó felé intett, miközben érdeklődve vizslatta Angéla arcát. Szemében lassan felismerés gyúlt, amikor rájött, hogy ki áll előtte. Angéla megköszönte a felvilágosítást, és elindult az iroda felé. Kettőt koppantott az ajtón, majd a hangos „igen!” kiáltásra belépett a helységbe. Az újságíró ott ült az asztalánál, és nagyon elégedett képet vágott. Angéla úgy érezte, az a bizonyos húr elpattant benne. Odahajította az újságot Tamás ölébe, és a méregtől rekedt hangon kérdezte meg tőle:

- Honnan vette magának a bátorságot, hogy cikket írjon rólam? Ki engedte meg magának, hogy képet közöljön le az újságban az engedélyem nélkül? Egyáltalán honnan szedte ezt az egész marhaságot, amit a cikkében összehord? – Angéla hangja elfulladt, úgy érezte kevés a levegő, térde megroggyant, nem tudott tovább úrrá lenni lába remegésén. Szeme könnybe lábadt, és bár próbált küzdeni ellene, összecsuklott.
Tamás felpattant a székéből és idejében el tudta kapni az ájult lányt, még mielőtt az a földre zuhant volna. Felemelte az alélt testet és lefektette az iroda kétszemélyes kanapéjára. Angéla szemhéja alól könnycsepp buggyant ki. Tamás letörölte az ujjával, igyekezett nem figyelni arra, hogy milyen érzéseket vált ki belőle, hogy megérinti a lányt. Angéla a gyengéd érintésre magához tért, egy mély sóhajjal kinyitotta a szemét.
- Jól van? – kérdezte Tamás halkan
- Igen … - suttogta Angéla - azt hiszem. Mi történt? – megpróbált felülni, de Tamás visszanyomta a kanapéra.
- Ne keljen még fel. Elájult, egy kicsit még maradjon így – Tamás érezte a lány illatát, arcuk nagyon közel volt egymáshoz. Így közelről még szebb volt az arca. Tágra nyílt zöld szeme, kapkodó lélegzete, Tamás úgy érezte elvész pillantásának örvényében. Meglepődve látta, hogy a kristálytiszta zöld szem hideggé válik, és azon édes arcon lázrózsák gyúlnak.
- Maga Baráth Tamás? Maga írta azt a cikket az újságba?
- Igen, én. Jól sikerült, nem? – Tamás nem vette észre, hogy pont a vihar szeme alatt áll: a fülsiketítő csend csak előszele a tomboló orkánnak, ami másodperceken belül ordítva zúdul rá.
- Hogy volt hozzá képe? Tönkretette az életemet – suttogta Angéla, de suttogása hangosabb volt minden szónál. Eltolta az arcától Tamás kezét, és felkelt a kanapéról. Fel-alá sétált és hevesen gesztikulálva egyre hangosabban beszélt. – A suliban mindenki erről beszél, nincs egy nyugodt pillanatom, felismernek az utcán. Egy rémálom volt az út idáig! És a szüleim… óh ebbe bele sem merek gondolni. – Angéla kétségbeesett volt, és nem tudta mihez kezdjen a kialakult helyzettel. – Beperelhetném, mert jogtalanul használta fel a fotómat, és a belegyezésem nélkül jelentetett meg rólam cikket egy újságban.
- Én ezt nem értem! – horkant fel Tamás és ő is felkelt a kanapé mellől – Semmi rosszat nem írtam abban a cikkben, csak az igazat mondtam el. És a kép is gyönyörű. Szerintem még nem is látta magát ilyennek, mint amilyen ezen a képen!
- ÉN nem kértem hogy írjon rólam! ÉN nem kértem, hogy lefényképezzen, és megjelentesse egy újságban! ÉN nem kértem, hogy felhívja rám a figyelmet! – Angéla már kiabált. – Most mit csináljak?! Az iskola! A családom! Jesszus!: a családom nem tudja, hogy én abban a kocsmában dolgozom! Hogy magyarázzam meg nekik, ha rákérdeznek? Mert rá fognak kérdezni, hiszen a cikke és a kép egyértelműen azonosít engem! – A lány szeméből már potyogtak a könnyek, belegondolt, hogy az apja milyen csalódott lesz, hogy hazudott nekik. Örökre elveszíti a bizalmukat. Mindez egy ostoba újságíró miatt.
- Hé! Én ezt nem tudtam – Tamás védekezni kezdett. – Jóhiszeműen írtam meg a cikket. Jó, meg kellett volna kérdeznem magát, de elkapott a hév, csak a témát, a cikket láttam. Az emberek nagyon szívesen beszéltek magáról, és csak szépeket mondtak. Én csak azt akartam, hogy az emberek megtudják, hogy vannak még csodák. Ilyen csodák, mint amilyen maga.
- Na igen: a pokol tornáca is jó szándékkal van kikövezve. A következményeken ez sajnos már nem változtat. – Angéla letörölte a könnyeit, lemondóan legyintett. – Tudja, van úgy, amikor az ember azt szeretné, hogy nyíljon meg alatta a föld…. Ezzel az egésszel most tönkretette mindazt, ami eddig szép volt és jó. Áh, nem is tudom, minek jöttem ide. Hiszen magát nem érdekli az én nyomorult kis problémám, nem igaz? A cikke már megvan, a sikere gondolom pénzben is meglátszik. Hát, gratulálok. További jó munkát. –Angéla elindult az ajtó felé.

- Várjon! – lépett utána Tamás, megragadva a karját – Én nagyon sajnálom. Nem tudtam, nem gondoltam, hogy ez lesz az egészből. Ha bármiben tudok magának segíteni, csak szóljon nyugodtan.
- Mintha már nem tett volna eleget értem – Angéla hangja megtörten csengett, szemében még ott voltak az előbbi könnyek. – Ha annyira segíteni akar, vegye meg a szalagavatós ruhámat, nekem nincs időm rá… Tudja mit? Inkább felejtsen el. Felejtse el a kis kocsmát, az embereket, az angyalt. Ne jöjjön még egyszer arra a környékre. Ezzel tudna igazán segíteni.
- Megértem a haragját, és tényleg nagyon sajnálom. – Tamás nem akarta, hogy Angéla elmenjen. Jó volt látnia a lányt, és nagyon nyomorultul érezte magát, hogy sírt miatta.
- Nem érdekes, majd csak lesz valahogy. Legyen továbbra is jó napja.
Angéla fogta a táskáját és kiment az irodából, halkan becsukva maga mögött az ajtót.

Két héttel később ….
Angéla halkan dudorászva pakolt a szobájában. A rádióból zene szólt, a zene és a takarítás mindig megnyugtatta. Nagyon kellemetlen beszélgetése volt a szüleivel. Miután meglátták a cikket az újságban, másnap már meg is jelentek a kocsmában. Angéla felvezette őket a kis lakásba, és részletesen elmesélt nekik mindent. Megmutatta a bizonyítványát és elmondta szüleinek, hogy annak ellenére, hogy éjszakánként dolgozik, a tanulmányi eredménye nem romlott. Próbálta velük megértetni, hogy ez a munka milyen sokat jelent neki. Apja bevallotta, nagyot csalódott Angélában, de nem azért, mert énekesnőként dolgozik egy kocsmában, hanem azért, mert nem volt hozzájuk őszinte, mert nem merte nekik elmondani az igazat. A félreértések tisztázása után megbeszélték, hogy minden maradhat a régiben, Angéla tovább dolgozhat, ha a tanulmányi eredménye továbbra sem romlik. Annak ellenére, hogy Angéla már elmúlt 20 éves (egy évet kénytelen volt halasztani az iskolában, mert nem nyújtották be időben a jelentkezési lapot), a szülei még mindig óvták a nagyvilágtól és igyekeztek mindenben a segítségére lenni. Angéla megkönnyebbült, hogy végül nem lett olyan nagy probléma az egész faramuci helyzetből. Körbekísérte őket a kis lakásban, bemutatta Karcsi bácsit (anyukája egészen meghatódott attól, ahogy a pultos beszélt a lányáról), azután békésen hazamentek. De előtte még szavát vették Angélának, hogy hamarosan meglátogatja őket otthon.

Most pedig takarított, megpróbálta magában lerendezni a dolgokat. Mindig is azt vallotta: mindig úgy van jól, ahogy van. Mindennek oka van, és mindenkinek előre meg vannak írva az élete történései. Végül is egészen jól sült el ez az egész. A kis kocsmának fellendült a forgalma, az iskolában is elült már a szóbeszéd, Angéla mindenkinek mesélt arról, hogy mit csinál, mi a dolga, ha kérdezték szívesen válaszolt, elejét véve ezzel a pletykálkodásnak.
Halk kopogás riasztotta fel a gondolataiból. Az ajtóhoz lépett és kinyitotta. Odakinn Baráth Tamás állt, két nagy dobozzal és egy táskával a kezében.

- Maga meg mi keres itt? Megmondtam, hogy tartsa magát távol tőlem. – Angéla értetlenül állt az ajtóban.
- Megtettem, amire megkért. Bocsánat, beljebb mehetek? – Tamás arcán pimasz vigyor trónolt, kezében a cuccokkal bemasírozott a szobába.
- Csak nyugodtan szolgálja ki magát, mintha otthon lenne. – Angéla kezdett mérges lenni.- Mit tett meg? Mire kértem én?
- Hát vettem magának egy ruhát, amiben garantáltan a leggyönyörűbb lány lesz, aki eddig csak megfordult a környéken.
- Hogy mit csinált?
- Maga mondta, mikor utoljára beszéltünk: vegye meg a szalagavatós ruhámat, mert nekem nincs időm rá, azt hiszem valahogy így mondta. – Tamás olyan arcot vágott, mint aki fel sem tudja fogni, mit nem lehet ezen megérteni. – Hát én elmentem, és vettem magának egy ruhát. Remélem tetszik, sajnos a méret lehet, hogy nem jó, ezért mindenféleképpen fel kellene próbálnia. Az üzlettel megbeszéltem, hogy vissza lehet vinni, ha valami nem stimmel vele.
- Ezt nem hiszem el! – Angéla még mindig az ajtóban állt és nem értette az egészet – Én nem gondoltam komolyan! Az Isten szerelmére! Mérges voltam, nem is emlékszem már, miket hordtam össze.
- Hát, ez most már lényegtelen is – Tamás szeme huncutul mosolygott – Én itt vagyok és a ruha is itt van. Ugyan, legalább bontsa ki. Ha nem tetszik, még mindig mondhatja azt, hogy tűnjek el vele együtt. Na, ne kéresse már magát.
Angéla még mindig hitetlenkedve megrázta a fejét, aztán lassan elmosolyodott, becsukta az ajtót és odament Tamáshoz.
- Vett nekem egy ruhát.
- Bizony. És nem csak ruhát. Cipőt, táskát, meg minden kiegészítőt, ami még kell. Az eladó rendívül szívélyes volt, elmagyarázta, mi az, ami nélkül egy fiatal leányzó nem mehet a szalagavatóra.

Angéla leemelte az első doboz tetejét. Selyempapírba csomagolva halványzöld anyagot pillantott meg. Kiemelte a dobozból és úgy érezte, elalél a gyönyörűségtől. A ruha valami nagyon könnyű, selymes, kicsit gyűrt anyagból készült. A mellrésze flitterekkel volt kirakva váll nélkül, mély kivágással, fűzővel merevítve. A szoknya rész pedig ebből a nagyon finom anyagból omlott alá, egészen a földig. Angéla még sosem látott ilyen szép ruhát. Félrerakta az ágyra és leemelte a másik doboz tetejét is. Abban egy színben a ruhához illő halványzöld cipő feküdt, ezüst csíkkal az oldalán, közepes méretű sarokkal. Angéla Tamásra sandított, tekintetük összeakadt, Angéla elpirult.
- Tetszik? – kérdezte Tamás.
- Gyönyörű. – sóhajtott Angéla, és végigsimított a ruhán. – De én ezt nem fogadhatom el. Ez rengeteg pénzbe kerülhetett.
- Jaj, kérem ne foglalkozzon most ezzel. Főleg ne fosszon meg az élvezettől, hogy ezt a csodálatos ruhát láthassam magán. Kérem próbálja fel. Kérem …
Angéla őrlődött a józan ész és a vágy között. Sosem volt még alkalma ilyen gyönyörű ruhát viselni. Aztán úgy döntött: végül is miért ne? Az is előfordulhat, hogy nem jó a méret.
- Rendben. Felpróbálom, de csak azért, mert gyönyörű, és mert kíváncsi vagyok, hogy áll nekem? Addig szolgálja ki magát, üdítő van a hűtőben, alkohollal nem szolgálhatok.
- Igenis. – Tamás katonásan a homlokához emelte a kezét és haptákba vágta magát, Angéla pedig felnyalábolta a ruhát, a cipőt és a táskát, majd bevonult a fürdőszobába.

Tamás körbenézett a kis lakásban. Rend volt és tisztaság, de semmi személyes nem utalt a lakóra. Nem voltak fényképek, kis csecsebecsék, semmi olyan, ami bemutathatta volna, hogy ki lakik ott. Benézett a konyhaszekrénybe, talált poharakat, a hűtőben pedig gyümölcslevet. Tényleg úgy szolgálta ki magát, mintha otthon lenne, mert úgy is érezte magát. Halk neszt hallott a fürdőszoba felől, hátrafordult és majdnem elejtette a poharat. Angéla állt az ajtóban és mégsem ő. Aki az előbb bement a fürdőszobába egy iskolás lány volt, aki kijött belőle, ízig-vérig igazi nő. A ruha úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna. A váll nélküli felsőrész kiemelte a melleit, a dekoltázs pont annyit engedett láttatni, ami fantáziát ébreszt a férfiban, de nem lesz tőle szemérmetlen a nő. A fűző szorosan fogta a derekát, ami ettől olyan karcsú lett, mint egy nádszál. A szoknya lágyan omlott alá körbefonva a csípőjét és a lábait. Olyan hosszú volt a szoknya, hogy a cipő orra épphogy csak kilátszott, de nem akadályozta a lépésben.

- Hmmm… Maga lélegzetelállítóan szép. – Tamás csak neheze találta meg a hangját.
- Én nem is tudom … Még sosem volt rajtam ilyen gyönyörű ruha, isteni érzés hordani. –Angéla arca rózsásra gyúlt, ettől, ha lehet, még szebb lett.
- Ha nem hiszi, nézze meg, itt van a tükör.
Angéla odasétált a földig érő tükör elé, és amikor megpillantotta magát, nem hitte el, amit lát. A ruha tökéletesen állt rajta, kicsit kihívó volt, legalábbis Angéla ízlése szerint, de valóban szépnek látta magát benne. Tamás a háta mögé lépett és felemelte a kezét.
- Valami még hiányzik, hogy meglegyen az összhang. – suttogta és egy vékony kis láncot emelt át Angéla feje felett. Hogy be tudja kapcsolni, félresimította a nagy tömegű, selymes hajat, miközben keze a nyak bőréhez ért. Angéla alig észrevehetően megremegett, a nyaka libabőrös lett. Tamásnak reszketett a keze a vágytól, alig tudta bekapcsolni a kis láncot. Szíve hevesen vert a mellkasában, úgy érezte elemészti valami ismeretlen tűz. Végre sikerült megoldania a problémát, felnézett és a tükörben összekapcsolódott a tekintetük.
- Most tökéletes.
Angéla végignézett magán, kezével megérintette a csepp alakú medált, az összhang valóban tökéletesre sikerült. Lassan megfordult és felnézett Tamásra. Érezte a férfi testéből áradó forróságot, látta a szeméből sugárzó vágyat, és ez mintha kikapcsolta volna az agyát.
- Bocsáss meg – suttogta Tamás és lassan lehajtotta a fejét.
Angéla szeme szinte önkéntelenül csukódott le, nem tudta kontrollálni magát, a vágy átvette az irányítást a teste felett. Fejét kicsit megemelte és ajkát csókra kínálta fel.

Amikor a szájuk összeért, Tamás szinte öntudatlanul fonta karjait a lány karcsú dereka köré, szorosabban vonva magához. Angéla szája puha volt és odaadó. A vágy úgy emésztette belülről, hogy majd fel akarta falni a lányt, de nem akarta őt megijeszteni, ezért csak nagyon gyengéden érintette a száját. Szájával végigsimított a remegő ajkakon, halk sóhajt fakasztva a lányból. Két keze közé fogta azt a gyönyörű arcot, és a száját keményebben nyomta rá Angéla ajkaira. Nyelve akadály nélkül jutott át, a lány készségesen fogadta be, hogy ott heves csatát vívjanak. A szenvedély úgy vibrált körülöttük, mintha villámok gerjesztették volna. Tamás úgy érezte, meghalna, ha most el kellene szakadnia Angéla szájától. A lány csókja olyan édes, olyan odaadó volt, hogy szinte az eszét vesztette tőle.

Angéla megriadt ettől a heves szenvedélytől. Csókolózott ő már korábban is, de eddigi partnerei saját korosztályából kerültek ki. És az élmény meg sem közelítette ezt a mostanit. Tamás nyelve tapasztaltan kalandozott a szájában, végigsimogatta az ajkát, a fogait, hogy aztán mélyebbre hatolhasson, a két száj szinte szeretkezett egymással. Újra simogatás, és újra emésztő szenvedélyesség, amitől Angéla úgy érezte, elfogy a levegője. Amikor Tamás keze az arcához ért és már nem szorította őt magához, Angéla attól félt elveszti a talajt a lába alól. Átölelte hát, karjai védelmet keresően kapaszkodtak belé. Tamás szája barack és szex ízű volt, Angéla úgy érezte, nem tud betelni vele. Egyre hevesebben vették a levegőt, egyre jobban szorították egymást, de nem tudtak parancsolni maguknak. Tamás lassan egy lépést tett előre, Angéla egyet hátra. Addig lépegettek, míg Angéla háta a fali tükörnek nem ütközött. Tamás egészen szorosan elélépett, teljes testével odasimult hozzá, Angéla pedig meglepő örömmel üdvözölte a ránehezedő, izmos test súlyát.

Hirtelen éles hang szakította ki őket a szenvedély mámorából. Tamás nagyon vonakodva engedte el, Angéla pedig majdnem fázott a forró test takarása nélkül. Valaki kitartóan állt az ajtó előtt és nyomta a csengőt rendületlenül. Lassan szakadtak el egymástól, Angéla szeme elhomályosult a vágytól, agya nehezen akart kitisztulni. Szíve hevesen dobogott az átélt élménytől, melle látványosan emelkedett és süllyedt a fűző adta dekoltázsban. Tamás még egy lépést tett hátra, lehetőséget adva Angélának arra, hogy az ajtó felé indulhasson. Angéla a fejét rázva próbált magához térni miközben reszketeg lépésekkel az ajtóhoz ment. A folyosón Miki állt, a postás, aki szokása szerint nagyot akart köszönni, de bennakadt a szó a torkában, amikor meglátta Angélát a gyönyörű ruhában.

- Ejha, ez aztán a valami. Este oda lesz érted a közönség – bólintott elismerően.
Angéla nehezen találta meg a hangját:
- Oh, ez csak egy ruha, éppen felpróbáltam. Mit hoztál nekem?
- Csak a szokásos előfizetésed. A sor alján kell aláírni, tudod.
Angéla remegő kézzel írta alá az átvételi elismervényt, Miki pedig már viharzott is tovább, azt mondta késésben van.
Angéla becsukta az ajtót, kezével a szájához ért, ami még égett az előző csóktól. Lassan lépegetve visszament a szobába, ahol Tamás már várta. A férfi közelebb lépett hozzá, de Angéla megrázta a fejét.
- Ne … - suttogta – Kérlek, menj el. - Angéla lehajtotta a fejét nem tudott belenézni azokba a perzselő szemekbe.
Tamás vonakodva bár, de eleget tett a kérésnek, felvette a kabátját, és halkan betette maga után az ajtót.
Angéla reszkető lábbal ment oda az ágyhoz, és leroskadt rá. Hajszál híja volt, hogy őrültséget ne csináljon. Ha nem jön a postás, nem álltak volna meg itt. Angéla nem tudta eldönteni: örül-e ennek a gondolatnak vagy sem?

Folyt. Köv.