Angel in blue jeans II.

Most...

 

A motor magányosan suhant végig az országúton. Két nap telt el azóta, hogy Machete elveszítette Hannaht. Két napja ragadta el Monahan az élete másik felét. De  megannyi keresés és kutatás meghozta hasznát. Most végre elegendő információkkal rendelkezett, hogy Hannah nyomára bukkanjon és megmentse őt. 

 

Már késő délután volt - bár itt még vakítóan fényes volt a Nap -, mikor letért egy kis út menti pihenőhelyre. Egy motel volt itt, szomszédságában egy vendéglővel. Mindkettőnek ugyanaz a ,,nagy hal" volt a vezetője. Az árak nem sem az olcsódágukról voltak híresek. De nem volt konkurencia, ugyanis a legközelebbi vendéglő hetven kilométerre található, és természetesen annak is ő volt a tulajdonosa. Az egyszer biztos, hogy értett az üzlethez. A motort, hogy ne legyen szem előtt, az egyik nagyobb bokor mögé tette le. Mellénye zsebéből elővett egy megfakult fényképet, mely Hannaht ábrázolta.

- Remélem, ez az a hely - mondta magában. Nagyon remélem. Megtalállak Hannah.

És ezzel a mondattal eltette zsebébe a fényképet, majd leszállt a motorról.

 

Ahogy az épület felé közeledett, bevillantak az emlékek. Előbb a Picasso szirénája, aztán Monahan pisztolycsövének hideg érzete a tarkóján, majd Hannah, ahogy a nevét ordította, mikor a Picasso felé vonszolták. Ezek még jobban fokozták vérmérsékletét, de egyben céltudatosabbá is tették, a tervét illetően. Hogy a bosszúvágy hajtotta-e Monahant illetően? Nem. Ő csak Hannaht akarta visszaszerezni. Monahan és a többi rendőr nem érdekelte. Ellenben ha túlságosan nagy ellenállást tanúsítanának a tervét illetően, akkor szíves örömest ontotta volna ki vérüket.

 

A hotel mellett sétálva az egyik szoba ajtajában egy hölgy legyezte magát legyezőjével. Az a fajta, aki a testével keresi a pénzt.

- Hé, szép fiú. Társaságra vágysz?

Machete nem állt meg, rá sem nézett, egyhangúan felelt séta közben:

- Igen, csak nem rád.

Azzal elhaladt a hölgy mellett, aki mit sem törődve vele a következő kuncsaftját kereste szemeivel.

 

Mikor a vendéglőbe ért - ami belülről inkább hasonlított kocsmához -, egyből beszippantotta a hely atmoszférája. Addigra, mire ő megérkezett, már telis tele volt vendégekkel. A hely jellegzetes, kissé dohos mámorral tartotta bűvöletben az arra járókat. A berendezés nem volt puritán, hanem visszafogott, régiesebb. Az L alakban elhelyezett ablaksor hatalmas fényt engedett át magán. Mellettük asztalok, székek. Folyt az élet. A csapos a poharakat törölgette, volt aki az ebédjét, míg más a szíverősítőjét fogyasztotta. A játszani vágyók pedig dartsoztak, biliárdoztak, esetleg pokereztek. Machete egyből kiszúrta a pokerasztalnál a sheriff helyetteseit, de nem csinált semmit, csak odament a bárpulthoz, leült nekik háttal és egy whiskeyt kért a csapostól. Egy kicsit hallgatózott, de nem volt semmi különösebb mozgás, amiből arra következtetett, hogy azok nem vették őt észre. Hogy is vehették volna, hiszen belefelejtkeztek a játékba. Nevettek, tétet tettek, tartottak, emeltek, begyűjtötték a zsetonokat. Közben pedig természetesen ittak, cigiztek és a ölülben ülő aktuális barátnőiknek bókoltak.

 

Teltek a percek. Nem tudta, mennyi az idő, de biztos, hogy már legalább tizenöt perce itt gubbasztott a whiskeyje felett,és az idő egy örökkévalóságnak tűnt.

- Mi van, ha rosszul hallottam a címet? - tette fel magának a kérdést. - Vagy ő mondott rossz helyet. Nem, nem, az nem lehet, hiszen itt vannak az emberei. És ha a napot mondta rosszul? Lehet, el se jön. Vagy ha el is, akkor lehet, hogy nem lesz vele Hannah. Esetleg megtudta, hogy jövök, és ez egy csapda.

Miközben ezeken gondolkodott, a benti zaj ellenére is tisztán hallotta, hogy egy autó érkezett. Nem látta hogy milyen típusú, megfordulni pedig nem mert. Nem sokkal később nyílt az ajtó. A szeme sarkából éppen csak látta, hogy kik azok. Monahan volt, durcásan mögötte kissé lemaradva pedig Hannah.

- Szóval igazak voltak a hírek - sóhajtott Machete. - Már csak a tervnek kell működnie.

Monahan valósággal dicsekedett ,,legújabb szerzeményével". Ezt mi sem támasztotta jobban alá, mint önelégült mosolya. Kicsit még meg is táncoltatta a nagyközönség előtt.

- Játszok egy jót a srácokkal. Nyugi, figyellek, nehogy elraboljanak mellőlem - mondta Monahan gúnyosan, majd kihúzott egy még üres széket, és leült az asztalhoz - Most pedig játsszunk. Hahó, Jimmy! Tovább bambulsz még, vagy hajlandó vagy osztani is? Nyerni jöttem, uraim. Te pedig légy jó kislány, Hannah.

 

Machete ezen szavakat nem hallotta. Túl messze voltak és túl halkan is beszéltek. De ha közelebb is lettek volna, akkor sem biztos, hogy hallotta volna, mert gondolataiba burkolózott. Nem szabad feltűnést keltenie. Főleg most, hogy karnyújtásnyira van Hannahtól.

- Ez az! Hannah a megoldás! - Megszületett a tökéletes terv. Ennek örömére megitta a vele már jó ideje farkasszemet néző whiskeyt.

 

Jó pár kör után Monahan tequiláért küldte Hannaht, hogy megünnepelje eddigi győzelmeit. Amint az asztalhoz ért, elképedve pillantotta meg Machetet. Eszébe jutott, mikor megígérte, hogy megmenti őt. Egy pillanatig sem kételkedett a szavaiban. Soha. Machete nem nézett rá, hanem feltűnés nélkül odacsúsztatott hozzá egy összehajtogatott piros kendőt, majd a csaposhoz szólt:

- Még egy ugyanilyet.

Mikor kimondta az egy szócskát, akkor mutatóujját a szája elé emelte. Hannah egyből felfedezte a rejtett intelmet: csak semmi hirtelen mozdulat. A kendőt kettéhajtotta. Egy összecsukható kés lapult meg benne. A férfire mosolygott, majd visszament az asztalhoz.

- Hol az italom? - kérdezte Monahan.

Hannah megragadta ingje gallérját, a kést a torkához szorította és felránzotta a székről.

- Bocs, csak ez volt - mondta gyűlöletteljesen.

A sheriff emberei arcáról hirtelen a semmibe foszlott az akkori jókedv. Mind rémületben törtek ki. Jimmynek kiesett a szivar a szájából. Ijedtükben hátra is hőköltek az asztaltól.

- Főnök!

- Mi a franc folyik itt?

- Segítsünk, sheriff?

- Nyugi srácok, nincs semmi gond, csak egy kis hirtelen felindulás - Próbálta Monahan nyugtatni a fiúkat, még mielőtt valamelyik idióta előkapná a fegyverét. Nem ma akarta felvenni az utolsó öltönyt. - Légy jó kislány, és tedd le a kést, Hannah. Ne akard megnehezíteni a sorsod.

- Pont hogy te akartad megnehezíteni. De ennek most vége!

 

- Kezdődjön a műsor! - mondta Machete és felhajtotta whiskeyjét. Elővette újonnan szerzett pisztolyát, és a poker asztal felé indult. Magabiztos volt, szemében nyomát sem lehetett látni félelemnek. Monahanre fogta a fegyvert.

- Hiányoztam?

Hannah mögé lépett és hosszan megcsókolta.

- Ne mááár! Ez olyan undiii! - szólalt meg Monahan.

- Most már kinyírhatjuk, főnök? - kérdezte az egyik helyettes.

- Ssh. Figyelj, Mach, inkább beszéljük meg a do... - akart alkudozni, de Machete egy, a fejére mért ütéssel, beléfolytotta a szót.

Hannah az asztalhoz lépett. A rajta heverő pénzkötegeket a levegőbe dobta, szanaszéjjel repítve a zöld papírfecniket. A vendégsereg ezután két részre oszlott: az egyik fele a fásult Monahanbe próbált életet lehelni, a másik gyarapítani akarta vagyonát. A káosz kiváló alkalmat teremtett a menekülésre. Machete az ajtóból még egy utolsó, farkast megszégyenítőt vicsorított a népre. A sheriff egy szempillantás alatt talpra ugrott.

- Utánuk! Nem szökhetnek meg!

Olyan gyorsan kiviharzott az ajtón, hogy nem lehetett vele tartani a lépést.

- Még utolérhetjük őket! Gyerünk a Picassoba! - csak ezután látta, hogy az autó kerekei ki vannak vágva és az egyikből egy kés nyele állt ki, méghozzá annak a késnek a nyele, mely nem sokkak ezekőtt még az ő nyakát nyomta. - A nyavajás kis...

Ebben a pillanatban egy motor ment el az orra előtt. A motor, melyen ismét összekovácsolódott a két fél.

Monahan - jobb ötlet híján - elővette magnumját és tüzet nyitott az egyre csak távolodó járműre.

Mind a hat golyó célt tévsztett.