A Sors Szelencéje

Alnor.

Egy kisváros a nyugati királyság szívében. Uralkodója Rosanna De Lamar, aki az egyetlen női uralkodó volt  a nyugati királyságban, azonban talán a legjobb is az összes uralkodó közül: vaskézzel irányította a várost és szigorúan büntetett, ha valaki vétett a törvények ellen, viszont az uralkodása idején egész Alnor a virágkorát élte.

Azonban uralkodásának 7. évében megváltozott jelleme. Az addig elégedett uralkodó egyre nagyobb és nagyobb hatalmat szeretett volna magának szerezni, ezért több háborút is indított a nyugati királyság más birodalmai ellen. A város lakói nem tudták mire vélni uralkodójuk furcsa jellemváltását, azonban nem mertek ellenszegülni neki. Az időszámításuk szerinti 3965. évének tavaszán azonban Rosanna hatalomvágyának újabb terve kerekedett ki az uralkodónő fejében.

A város főterére hívatta birodalma összes lakóját. Az emberek, elfek, s egyéb lények kíváncsian tolongtak a város főterén: mindannyian kíváncsiak voltak, vajon mi lehet olyan fontos az uralkodónak, hogy az egész népét összehívta. A válaszra nem kellett sokat várniuk: egyszer csak megjelent Rosanna fehér lován, mellette két testőre két fekete csataménen. A főtéren megállva Rosanna felemelkedett a nyeregből, s úgy hirdette ki közlendőjét:

-Alnor Lakói! Bizonyára mindannyian kíváncsiak vagytok, miért is hívtam össze az egész birodalom népét ilyen hirtelen. -A tömegben zúgolódás kelt, melyet a két testőr is csak nagy nehezen tudott lecsillapítani. Ekkor Rosanna folytatta közlendőjét. - Mint tudjátok a nyugati királyság több városával is hadban állunk, s erőink egyre fogynak. Olyan bátor, kalandvágyó kalandorokat várok, akik elég bátorságot éreznek magukban, eléggé szeretik ahhoz a birodalmat, hogy ezzel a küldetéssel e nemes célt szolgálják.

A tömegben ismét zúgolódás tört ki, majd a tömegből egy hang felelt a kiáltványra:

-És mégis mi lenne ez a küldetés?

-Igen. És mivel szolgálná a birodalmat? -válaszolt egy másik hang.

Rosanna megköszörülte a torkát, s intett a testőröknek, akik el akartak indulni a tömegbe, hogy megkeressék a hangok tulajdonosát.

-Joggal kérdezhetitek, hát elmondom: Olyan bátor önkénteseket keresek, akik elhozzák nekem a Sors Szelencéjét.

Mikor kiejtette a száján a Sors Szelencéjének nevét a tömegben megfagyott a vér, csak néhány fiatal kalandvágyó  kapta fel a fejét, s érdeklődve hallgatta tovább az Úrnő mondanivalóját.

-Aki elhozza nekem a Sors Szelencéjét, természetesen nem marad jutalom nélkül: 10.000 aranytallér üti a markát.

Az összeg hallatára ismét zúgolódás tört ki a népek között, melyet a helyőrség időközben érkezett néhány katonája csitított le.

-Aki elég bátorságot érez arra,hogy felkutassa a legendák szerint a messzi északi hegyekben lapuló szelencét, az jelentkezzen a palota tróntermében. Természetesen megkaphat minden szükséges ellátmányt: ételt,italt és hátast is.

Azzal Rosanna megsarkantyúzta lovát, s testőreivel visszavágtatott a palotájába.

 

A városlakók még mindig döbbenten álltak úrnőjük bejelentésén: mindannyian örültek volna a hatalmas jutalomnak, viszont mindenki ismerte a mesékből, hogy milyen nehéz bejutni a hegy mélyi sírkamrába, ahol a legenda szerint a Sors Szelencéjét őrzik. Csupán négyen nem haboztak: 4 helybéli fiatal: Lowren az elf, Maida az embernő, Meyn Maida bátyja és Shuln. A 4 barát már régóta vágyott egy jó kalandra, azonban fiatal koruk miatt - mindannyian 17 évesek voltak, ami a birodalomban még kiskorúnak számított - nem vette őket komolyan sem a helyi taverna tulajdonosa, sem az oda betérő, segítséget kérő vendégek.

-Itt a nagy alkalom -szólalt fel hangosan Shulni- Ennyi pénzért...

-Igen, viszont te is ismered miket mesélnek -szólt közbe aggódva Maida.

-Maidának igaza van...viszont ilyen kaland nem adatik minden nap - habozott Lowren - És ti is tudjátok, hogy a mesékben sok dolgot eltúloznak...én veled tartok Shuln.

Maida és Meyn összenéztek:

-Minket se hagyjatok itt... - szólaltak meg egyszerre.

-Akkor meg mire várunk? Indulás! - intett Shuln, majd az ő vezetésével mindannyian megindultak Rosanna úrnő palotájához.