A sors kegyetlen játéka

"Csillagtalan éjszaka volt,zuhogott az esö,rohantam hazafelé.Berontottam a kapun és zihálva futottam a lakásom ajtaja felé.A házmesterné utánam kiálltott valamit,de nem hallottam,nem is érdekelt igazán.Bent voltam.Végre!
Kulcsra zártam magam mögött az ajtót.A dézsa fölé hajoltam és egyre csak sikáltam arcomat a jéghideg vizzel.Mintha az letudná tisztitani a lelkemet.Mit tettem?És mégis miért tettem?
Életem végéig dolgozhattam volna a hivatalnál,ahol nem volt más dolgom a másoláson kivül,ahol nem tudták nevemet,ahol nem érdeklödtek hogylétem felöl soha,ahol rám se nézett senki,ahol egy SENKI voltam.Aznap változott meg bennem minden,mikor belépett Ö.Egy fiatal,gyönyörű,elökelö hölgy.Persze rám se nézett,de ezért nem hibáztatom.Egy ilyen dámának nem illik a levegöt néznie.Bezzeg én többé nem tudtam kiverni a fejemböl.Egyre azon tépelödtem,hogyan tudnék meggazdagodni,hogyan tudnék kitörni eddigi életemböl.Még a szerencsejátékokkal is megpróbálkoztam.Azt a kevés pénzt,amit fizetésként kaptam a hivatalban nemhogy megdupláztam,hanem az utolsó rubelig elvesztettem.Nevetséges!Hónapokig tartott ez az áldatlan állapot,már azt sem tudom mennyivel tartozom a lakbérért,de ez most nem is érdekel.Egy hideg decemberi nap lett a végzetem.Szokásos asztalomnál szokásos módon másoltam,mikor valaki megszólitott.Felnéztem,egyenesen a szemébe.Nem hittem a szememnek.Az elöttem álló férfi a megdöbbenésig hasonlitott rám,mintha a tükörbe néztem volna.Persze olyan tükrök,amelyekben az ember
gazdagnak látja magát csak a mesékben léteznek.Ez a férfi tetötöl talpig uriember volt.
Hellyel kináltam az idegent,majd beszédbe elegyedtünk,teljesen le volt nyűgözve a hasonlóságtól.Lassan teljesen kiürült a hivatal és csak ketten maradtunk.Mikor menni készültünk-az egyik leghidegebb éjszaka lévén-az ur meghivott a házába egy kupica vodkára,mondván ettöl majd felmelegszek,tudniilik csak egy vékonyka,itt-ott szakadozott kabátka volt rajtam.Ezelött még soha senki nem tett e fajta kedves gesztust a személyem iránt.
A ház,melybe megérkeztünk káprázatos volt.Egyenesen a drága tölgyfaburkolatu dolgozószobába vezetett,tele drága tárgyakkal és szebbnél-szebb butorokkal.Elképzeltem,hogy én vagyok ennek a háznak az ura,hogy én vagyok a gazdag uriember.Akkor született az ördögi terv.Még mindig nem értem,hogy juthatott ilyesmi egyáltalán az eszembe.A férfi az ablak felé fordult és ekkor minden bátorságomat összeszedve,de föleg az irigységtöl vezérelve egy arany gyertatartóval leütöttem a velem oly kedvesen viselkedö férfit.Ahogy megtettem meg is bántam,de már késö volt a férfi holtan feküdt a lábaim elött.Menekülni akartam,de ekkor....Kinyilt az ajtó,megfordultam és ott állt Ö!A gazdag urihölgy,aki után mindvégig epekedtem,aki miatt megöltem egy embert.Csak állt ott dermedten,hol rám hol a holttestre tekintett,könnyei,mint a záporesö hullottak.Nem tudtam,mit tegyek.Rémült és zavarodott voltam.A nö nem sikitott,szótlanul lerogyott a test mellé és azt sugta:"Drága férjem,szerelmem!"-A férje!A férje volt!A férfi,akinek szakasztott mása voltam a férje volt!Én bezzeg fel sem tűntem neki.Hát persze,hogy nem,hiszen én szegény vagyok,csak egy kis senki,aki porosodott az iróasztala mögött!Abban a pillanatban kezeim önnállósitották magukat és az elsö dühtöl vezérelve az asszony is kapott egy jókora ütést a nehéz tárggyal.Két élettelen testet láttam magam elött.
Futottam,futottam,ahogy a lábam birta.Az utcák sötétje teljesen elnyelt,valahogy mégis haza találtam.
Most itt vagyok a kicsiny,csótányoktól hemzsegö lakásban.A dézsa fölé hajolva egyre csak cikáznak a gondolatok a fejembe.Mit tettem?Mit tegyek?Fel adjam magam a rendörségen?Nem!Dehát megöltem két ártatlan embet!Akkor sem!Nem akarok Szibériába menni,onnan még soha senki nem tért vissza!De akkor mi legyen?Hiszen ezzel a tudattal nem tudok tovább élni,a lelkiismeretem nem tud ezzel megbirkózni!Már csak egy megoldás maradt!
Még éreztem,ahogy a jeges viz az orromon és a számon keresztül a testembe jut,egyre fogy a levegöm,majd fényt láttam és végül elsötétült minden."