A kórboncnok - első fejezet

Fáradt volt. A mosdó feletti tükörből saját táskás szemei bámultak vissza rá. Az szeme alatti duzzanatok lassan már feketék voltak a kialvatlanságtól. Egyébiránt az arca sem volt leányálom. Már nem is emlékezett rá, hogy mikor látott utoljára borotvát, és ahogy egyre gyérülő haját elnézte, a reggeli fésülködés is biztosan elmaradt. Legalább egy hete.
Előre hajolt, tenyerét a kagylóban lévő vízbe merítette, és megmosta az arcát. A hideg kegyetlen erővel rántotta ki a félálom szülte ködös nyugalomból. Megdörzsölte a nyakát, majd megtámaszkodott a hullaház nagyüzemi mosdókagylójának peremén. Tekintete ismét a tükörre tévedt. Negyven múlt. A kora jócskán meglátszott rajta. A táskás szemeken kívül völgynyi ráncok jelezték korát az arcán. A haja fakó, ritka őszes szálakkal tarkított. Még csak véletlenül sem állt jól neki. Az összkép lesújtó volt.

Visszaemlékezett valamikori önmagára az egyetemi évekből. Akkoriban néhanapján kapott egy-két biztató pillantást a lányoktól. Azóta rettenetesen elhanyagolta a testét. Kivillantotta lepedéktől sárgás fogait, hogy meglepje magát egy bátorító mosollyal, de csak elborzadt az egész napos szájszagától. A francba – fordult el undorodva a saját tükörképétől. Átvágott a hullamosó csempézett termén és rezignáltan vette tudomásul, hogy egy újabb éjszakai boncolás vár rá.
- Gallini – emelte fel a megcsörrenő telefont.
- Jó estét doki! – ismerte fel Radzani felügyelő hangját a vonalban. Bocs, hogy ilyenkor zavarom, de van egy friss ügyem, ami miatt a tökömet rángatják a városházáról.
- Akkor, gondolom sürgős – sóhajtott mélyet.
- Indulok – mondta, és lerakta a kagylót.

A mosdást későbbre hagyta. Útban a kórház felé szinte alva tette meg az utat. Első útja a hullamosóba vezetett és megpróbált lelket verni magába. A recepcióhoz sétált, és méla undorral fogadta a rábámuló ügyeletes nővér unott tekintetét.
- Mi olyan sürgős?
- A rendőrségnek reggelre boncolási szakvélemény kell – játszotta meg a mindent tudót a babaarcú, kövérkés jelenség.
- Olyat mondjon, amit még nem tudok! – torkolta le durván.
- Elég szörnyen néz ki – szólt a nővér, néha szakítson időt magára.

Szükségem lesz aszisztenciára, hogy összeillesszük a szétszakadt darabokat – nézett bele a rendőrségi jegyzőkönyvbe. Az egyik különálló lábról még a helyszínelők sem tudták megállapítani, hogy melyik testhez tartozik. Gallini mint hatósági szakértő az elmúlt húsz évben éppen elég halottat látott, de az ennyire természetellenes dolgok még mindig hatással voltak rá.
A fényképek alapján a szerencsétlenül járt áldozatok borzalmasan néztek ki.

………………………………………………………………………………………..

- Gyönyörű vagy! – súgta Debby Evans fülébe Tony Lomax.
- Tudom – mosolyodott el a lány, aztán befészkelte magát a fiú ölébe, és csókolni kezdte.
A lágy ínycsiklandóan csúszós, a megfelelő helyeken mégis kemény nyelve végigcsiklandozta a focista szájpadlásának minden szegletét. Tony keze automatikusan csúszott be a top alá, és simított végig a selymes bőrön egészen a mellekig.
- Nana, nagyfiú! Hol jár a fejed? – bontakozott ki az ölelésből Debby.
- A fejem miatt aggódj utoljára! – vigyorodott el a fiú és magához húzta a lányt.
- Tudom mit akarsz, és megadom neked, de van egy feltételem.
- Nagyon örülök neki, hogy így döntöttél! – nyugodott meg a focista.
- Mi lenne az a feltétel?
- Be akarlak mutatni a szüleimnek, de tudod, öltöny, nyakkendő. Emlékszel milyen konzervatív az apám. Azt szeretném, hogy jó benyomást tegyél rá.
- Rendben! – ez még belefér.
- Halálra fagyunk idekint! – érkezett a dübörgéssel kísért kiabálás a kocsi mellől. Nem tudnátok ezt otthon folytatni?
- Oké, rendben szálljatok be! – szólt ki az ablakon Tony.
A két tini beült a kocsiba. Gyerünk már, hisz elkésünk a buliból. Azt azért mégsem, majd csikorgó gumikkal kilőtt a parkolóból.

- A mindenit, nem sok maradt belőle! – csóválta fejét dr. Gallini, ahogy kinyitotta az első hullazsákot.
- Ó istenem, ez szörnyű! – sápadt el a babaarcú ápolónő, és egész a falig hátrált a látvány elől.
- Mi is a neve?- fordult az orvos a rosszulléttel küszködő beosztott felé.
- Valerie Fusaro – válaszolt a nő.
- Figyeljen rám, Valerie! Szedje össze magát, vagy olyan gyorsan rúgom ki innen, hogy még a lába sem éri a földet – nézett az ápolónőre a maszkja fölött. – Remélem érthető voltam.
- Teljes mértékben dr. Gallini – fordult el a látványtól Valerie, és igyekezett az eszébe vésni, hogy legközelebb kerülje el a közös beosztást a vadállat orvossal.
- Készítse a szikét! – mordult fel a patológus, és egy határozott mozdulattal teljes egészében felnyitotta a fekete vászonzsákot. A látvány még őt is megdöbbentette.
- Nem lehetett könnyű azonosítani – mondta rövid szemlélődés után. Hangos csörömpölés hallatszott mellőle. Fém ütődött fémhez. Gallini odanézett. Az egyik tálca a földön hevert, a nővér halottsápadt arccal távolodott tőle.
- Tűnjön a szemem elől! – vetette oda az öklendező Valerienek, aztán hozzálátott, hogy kibontsa a halottat a zsákból. Az ajtócsukódást már csak fél füllel hallotta, addigra teljesen lekötötte az előtte álló feladat.

Első látásra azt sem tudta biztosan megállapítani, hogy az áldozat fiú-e vagy lány.
Az arc helyén csak véres húsmassza volt. A bőr teljesen hiányzott róla, sőt, helyenként az izomszövetek is. Ahol kilátszottak a koponya frontális részét alkotó csontok, Gallini üvegszilánkokat fedezett fel a kötőszövetekbe ágyazódva. Iszonyatos erejű ütés érte a testet, ha az idegen anyag ilyen mélyen fúródott a szövetek közé. Felvett egy szikét a megmaradt tálcáról, és nekilátott, hogy lehámozza a ruha maradékát a tehetetlen testről.
Felnyitotta a felsőruházatot, azután szabaddá tette a mellkasát. Az áldozat férfi volt.
Gallini első pillantásra húsz év körüli sportolóra tippelt. Főként az épen maradt izmok állapotából következtetett erre.

A férfi baloldalán, a törzs felrepedt, és látni engedte a férfi belső szerveit. Egyébiránt a néhainak gyönyörű egészséges veséi voltak. A patológus még rá is csodálkozott a bab alakú szervekre. Lábával lenyomta a hangrögzítő pedálját, és megszólalt.
- Hetes számú holttest patológiai szakvélemény, hatósági kórboncnok dr. Edward Gallini.
Az áldozat száznyolcvan centi magas, hetvenöt kilogramm súlyú, fiatal, kisportolt testalkatú fehér férfi.