A műgyűjtő

Ajánlatos mindezek mellé egy jól kidolgozott felsőtest, néhány formás bicepsz, esetleg kocka has és feszes fenék is, amelyek a fizikai látványvilág fontos kellékei. De ne feledkezzünk meg a lebilincselő mosolyról, a csábos tekintetről, és végül, de nem utolsó sorban a simulékony, lehengerlő stílusról sem, amit hétköznapi nyelven nevezhetünk akár rámenősségnek is. Természetesen mindezekhez járuljanak még olyan értékes belső tulajdonságok is, mint udvariasság, romantika, és ami a legfontosabb talán, hűség is, mert, ahogy a népszerű mondás is tartja: „ Amíg minden férfi ugyanazt akarja, csak mindig más nőtől, addig a nő mindig mást akar, csak éppen ugyanattól a férfitól.”
Persze, a kalandorok nem igazán a hűségükről híresek. Mert miközben állandó késztetést éreznek a vadászatra, és arra, hogy végül megtalálják a tökéletes NŐ-t, természetesen csupa nagybetűvel, közben fel sem tűnik nekik, hogy ők maguk egyáltalán nem azok. Képesek egyszerre több nőbe is beleszeretni, mondván, hogy mindegyiket másért szeretik: az egyiknek a szeme szép, a másiknak az alakja jó, a harmadik szellemes és humoros, a negyedik jól főz, stb…a lényeg, hogy ők a legjobbat kapják, és amúgy is a változatosság gyönyörködtet! De hogy mindezért hány női szívet is törnek össze, hány finom lélekbe is taposnak bele, hány álmatlan, könnyes éjszakát szereznek a gyengébbik nem képviselőinek, egyáltalán nem számít, mert csak az a fontos, hogy nekik a lehető legjobb legyen!
Mondják, aki igazán szeret, az a másik embert még önmagánál is jobban szereti. No, ez az, amire egy kalandor soha nem lesz képes, magyarán felszínesek az érzései, mert hát hogyan is mélyedhetne bele egy kapcsolatba? Akkor túlságosan is kötődni kezdene, és alkalom adtán, amikor jönne egy újabb, kínálkozó lehetőség, nem léphetne tovább.
Ugye jól ismerjük ezt a típust?
A különböző közösségi portálokon, társkeresőkön akad belőlük szép számmal, és ugyancsak szerencsésnek mondhatja magát az a nő, aki ismerkedései során legalább egyszer nem futott bele már egy ilyenbe. Persze, a legtöbb esetben talán sikeresen meg is ússza az ilyen szívtipró skalpvadász, hiszen ha forró lesz lába alatt a talaj, egyszerűen csak törli magát, és elveszik az éter hullámaiban, aztán ha elcsitul körülötte a vihar, visszatér egy új reglappal vagy egy másik társkereső portálon.
De azért nem mindenkinek van ilyen szerencséje, és akiből még nem vesztek ki a jó érzés apró csírái, az előbb vagy utóbb jobb belátásra tér, különösen akkor, ha erre kényszeríti az élet…
Mint főhősünk is, akit az első, Isten által teremtett férfi után nevezzünk Ádámnak, és aki ha nem is rendelkezett a tökéletes kalandorok minden tulajdonságával, azért közel állt ama típus pasihoz, akinek lábai előtt nők tucatjai hevertek. Hogy mindezt a maga ötven éves élettapasztalatával, megnyerő külsejével, huncut mosolyával, lehengerlő stílusával, avagy mind a néggyel együtt érte-e el, történetünk szempontjából igazán elhanyagolható. A lényeg, hogy valamiért szerették a nők, és ő kihasználva népszerűségét, igazi műgyűjtővé vált az évek során, aki nem régi tárgyakat, antik bútordarabokat, ritka és különleges ékszereket gyűjtött, hanem értékes embereket: nőket. Különleges kapcsolatokat…
Persze, azért azt tudnunk kell Ádámról, hogy egyetlen kapcsolatát sem volt hajlandó (avagy képes? ) teljes mélységében megélni, nehogy túlságosan is kötődni kezdjen bárkihez is, hiszen ha pár hónap után ráunt legújabb zsákmányára, hogyan is tudott volna nyugodt szívvel továbblépni, újabb tapasztalatokat szerezni egy másik kapcsolatban, ahogyan ő tudományosan nevezni szokta a romantikus levelezéseket, avagy az intim együttléteket.
Ezzel talán még önmagában nem is lett volna semmi baj, mert hát Istenem, olyan pasiból lévén, akinek nehezen állnak ellent a nők, úgy gondolta, jogosan veszi el, ami neki jár, de bizony egy fontos dologra képtelen volt, és ez aztán időnként komoly bonyodalmakat okozott az életében. Képtelen volt szakítani, azaz a befejezett kapcsolatait normálisan rendezni, véglegesen lezárni. Magyarán mondva, igazából nem is zárt le semmit… 
Vonatkozott ez mindjárt a házasságára is, amely huszonhárom év után egy napon azzal ért véget, hogy elment a bíróságra, mondván, hogy ő szereti, elfogadja a feleségét, de képtelen vele tovább együtt élni. Járja mindenki a maga útját!
Az asszony kénytelen-kelletlen bele is egyezett a válásba, talán, mert már maga is beleunt férje eddigi csapodár életmódjába, és abba, hogy az utóbbi időkben ugyancsak elhanyagolta őt. Az évek során felhalmozott vagyonon azonban nem tudtak megosztozni, így hát maradt továbbra is a kényszerű együttélés a közösen felépített családi házban, amely elég nagy volt ahhoz, hogy mindketten elférjenek benne, de elég kicsi ahhoz, hogy ott új életet kezdhessenek…
Minderre Ádám is hamar rájött, de hát mit volt mit tennie, mivel a házat elfogadható áron képtelenek voltak eladni, így ha fogcsikorgatva is, de el kellett viselniük egymást, és olyan szabályokat alkotni, amelyek mégis kibírhatóvá tették ezt a lehetetlen életformát.
Ilyen szabály korlátozta például az internet és a számítógép használatát is, amely mindkettőjük számára a kiútkeresés fontos eszközévé vált… 
Éva már korábban felfedezte a társkereső oldalak kínálta lehetőségeket, mint Ádám, aki erre csak azon a napon döbbent rá, amikor egyik délután a munkából hazaérve volt feleségét a gép előtt találta egy virtuális beszélgetésbe mélyedve.
A férfi, aki idegenáru-ellenőrként, vagyis bükkfanyelven raktárvezetőként dolgozott egy német érdekeltségű vállalatnál, aznap amúgy is később és különösen fáradtan ért haza. Három kamionnyi árut kellett átvennie, beleltároznia, és ez bizony eléggé elhúzódott, így nem jutott ideje arra, hogy a munkahelyén a  kedvenc ezoterikus és tudományos honlapjait végigböngészhesse a net-en, és most alig várta, hogy végre nyugodtan megtehesse ezt.
- Már csak fél órád van, és én jövök! – figyelmeztette köszönés után volt feleségét az egyik legfontosabb szabályra, amelyet éppen azért hoztak, hogy ne legyen osztozkodás, de az asszony ugyancsak belefeledkezhetett az írásbeli szóváltásba, mert válaszra sem méltatta őt.
Ádám ezen kicsit meglepődött, és kíváncsian közelebb lépett, hogy megnézze, Éva mivel is múlatja az időt, amikor ő nincs odahaza, és csak ekkor döbbent rá, hogy volt párja milyen oldalra is regisztrált be.
- Te, ez nem valami társkereső akar lenni? – csodálkozott rá az asszonyra, mintha először látná életében, hiszen korábban ilyent el sem tudott volna képzelni róla. Huszonhárom éven át hűségesen kitartott mellette még az ő hűtlenségei ellenére is, és időnként még most is úgy gondoskodott róla, mintha ugyanúgy szeretné, mint azelőtt. Ma is például rakott krumplit készített a kisebbik gyereknek - aki középiskolásként még mindig velük lakik -, és a maradékot félretette Ádámnak, ami igazán kedves gesztus volt tőle.
- De igen, miért? Talán van valami kifogásod ellene?- szólt vissza Éva kissé zaklatottan, hogy megzavarták, aztán a választ már meg sem várva zavartalanul folytatta tovább a chatalést. 
- Igazad van – hagyta jóvá Ádám kicsit sértődötten a hangsúly, és különösen a rezignált stílus miatt -, valójában nem is lehet közöm, hiszen már szabad nő vagy, tehát azzal ismerkedsz, akivel csak akarsz.
Azzal, mint egy meglopott kisgyerek, akinek elvették a kedvenc játékát, kisietett a konyhába, hogy megmelegítse magának az ebédet, miközben alig várta, hogy leteljen a fél óra, és ő is beregisztrálhasson arra az oldalra, hogy ott egy kicsit alaposabban körülnézzen…
No, ez a körülnézés aztán olyannyira jól sikerült, hogy ott is ragadt hosszú évekre, és lassan-lassan a szenvedélyévé vált a net-es ismerkedés.
Tudta, érezte, hogy népszerű, aminek eléréséhez elég volt néhány jól sikerült fénykép, egy jól kitöltött adatlap, és határozott udvarlási stílusa, amely szinte mindig bejött a nőknél. Már akinél be kellett, hogy jöjjön, mert természetesen maga is igényes lévén, nem érte be akárkivel!
Válogatott, mert volt miből, és talán ez a túlzott válogatás eredményezte, hogy noha rengeteg hölggyel állt levelezésben, barátságban, a valóságban csak azon kivételes kevesekkel találkozott, akik vagy kellőképpen közel laktak ahhoz, hogy egy gyors kalandra szóba jöhessenek, vagy akik bár messzebb laktak, azért valamennyire mégiscsak felkeltették az érdeklődését.
Már ha volt türelmük kivárni, hogy ez a találkozás egyáltalán bekövetkezzen, mert sokan beleunva a várakozásba egy idő után inkább feladták, és kerestek maguknak közelebbi kapcsolatot, de akadt néhány megvezetett rajongó is, aki képes volt évekig levelezni vele, bízván abban, hogy egyszer majd csak elmegy hozzá, és akkor talán még közös életet is kezdhetnek...
A leghűségesebbek egyike volt Betti, a négyszáz kilométerre lakó középiskolai tanárnő, akivel Ádám éveken át gyakran múlatta az időt. Betti persze folyamatosan hitt abban, hogy a férfi előbb vagy utóbb majd csak meg fogja látogatni, és akkor végre egymáséi lehetnek, de közben tehetetlenül el kellett viselnie azt is, hogy Ádám rendszeresen megcsalja őt a közelebb lakókkal. Mégis az asszony, hűségesen várt és remélt, mert szerelmes lévén Ádámba, képtelen volt kilépni ebből a virtuális távkapcsolatból, pedig többször is próbálkozott vele…
Csak azt nem vette észre, hogy a férfi nem szereti őt, és igazából csak hitegeti, és nagy valószínűséggel soha nem is fogja meglátogatni, mert hát miért is tenné, ha közelebb is találhat magának partnert. 
Mindezek ellenére Ádám mégsem akart végleg szakítani Bettivel, mert az asszony okos és művelt volt, kellemes, jó társaság, akivel mindig jól el lehetett beszélgetni, ha éppen nem akadt más, nem is beszélve arról, hogy végszükség esetén anyagilag is egy megoldást jelenthetett számára, ha esetleg mégis úgy határozna, hogy vele szeretné tovább folytatni az életét.
A férfi azonban tisztában volt azzal is, ha végül így döntene, akkor ismét csak fel kellene adnia a függetlenségét egy olyan nőért, aki iránt még valójában azt sem tudja, hogy mit érez, és még az is lehet, hogy újra cseberből vederbe kerülne. Abban tehát biztos volt, hogy ilyen áron inkább nem szeretne továbblépni, így tehát Bettit tallonban tartva, megpróbált más lehetőséget keresni magának, bízván abban, hogy egyszer majd csak belefut egy közelebb lakó pénzes nőbe, aki esetleg képes lesz őt kiszabadítania Éva melletti sínylődéséből....és hát, mint tudjuk, aki keres, az előbb vagy utóbb talál is. 
No, pechjére gazdag nő, aki a kényes ízlésének is megfelelt volna, nem akadt, de rábukkant Grétire, a szomszédos megyében élő könyvtáros nőre, aki megromlott házassága elől menekülvén került ugyanarra a társkeresőre, és kezdő, tapasztalatlan netezőként szerencséjére (vagy szerencsétlenségére?), éppen Ádám karjaiba futott bele.
Gréti Bettihez hasonlóan ugyancsak művelt és okos volt, de túl naiv, túl hiszékeny is, így aztán előtte egyáltalán nem volt nehéz eljátszani a szerelmes hódító szerepét…mindent elhitt Ádámnak, és eszébe sem jutott kételkedni a férfi szándékában!
Ezért amikor látta, hogy a házassága amúgy is menthetetlen, gondolkodás nélkül beadta a válókeresetet, majd Ádám szeretője lett, mit sem sejtvén arról, hogy szerelme közben más nőknek is csapja a szelet, és folyamatosan abban reménykedett, hogyha majd elválik, Ádám boldogan kezdi vele újra az életét. 
Amikor szabad lett végre, óriási csalódására és döbbenetére a férfi egyáltalán nem jött lázba, nem kezdett el tervezgetni vele, sőt, egyre ritkábban válaszolgatott a leveleire, hívogatta telefonon, és találkozni sem akart már. Gréti érezte, hogy itt valami nincs rendben, és mivel tudott arról, hogy Ádám még mindig a volt feleségével él együtt, arra gondolt, hogy talán miatta van ez az egész, de még a legmerészebb álmaiban sem hitte volna, hogy valójában riválisa akadt. Az új szerelem nem volt más, mint Maya, az ismert keramikus, aki két szempontból is nagyobb eséllyel indulhatott vele szemben:
Először is, mert ugyanabban a megyében lakott, mint Ádám, tehát fele akkora távolságra, mint ő, másodszor pedig neki csak egy lánya volt, aki ráadásul már különálló, önálló életet élt, és nem szorult az anyja támogatására, nem úgy, mint az ő gyermekei, akik még mindketten tanultak. Csinos, kedves nő volt Maya is, és noha nem kifejezetten az a típus, aki Ádámnak külsőre bejön, jósága, kedvessége és tehetsége rabul ejtette a férfi szívét. De ez a kapcsolat közel sem volt az igazi, mert valahogy hiányzott belőle az a tűz, az a különös vibrálás, amely mindig jelen volt, ha Ádám Grétivel beszélgetett, és amely átsütött még az éter hullámain is.
A férfi, mégis Mayát választotta, mert már a kezdetektől sejtette, hogy Gréti iránt érzett vonzalma önmagában még kevés ahhoz, hogy arra hosszú távon lehetne építeni, és mivel még csak esélyt sem látott a közös folytatásra, így kínosan ügyelt arra is, hogy érzelmileg ne kerüljön túl közel hozzá. Tehát amíg az asszony tisztán és őszintén szerette, addig ő csak játszadozott vele, és közben tovább folytatta a keresgélést a virtuális világban, megosztva magát és szívét a kínálkozó lehetőségek között.  
Nem volt ez egyszerű dolog számára, hiszen Gréti folyamatosan azt hangoztatta neki, hogy mennyire fontos az őszinteség és a bizalom, hogy egy kapcsolat ezek nélkül nem is létezhet, és hogy igazán szeretni egyszerre csak egyet lehet. Végül aztán addig hangoztatta mindezt, amíg Ádám egy napon már képtelen volt szembenézni vele, mint ahogy képtelen volt szembenézni a saját tükörképével is. Kiesett az érzéketlen szívtipró szerepéből, mert az asszony őszinte ragaszkodása, tiszta szerelme rádöbbentette arra, hogy mennyire nem volt tisztességes vele...és persze a többiekkel sem.
Hogy a lelkiismeretét valamennyire megnyugtassa, elhatározta tehát, hogy elengedi Grétit, és Mayával esetleg Bettivel tervez majd tovább, de arról halvány sejtelme sem volt, hogy amikor egy esős, őszi vasárnapon mindezt megteszi, mennyire össze fogja törni kedvese szívét, aki valójában el sem tudta képzelni, hogy miért is szakítottak vele.
Már csak azért sem, mert Ádám még ezt a szakítást is a maga sajátos módján végezte, ugyanis levelében „elfelejtette” közölni, hogy már régen továbblépett, és már új szerelem van az életében. Helyette inkább hivatkozott a távolságra, a felnevelendő két gyerekre, a kilátástalannak tűnő körülményekre, végül is minden saját magán kívülálló okra.
Ennek köszönhetően aztán Gréti hosszú hónapokon át gyászolta szerelmüket, és képtelen volt új életet kezdeni, mert képtelen volt megszabadulni Ádám emlékétől. Annál is inkább, mivel a férfi továbbra is úgy írogatott neki, és úgy beszélgetett vele, mintha mi sem történt volna közöttük, miközben már boldogan és reménykedve tervezgette új életét Mayával.
Úgy tűnt, kettejük közül legalább ő jól jött ki ebből a szakításból, bár továbbra is igyekezett Grétit meggyőzni arról, hogy mindez csakis kizárólag az ő boldogsága érdekében történt, és az asszony hitte is meg nem is ezt a mesét…
Aztán teltek-múltak a hónapok, eltelt ismét egy év…
Beköszöntött a hársfaillatú meleg június, majd a dinnyeérlelő még melegebb július is.
A nagyváros piacán türelmetlen emberek tikkadoztak a közel negyvenfokos hőségben, sorukra várva, hogy a fiatal elárusító legény végre lemérje nekik a kiválasztott árut, és ugyancsak bosszankodtak, mert egy középkorú, barna hajú nő feltartotta a sort.
- Sajnálom, ez nem elég édes! Kérem, inkább azt mérje le nekem! Megkóstolhatom? – mutatott rá egy távolabbi szeletre, és az eladó már készségesen nyúlt is a késéért.
- De ha lehet, akkor még ma, kedves hölgyem! – hallatszott egy ismerős hang a háta mögül, és a nő, aki elégedetten bólintott az eladónak, hogy ez a dinnye már megfelelő lesz, olyan hirtelen fordult meg, mintha áramütés érte volna.
- Ez nem lehet igaz! Ádám te vagy az? – nevetett rá az ugyancsak megdöbbent férfira, aki az ebédszünete alatt ugrott át egy kis barackért, és bizony szeretett volna sietni, mert egy óra múlva újabb rakomány fog érkezni, amelynek átvétele nem kis munka lesz.
- Nahát! – kiáltott fel a férfi is örömmel, hiszen nem hallott az asszony felől a tavaly májusi találkozásuk óta, amelyet Gréti szorgalmazott, és ahol aztán már valójában nem is történt közöttük semmi. Vagy talán nagyon is sok minden? Hiszen azóta sem tudta őt igazán elfelejteni…
- Mit keresel te itt? Ráérsz most egy kicsit? – kérdezte reménykedve, miközben lemérette a barackot, és fejével az egyik közelben álló sütöde felé intett, ahol üdítőt is árultak – Annyi időm még van, hogy megihatnánk együtt valamit. Vagy üljünk be inkább valahová?
- Nem, nem! Nekem tökéletesen megfelel itt is – hagyta jóvá Gréti, amíg fizetett – én sem tudok sokáig maradni, és amint láthatod, éppen dinnyét vásároltam.
Közben Ádám is kifizette a barackot, majd a sütödénél kikérte az italokat, és határozottan meggyőzte az eladót, aki készségesen kínálgatta aznapi akciós ételüket, hogy enni nem kívánnak ebben a melegben, aztán keresett egy félreesőbb helyet, ahol végre nyugodtan beszélgethettek. Fél egy körül járván az idő már nagyon sok árus összepakolt, így találtak is az egyik sarokban egy üres asztalt, amelyre letelepedhettek.
A férfi mosolyogva mustrálgatta az asszonyt, majd elégedetten állapította meg:
- Jól nézel ki! Nem változtál semmit az utolsó találkozásunk óta, ami után aztán olyan hirtelen tűntél el. Pedig még meg is csókoltál, így egyszerűen nem is értettem, hogy mi történhetett…
- Ó az csak a búcsúcsókom akart lenni, már minden különösebb érzelem nélkül – válaszolta Gréti Ádám nem kis csodálkozására, majd még a teljesség kedvéért hozzátette: - Tudod, az volt bennem, hogy valamikor a megismerkedésünkkor te adtad nekem az elsőt, így úgy gondoltam, hogy most nekem kell adnom az utolsót. Elégtételül azért az elsőért, amellyel hajdanán elvarázsoltál engem, és én csak így voltam képes végre megszabadulni attól a varázslattól. A csók után már könnyebb volt döntéseket hoznom, és újrakezdenem az életem, mert biztossá vált számomra, hogy már nem vagyok beléd szerelmes.
Tudod, nem beszéltem róla, de mindig is sejtettem, hogy te nem vagy tisztességes velem, és én mégis annyira szerettelek, hogy folyamatosan abban reménykedtem, hogy csak képzelődöm. Bíztam benne, hogy a szeretetem, a hűségem elég lesz majd ahhoz, hogy megváltozz, hogy rájöjj arra, hogy én boldoggá tehetnélek, ha te is úgy akarnád, de te sokkal önzőbb és kényelmesebb voltál annál, hogy hosszútávon felvállald a kapcsolatunkat, inkább az egyszerűbb megoldást választottad. Remélem, jól döntöttél, és mostanra már sokkal boldogabb az életed. Biztosan megtaláltad már álmaid nőjét, aki képes téged ilyennek elfogadni, és aki megadhatja számodra azt az anyagi lehetőséget is, amire én nem voltam képes.
- Meg fogsz lepődni, de egyedül élek…pontosabban a kutyámmal – hervadt le Ádám arcáról a mosoly, és Gréti hitetlenkedve nézett rá:
- Az hogy lehetséges? Hiszen mindig népszerű voltál a társkereső hölgyek körében.
- Miután megismerkedtem az új kedvesemmel, és veled szakítottam, töröltem magam az összes társkeresőről. Tőled tanultam meg, hogy csak tisztességesen van értelme csinálni, különben soha nem lehetünk maradéktalanul boldogok. Tehát, igyekeztem csak egy nőre koncentrálni.
- Értem – nézett Gréti komolyan Ádámra – tehát, ezért kellett mennem nekem is. Miatta…csak azt nem értem, miért ő, és miért nem én?
- Annak a kapcsolatnak az anyagi világban sokkal reálisabb esélyét láttam, és hiába húzott a szívem még mindig hozzád, nem akartalak egy életre magamhoz láncolni egy kilátástalan helyzetben. Talán akkoriban őt jobban is szerettem, mint téged, és biztos voltam benne, hogy mindkettőnk szempontjából jó döntést hozok.
- Értem – válaszolta Gréti, miközben figyelmesen nézegette Ádámot, és megállapította, hogy bizony a férfi már csak árnyéka annak az életvidám, kedves embernek, akit ő valamikor megismert -, vagyis mégsem igazán. Akkor hogyhogy most mégis egyedül vagy? Hová lett a kedvesed?
- Ó, sok mindent nem tudsz te még rólam – sóhajtott fel Ádám -, de talán jobb is! Akkoriban volt még egy kapcsolatom, egy virtuális is, amely már több éve tartott. Komolyan terveztük a találkozást, de aztán valami miatt mindig elmaradt. Előbb jöttél te, aztán a másik kedvesem…szóval, még a személyes találkozásig sem jutottunk el. Aztán egy napon…hibáztam…véletlenül átküldtem egy olyan fényképet a régebbi kedvesemnek, amelynél nem vettem észre, hogy hozzácsatolva ott van mellette az újnak a levele is. Ne tudd meg milyen botrány lett! A régi mindent elmondott az újnak, és bármennyire is próbáltam tisztázni magam, meg sem hallgattak, egyszerre rúgott ki mind a két nő. Jó lecke volt nekem, de igazuk volt! Ez volt az a pont, amikor végleg elegem lett a társkeresésből…
- Sajnálom! Látod, nem hallgattál rám, és végül a nagy elhallgatásaid okozták a vesztedet. Pedig hányszor, de hányszor mondtam neked, hogy legbiztosabb út az egyenes, és ha egyszer is komolyan akarsz venni valakit az életben, akkor először is őszintének kell lenned hozzá. Mert egy hazugságokra épített kapcsolat előbb vagy utóbb összeomlik, mint egy kártyavár, és az ember egyszer csak azon veszi észre magát, hogy egyedül maradt.
- Igen, mint ahogy most én is – felelte Ádám, miközben lopva rápillantott az órájára, de megnyugodva állapította meg, hogy még van egy kis ideje.
Gréti elgondolkodva szopogatta a tonicját, aztán a következő kérdéssel állt elő:
- De mégis, hogy lehetsz egyedül, amikor ha jól emlékszem, a volt feleségeddel laktál együtt. Úgy tudom, az volt akkoriban a leghőbb vágyad, hogy végre megszabadulhass tőle, és új életet kezdhess. Vele tehát mi történt?
- No, látod, ez sem úgy alakult, ahogyan szerettem volna! Amikor váratlanul véget értek a netes kapcsolataim, elhatároztam, hogy legalább a valóságban megpróbálom helyrehozni a régi életünket, és Évával újra kezdeni, de a sors még erre sem adott lehetőséget. Miközben én azon igyekeztem, hogy újra elnyerjem a szívét, ő összejött egy gazdag férfival, aki segített neki kifizetnie engem, és végül is nekem kellett kiköltöznöm a házból. Abból a házból, amelyben minden az én kezem munkáját őrzi a lépcsőkorláttól kezdve egészen a teraszajtóig, és amelyet annyira nem szerettem volna elhagyni. Végül mégiscsak ez történt...Most a belváros közelében lakom egy egyszobás kis garzonban, közel a nagyobbik fiamhoz, aki végre megnősült, és napokon belül megszületik a kis unokám is.
- Óóóó, tehát hamarosan nagypapa leszel? – mosolygott Gréti Ádámra -, no, akkor már tényleg itt volt az ideje, hogy egy kicsit megkomolyodj! Különben milyen példát fogsz mutatni az unokádnak?
- Ha fiú lesz, remélem legalább akkora nagy nőcsábász lesz belőle is, mint a nagyapja!– tréfálkozott Ádám önérzetesen kihúzva magát, és megfeszítve felsőteste azon izmait, amelyeknek Gréti soha sem tudott ellenállni, de az asszony most egy egyszerű ténymegállapítással gyorsan elvette kedvét a további dicsekvéstől:
- No, aztán sokra is megy vele, ha öregségére mégis egyedül marad! Csak azt ne mondd, hogy boldog vagy így!
- Nem, ez egyáltalán nem igaz, bár végül is nincs okom panaszra – felelte Ádám komolyan, aztán hirtelen Grétire nézett, elnevette magát, és szemében megcsillant a régi, huncut fény: - De látod, a sors mégis adott nekem egy esélyt, hiszen téged most az utamba vezérelt, és ez nem lehet a véletlen műve. Kár, hogy most nincs több időm, mert biztosan udvarolni is kezdenék neked, és …
- Köszönöm, ne fáradj vele! Nem hiszem, hogy sok értelme lenne… - vágott a szavába az asszony, majd váratlanul felállt, és egy feléjük közeledő férfi elé sietett miközben már messziről lelkendezett neki: - Gyere, drágám, bemutatlak valakinek! Képzeld, milyen kicsi a világ, és a zöldségesnél összefutottam Ádámmal a volt kedvesemmel. Tudod, akiről annak idején meséltem neked…és aki miatt alig akartam veled kapcsolatot kezdeni, mivelhogy azonos városban laktok, és én mindig is féltem a kínos helyzetektől. Tudtam, hogy elkerülhetetlen lesz majd, hogy egyszer össze ne fussunk, és ha már így alakult, talán most jobb is lenne minél gyorsabban átesni ezen a megismerkedésen.
Ádám, akinek torkán akadt a következő udvarló szó, azonnal átlátta a helyzetet, és egyszeriben megértett mindent. Szóval, ezért tűnt el Gréti olyan hirtelen akkor májusban, ezért nem akart vele tovább kapcsolatban lenni, és ezért nem kereste meg többet semmilyen formában. Miközben udvariasan bemutatkozott, és váltott néhány semleges, érdeklődő mondatot volt kedvese párjával, titokban Grétit figyelte.
Irigykedve állapította meg, hogy ugyanaz a boldog tűz ragyog a szemében, amely hajdanán mindig akkor csillant meg benne, ha őrá nézett, de ez a ragyogás most már másnak szól. Ennek az ismeretlen férfinak, aki féltőn, átöleli, és a dinnyés szatyrot átvéve tőle, kedvesen így szól hozzá:
- Sietnünk kellene, drágám, mert anya már vár bennünket az ebéddel, és lehet, hogy Csilla is megérkezett már a kis Mátéval.
- Rendben, drága Endim! Menj csak nyugodtan előre, mindjárt megyek én is, csak még elbúcsúzom Ádámtól.
A férfi engedelmesen elköszönt, majd elsietett, így ismét kettesben maradtak, és Ádám is az órájára nézett:
- Nekem is mennem kell, mert mindjárt vége az ebédszünetnek, de azért örülök, hogy találkoztunk. Legalább megoldódott az eltűnésed rejtélye. Most már csak azt az egyet áruld el nekem, hogy miért ő…és miért is nem én? Hiszen annyira szerelmes voltál belém, hogy azt hittem, soha nem fogsz elfelejteni engem.
- No, látod, én is azt hittem, de aztán az a szerelem elmúlt...- felelte Gréti a múltba révedve – Tudod, amikor megismerkedtem Endivel, akkor döbbentem csak rá igazán, hogy milyen is az, ha valaki őszintén, tiszta szívből szeret. Az nem fél teljesen odaadni magát, és képes felvállalni a másikat a nehézségek ellenére is, és soha nem okoz neki csalódást azzal, hogy mellette másnál is keresi a boldogságot, mert egyszerűen nincs rá szüksége. Éppen ezért úgy gondolom, hogy te soha nem éreztél irántam igazi vonzalmat, mert amikor azt is hitted, hogy engem szeretsz, akkor is valójában csak önmagadat szeretted bennem, és nem számított neked, hogy én boldog vagyok-e vagy sem. Ha ugyanis így lett volna, akkor megérezted volna, hogy nekem mi a jó, és soha nem akartál volna elhagyni engem…
Most pedig mennem kell, mert a kedvesem vár, és nem szeretném sokáig várakoztatni. Tudod, afféle családi ebéd lesz náluk, ahol végre a gyerekeim is megismerhetik az ő lányát, és az unokáját. Azért én is örülök a találkozásnak, és tiszta szívből kívánom, hogy egyszer találd meg te is a nagy Ő-t, aki majd képes lesz megtanítani neked, hogy a legbiztosabb út mindig az egyenes, és a boldogsághoz csak ezen juthatunk el.
Azzal búcsúzóul még adott két puszit Ádámnak, és mire a férfi magához tért, már el is tűnt, mintha ott sem lett volna.
Csak könnyű parfümje illatát felejtette ott, és valami édes-bús fájó érzést, amelyet Ádám még sokáig hordozott a szívében…