Ajánlat

Blain Nommel a visszahúzódó pénzember üdvözölte az irodájában vele szemben leülő nőt. A nő sminkje ízlésesen emelte ki természetes szépségét. A nőt a magabiztosság aurája vette körül. Azt sugallta, hogy kis erőfeszítéssel mindent megkap, amit csak akar. Körülnézett az irodában, tanulmányozta a visszafogott art deco díszítést és arckifejezése azt sugallta, hogy túl idejétmúltnak találja.

-Nos Mrs Grayson - kezdte Blain kellemes mosollyal az arcán, hogy magára vonja a nő figyelmét.

-Valójában Miss. Miss Anne Rose. - szakította félbe a nő határozottan arrogáns felhanggal.

-Miss Rose. Úgy tudom, hogy bizonyos … hogy is mondjam …különleges ízlésem miatt akart találkozni velem - folytatta Blain közömbös hangon.

Anne elmosolyodott Blain kísérletén, hogy finoman fogalmazzon.

-Ne kerteljünk! Önről tudott, hogy kannibál. Egy ritka csemegét kínálok. Csak az árban kell megegyeznünk.

Ebben pillanatban Karen, Blain szobalánya belépett az irodába. Egy tálcán teáskannát és csészéket hozott. Karen hagyományos szobalány öltözetet viselt: egy darabból álló fekete ruha, kötény és a ruha alatt fehér blúz. Mialatt felszolgálta a teát, Anne nem is próbálta titkolni, hogy a lány harisnyás lábait nézi.

-Úgy látom, hogy van szeme a minőségi árukhoz. Egy önhöz hasonló ember felismeri a minőséget az ajánlatomban is - folytatta könnyedén, miközben drágán manikűröztetett kezével vakmerően megszorította Karen combját.

Blain egy pillantást vetett Karen arcára, és látta, hogy a lány tűnődve az asztalon levő borítékbontó kést nézi. Látszott rajta az elfojtott düh feszültsége, mindazonáltal szó nélkül folytatta a tea felszolgálását.

-Ebben én is biztos vagyok. Lásuk hát az ajánlatot! - dorombolta Blain.

Anne láthatóan vonakodott abbahagyni Karen combjának simogatását, de visszahúzta a kezét. Karen azonnal ellazult, bár Anne ezt nem vette észre. Anne enyhén oldalra fordult, hogy a figyelmet a széke mellett idegesen álló kislányra irányítsa. Blain a hasonlóságok alapján azonnal tudta, hogy a lány Anne lánya.

-Ő lenne az ajánlat. - mondta Anne és előretolta a kislányt.

A lánykán rózsaszín szalaggal díszített fehér ruha volt. A haja két copfba volt fogva. Ránézve az első benyomás a gyermeki ártatlanság volt. Az első benyomást gyorsan lerombolta a lány arcán látható palástolatlan félelem. Blain le merte volna fogadni, hogy a kislány pontosan tudja, hogy miért van itt és mi vár rá.

-Mint láthatja, minőségi áru. Ha esetleg szeretné közelebbről is megvizsgálni… - mondta Anne szexuális vágyakozással kevert, nem is kis szadizmust sugalló arckifejezéssel.

-Megbízom Önben. Biztos vagyok benne, hogy nem követne el olyan butaságot, hogy… hibás árut próbálna idehozni. Gondolom van elképzelése az árról. - mondta Blain mosolyogva, de a mosoly mögött már fájdalmasan feszülő, kényszerített izmok voltak.

-1,2 millió - felelte Anne könnyedén, tétovázás nélkül, annyi érzelemmel az arcán, mintha egy cappuccino áráról beszélnének egy kávézóban.

-Méltányos ár. - mondta Blain.

Egy apró betűkkel teleírt lapot vett elő a fiókjából és az asztalon a nőnek csúsztatta.

-Mielőtt kiállítanám a csekket, egy apróság még hátra van. Az alapos papírmunka csodákat tehet az esetleges későbbi...bonyodalmak elkerülésében. Mindkettőnk érdekében. Remélem megérti!

-Természetesen - értett egyet gyorsan Anne. Már látta maga előtt a bankjegyeket, miközben aláírta a papírt. Blain visszavette a szerződést és kiállította a csekket a megalkudott összegről. Még egyszer átolvasta a szerződést, miközben láthatóan nem vett tudomást sem Anne önelégült mosolyáról, sem a kislány növekvő félelméről.

-Nos..minden rendben. Karen, ha lenne szíves.. - mondta Blain.

Karen, aki jelenlétéről Anne teljesen megfeledkezett, gyorsan előrelépett. A kezében levő sokkoló elektródáit Anne nyakához nyomta. Anne-nek csak egy meglepett pillantásra volt ideje, mielőtt elvesztette volna az eszméletét. Karen zord elégedettséggel nézett le munkája eredményére.

-És most ifjú hölgy.. Mi is a neved? - kérdezte Blain a kislányra fókuszálva.

-E...Emily - dadogta a lány. Tágra nyílt szemmel nézte Anne-t és láthatóan próbálta felfogni, hogy mi történik.

-Nos Emily. Biztosíthatlak, hogy nem bántalak és amennyire rajtam múlik a dolog, soha senki nem is fog bántani.

-De..a...anya azt mondta, hogy...fog - mondta Emily láthatóan nehezen találva a szavakat. A tekintetében kétségbeesett remény tükröződött.

-Nem. Biztosan nem foglak. Anyukád nagyon rossz dolgot akart veled tenni, ezért egy különleges és méltó büntetést fog kapni. Persze csak ha akarod.

Emily több másodpercig emésztette Blain szavait.

-Amikor valaki rossz, meg kell büntetni - mondta végül. Egy kicsit gondolkodott, mielőtt folytatta:

-Fogom még látni?

-Nem kicsim, valószínűleg nem - mondta Blain komor hangon.

Anne kezdett magához térni, de az erőfeszítését megakadályozta Karen újabb közbelépése a sokkolóval. Emily egy kis érdeklődéssel nézte a jelenetet, mielőtt újra Blain-re nézett volna.

-Amikor valaki rossz, meg kell büntetni - ismételte meg a lányka.

Blain lenyomott egy gombot az íróasztalán és hamarosan még több szobalány lépett be az irodába.

-OK lányok, a kis Emily egy darabig itt marad. Néhány ruhára lesz szüksége. Szerezzetek be párat! Azután derítsétek ki, hogy hol érhető el az apja! A bíróságon a válási papírokon biztosan szerepel.

Blain az eszméletlen, néha megránduló Anne-re nézett és folytatta:

-Ennek meg kerítsetek egy ládát szállításhoz. Mindjárt kitöltöm a szükséges papírokat.

A cselédlányok bólintottak. Az egyik kézen fogta Emily-t és kivezette a szobából, a többiek pedig felkapták és kivitték Anne testét.

-Istenem, miért van az, hogy mindig hozzám jönnek? - morgott Blain, amikor Karen-nel végre egyedül maradt.

-Jobban szeretnéd, ha máshova mennének? -kérdezte Karen miközben összegyűjtötte a teázás kellékeit.

-Nem. Igazad van. - ismerte el Blain majd folytatta:

-De ez a kislány! Hány éves lehet? Nyolc? Kilenc?

-Neked köszönhetően esélyt kapott, hogy felnőjön - mondta Karen.

-Te tudod, hogy hogyan kell felvidítani egy férfit kicsim - mondta neki mosolyogva Blain.

Karen közelebb hajolt, hogy Blain érezhesse a leheletnyi parfümöt ami rajta volt.

-Nagyon sok módon fel tudlak vidítani - suttogta szenvedélyesen.

Blain a lány hátsója felé nyúlt, de Karen számított a mozdulatra és játékos mosollyal könnyedén kitért.

-Később édes. Nekem el kell mosnom a csészéket, neked pedig ki kell töltened a papírokat, mielőtt beteljesíted Megan nyársrahúzós fantáziáját és utána be is kell tenned őt a sütőbe a vacsorához.

-Mindent elrontasz - mondta kuncogva Blain, miközben elővette a szállítási papírokat.

-Egyébként miért küldöd ezt az első osztályú ribancot Miami-be? Itt is megsüthetnénk!

-Valóban, de én csak kis játékos vagyok. Nekem végülis csak hat lányom van az éléskamrámban, nekik meg ott délen egy egész ranch-nyi. Hosszú távon megéri tiszteletet mutatnom a nagyágyúk felé, Miss Rose pedig értékes ajándék.

-Ez igaz. Megnézem, hogy Megan felkészült-e. A vacsora után pedig jöhet a desszert - mondta Karen és távozáskor gondosan megriszálta a csípőjét, hogy Blaint még jobban felizgassa.