A fiú aki madár akart lenni

Georgy története:
A fiú, aki madár akart lenni


Fenn az égen a messzeségben szárnyal egy madár. A felhőkkel játszva, könnyedén viteti magát a széllel. De most nem száll egyedül. Egy fiú lelke is vele utazik. Egy fiúé, aki a Sydney-i birtokon lévő úri ház ablakában ül. Szőke kis buksiján látszik, hogy most tökéletesen boldog. Ahogy szeplős arcával és égszínkék szemével követi a fent szárnyaló sast, az ember azt hinné, hogy most teljesül legnagyobb vágya. Pedig ez nem igaz. Álma csak akkor válhatna valóra, ha madár lehetne. De ő is tudja, hogy ez nem túl valószínű, sőt mi több, lehetetlen. Ezért aztán gyakran el is gondolkozik, mi rosszat tehetett, hogy az élet így büntette? De most nem töpreng semmin. Mert, bár csak a saját kis világában, de akkor is a magasban szárnyal. Persze ez a pillanat sem tart örökké, mint semelyik másik. Egyszer csak egy hang süvít a levegőbe:
- George! Hol tekeregsz már megint? Azonnal lejössz vacsorázni!
Ez csakis anyjától jöhetett. Georgy egy hatalmasat sóhajtva visszatér a valóságba és elindul lefelé. Nem siet sehova, hisz övé úgyis csak a maradék lesz, először a többiek vesznek, majdnem, mint az oroszlánoknál. De van még egy ok. Közös étkezéseknél ugyanis mindig beszélgetnek és a téma kivétel nélkül a pénz körül forog. Vacsoránál ehhez még hozzájön a napjuk elmesélése is! Márpedig Georgynak nincs mit mondania, hisz a nap nagy részében az etikettek magolásával szenved, illetve ezt igen gyakran megszakítva álmodozik. Általában ilyenkor a madarakkal szárnyal, de persze van, hogy csak nézi őket.

*

Ez a vacsora viszont minden eddiginél borzalmasabb volt. Szegény fiút annyit szapulták, bántották, piszkálták, hogy azt elképzelni sem lehet. Öt éves léte ellenére a család hatalmas súlyt rakott a vállára. Másnap ugyanis egy fontos ember fog náluk vacsorázni. Georgy viselkedésén állt vagy bukott az üzlet, amit kötni akartak vele. A tét hatalmas vagyon volt, bár hősünk egyáltalán nem értette, minek kéne még több pénz. Ha a család így folytatja, vagyona a királyéval fog vetekedni. Mondjuk, dolgoznak is rendesen a kovácsműhelyben, és állítólag tőlük kerülnek ki a legnagyobb mesterművek. Sőt mi több még az a hír is járja, hogy aki egy tőlük vett fegyver használója ellen küzd egy másmilyennel, az biztos vesztes (ebben kis porontyunk egyáltalán nem hisz), de akkor is! Őfensége kincstára hatalmas! És még annál is többet kívánni? Ez olyan önző dolog! Mert akkor a többieknek mi jut? Szegénység? Éhezés? Pedig az emberek nagy része erre biztos nem szolgál rá! Bár ő inkább lenne egy éhező nagycsaládban, mint itt ahol egy barátja sincs. Egyetlen egy sem. És erről is a szülei tehetnek! Mert a birtokra olyan, aki nem üzleti ügyben jön, be nem teheti a lábát. Fiuk viszont csak e területen tartózkodhatott. Igaz, hogy a vevők egy része gyermekét is magával hozta, de velük két okból sem barátkozhatott össze. Az egyik, hogy Georgy nagy ívben kerülte a műhelyt, hisz tőle oly távol állt családja mestersége. Mivel szíve szerint madár lenne, természetes, hogy taszítja magától az olyan nagy súlyú fémek, mint a vas megmunkálását. A másik indok, hogy az emberek általában mindössze kétszer fordultak meg náluk, mert az eszközök, melyek itt készültek, szinte örökéletűek voltak. Persze előfordult már többször is, hogy visszatértek még áruért, de általában akik ilyen tehetősek voltak, azok egy alkalommal, vagy több évi eltéréssel szerzeték be, ami kellett.

*

Georgy aznap éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt. Nem hagyta nyugodni az elkövetkezendő vacsora gondolata. Először úgy gondolta, lemegy és eszik valamit, de aztán elvetette az ötletet. Ahogy visszafordult az ajtóból, szembe találta magát szobája nyitott ablakával. A szél éppen elfújta a behúzott függönyt e szomorú szempár útjából, hogy kilátása nyíljék a gyönyörű holdfényes tóra, ahol éppen egy csapat gyönyörű hattyú aludta az igazak álmát. E látvány oly hívogató volt, hogy a fiú minden habozás nélkül lemászott a ház falát benövő borostyánon. Bár a második emeletről indult, mégis minden esés vagy csúszás nélkül leért. De mit várunk attól, aki már legalább ezerszer tette meg ezt az utat? Bizony. Ha valami nyomta szívét, egyszerűen ki az ablakon és le a vízhez, ahol szinte mindig tanyáztak madarak. Néha Georgy úgy érezte, csak is kizárólag miatta vannak ott. Persze ilyenkor gyorsan elűzte e gondolatot, mondván, hogy butaság. De vajon tényleg az?

*

Az egész éjszakát kint töltötte, csak pirkadatkor tért vissza szobájába. De valaki más sem tudott aludni aznap éjjel. Bár öccse ezt nem vette észre, de a család idősebb gyermeke egész végig figyelte. Töprengve vizslatta a szomorú fiút. Úgy érezte, hogy szüleik túlmentek minden határon a vacsoránál. Ezt ő is átélte, de vele sokkal kedvesebbek voltak. Igazságtalannak érezte tettüket, és egy elhatározásra jutott...

*

Délután Georgy azt a feladatot kapta, hogy szedjen gyümölcsöket a vacsorához. Ezt meg is tette, de aztán leült a tó mellet lévő fűz tövébe és becsukta a szemét. Nem akart még visszamenni! Elege volt az egészből! De nem marad sokáig egyedül...
Egyszer csak lépteket hallott közeledni. Szemei felpattantak és fejét a hang irányába fordította. Bátyja jött felé. Mielőtt a kicsi bármit is mondhatott volna, így szólt:
- Szervusz, Georgy!
Na, ez teljesen belefojtotta a szót öccsébe. Hogy miért? Megmondom én! Mert bátyja általában az alábbi megnevezéseket szokta rá használni: Prücsök, Kölök, Kétbalkezes, Semmirekellő, Pöcök és néha George. De hogy Georgy? És még ráadásul szervusz is? Ezek után nincs mit csodálni azon, hogy a kisebb érdeklődve várta, hogy a másik folytassa. És ez nem is maradt el:
- Nyugi, nem ők küldtek! Azért jöttem, mert beszélni szeretnék veled. - Ezzel leült mellé majd mondta tovább:
- Tegnap egy kicsit túlzásba vitték a dolgokat. Velem megértőbbek voltak az első alkalomkor. Hidd el nekem, hogy meg tudod csinálni!
- Aha! Persze! Mert eddig mindig tökéletesen tudtam úri módon viselkedni, mi? Még egyszer sem tudtam betartani az etikett szabályait! Nem tudom, hogy...
- Segítek neked!
- Miből? Mi? Tényleg?
- Igen. Megpróbálom elvonni rólad a figyelmet, ha már mást nem tehetek. Bízhatsz bennem, nem akarlak átejteni.
- Köszönöm!
Majd a báty fölállt és elindult vissza a házba. De ekkor egy halk kérdés megállította:
- Miért?
Visszafordult, és ennyit mondott:
- Mert tudom, hogy mit élsz át - s ezzel távozott.
Ahogy öccse utána pillantott, ezt motyogta:
- Dehogy tudod te! Nem tudsz te semmit! De lehet, hogy most az egyszer igazad van. Talán tényleg menni fog!
Ezen töprengve, újult bizalommal indult, hogy elkezdje a felkészülést...

*

De bátyja jóslata nem vált be. A vacsora katasztrófa volt! Vendégük le se szállt a kisfiúról. Neki kellet a levest behoznia, a süteményt feltálalnia. Míg az előbbit a szőnyegre öntötte, az utóbbinál megbotlott és az egész ki az ablakon! Ráadásul a tisztelt nemes folyton kérdezgette, mintha kihallgatáson volna. De a pohár akkor telt be végképp, amikor a bort az úr zakójára öntötte. Se szó, se beszéd fogta magát a kis szerencsétlen és felrohant a szobájába, ahol az ágyára ugrott, és csak ekkor engedett utat könnyeinek, melyek úgy záporoztak, mint nyári viharkor az esőcseppek.

*

Eközben a többiek megpróbálták helyrehozni a hibáit, de kudarcot vallottak. A pénz menthetetlenül elúszott. Elindultak Georgy szobája felé, aki addigra már álomba sírta magát. De vajon tényleg csak a pénz veszett el?

*

Hősünk egy pusztán van, ahol nem messze tőle egy nagy fa áll. Minden aranyszínben úszik, így nehéz kivenni de... Igen! A fán egy hatalmas gyönyörű sas ül! Ha ilyesmit szabad mondani, akkor tartása fenséges, mintha csak egy nagyúr lenne. A fiút nézi, aki kíváncsian felé indul. Mikor már csak egy-két méterre van az ágtól, a madár így szól:
- Üdvözöllek ifjú gyermek! Nevem Natos (ejtsd: Nátosz), de a legtöbben a Sasok királyaként ismernek. Van nálatok néhány monda, mely rólam szól, de igen keveseknek adatik meg, hogy tényleg találkoznak velem.
- Miért jöttél és jelentél meg előttem?
- Tudod, a madaraknál is van szóbeszéd, és addig-addig mondták nekem a rólad szólót, míg úgy döntöttem, megnézem magamnak, hogy igaz-e.
- A rólam szólót? - kérdezi a kölök nem kis megdöbbenéssel.
- Pontosan. „Egy madár lélek emberi testben.” Így beszélnek rólad köztünk. Én azért jöttem, hogy megnézzem, igaz-e ez. Most már belátom, a természet hatalmas hibát vétett. De képes vagyok mindezt jóvátenni. Mint a Sasok Királyát, felruháztak azzal, hogy egyszer életemben teljesíthetek egy álmot, egy lélek álmát. Úgy érzem, most eljött az idő. Nos, Georgy, felteszem neked a kérdést: akarod-e teljes szívedből, hogy madárként élj tovább?
- Igen!
- De ennek nagy ára van. Ha elfogadod az ajándékot, akkor vele megy az átok is!
- Miféle átok?
- Többé nem térhetsz ide vissza, mert ha ezt megteszed, örök életed lesz, de egész végig szenvedni fogsz! Így is vállalod?
Némi hallgatás után jön a válasz:
- Igen! Mert bár e helyben az otthonomat kéne látnom, mikor körülnézek, egy rabnak érzem magam. A birtok az én cellám és minden vágyam innen kijutni...
Miközben ezt mondja, átváltozik egy gyönyörű szép karvallyá. Egy lendületből elrugaszkodik, és mintha már ezerszer csinálta volna, hibátlanul fölszáll, és olyan kecsesen emelkedik egyre feljebb és feljebb, hogy az emberben egy csöppnyi kétség sem merül föl az iránt: most tényleg teljesült az álma. A sas atyai jósaggal tekint utána, majd az egész világ szétfolyik, mint egy olajfestmény, hogy helyet adjon egy másiknak...

*

Családja ekkor lép be szobájába, de mivel az üres, mennek tovább. Kivétel egyet. Bátyja még ott marad. Ennek oka, hogy úgy érzi, itt valami nagyon nincs rendben. Ahogy tekintete az ablakra csúszik, ott egy hatalmas sast lát ülni. Eszébe jut, hogy nemrég olvasott egy mondavilágos könyvet, melyben volt egy történet a Sasok Királyáról.
- Natos? Te vagy az?
A sas mintha odabólintana a fejével.
- Ezek szerint Georgy vágya teljesült? Csak nem lett madár?
Az iménti mozdulat megismétlődik, és mintha még ő is igazolni akarná, az ablakhoz közel elsuhan egy karvaly!
- Georgy? - suttogja a bátya, és ez inkább megállapítás, mint kérdés.
Most már mindent tud. A sashoz még intéz egy-két szót, mielőtt távozik:
- Köszönöm, mert tudom, hogy most már boldog! Viszont nem tűnt el innen nyomtalanul! A boldogtalanságát, a keserűségét és a földhöz húzó láncait itt hagyta. Éppen ezért kívánom, hogy soha többé ne térjen ide vissza, mert a végén még újból rátalálnak és erősebbek lesznek.
Ezekkel a szavakkal távozik, de ahogy az ajtóból még visszanéz, láthatja, hogy a sas is elszáll öccse után...

*

Később, míg el nem vett egy lányt, még párszor találkozott a világban Georgyval. Mindketten tudták, hogy a másik a testvérük. Miután megnősült, a kisebb úgy látta jónak, ha eltűnik, hisz bátyjának most már nincs rá szüksége. És természetesen madárként lerövidült élete is, de ezt nem bánta, mert inkább a rövid, de jó, mint a hosszú, de rossz. Amaz pedig néha eltöprengett, vajon merre jár öccse, de tudta, hogy így helyes.
Hát ez volt Georgy története...