Angel in blue jeans I.

Prológus

 

2 nappal korábban...

Fekete vonal, barna alapon. Ennyi látszott magasról a fekete autópályából, mely úgy nyúlt el a nagy nevadai sivatagban, akárcsak egy eltévedt óriáskígyó. Az aszfalt gőzölgött, olyan erősen sütötték a Nap fénylő sugarai fekete felületét. Állatoknak nyomát sem lehetett látni. Mind aludtak hűvös rejtekeikben. Csak akkor merészkedtek elő, miután a fényes korong nyugovóra vonult. Az égen csak elvétve lehetett madarakat látni, melyek Daidalosz és Ikarusz példáját követve igyekeztek a tüzes ég és a forró föld között repülni. A növények egyetlen képviselői az elszáradt bozótosok, a magányosan mélázó fák és a zöld kaktuszok voltak, melyek tüskéikkel védelmezték területüket. A hőséggel teli szél csak itt-ott indított útjára egy-egy zörgő ördögszekeret.

 

A kavicsok rezegtek, mozgolódtak, ezzel is kifejezve tiszteletüket a feléjük közeledő motornak, s két utasának. A fekete, krómozott csoppert egy, a nagyjából negyvenes évei végén járó férfi vezette. Hosszú, durva fekete haja lobogott a szélben. Testét tetoválások borították, nyakában jókora lánc lógott. Sötét bőrű, ráncos és heges arcán látszottak az elmúlt évek viszontagságai. Egyszerű, elnyűtt barna bőrmellényt és foltozott bőrnadrágot viselt. Meglehetősen primitívnek látszott ebben a ruházatban, de nem voltak olyan nagy igényei és többre nem is volt szüksége, tekintettel arra, hogy mekkora kánikula volt. Mögötte egy fiatal, alig harmincéves lány ült. Fehér vászon ing és kék farmernadrág volt rajta. Hófehér sima bőre és szépsége messze földön páratlan volt. Akik ismerték, csak úgy emlegették, hogy a kék farmeres Angyal. Senki sem tudta pontosan, hogy e két különböző embert hol, hogyan és mikor hozta össze a sors. Azonban egyvalami biztos volt: tökéletesen kiegészítették egymást. Akár a Yin és a Yang. Amíg a fiatal lány önkéntesen segítette a rászorulókat, addig a korosodó férfi rákényszerülve vette el a kapzsi gazdagoktól a neki járó javakat. Eddig sokan próbáltak már közéjük állni, de mind ugyanolyan szerencsétlen kimenetelű sorsban részesültek. Ahol tudtak, ott segítettek a szegényeknek, az éhezőknek és a rászorulóknak, hiszen egykoron ők is tapasztalták ezt a hármat. Igaz ezen törekvéseik jelentősen sértették a helyi érdekeltségű, mondjuk úgy "földesurak" érdekeit mert nem tudták különböző szankciókkal többlettermelésre ösztökélni a már amúgy is munkába roskadó embereket, de őket ez egy cseppet sem zavarta, hiszen az önfeláldozó segítségnyújtás az életük alappillére. Szent háborút vívtak, egyenesen a Sátán ellen.

 

Most éppen gabonát és orvosságot vittek az egyik környékbeli falu lakosainak. Miután az egyik nagyobb dombon túljutottak, a férfi a visszapillantó tükörben egy fényes fekete pontot fedezett fel, mely épp úgy jött le a lejtőn, mint ők néhány perccel ezelőtt. Ahogy egyre sietősebben közeledett feléjük, úgy lett a pontból paca, mely idővel felismerhető testet öltött. Egy autóét. A rendszám tábláján csak ennyi állt: PICASSO. Nem másról, mint egy 1967-es Cadillac Deville-ről volt szó. Ezen a vidéken ez volt az egyetlen egy ilyen típusú autó. A tulajdonosát pedig ha személyesen nem is, de minden itt élő földi halandó ismerte. Ő volt Patrick Monahan sheriffet. A járműve pedig a Golyóálló Picasso.

 

Ez egy igen találó név volt, ugyanis a karosszérián és az üvegeken a hagyományos pisztolyokból és automata fegyverekből leadott lövések nem tudtak áthatolni. A gumiabroncsok önjavítóak voltak. Ez azt jelentette. hogy az esetleges defekt vagy golyó ütötte lyukat a kerekek belsejében lévő folyadék eltömíti, így az autó biztonsággal haladhatott tovább, míg el nem éri a legközelebbi szervizt. Ezenkívül még fel volt szerelve egy radarblokkolóval, egy ötven méteres hatótávolságon belül működő radarral, olajfolt kifecskendezővel, tüskeszóróval és két palack nitróval. Felmerül a kérdés: vajon hogyan tett szert egy ilyen Isten háta mögötti falusi törvényszolga erre a speciális autóra? Főleg hogy a módosítások nagy részét pont hogy a rend őrei ellen alkalmazzák, szorult helyzetekben.  Egyesek szerint nem több, mint családi örökség, melyet egy autószerelő jó barát pofozott ki, egy régi szívességért cserébe. Mások szerint kimagasló eredményeiért kapta még a rendőr kapitánytól (akivel baráti cimborák voltak, ugyanis a baráti kapcsolat komolysága egyenesen arányos a nyelv hosszával) kapta még akkor, mikor otthagyta a nagyvárosi rendőrőrsöt. Pedig egyik szóbeszéd sem volt helyénvaló. Három évvel ezelőtt - nem sokkal az áthelyezése után - rajtaütést vezetett egy drogbáró, bizonyos Chavez ellen. Benne is volt a helyi újság címlapján ,,Hajtóvadászat a kábítószer-kereskedelem ellen." címmel. Természetesen az újság - mint azt sejteni lehetett - még csak utalásban sem említ semmilyen Picassot. De ez már egy másik történet.

 

A fekete Cadillac pillanatok alatt beelőzte a motort, majd amikor mellé ért, csak egy pillanatra, de bekapcsolta a hangjelzést, ezzel is felszólítva a mellettük haladókat, hogy húzódjanak le az út mellé. A hangra a nő egy kicsit jobban összeszorította a karjait a férfi dereka körül, de az megnyugtatta, hogy ne féljen, nem lesz semmi baj. Engedelmeskedett a felszólításnak, hiszen nem akart konfliktust a hatóságokkal. És amúgy is semmi törvénytelen nem volt náluk. Az autó előttük állt meg, pont úgy, olyan távolságra, ahogyan az a rendőri igazoltatás nagykönyvében meg van írva. Míg ők leszálltak a motorról, addig az autó utasai - amennyire látni lehetett - tanácskoztak. Eltelt egy perc. Kettő. Három. Az ajtók egyszerre nyíltak ki. Öt, harminc év körüli férfi szállt ki a kocsiból. Először a sofőr és a mellette ülő, majd a kettő, akik oldalt ültek, és végül a középen ülő. Mind az öten fekete kalapot, inget, nadrágot, western csizmát és ezüst ötágú csillagot viseltek, mely a szívük fölött volt az ingükre tűzve. Az utolsónak kiszálló férfi a csoport élére lépett és normál tempóban megindult a motor felé. Mikor odaértek, akkor a nő a társa mögé lépett.

- Monahan. - mondta a fogaival vicsorítva a férfi, aki néhány perccel ezelőtt még a motort vezette.

- Nocsak, nocsak. Kit fújt erre a szél, a homokkal együtt. - ezen a másik négy férfi nevetett. - Machete. Örülök, hogy látlak. - folytatta a bájcsevejt a sheriff. - És miss Simone. Hódolatom jeléül legszívesebben kezet csókolnék.

- Nem garantálom a biztonságát, sheriff. - mondta a nő tüzes szemekkel.

- Őt hagyd ki ebből, Monahan!

- Megnyugodhatsz, nem is miatta jöttem.

- Hanem akkor mi miatt?

- Miattad. Fogalmazhatnék úgy is, hogy: jó napot kívánok, közúti gépjármű-ellenőrzés. Láthatnám a papírjaikat?

- Hogyne.

- Remek. Egy perc és végzünk is.

 

Hosszas, többszöri, tüzetes átolvasás után Monahan visszaadta a két személy és a motor iratait.

- Rendben, úgy látszik, hogy itt nincs semmi gubanc. Itt minden rendben van. Itt.

- Ezt hogy érted?

- Mondd csak, Mach. Szállítottok valamit?

- Igen.

A sheriffnek felcsillant a szeme.

- És ha szabad kérdeznem, akkor mit?

- Gabonát és orvosságot.

- Oh, gabonát és orvosságot. Halljátok ezt fiúk? Tiszta karitász. - a többi négyből megint kitört a nevetés. - Mond csak. És azt se bánnád, ha esetleg vetnénk rá egy pillantást? Csak hogy megvan-e, és nem esett-e ki út közben, valamelyik bukkanón.

- Csak tessék.

- Hogy mondod? Bocsánat, lehet hogy az én fülemmel van a baj, de nem hallottam a megszólítást.

- Nézze meg nyugodtan, sheriff! - mondta Machete szinte már vicsorogva.

- Köszönöm polgár. Jimmy! Kérlek légy olyan jó fiú és ellenőrizd a motor táskáit, hogy nincs-e benne valami...ami nem oda való.

Egy nagydarab, kopasz férfi előrelépett, majd elindult a motor felé. Kicsatolta a jobb oldali táskáját, majd elkezdett benne két kézzel matatni.

- Mondd, mit találtál?

- Orvosság meg valami magvak.

- Rendben Machete, ötven százalékban meg is volnánk, de még ott van a másik. Jimmy! Légy oly kedves és ellenőrizd le a túlsó oldalit is.

- Igenis, főnök.

Jimmy átvándorolt a motor túlsó felére, leguggolt és ott is megismételte a folyamatot. Közben egyszer felállt, hogy megigazítsa a nadrágját, majd visszatért a rábízott munkához.

- Abban mi van?

- Ugyanez, sheriff.

- Úgy tűnik minden rendben. Mehetünk tovább. - nézett Machete megkönnyebbülten Hannahra, majd a sheriffre. - Tudtam én. Látod Monahan, csak az idődet vesztegeted. Menj haza és nézd a futballt. Nem minket keresel.

- Arra ne vegyél méret, Mach. - kissé összehúzta a szemét és mosolygott. - Nem nézek meccset. Kalifornia sivatagnak sivatag, de ez nem egy messzi-messzi galaxis. Csak várd ki a végét.

Machete arca elkomolyodott.

- Csak ennyi, Jimmy?

- Csak ennyi, sheriff. De várj! Van még itt valami. Szerintem értékelni fogod. - Jimmy felállt és a jobb kezével egy kis, ökölnyi méretű átlátszó zacskót emelt fel, mely fehér porral volt tele. - Ez bizony kokain!

 

A szó hallatára az összes rendőr elővette a pisztolyát - kivéve az egyiküket, aki egy sörétes puskát emelt fel, amit már jó ideje a kezében szorongatott - és ki Machetere, ki Hannahra tartotta. Monahan a meglepettséget kihasználva egy szempillantás alatt Machete mögé lépett.

- Na látod. Bumm-bumm. Egyet pislogsz és le vagy tartóztatva. Nos igen, szép kis kalamajka. Hát most mit mondhatnék?

- Kezdhetnéd a jogaimmal. - válaszolta Machete rezzenéstelen arccal.

Szemeivel mereven a messziséget pásztázta. Máshol akart lenni. Nem itt. Nem most. Nem ekkor. Inkább iszogatott volna bármelyik út menti lebujban, vagy hívta volna el Hannaht egy vendéglőbe. Ezt is tervezte, miután leszállítják a csomagokat, ha Monahan nem jött volna. De nincsenek véletlenek. Szembe kellett néznie sorsával.

Monahan levette fekete, ezüstkeretes napszemüvegét.

- Nos igen, a jogaid. Hogy is van a szöveg? Áh, megvan! Jogodban áll hallgatni. Sőt, nem is tudod, hogy ezzel mekkora szívességet tennél nekünk. - a kíséretből újabb nevetés tört elő. - Jogod van ügyvédet fogadni. Bármit amit mondasz felhasználhatjuk ellened, sőt fel is fogjuk, amint alkalmunk adódik rá, a bíróságon. De mármost: én itt bármennyire is sasolom a prérit minden irányba, akár távcsővel is, sehol se látok ügyvédet, de még csak egy ügyvédbojtárt vagy egy fagyizót se. Pedig gondolhatod, hogy most milyen jól esne egy nyalat. Kinek mi lenne most a legjobb, ugye? És még kevésbé sem találni olyan paragrafushuszárt, aki ilyen, bocsáss meg a kifejezésért kedves Mach, de sittes fejűekre lenne specializálódva, mint mondjuk te. - ezzel a kijelentéssel együtt elkezdett Machete körül járkálni. - Bíróság? Ugyan kérlek! A legközelebbi bíróság, ahol még esélyed is lenne a bíróval szemben, Las Vegasban van, az pedig már jócskán nem az én hatásköröm. Amúgy is rossz emlékeim fűződnek ahhoz a helyhez. Nem mész te sehová. Velem még mindig jobban jársz, mint azzal a sok irattaszigáló bumburnyákkal. Tudtad például, hogy a C.S.I. sorozatot nézik oktatófilmként? Micsoda szégyen! - Monahan végighúzta az ujját az orra mellett, ezzel utánozva egy könnycseppet. - Ne értsd félre, imádom a C.S.I.-t, alapmű, de akkor is. A rendőri képzés színvonaláról van itt szó, kérem! Új szabályokat ajánlok. De eleget fecsegtünk. - megállt Machete háta mögött és közelebb hajolt a füléhez. - Hidd el, tetszeni fog. Nekem legalábbis. Térdre! - utasította, miközben Machete térdhajlatába taposott, aki ettől előre csuklott a forró homokban. Monahan elővette magnumját, Machete tarkójához emelte és egy kattanás kíséretében hátrahúzta a kakast.

- Ne! - üvöltötte Hannah. Oda akart rohanni, de a hozzá legközelebb álló két melák egyből megragadta és a karjánál fogva hátrébb húzták, biztos távolságba. Egy ideig még ellenkezett, próbát kiszabadulni a szorításból, rángatta karjait, de aztán beletörődött helyzetébe és felhagyott az ellenállással.

- Nyugodjon meg, miss Simone. A barátjának nem esik bántódása. - emelte fel  szívéhez másik karját Monahan úgy, mintha az Alaptörvénye tett volna esküt. - Persze amennyiben számíthatok az együttműködésükre. - jegyezte meg, komorabb hangszínnel.

- Mondd Monahan, miért jó ez neked? Miért jó zsarolni, kihasználni és megfenyegetni másokat? Rettegésben tartani az embereket. Csak erre adj nekem választ.  Miért? Miért?! - Macheteből érthető érthetetlenség tört elő. Hazugság lenne azt állítani, hogy nem volt kétségbe esve. Főleg most, hogy arról az emberről volt szó, aki jelentett valamit az életében. Az egyetlenegy emberről. Ha a halálával megmenthetné Hannah életét, akkor kérés nélkül is feláldozná magát. Akár önkezével is.

- Ja hogy miért? Nos, tartozom neked annyival, hogy választ adok ezen kérdésedre. Megnyugtathatlak, hogy nem személyes ügyről van itt szó, hiszen semmi közünk sincs egymáshoz. Fogalmazzunk úgy, hogy a helyi érdekeltségű vállalkozók igen csak jelentős pénzösszegeket szánnak nekünk, hogy ne engedjük a hozzád hasonló kóboroknak, hogy megfélemlítsék őket és a munkásaikat, illetve hogy zavartalanul folyhasson a munka.

- Pont hogy ők sanyargatják az embereket, Monahan.

- Ez hülyeség! Nekem azt csiripelték a madarak, hogy a tőletek való félelem miatt tömegesen hagyják ott őket az alkalmazottjaik.

- A munkásoknak elegük van a kizsákmányolásból és a rossz életkörülményekből. Ezért hagyják ott őket. De persze vannak, akik maradásra kényszerítik őket.

- Bárhogy is legyen, pénz beszél, kutya ugat. - Monahan ismét közelebb hajolt. - Ne hidd, hogy nem tudom mi folyik itt. Csak hát ugye a szükség nagy úr. Fent kell tartanom a látszatot. Én bólogatok, teljesítem az igényeiket, ők pedig ezért cserébe biztosítják a tisztes nyugdíjam.

- Még mindig megvan az esélyed, hogy nemet mondj nekik, ha akarnál.

- Pontosan erről van szó! Ha akarnék. De nem akarok. Tudom, őrült egy világban élünk. Nem beszélve arról, hogy szerintem te is ezt tennéd, ha az én helyemben lennél.

- Tévedsz. Soha nem lennék képes ilyenre. Inkább a halál.

- Nem tudhatod olyan biztosra. Elvégre nem vagy az én helyemben, hál' Istennek. - Monahan hátra hajolt. Hangja ismét a normál vizekben folyt tovább. -  A nagyok utasítása egyértelmű volt: tántorítsalak el minden azon cselekedetedtől, melyek hátráltatják az üzemeiket, illetve azok munkafolyamatait.

- Ha ezt akarod, akkor gyerünk. Tartóztass le.

- Letartóztatni? Ugyan dehogy! Az túl kegyes büntetés lenne számodra. Nem is beszélve arról, hogy bizonyítékok hiányában előbb-utóbb el kéne, hogy engedjelek. Akkor pedig ott várna a mi hőn szeretett miss Simoneunk és folytatnátok tovább, mintha mi sem történt volna. - Monahan felnézett a lányra, ezzel is fokozva a benne tomboló gyűlöletet és bánatot.

- Hát akkor?

- Nos, a hangsúly miss Simoneon van. Ő a te mozgatórugód. A legjobbat pedig még nem is mondtam: megengedték, hogy saját belátásom szerint járjak el ez ügyben, azaz szabad kezet kaptam. Te itt maradsz, leszámolsz ezer Mississippit, utána felpattansz a mocidra és eltűnsz a lehető legmesszebbre, hogy soha többé meg ne lássam a képed. Én pedig, mint egyfajta hadizsákmányt, magammal viszem a te Hannahdat. Ő lesz az új bejárónőm. Meglátod, idővel majd kellemesen összebarátkozunk. Nappal mos, főz, takarít, este pedig...ki tudja?

Machetet  mérhetetlen őrület fogta el. Jeges rémületként futottak át rajta a szavak. Legszívesebben felállt volna, hogy agyonverje Monahant. De nem tehette. A pisztoly csövét a tarkóján érezte. Talán ha gyorsan kimozdulna oldalra és... De nem. Nem kockáztathatta Hannah életét.

- Scott!

- Igen főnök?

- Vigyétek miss Simone-t a Picassoba. Húzzátok össze magatokat ott hátul. Jimmy is oda fog ülni. Én akarok vezetni hazafelé.

- Machete! Ordította Hannah kétségbeesve, miközben a két helyettes ismét rángatni kezdte. Tehetetlenül nézte a tőle egyre távolabb kerülő férfit.

- Remélem, hogy ez tanulságos lecke a számodra, harcos. - jegyezte meg Monahan. - Többször ne kelljen találkoznom veled. Vagy az lesz az utolsó.

- Ezért még megfizetsz! Megígérhetem neked.

- Nos, sok sikert hozzá. Bár nagyon úgy fest, hogy a szél nekem kedvez. Várjatok már meg, fiúk! Te pedig meg...ne...mozdulj.

Gyors léptekkel haladt vissza az autóhoz, de déloldalasan haladt, nem vette le Macheteről a szemét és a pisztolyát is rászegezte, nehogy valami nem várt, számára baljós kimenetelű hirtelen mozdulatot tehessen. Végül beszállt a vezetőülésbe.

- Ne félj angyalom. Megtalállak és megmentelek. - ezen szavakkal igyekezett Machete nyugtatni Hannah-t.

- Ó, milyen romantikus. Mindjárt sírva fakadok. Ja, nem. Inkább kezdj el számolni, Mach. Egy Mississippi, két Mississippi és így tovább, de szép hangosan ám. Meg se állj ezerig.

Ezzel a mondattal Monahan elfordította a slusszkulcsot, a motor felbőgött és  szélsebesen távozott a helyszínről.

Machete rezzenéstelen arccal figyelte a Cadillacet, mely előbb egy fekete paca lett, majd ismét egy jelentéktelen pont.