Adreiell arkangyal 1.

Egy esős késői éjjelen Adreiell szinte bódult állapotban járta az utcákat. Kusza érzések lepték el minden gondolatát. Tudván, hogy emberként kell most élnie, és alkalmazkodnia.
Állandóan az járt a fejében, miért pont ő, nem hisz magában annyira, hogy itt lehessen. De a fáradság melyet most érzett, először elhatalmasodott rajta, és összeesett.


Reggel, amikor a nap első sugarai bevilágítottak a szobába Adreiell riadtan kelt ki az ágyból.
- Mit keresek én itt? Gondolta magába. Hol vagyok?
A szobát halvány napságra falak borították az ágyat hófehér paplan, és párna díszítette az ágy kerete meggyszínű fából készült.
A falon családi fotók sorakoztak, egy aprócska kisbaba egy alacsony karcsú asszonyt, és egy magas fekete hajú sötét mandulaszemű férfit ábrázoltak. Az egyik fotó különösen szemet szúrt Adreiellnek. A képen egy korházi ágy volt jól kivehető, az előző képen látott asszony feküdt benne derékig betakarózva és egy kisbabát tartott a kezében a magas fekete hajú férfi pedig mellettük állt. a kép szinte sugározta magából a boldogságot a szeretetett.
Miközben szemlélte a képeket, a szoba egyik sarkában lévő kanapén látott egy hálóköpenyt, gyorsan felvette, és elindult az ajtón kifelé.

Hallk beszélgetést hallott a földszintről, és érdeklődve figyelte a párbeszédet.
Egy anyuka csitítgatta kisfiát, hogy a vendég még alszik, ne hangoskodjon.
Adreiell lassan elindult a lépcsőn lefelé. A lépcső finom tapintású piros bársonyszőnyeggel és parkettával volt lefedve, a korlát világos fából készült, és gondos faragások, minták díszítették.
Mikor leért a földszintre ijedten lépett hátra. Megszeppent, nem tudta mit keres itt, kik ezek az emberek.
- Gyere, ülj le, reggeliz velünk - mondta az asszony, szélesre tárt mosollyal.
Adreiell mosolyt erőltetett riadt arcára, és helyet foglalt. Mielőtt bele kezdhetett volna abba, hogy kérdéseket tegyen fel az asszony közbe vágott:
- Gondolom most biztos meg vagy rémülve, ne félj, a férjem Márk talált rád tegnap este a viharban, mivel nem feleltél a kérdéseire, nem akart magadra hagyni így hazahozott.
Nem akart kórházba vinni, mert semmilyen papírod nem volt, sőt teljesen meztelen voltál, így nem merte a korházat megkockáztatni. Az én nevem Eszter, a fiam pedig szintén Márk az apukája és az ő apja után.
- Köszönöm felelte félszeg mosollyal Adreiell, majd szemét az előtte lévő friss gyümölcsök, és pirítós kötötte le. Először érezte magában azt, hogy éhes és, hogy ennie kell.
- Ezeket a gyümölcsöket most vettem a piacon frissek édesek, egyél nyugodtan, ha befejezted a reggelizést, adok neked ruhát, és beszélgethetünk is. De a reggeli a legfontosabb étkezés, és eközben beszélgetni tilos!

Reggeli után Eszter felkísérte Adreiellt a szobájába, és megtámadva a ruhás szekrényét, neki állt válogatni.
- Ez pont jó lesz neked mormolta, a fehér selyem topp illik a karcsú alakodhoz, és a hamvas fehér bőrödhöz ez a fekete trapéznadrág meg szerintem nagyon kényelmes, hadarta teljes odaadással.
Miután felvette a neki szánt ruhákat Eszter oda kísérte a tükörhöz. Álomszép dünnyögte magába Eszter. Ahogy ez a karcsú hosszú göndör szőke hajú kékszemű magas törékeny teremtést nézte.
- Van hozzátartozód? Vagy bárki, akit ismersz, vagy esetleg egy címed? Ohh még a nevedet sem tudom
-A nevem Adreiell, és nem nincsen senkim, de nem akarok ám sokáig a terhetekre lenni, ahogy itt végeztünk, indulnék is tovább.
- Nem mehetsz el, válaszolta erélyes hangon az asszony. Pénz, élelem nélkül. Különben is hová mennél? Azt mondtad nincsen senkid. Maradj itt. Vigyázunk majd rád, úgy is elkél a segítség a házban. Ha majd kellő képpen megerősödtél, és úgy érzed menned kell, akkor utadra engedlek.
Adriell megszeppenve vette tudomásul, hogy Eszter nagyon szeretné, ha maradna és nem akarta megbántani. Gondolta miért is ne? Hiszen Isten biztosan nem véletlenül küldte ehhez a kedves családhoz.

Teltek múltak az órák, a napok, s Adreiell egyre jobban beilleszkedett a családba. Márk minden este későn ért haza a munkából, és Esztert is lefoglalta a házimunka, így Adreiell igyekezett mindenben a segítségükre lenni. A kis Márk, már az első pillanattól kezdve rajongott Adreiellért, talán ő tudta, hogy kicsoda valójában. Nagyon sok időt töltöttek együtt.
Egyik délután egy közeli parkból sétált haza Adreiell és a kis csöppség. Mikor az ajtón beléptek Adreiell rögtön tudta, hogy baj közelít. Nem tudta pontosan mi, de az ösztönei egyre erősebben sugallták, hogy valami történni fog. Gyorsan betette Márkot a kiságyba és feszülten járt fel s alá a házban. Eltelhetett talán két óra is.

Már rég haza kellett volna jönniük, dünnyögte magába, hiszen Márk ma szabadnapos és csak vásárolni mentek. És mire a gondolatai végéhez ért megcsörrent a telefon.
Ijedten kapta fel a kagylót. A vonal másik végén a hangjából ítélve, egy öreg úr volt.
- Jó napot kívánok. Dr Schneider Gábor vagyok, és egy családtaggal szeretnék beszélni.
- Sajnos jelenleg csak én a család egyik barátja vagyok itthon. Márk és Eszter vásárolni mentek és még nem érkeztek haza.
- Nos pont erről szerettem volna beszélni valakivel. Márkot és Esztert egy súlyos autóbaleset érte, és jelenleg mindkettőjük életéért küzdenek.

Adreiell annyira megdermedt, hogy szinte a telefont is kiejtette a kezéből.
- Mégis, mi történt? Hogy vannak? Melyik korházban vannak? Viharzottak a kérdések, Adreiellből.
- Jelenleg mindkettőjüket az Árpádkórházban kezeljük, de állapotuk súlyos, egyellőre nem tudok több információval szolgálni.
- Rendben azonnal bemegyek, és már csapta is le a kagylót
Majd felrohant az emeletre, gondosan összeválogatott néhány fontos ruhát, kelléket mind Márk és mind Eszter részére, majd a kis Márkot is tisztába tette, felöltöztette. Miután mindent sikerült a nagy kapkodásba össze szedni hívott egy taxit.-Eszter mindig mondta neki ha bármi baj van ezt a taxitársaságot hívja fel, és így nem kell barangolnia a városban.
5 perc sem telt el, de a taxi már a ház előtt várakozott. Sietős léptekkel, karjában a csomagokkal és a csöppséggel beszállt az autóba.
- Az Árpádkórházhoz legyen szíves.
- Rendben asszonyom.


Az út borzasztóan hosszúnak tűnt Adreiell számára, fogalma sem volt, hol van most, vagy mire megérkezik késő lesz-e. Bár Adreiell pontosan tudta, hogy sokkal gyorsabb módszereket is igénybe vehetett volna ahhoz, hogy Eszteréket megkeresse, de a kis Márkot nem hagyhatta magára. És mielőtt ide érkezett volna parancsba lett neki adva, hogy úgy kell élnie, mint az embereknek.

A kórházhoz érve Adreiellnek görcsbe szorult a gyomra. Hatalmas épület... gondolta magába.
A portához érve egy köpcös öregúr fészkelte be magát egy ócska kis hintaszékbe. Adreiell megkérdezte tőle, hogy hol találja a Kovács házaspárt, de a köpcös úr mintha meg sem halotta volna a kétségbe esett kérdést. Tovább irányította a főbejárathoz. Adreiell tengerkék szemei lassan elsötétültek. A bánat, amit azelőtt saját magán nem is érzett, kiült az arcára.
A főbejáraton belépve egy újabb porta fogadta, de a portán ülő fiatalember már sokkal kedvesebbnek tűnt. Adreiell félve lépett hozzá, és ijedten kezdett Eszterék után érdeklődni.
- Kedves hölgyem, igaz én csak egy portás vagyok, és inkább a rendre figyelek, és, hogy illetéktelenek ne lepjék el a kórházat, megpróbálok önnek segíteni. Ha felmegy ezen a lépcsőn, akkor jobb kézre esik egy nővérszoba, ott biztos, hogy tájékoztatni fogják majd önt.
- Nagyon kedves uram, nem is tudom, hogy háláljam meg.
- Már meghálálta kedves hölgyem, az, hogy itt van, már megszépítette a mai napomat. Majd mosollyal zárta le a beszélgetést.

A lépcsőn fölfelé haladva Adreiellt elfogta a kétségbeesés, mi van akkor, ha túl későn érkezett s már nem segíthet Eszteréknek. Azon gondolkozott, hogy akkor miért küldték le ide? Ha már elkésett?
A nővérszobába belépve, Adreiell négy nővért látott, akik nagy sürgésben voltak. Volt köztük egy duci nővér, aki szélesre tárt mosollyal fordult Adriell felé. A kezében néhány üvegcse pihent, és látszólag a nővér már jó ideje talpon lehetett.
- Jó napot asszonyom, miben lehetek a segítségére?
- Jó napot, kérem én a barátaim miatt vagyok itt... Nemrég hozták be őket. Állítólag autóbaleset érte őket. Kovács Márk És felesége Kovács Eszter.
- Várjon, utána nézek... Igen meg is van, jelenleg Márk a műtőben van még, de Esztert már kihozták, jelenleg az intenzív osztályon fekszik.
Ugyan nem tudom, hogy jelenleg van e látogatás az intenzíven, de majd beszélek a nővérekkel, hogy tegyenek egy kivételt. A szemközti házban található az osztály, de elkísérem magát, én is oda tartok.
- Nagyon kedves, köszönöm - felelte Adreiell elcsukló hanggal.

Az intenzív osztály felé haladva, elhaladtak egy kórterem mellett. Látott Adreiell egy öregurat, akinek a lába be volt gipszelve, a karja be volt ugyan kötözve, de csupa vér volt. Szemén a bánat tükröződött. Egy pillanatra Adreiell és az öregúr szeme összetalálkozott, és az úr elkezdett mosolyogni, és nevetni, még hosszú lépések után is hallani lehetett a nevetést, és azt a mondatott, amit a szemkontaktus óta emleget" Hát végre itt vagy"....