Vörös köd
2041.03.15 Oroszország.
– Könyörgök, vedd le! – ordította egy kétségbeesett női hang.
– Vedd le! Kérlek, vedd le a fejedről! – gyereksírás hallatszott. A sötét folyosón villóztak a régi izzók. Poros, falhoz támasztott bútorok a sárga fényektől fura, sejtelmes árnyékot vetettek a repedezett falakra. A tömb elnyugodott, nem kiabált senki. A szomszédos gyár gépeinek zakatolása is elhalkult. Pár pillanat múlva egy éles visítás törte meg a látszólagos csendet. Férfiak futottak végig a szörnyű állapotban lévő, omladozó folyosón. Néhol látszott a nagyobb lyukakon keresztül, a szédületes magasság, ahonnét olykor orkán erejű szél süvített be. Egy ablak tartotta magát, aminek maszatos üvegén már nem igazán lehetett átlátni. A többit hanyagul bedeszkázták. Többen nekifeszültek a vaskos, ütött-kopott faajtónak, ahonnét a sikítást észlelték.
– Terry engedj be! – kiáltotta egy harcias alak. Gyermeksírás és visítás hallatszott az ajtó túloldaláról. Nekifutásból próbálták hárman betörni az ajtót, de az mintha fémből lett volna, szinte lepattantak róla. Nekifeszültek, de minden erejük ellenére az ajtó meg sem moccant.
Odabent Terry bizonytalan léptekkel járkált fel-alá. Kezéből kiesett a vadászkés, amit eddig szorongatott. Összevérezte a repedezett kopár betonpadlót.
– Mit tettem? Szerettem őket. – kérdezte magától a zavarodott férfi. Ügyet sem vetett az ajtaját ütlegelő férfiakra. Az arcát tapogatta. Idegesen keresett valamit.
– Nincs rajtam. Hová lett? – a kérdéseire senki sem válaszolt. – Az előbb még rajtam volt. – mondta, majd ingerülten körülnézett. Végigtapogatta a poros ebédlőasztalt. Nem talált semmit. A lakás egyetlen szobája felé tartott. Megfontolva lépett át a felhasadt küszöbön.
– Mit tettem? – kérdezte ismét. Felesége és két gyermeke teste hevert a sötét és koszos szobában, ahol egy kis poros lámpa fénye éppen, hogy csak pislákolt. Próbált megbánóan közeledni halott családjához. Megpróbált könnyeket csalni a saját szemébe, vagy egyáltalán bármit érezni, de valahogy képtelennek érezte magát erre.
– Lisa! – szólította az ágyon fekvő feleségét. A lakásban néma csend honolt. Az asszonyon és a mellette elterülő hét éves forma gyereken számtalan szúrás nyoma volt látható. – Tom! Apa nem akart bántani! – simította végig a holtan fekvő gyermeke arcát. Terry néhány ével ezelőtt még minta apa volt. Szerette a családját, boldogok voltak együtt. Most gyászosan ült az ágy szélén, próbált rájönni, hogy mi történt, mi változott. Nézte a halott családját. Semmit sem érzett. Próbálta feleleveníteni a boldog éveket. Tudta, hogy valaha boldogok voltak együtt. Akkor miért nem tudott emlékezni ezen időszakokra? Ez a gondolat rettenetesen zavarta. Bosszantotta a tehetetlenség, egyre nagyobb düh hatalmasodott el rajta. Végignézett az ágyon immáron mereven a semmibe bámuló családján. A felesége arcára fagyott a rettegés. Szeretett volna még mondani nekik valamit. Talán azt, hogy sajnálja. De csak bámulta őket. Nem érzett megbánást, sem gyászt. Csak a végtelen űrt, ami mardosta a lelkét. A feleségének kilyukasztott gyomrából áradó bűz facsarta az orrát, ami elnyomta a szoba egyébként is büdös, fanyar szagát, amihez már hozzászoktak. A szomszédok már nem verték tovább az ajtót.
– Bob szeretlek! Sosem bántanálak! Ahogy anyádat sem. – nézett szánakozva a nagyobbik fiára. Hirtelen elkapta a tekintetét. – Nem láttad valahol? Itt kell lennie! Hova tűnt? – tette fel a kérdést a már halott fiának. Zavartan tapogatta az ágyat, de végül nem találta, amit keresett. Felemelte a komódon lévő üvegpoharat. A falhoz szerette volna vágni mérgében, de az a szorításától szinte felrobbant a kezében, és felsértette a mechanikus karját. Általában ugyan úgy tudta használni, mint az eredetit. Csak keveseknek tűnt fel, hogy csak implantátum. Eszébe jutott, hogy akkor kezdődött minden. Amíg a gyárban dolgozott, addig boldog család voltak. Néhány éve egy gép letépte a bal karját, mert Terry figyelmetlen volt. Elvesztette a karjával együtt a munkáját és talán az életét is. Amióta a veszteség érte szinte, ki sem mozdult otthonról. Egy helikopter rotorja törte meg a csendet. Terry nyugtalanul oda szaladt az egyik nagyobb falon lévő lyukhoz. Lenézett a mélybe. A tömb alatt baljós árnyak kezdtek gyülekezni. Szemével követte az ujjnyi repedést egészen a bedeszkázott ablak sarkáig, amelyen, egy tenyérnyi részen hiányzott a deszka.
– Lisa! Miért nem hittél nekem? Most jönnek és elkapnak minket. Jobb nektek, hogy meghaltatok. – mondta fennhangon halott szeretteinek, miközben figyelte a helikoptert, ahogy elhúzott a ház fölött.
– Csapdában vagyok! – suttogta. Az ajtó előtt többen vártak rá. Az volt a lakás egyetlen kijárata. Fel-alá járkált a kis lakásban. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kinyitotta a gázcsapot. Benézett a fürdőszobába és egy pillanatra meglátta magát, sosem volt túl jóképű, de most erősen beteges képet mutatott. Görnyedt és vékony volt. Alultáplált testét kelések és sebek borították. Az arcát gennyel telt duzzanat csúfította. Zsíros bőre időnként megcsillant a pislákoló lámpafényben. Már évek óta nem mosolygott, mert rothadó fogai undort váltottak ki belőle. A kezei idegesen remegni kezdtek. Annyira elgyengült, hogy azt hitte, menten elájul. Néhány pillanat után újra erőt vett magán és hagyta, hogy a düh ismét erőt vett rajta. Szaporán vette a fullasztó, állott levegőt.
– Ott vannak bent! Arra menjenek! – Terry hallotta a szomszédjai hangját, és valami mély földöntúli hangot, amit nem értett.
– Elárultak! Sosem fogom megbocsájtani nekik! – gondolta Terry. Az ajtót egy pillanat alatt beszakították. Terry beugrott a fürdőszobába. A kitárt ajtó mögé bujt el a sarokban. Próbálta a lélegzetét visszafojtani, nehogy rátaláljanak. Pattogó, csörgő, morgó hangokat hallott a lakásból. Ránézett a tükörre. Látta, hogy többen néztek felé, pedig meg volt győződve róla, hogy nem láthatja senki.
– Ezek tudják, hol vagyok. Nekem kell először támadnom! – gondolta. Idegesen körülnézett valami fegyver után kutatva. Nem talált semmit, amit elérhetett volna. Megpillantotta a távirányítót, ami a karjára volt, már hetek óta szigetelőszalagozva. Bekapcsolta vele a holopanelt, ami az ebédlőasztal mögött húzódott a vékony fal mellet. Többen elkapták a fejüket és hátranéztek. Terry kapva az alkalmon puszta kézzel nekirontott a hozzá legközelebb állónak. Ekkorra már félelem sem honolt a szívében, szinte vágyta a halált. Az idegeneknek, hatalmas fogaik voltak. Az arcuk és a szemük helyén egy nagy vörös lyuk tátongott. Legalább két méter magas volt mindegyik. Vaskos izomzattal, emberi fegyverekkel és ruházattal rendelkeztek. A lény rögtön észrevette a rohamozó férfit és hátralépett, majd fegyverén meghúzta a ravaszt. Terry egy szúrást érzett a mellkasában, de nem különösebben zavarta a támadásban. Kissé meglepődött. A robbanás elmaradt. A lövés hangja sem olyan volt, mint amire számított. Viszont a fájdalom, ami sugárzott a találat helyéről az megegyezett egy lőtt sebbel. A furcsa szerzet is támadásba lendült, és a pszichopata családapát a puskatussal hirtelen fejbe vágta. Az neki esett a rozoga ebédlőasztalnak, aminek az ütközés erejétől a lábai megnyaklottak, majd a teljes asztal kettészakadt. Végül a fal állította meg. Több helyen is csípést érzett a testén. Egy pillanatig nem tudott megmozdulni. Az éles fájdalom gyorsan sugárzott szét a gerince mentén, ami tompa sajgássá silányodott. Az egyik alak odaugrott hozzá. Erősen az arcába nyomta puskájának jéghideg csövét. Az idegenek beszéltek egymás között valamit, majd a legtöbben szétszéledtek a lakásban. Egy behemót lény a kis Tomot szorította az óriási groteszk kezei közé, és szaladt kifelé vele a lakásból.
– Ne! Csak a gyerekemet ne! Hagyjátok őt! – kiáltotta ösztönből Terry. A gyerek még magánál volt, a több szúrás ellenére még élt. Ellenkezett, mondott valamit, de azt apja már nem értette. Ugyan azt a hörgésszerű hangot hallotta a kis Tomasztól, mint a lényektől. Az egyik jövevény megragadta a földön fekvő Terry bal karját és megpróbálta hátrafeszíteni. Megcsillant a lény rongyai közt valami fényes. Terry erőt vett magán. Jobb karja nehezen engedelmeskedett, de sikerült felnyúlnia a lény ruházatához és előhúzott onnan egy nagy vadászkést. Mire az arcnélküli észrevette, hogy mi történt, addigra Terry elvágta a torkát és az pillanatokon belül holtan elterült el a betonon. Terry sietve felállt, rögtön két jövevény támadta meg szinte egyszerre. Könnyedén hajolt el az ütések elől, és hárította az irgalmatlan erejű rúgásokat. Majd meglendítette az arcnélküli alaktól elcsent tőrt, és sebészi pontossággal vágta át egy újabb támadója torkát. Közben a másik idegen lekevert neki pár meglepő erejű balegyenest. Terry nem tudta pillanatokig, hogy hol is van, de amikor újra lecsapni készült a szörnyszülött fegyveres, akkor Terry ellépett és elkapta annak kézfejét, majd hátrafeszítette. Mögéje került, nekifeszült ellenfele gerincének a térdével. Nem engedte el az idegen kezét és teljesen kifeszítve tartotta azt. Végül engedett annak az ízülete, reccsent az erős kar és teljesen kifordult a helyéről, szabad utat biztosítva Terry tőrének, így ő ellenfele hónaljába vágta a tőrt, amivel már két társával is végzett. A lény, aki nemrég tűnt el a kis Bobbal, ismét megjelent a lakásban. Ő sokkal gyorsabb és erősebb volt, mint a többi. Fél kézzel elkapta Terryt és a közeli falhoz vágta. A fürdőszoba vékony fala mintha papírból lett volna. Terry elterült a földön, és ahogy próbálta feltolni magát, a keze ügyébe akadt az egyik nemrégen megölt lény puskája. Terry felkapta a fegyvert és beugrott a lakás régi vas kádjába. A tükröt figyelte, próbálta kitalálni, hogy hol lehet az ellenfele. Az nem mutatta magát. Terry nem sokat várt és megsorozta a falat. A fegyver torkolattűzétől, a padlóhoz közel berobbant az akkora már gázzal telített levegő. A tűz végigkúszott a padlón, minden éghető szemetet meggyújtva maga körül, ami szét volt szórva. A lángok végül a szivárgó palackhoz értek és az felrobbant. A detonáció kidöntötte a teljes északi falat, így látszott szinte az egész kis telep. A telep, ami koszos volt, büdös és nagyon vörös. Látszott a gyár, aminek a nagy része már az enyészeté volt. Látszottak a romjai az egykor működő kisközségnek. Terry kitámolygott a kádból. Az arcán lévő kelés kifakadt, és vörösesbarna lé folyt végig a kissé felhólyagosodott bőrén. Folytatta onnét, ahol korábban abba hagyta. A fegyverrel célba vette a még ép falakat, ahol az ellenfelét gondolta meglapulni. Addig lőtt, amíg a fegyver már csak üresen kattogott. A nagydarab idegen egy karcolás nélkül megúszta a robbanást és lövéseket, majd viszonozta a tüzet. Több lövése is eltalálta Terry testét. Terry már nem érzett fájdalmat. Az tűnt fel neki, hogy nem engedelmeskednek a végtagjai. Még a bal mechanikus karja sem reagált, pedig az közvetlenül az agyából kapta az utasításokat. Hallotta a kiabálást, amiből semmit sem értett. Még jó néhány arctalan idegen rohant be fegyvert fogva rá. Egy hálót lőttek ki, ami már teljesen megbénította Terryt. A nagydarab lény közel ment hozzá és ráköpött egyet. Terry szívébe és fejébe is eresztett egy- egy golyót. Letépte a hálót, ami belemart Terry húsába. Terry mozdulatlanul feküdt a földön. Megszűnt körülötte a külvilág. Már nem tudta, hogy hol van, és mit csinál. Agya létrehozta az alagutat, aminek a közepén fehér fény várta. Próbált átrohanni rajta. Sietett, ahogy csak tudott. Az alagút egyre hosszabb lett, míg annak vége már-már elérhetetlenné vált számára.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-11-24
|
Novella
Egy balulsikerült kapcsolatfelvétel elgondolkodtató története.
2024-11-23
|
Novella
Egy fiatal férfi randevúra hívja az ismert színésznőt.
2024-11-22
|
Novella
Ebben a rövid történetben egy idős bácsi jelenik meg a kertvárosi kis kocsma ajtajában kutyájával....
2024-11-19
|
Novella
Édesanyja és unokabátyja szexualitásának egy kislányra gyakorolt hatása.
2024-11-18
|
Novella
Egy tanárnő igyekszik meggyőzni tanítványát, végül saját csapdájába esik.
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Hirtelen valami megmagyarázhatatlan Erő suhant végig rajta. Valami mély, sötét, csábító. Ekkor rájött, milyen könnyű volt megölni Rainost, egy fegyvertelen embert. Ilyen a Sötét Oldal, mely most hívogatta. De Kéler nem törődött vele. Inkább apja emlékére koncentrált, aki most már békében nyugodhatott. Elűzte lelkéből a gonoszt, a bosszú beteljesülésével a sötétség átjárta, majd elhagyta. Azonban most már tudta, hogy ha nem vigyáz, őt is könnyedén elcsábíthatja a Sötét Oldal...
Valóban nem volt nagy a probléma. A krionok földön kívüliek voltak, egyike a kevés értelmes fajnak, akikkel összefutottunk, de rossz szándékúak. Az emberiség fejlettebb technológiája, és jóval nagyobb szaporulata mindig is kordában tartotta őket – de egyedileg időről-időre elkövettek bűncselekményeket. A hajójuk is jóval alulmaradt a csapat első osztályú kutatóhajójánál, mindössze annyit kellett tennie a pilótának, hogy emeli a sebességet...
Hozzászólások