A klónok jövője 1. rész

A természet csodálatos. Megvan az oka, hogy mit mikor és miért alkot. Van, amit elpusztít, de van, amit évmilliókon át tökéletesít. A dinoszauruszok 125 millió évig uralták a Földet, de evolúciójuk viszonylag lassú volt és nem fejlődött ki igazi intelligenciájuk. Ám mi emlősök csupán százmillió éve létezünk a Földön. Ez semmi a hüllők, a gyíkok, a dinoszauruszok nagyjából háromszázmillió évig tartó evolúciójához. Ám a természet csodája, hogy míg a hatalmas őshüllők százhuszonötmillió év alatt csupán csak egyre nagyobbak és erősebbek lettek az emlősök és mi emberek csupán csekély hatvanötmillió év alatt apró rágcsálókból majdnem ugyanolyan változatos élővilágot hoztunk létre, amely sokkal fejlettebb, mint a dinoszauruszoké. A legokosabb dino a Troödon volt. Ám ez nem lehetett okosabb egy menyétnél. Az evolúciót a mai napig az evolúció hajtotta előre. De mi lesz a jövőben? A jövő a genetikáé, a mutációé és főként a klóónozásé. Már tudjuk, hogyan lehet klóónozás közben megváltoztatni bizonyos tulajdonságokat. Tudjuk, hogy hogyan lehet egy uszonyos állat, például a delfin uszonyainak helyére karokat kialakítani. A kérdés már csak, az hogy ezt mikor valósítjuk meg. Klóónozással visszahozhatunk kihalt fajokat, „előre mehetünk a jövőbe” vagy létrehozhatunk olyan fajokat, amelyeket a természet soha nem alkot(hat)na meg. Csak tőlünk függ, hogy milyen lesz a jövő világa.

London, 2182

Az Egyesült Királyság fővárosa hatalmas megallopolisszá nőtte ki magát. A Temze-öböltől egészen Oxfordig és a mai déli határától Cambidgeig terjed. Ez a város a jövő tipikus példája. Miután a klóónozás élvonali „iparággá” vált az Egyesült Királyság hamarosan ismét a világ egyik vezető hatalma lett. Sehol másutt a Földön nem értek el olyan jó eredményeket, mint itt. Maga a klóónok jövőjének elmélete is Angliából származik. Ám a fejlődés nem áll meg. Még most 2182-ben is „alkotnak” új fajokat és fejlesztik a klóónozás elméletét és gyakorlatát. Erre a célra jött létre még 2035-ben a klóónozási eljárás megkezdésének évében az ACI -t (Aggregate Clone Institute = Globális Klóónozó Intézetet). A tudományos kutatásokat és a kísérleteket főként Londonban, Oxfordban, Cardiffban és Edinburghban végzik. A klóónozott állatok tenyésztését és megfigyelését pedig a több mint százötven éve megvásárolt Új-Fundlandon Kanada partjaitól nem messze. Még ma (2182-ben) is a klóónozott fajok jelentős hányada szorul tenyésztésre és védelemre. Bár a harmadméretű egerek és a 800 cm3-is agytérfogatú majmok már szabadon rohangálnak, és már szabadon úszkálnak a két méteres pontyok és repkednek a méteres szárnyfesztávolságú verebek az uszonyos vízilovak, a karral „ellátott” delfinek és a lábas kígyók a szabadban még csupán százas kolóniákban élnek.

London belvárosában a Temzétől nem messze állt az ACI londoni épület együttese. Ez a hatalmas épület park az egész Egyesült Királyság klóónozó tevékenységét irányította. Ez volt a központ. A központi épület kiemelkedett a többi közül. A legfelső emeletről a nézelődő elé tárult a városközpont panorámája. Az épületek között egy fiatal fiú rohant át. Késésben volt. David Ayers a kutató központ egyik tanuló tudósa volt. Bár még csak huszonöt éves volt kiválóan értett a klóónozáshoz. Talán még jobban is mint egyes professzorai. Gyorsan berohant a központi épületbe és berontott az egyik terembe ahol már nagyban folyt a kísérlet.
- Miről maradtam le? - lihegte a fiú.
- Kulier professzor legújabb ötletét teszteljük. - mondta az ajtó mellett álló harmincas férfi és a fiú kezébe nyomott egy dossziét
David fellapozta. A rajzokon egy bizarr apró rovarevő dinoszauruszhoz hasonlító testű két méteres nyakú kobra fejű lényt látott.
- Mi ez? - kérdezte. - Egy kréta kori hüllő?
- Nem. - felelte a kutatást vezető idős professzor. - Ez egy királykobra amelynek Kulier terve szerint... testet... lábakat, farkat növesztünk.
- Compshognatus és futókakukk génekkel? - kérdezte meglepetten David ahogy beleolvasott a szövegbe.
- Igen. - hangzott a válasz.

A fiú az asztalra nézett és egy üveghengerben valamiféle zöld lötty mélyén apró sejteket látott. Az üvegbe nagyítólencse volt építve így szabad szemmel is felismerhetőek voltak a megtermékenyített petesejtek. A professzorok még a hajszálnál is vékonyabb tűkkel jutattak géneket a kifejlődő lényekbe.
Alig negyed óra múlva a kísérlet befejeződött és a következő négy-öt óra a várakozásé lett. Vajon sikeres lett a beültetés? Életben maradnak az új lények? Egy óra körül meg jött az eredmény. A picik élnek és jól vannak. Még aznap beültették őket egy királykobra testébe amely majd lerakja a tojásokat. Egy új faj tojásit.
Már este volt, amikor David kilépett az épületből. Ez bizony sok esetben egész napos munka volt. Fáradtan indult volna haza, amikor a háta mögül egy erős rekedt hangot halott.
- Megállj!
A fiú engedelmeskedett a felszólításnak. Megállt és megfordult hogy megnézze ki szólt hozzá. A sötétségben csak egy magas, testes alakot tudott kivenni, akinek pisztoly volt a kezében.
- Van nálad valami, ami kell nekem.- hörögte.
- Mégpedig?
- Az intézet kulcsai, az új transzgénikus tervek és egy kalmári tyúk tojás... Ide vele!
- Vegye el ha kell! - mondta David és harcállásba helyezkedett. A férfi előreszegezte a lézerpisztolyt és lőtt.

A lövedék hangtalanul hagyta el a csövet. David az övéhez nyúlt és egy huszonnégy centis rudat vett elő. Megnyomta a rajta lévő aktivátort és a rúd végéből egy zöld penge csúszott ki a lövedék és a fiú közé. A lézernyaláb lepattant a pengéről és egy kocsi motorházán robbant szét. Az idegen férfi újra lőtt. David megint védett majd előreugrott és kettészelte a fegyvert. Az idegen hátralépett és ő is egy lézerkardot kapott elő. A vörösen izzó penge mint egy démon csusszant elő a rúdból. A két kard összecsattant. A szikrák csak úgy pattogtak. Egy rövid sikertelen támadás után David védte a férfi ütését. Hirtelen egy ütésnél olyan közel hajolt a férfihoz hogy a sötétből egy pillanatra kibontakozott az arca. De csak egy pillanat volt. Ellenfele ütött és kiverte David kezéből a kardot. Majd sajátját deaktiválta és elrohant. A fiú megvakarta a fejét hogy most miért menekül amikor simán megölhette volna és akkor már az övé lehetne az is amiért jött. Benyúlt a táskájába és látta hogy nincsenek ott a tervek. Szerencsére a kulcsok és a tojás meg volt. Ám az idegen mégis megszerezte azt amiért jött. De ki lehetett az? David visszaemlékezett arra az arcra amit a lézerkard fényénél egy pillanatra látott. A férfi fél arcát egy vaslap takarta és mögüle a szemében vörösen tükröződtek a fények. Arca gömbölyű és húsos volt. A fiú nem tudta honnan de ismerős volt neki ez az alak.

A tengerentúlon is folyt az élet. Új-Fundland az egykori jeges hideg tajga sziget most leginkább egy angliai térséghez hasonlított némi mediterrán beütéssel. Miután 2035-ben megvásárolták Kanadától az ott élő embereket a huszonöt évre megvásárolt Új-Skóciába, Új-Brunswickba, az Edvárd herceg szigetre és Anticostiba valamint Nagy-Britanniába és az arra vágyókat Indiába, Ausztráliába, Egyiptomba vagy Hongkongba telepítették át. A sziget köré egy hőtartó plazmafalat vontak, amelyben a hőmérsékletet az Angliainál valamivel melegebbre állították. Betelepítették az angliai flórát és faunát, valamint a Föld minden tájáról hozott különleges fajok ilyen típusú környezetre átalakított fajait. Ez történt a francia gyarmat Miquelonnal is. Ám Saint-Pierre-t már nem engedték át franciák csak 2120-ban, amikor Québec kivált Kanadából és beolvadt Franciaországba. Ekkorra már az angolok az amerikai kontinensi területeiket visszaadták Kanadának. Új-Fundland volt az ACI tenyésztő telepe. Itt tenyésztették és kutatták a már stabil és örökíthető génállományú új fajokat. A szigeteken tizennyolc és huszonnyolc év közötti fiatalok dolgoztak. Ez tulajdonképpen egy „kollégium sziget” volt. Itt tulajdonképpen nem voltak harminc évnél idősebbek csak néha átutazóban.

Amikor új szállítmány érkezet, állomány vizsgálatkor stb. Az egyetlen harminc éven felüli ember a szigetcsoporton a kormányzó Williem Irwin Krents volt. Ám ő szinte sosem mozdult ki a St. John’s-i palotájából így a fiatalok kedvükre élhették világukat. Itt élt történetünk egyik főhőse (vagy inkább főhős nője) Kalin Olson és barátai a Gallen ikrek Laura és Kate, Natasha és Francesca Neri és a „csapat” egyetlen fiú tagja Kent Steal. A kis csapat Új-Fundland nyugati részén Trout River városában élt. Amikor a szigetet átalakították „angliai stílusúvá” ezt a területet megemelték egy szikla halommal és egy Skóciaihoz hasonló sziklás partszakaszt hoztak létre. Valamint egy öblöt a város melletti ACI telepnél a vízi állatok élőhelyéül.

A telepen most mint mindig máskor nagy volt a nyüzsgés. Sokszor érkeztek emberek Kanadából, az USA-ból és az Egyesült Királyságból hogy megnézzék az új transzgénikus állatokat. Az öböl partján álltak a karámok. Az egyik karámban „apró” nagyjából fél méteres szárazföldi delfinek rohangáltak. Ezek a lények annyiban tértek el az egyszerű palackorrú delfinektől, hogy mellúszóik helyén és a farkúszójuk tövénél egy-egy pár láb volt. A karámnak volt egy kijárata az öböl felé. Ez arra kellett, hogy az állatok tudjanak úszni. Bár már szárazföldi állatokká alakították őket úgy, mint például a víziló is szükségelték a vizet. Bár nem annyira, mint a hatalmas afrikai állatok, amelyek a nap nagy részét a vízben töltik. A karámnál egy fiatal barnás szőke hajú lány tartott bemutatót az állatokról. Kalin volt az. Néha fölvett egyet-egyet és megmutatta rajtuk azokat a testrészeket, amikről beszélt. Vagy éppen a gyerekeknek tartotta oda, hogy megsimogathassák a delfineket. Vízi rokonaikhoz hasonlóan a szárazföldi delfinek is nagyon kedvelték az embereket és a társaságot. Hízelegtek, kattogó hangokat adtak és még egy tucat olyan dolgot csináltak, ami elkápráztatta a közönséget. A telep lassan bezárt és a közönség is egyre fogyatkozott. Hamarosan Kalin munkaideje is lejárt.

Miután végzett bement a gondozó szobába, hogy lezuhanyozhasson. A barátai már ott voltak. Laura és Kate zuhanyoztak, Francesca a ruháját vette át Natasha pedig az asztalnál írt a naplójába.
- Fárasztó nap volt mi? - kérdezte Kalin.
Mindenki helyeselt. Ez a munka nagyon igénybe vette mindannyiukat. Már alig várták hogy hazamehessenek és sétálhassanak egy kicsit a parton. Mindannyian egy kollégiumban laktak a város szélén. Az öt-hat három emeletes épület a parttól nagyjából kétszáz méterre állt. A lányok sokszor mentek ki este a tengerpartra hogy megnézzék a naplementét.

Este nyolcra értek haza. Natasha már nem tudott tovább várni és rögtön lement a partra. Kalin nagyjából fél óra múlva követte. Ahogy leért a partra szőke fürtjeibe belekapott a szél. Lassan sétált végig a parton. Fűzöld szoknyát, fehér pólót és egy széldzsekit viselt. Pár perc múlva meglátta Natashát. Az egyik kiálló sziklán ült félmeztelenül. Csak egy sortnadrág volt rajta. Natasha mindig is a nudizmus híve volt. Ezért is jött Új-Fundlandra mivel itt akár még az utcán is meztelenül rohangálhatott és senki nem szolt rá. Sőt még egyedül se volt. Ez a szokás hamar divatba jött a szigeteken. Kalin odalépett mögé és a vállára tette a kezét. A lány megrezzent. Nem számított a barátnőjére, ám örült neki hogy ott van. Kalin leült mellé a sziklára és levette a széldzsekijét. A szél kifújta a tincseit az arcából és bebújt a pólója alá. Érezte, ahogy a lágy fuvallat simogatja a melleit. Natashára nézett. A lány a melleit simogatta miközben arcát a szélbe tartotta.

Kalin mögé ült, de ügyelt rá, hogy teste ne érjen barátnőjéjéhez. Előrenyúlt és gyengéden megsimogatta a melleit. Natasha felriadt. Hátranézett. De amikor látta hogy csak a barátnője ül mögötte megnyugodott. Megfogta a karját és közelebb húzta magához. Kalin rásimult a lány hátára és fejét a vállára tette.
- Gyönyörű ez a naplemente nemigaz? - kérdezte lágyan és Natashára nézett.
- De igen. - suttogta a lány.
Ahogy egymás szemébe néztek arcuk alig egy leheletnyire került egymástól. Ajkaik lágyan összeértek és megcsókolták egymást. Pár percig ültek ebben a testhelyzetben. Ekkor Natasha becsúsztatta kezeit Kalin pólója alá és a melleit kezdte masszírozni. A lány mellé térdelt és felhúzta a ruhadarabot. Natasha elé tárultak barátnője gyönyörű idomai. Bár már többször is látta, de még sosem ilyen közelről. Kalin sosem volt szégyenlős. Sokszor vetkőzött barátnői jelenlétében, sőt néha még együtt is zuhanyzott velük. Ám eddig még nem történt semmi. Legalábbis Natasha nem tudott róla.

Lágyan csókolgatni kezdte Kalin melleit, miközben barátnője beletúrt hosszú fekete hajába. Kalin nagyokat nyögött aztán a hátára feküdt és engedte, hogy Natasha felhajtsa a szoknyáját és. Érezte ahogy a lány nyelve végigfut meztelen punciján. Nem szokott ilyenkor bugyit hordani. Anélkül, jobban átjárja a testét a szél. Hirtelen egy hang rázta meg őket.
- Hát ti meg mit csináltok itt?