A kiszámíthatatlan

Eljött a nap. Minden összeállt hogy elkezdődjön az új időszámítás, elszántam magam. Reggel nyolc óra van, de már legalább 40 fok van. Lassan egy órája vezetek, tűz a nap ám már csak 10 percre vagyok. Elértem a falu határát, és lassan behajtok. További 20 percnyi vezetés vár még rám. Nem nagyon figyel rám senki, a tervem bejött, a fehér 15 éves kombi nem lóg ki a sorból senki számára. Jól megtanultam az utat, nem szabad kiszállnom útba igazítást kérni, láthatatlannak kell maradnom mindenki számára. Egy stop táblához érek, egész nagy autósort kell végig várnom. Miközben állok, észreveszem, hogy egy kis srác engem néz az út széléről, fogja a bicikliét, és jókedvűen néz rám. Miért ne lenne jó kedve, hiszen nyári szünet van, fogalma sincsen még hogy milyen is ez a világ. Élvezd a nyarat, mondom magamban, és tovább hajtok. A napraforgó föld szinte ragyog, az ég pedig gyönyörűen kék ma, lejjebb tekerem az ablakot és kiélvezem, ahogy a friss levegő átjárja a kocsit. Lassan elérem a halastavat, onnan már csak pár perc a célom. Ahogy a nap megcsillan a tó vizén, átgondolom, hogy talán még sosem láttam ilyen szépet. Vajon azért ilyen szép ez a nap, hogy meggyőzzön róla, hogy ez mégis csak egy szép világ vagy azért ilyen szép, mert egy új fejezet kezdődik az életemben? Talán kétségek merültek fel benn? Lassítok, és szépen lassan félre állok, kiszállok és elindulok a tó partjára. Nagyon meleg van, a fű és az apró ágak recsegnek a lábam alatt. Csak 20 métert gyalogoltam a tó partjáig, mégis úgy tűnt, mintha legalább egy fél óra lett volna. Gyönyörűen kék a víz, beljebb halak fickándoznak. Leguggolok, és megmosom az arcom a vízben, körbenézek, és látom a kis patakot, ami a tóba folyik. Mit keresek én itt? Kérdezem magamban, ám ekkor elmegy a nap, és egy nagy felhő kúszik végig a napon. Egy pillanat műve volt az egész mégis mintha már alkonyat lenne. Inkább az a jel gondolom, és visszaindulok az autóhoz. Elszántabb vagyok, mint amikor elindultam és gyors léptekkel haladok az ajtóhoz.

Mikor megérintem a kilincset, a melegség járja át a hátam, újra kisütött a nap, vissza tekintek a tóra majd elmosolyodok és beülök az autóba. Kotyogni kezd az öreg diesel csotrogány és visszakanyarodok az útra. Ahogy elérem a letérő utat, és ráfordulok a földútra, észreveszem a kutyafalkát az út szélén, mely egykedvűen lihegve szemlél engem. Mind a hatan engem néznek, nem az autót engem, talán ők tudják, hogy mire készülök. Ezen az úton van a tanya, amit kinéztem, itt 5-600 méter is megvan egy-egy telek között. A hatodik tanya az amelyik felé tartok, itt sok tanya már el van hagyva és csak a az autó valamint munkagépek roncsai tanúskodnak arról hogy itt valaha valaki lakott. Lassan haladok, hogy ne kavarjam fel magam mögött a port, nem szeretném, ha valaki meglátná, hogy erre jöttem. Elértem a tanyát, ez sincsen túl jó állapotban. Ahogy behajtok a nyitott kapun, a gaz elkezdi karcolni a kocsi alját, és szépen lassan elugrok a ház mögé. Kiszállok, ellenőrzöm hogy a késem a zsebemben van e. Minden megvan, a bejárati ajtóhoz lépek és kopogni kezdek.

Ahogy megütöm az ajtót, az nyikorogva benyílik, és rajtam hirtelen átszalad az izgalom. Levegőt sem merek venni, az ajtó hosszan nyikorogva nyílik, majd hirtelen megáll. Rászánom magam a levegővételre és belépek, kellemetlen szag van a házban, elég rendetlen a házi gazda. Az ablakok nincsenek nyitva, és a faredőnyök is többnyire zárva vannak, iszonyatosan fülledt a levegő. Ahogy a konyhába lépek elmosatlan tányérokat látok és néhány légy zümmögését hallom. A szívem a torkomban dobog, és az izzadtság cseppek ömlenek rólam. A nappaliba lépve megvan, akiért jöttem, ott ül, a fotelben alszik, egy átizzadt póló van rajta, és egy farmer nadrág. Mellé lépek, és megérintem a vállát. A fickó erre felriad, és rám néz. Egy pillanatra a szemembe néz némán, majd meg szólal. Maga az végre. Jöjjön, megmutatom, hol van a gép. Már voltam itt két hete körbe szaglásztam, azt mondtam a pasasnak, hogy érdekel az öreg teherautó, ami a ház mögött rozsdásodik. A pasas alig 50 de már kora reggel részeg, ahogy lassan kibotorkál a házból követem. Egy hosszú folyosón haladunk végig, az ablakok be vannak deszkázva, mégis beszűrődik rajtuk a napfény. Egyre nyomasztóbb a környezet és nagyon izgulok, bele nyúlok a zsebembe és kiveszem a kést, majd csendesen kinyitom. Feleslegesen nagy ez a kés de a célnak megfelel.

Kinyit egy ajtót és az udvarra lépünk, ahogy elindulunk az öreg csotrogány az ajtóhoz nyúl, és meg nagy levegőt veszek és hátbaszúrom a késsel. Legnagyobb meglepetésemre egy nyikkanás nélkül csuklik össze a teherautó mellett. Meg vagyok döbbenve, nem azt vártam, azt hittem, hogy több szúrás kell majd. Lenézek a lábam elé, a pasas nyakatekert helyzetben fekszik a földön, szemei nyitva vannak, a vértócsa pedig szépen lassan nő. Ahogy felnézek, látom, hogy egy macska engem néz. Megrémít a tekintete, pedig tudom, hogy ő az egyetlen szemtanú, A macska hirtelen lenéz, leugrik, és látom, hogy elkap egy pockot. A természet rendje gondolom magamban, és egy csibészes mosoly kúszik az arcomra. Csak be kéne ülnöm a kocsiba, és hazamennem, talán sose találnák meg a hullát. Minden bizonnyal a szag előbb vonzaná ide a kóbor kutyákat, akik megennék. Megtehetném, de nem akarom. Azt akarom, hogy a tettem a köztudatba kerüljön, és rólam beszéljenek az emberek anélkül, hogy tudnák, ki vagyok.

Odasétálok a kocsihoz, és a csomagtartóból kiveszem a nejlont, amibe a testét fogom csavarni. Figyelek rá, hogy ne legyek véres, de ez szerintem ilyenkor elkerülhetetlen. Mikor berakom a testet a csomagtartóba, és rázárom az ajtót, nagyot sóhajtok, a nyári szellő kellemesen lehűt, mintha a természet is azt mondaná szép munka volt, itt az ideje, hogy megpihenj kicsit. A véres felső bedobom a teherautóba, és becsapom az ajtaját, a kést pedig egy farönkbe állítom. Nem viseltem kesztyűt, mivel nem vagyok nyilvántartásban, nem tudnak azonosítani, azt akarom, hogy ismerjék meg egy kis részem, ha egyáltalán eljutnak idáig. Felveszem a másik pólót és kihajtok lassan. Ahol eddig csönd honolt, most madárcsicsergés van, és a kutyák minden tanyán ugatnak, valamint farok csóválva szaladgálnak. Ők érzik hogy itt valami történt. Az út végén elérem a kutya falkát, elégedetten tekintenek rám, és az egyik oda vakkant. A tónál fogom kirakni, ott ahol a kis patak a tóba folyik. Azt akarom, hogy biztosan megtalálják, ott pedig sok gyerek játszik.

Ahogy a tó felé hajtok, valahogy ragyogóban süt a nap, kellemesebben járja át az autót a szél, mosolyognak a napra forgók, és hűsítően csillog a víz. Bekapcsolom a rádiót, régi nagy slágerek szólnak rajta, magam is meglepődök, mikor megszólal a What a wonderful world. Meglepődök, mégis hangosan felnevetek, és lassan elérem a patak partot. Kiszállok, és körülnézek, sehol senki. Kinyitom a csomagtartót, és kiveszem a holttestet, sokkolni akarom a világot, ezért felvágom a nejlont, és anélkül gurítom le a parton a testet. Félelmetesen csobban a vízben, és a fél teste elmerül.
Arra leszek hirtelen figyelmes, hogy a szél már messze repítette a véres nejlont, ami a mező közepén száll már. Elégedett vagyok magammal, úgy érzem elindult a történetem.