A fáraó lánya I.

Itauré magányosan baktatott lefelé a hatalmas márványlépcsőn. Oly elveszettnek érezte magát a fáraó hatalmas palotájában, melyet még apró termete is megkoronázott. Úgy érezte, mindjárt megfullad, már szinte rohant a lépcsőn, ki a hátsó kertbe. Thimun jött vele szemben a fáraó jobb keze és tábornoka egyszemélyben. Ahogy mindig, most is megcsodálta a hercegnő sudár termetét, kecses alakját, belenézett ékkőként világító türkiz szemébe, mely szinte villámokat szórt. A hatalmas fekete hajkorona lobogott a lány után, édes illatot hagyva, mely azonnal öszefacsarta az ifjú tiszt szívét. A száguldó tünemény után fordult, és megcsodálta annak fel-le mozgó kerekded farát, melynél elképzelni sem lehetett szebbet. A kecses lábak aranyszandálban pihentek, mely csattogott a márványköveken, majd eltűnt a kert felé vezető kanyarban.

Thimun érezte a hercegnő illatát, mely azóta kísérti, mióta először találkozott vele. Most is látta maga előtt, mint egy gém, oly egyenesen és elegánsan áll, bársonyosan csillogó, alabástrom bőrét nem kezdték ki a Nap sugarai, hajának huncut, göndör, tincseiből áradt a kényeztetó olajok fenséges illata, dús keblei vonzották a férfi tekinteteket. Karcsú dereka, egész termete oly kecses volt, melyről közönséges halandó azt gondolhatná, hogy az istenek gondos keze által formálódott ily tökéletesre, és ennél csodálatosabbat, nem, hogy teremteni, de kitalálni is képtelenség.
A tábornok nem tudott szabadulni a lány képétől. Elérkezettnek látta a pillanatot, hogy zaklatottságát is kihasználva elébe álljon, és színt valljon érzéseiről, melyeknek már nem tud gátat szabni.
A hátsó kertben lelte meg vágyai tárgyát egy fügefa árnyékában hűsölve.

- Jó reggelt Fényességed! - szólt Thimun kedvesen.
- Szolgálatára Tábornok. - mondta a lány elcsukló hangon, mely sejtette, hogy a sírással küzd.
- Ékességed, hangja oly fájdalmasan cseng. Megtudhatom az okát?
- Oh, Drága Thimun. Hisz már úgyis mindegy. Nincs többé okom játszani előtted. Bevallhatom nyugodt szívvel, hogy mióta csak megláttalak elepedek érted, de sosem volt bátorságom ezt bevallani neked. Nem rangomhoz illő beszéd ez, tudom, de mi értelme ésszerűen cselekedni, ha holnapról úgyis véget ér az életem.
- Ó fenség, életem legszebb és egyben legfájdalmasabb napja ez. Ily beszéd ritka az én fülemnek. Soha nem is remélhettem, hog legszentebb érzéseim, egyszer viszonzásra lelhetnek, de mondd mi állna boldogságunk útjába?
A lány közelebb lépett újdonsült kedveséhez, megragadta kezét, mintha imádkozna beléje, és sírva e szavakat nyöszörögte:

- Az életem végéhez ért. Atyám, az Arany Hór úgy döntött, férjhez ad Huké hercegéhez, még e hónapban. Egy dekádon belül utaznom kell Núbiába, ahonnan többé nem térhetek haza. Napjaim vannak csak e palota falai között, azután téged sem láthatlak többé. Minő keserűség!
Ahogy ott állt Itauré zokogva, hibátlan teste a fehér klaszíriszbe öltöztetve, leginkább egy angyalra emlékeztetett, s Thimun is ösztönösen védelmezni óhajtotta.
- Nem, azt sosem engedem meg! Nem vihetnek el innen!
- Botorság volna Atyám akarata ellen szegülnöd, jól tudod te is, halállal lakolnál.
- De mégsem tűrhetem ölbe tett kézzel!
- Egyvalamit tégy meg nekem! Nem kívánom ártatlanságomat, egy oly embernek adományozni, kit nem szeretek, sőt nem is ismerek. Találkozzunk titkos éjjelen, s fonódjunk egymás szerelmes karjaiba, hogy legalább legyen valami édes emlék, mit fájó szívembe zárva, magammal vihetek a kietlen Núbiába.

Thimun azt hitte, hogy a füle, megtréfálta, hisz ily, gyönyörről álmodozni sem merészelt soha, a lány vágyakozó pillantása azonban többet mondott minden szónál, szemernyi kétséget sem hagyva a férfiban.
- Kérésedet, mely legtitkosabb vágyam is egyben, örömmel teljesítem Úrnőm, s minden formában kedvedre teszek, hogy boldogságod szolgálatába álhassak.
- A szolgálómmal még ma éjjel megüzenek neked minden részletet. - súgta Thimun fülébe, majd gyorsan elszaladt, mert tudta, nincs még itt az ideje az első csóknak.


Hosszú órákkal később, még mindig a hátsó udvar titkos eseményei zakatoltak a tábornok agyában, amikor valaki zörgetett ajtaján. Későre járt, már az idő, Ré e tájban szállt bárkára, hogy áthajózva az éjszakán, megküzdjön az áspis kígyóval, mely ha sikerével zárul, holnap is felkehet a Nap.
Senen volt az, Itauré szolgálólánya, egy gondosan összetekert papirusz tekercset adott át a férfinak, majd mélyen meghajolva távozott. Thimun lángoló arccal tépte fel a titkos tekercset, remélve, hogy szíve hölgye osztja meg benne vele az információkat a "szerelmi légyottról". Pontosan így történt. Miután vagy ezerszer átolvasta a szöveget, fel-alá járkált szobájában, s az időt sürgette.

Eközben Itauré dobogó szívvel készülődött, s félelemmel telt izgalom lett rajta úrrá. Már ezerszer elképzelte, ahogy a tábornok magáévá teszi, s közben szerelmes szavakat búg a fülébe, ám amilyen gyorsan közeledett e jeles esemény, olyan irreálisnak tűnt minden elképzelése.

Mikor már az egész palota mély álomba szenderült, a hercegnő halk lépteket hallott lakosztálya felé közeledni, s minden egyes lépésnél egyre hangosabban vert a szíve, úgy érezte már majd’ kiszakad a helyéről. Ekkor 2 rövid 2 hosszú majd ismét 2 rövid kopogást hallott ajtaján, tudta ez csak kedvese lehet. Izgatottan közelített az ajtó felé, nem tudta kitörő boldogságot vagy fájdalmat érez e, ám abban biztos volt, hogy nem szabad késleltetni. Kitárta az ajtót, s maga sem tudta mitől vezérelve, de köpenyénél fogva berántotta a férfit a szobába, s a falhoz lökte. Mindenzt oly gyengéden tette, hogy Thimun majd eszét vesztette, mert tudta, hogy amit tenni készülnek, az nem csak olthatatlan vágyak beteljesülése, hanem oly bűnös és titkos, melyre ha fény derülne, mindketten az életükkel fizetnének. Ahogy ott álltak, egymás tekintetébe merülve, leginkább két gyermekre emlékeztettek, kik nagy pimaszságra készülvén, midőn elérkezett az idő, már nem is olyan biztosak dolgukban.

Thimun, tapasztalt férfi lévén egyből kezébe vette a dolgok irányítását, s legszívesebben vadállatként ugrott volna, az eszményi teremtésre, ám tudta, hogy ezzel azonnal elrontaná a varázst, s még Itaurét is megrémítené, ezért csak finoman közelebb lépett hozzá, óvatosan átfogta derekét, s édes csókot lehelt ajkára. A hercegnő minden porcikája beleremegett a tábormok érintésébe, s ahogy ajuk összeforrt, megszünt körülöttük a világ. Az eleinte gyengéd érintések heves csókcsatába csaptak át, s kezük vándorútra indult egymás domborulatain. Thimun keze, Itauré derekáról egyre lejjebb vándorolt, s a lány térdig érő klaszíriszát felhúzva, csak annak kerek hátsóján pihent meg. Mint aki tiltott gyömölcsöt tart a kezében, oly meghitten fogta, majd midőn férfiassága egyre hatalmasodott rajta, egyre inkább markolta a becses testrészt.

Itauré, kezét a férfi nyaka köré kulcsolta, s gyengéden simogatta szerelme tarkóját. Keze először érintett férfi testet, de mint akit a legősibb ösztön vezérelt, tudta hogyan kell simogantia, s bejárni a legintimebb testtájakat is. Kezét egyre lejjebb csúsztatta, érezte az ujjai között az izmos vállakból és hátbból áradó elemi erőt. Úgy érezte Thimun karjaiban semmi baj nem történhet vele, ha pillanatokon belül megsemmisül az egész világ, ő akkor is biztonságban van. Kibontotta a férfi derekán a szíjat, mely egy pillanat leforgása alatt a földre hulott, magával rántva a tunikát, fedetlenné téve, a szálkás, s rendkivül vonzó testet. A hercegnő szeme úgy fürkészte, oly mohón falta minden egyes zugát, mintha ez lenne az utolsó csoda a világon. Amikor az égbemeredő hímtagra tévedt tekintete, rémülettel teli csodálat kerítette hatalmába.

Kissé feszültté vált, mert sehogy sem tudta elképzelni, hogy mi módon lesz képes az ő törékeny teste, fájdalom nélkül befogadni e nemes testrészt. A férfi mintha, megérezte volna kedvese aggodalmát, kezébe vette a lány arcát, s szeméből csak úgy áradt a nyugalom, szemernyi kétséget sem hagyva a kis hercegnőben. Még egyszer megcsókolta, majd a karjaiban egészen az ágyig vitte, leültette, s elétérdelt. A klaszírisz felvágása látni engedte a lány combját, melyet azonnal csókokkal borított . Itauré hátradőlt, heves szuszogással adta kedvese tudtára, hogy nagyon is jó helyen jár. Ahogy lassan haladt fölfelé, egyre hevesebb sóhajokat kapott válaszul. Finoman lefejtette a ruhát kedveséről felfedve annak isteni bájait. Majd szétrobbant a vágytól, a csodás idomok láttán, azonnal birtokba akarta venni, de tudta hogy lassan szabad csak felfedező utat tennie. Miközben egyik kezével a finom kebleket cirógatta, arcát beletemette az elétáruló lótuszvirágba. Csak úgy falta a húsos szemérem ajkakat, nyelvével, hol kör-körös mozdulatokat leírva, hol pedig teljesen rendszertelen mozgással vitte egészen az ájulás szélére kéjben vergődő áldozatát. Itauré vonaglott az ágyon, teste hol megfeszült, hol elernyedt, most már tudta, hogy Senen, miért, hálik állandóan férfiakkal, bizonyára ő is ilyen csodálatos érzések mámorában úszott. Thimun másik kezével "besegített" s egyre gyorsabb mozdulatokkal kényeztette a lány alsó fertályát, aki már nem tudván magán uralkodni, átadta magát a vágynak, s hagyta hogy testében szétáradjon a gyönyör. Teste megfeszült, majd elnyúlt, s úgy érezte menten apró darabokra hullik.

A tábornok kaján mosollyal nyugtázta a látottakat, s leheveredett Itauré mellé az ágyba. A hercegnő tudta mi a "dolga" s magának se merte bevallani, de legalább akkora vágyat érzett, hogy szájába vehesse az ágaskodó péniszt, mint az imént, amikor a teste legszentebb helyén tudta kedvese arcát. Egy ügyes mozdulattal a férfi fölé kerekedett, s már el is indult a nyelve körbejárni a nemes falloszt. Érezte micsoda vágy lüktet benne, először csak gyengéden, lassan, majd egyre gyorsabban, érzékibben kényeztette. Pontosan tudta, hogyan kell mámorban füröszteni mozdulataival Thimunt, hiszen amikor a papnő kitanította az etikettre, és a vallásra, azt is megosztotta vele, hogy hogyan teljesítse majd asszonyi kötelezettségeit miután férjhez adják. Igaz csak elméleti oktatást kapott, ám a fiú nyögésiből pontosan tudta, hogyan cselekedjék. Utóbbi már nem is bírta tovább, felvonta kedvesét, óvatosan maga alá gyűrte, s oly gyengéden hatolt belé, mintha a világ legszentebb dolgával érintkezne.

Itauré, hangosan felnyögött, a fájdalom elenyésző volt ahhoz a katartikus élményhez képest, mely akkor kerítette hatalmába, mikor magában érezte, a hímtagot. Mozgott benne ki-be, néha mélyebbre csúsztatva az isteni szerszámot, s mindketten a hetedik menyországban érezték magukat. Egyre gyorsabban és feszültebben , szinte már zaklatottan tette magáévá a lányt, ügyelve arra nehogy ideje korán jusson el a csúcsra, s nehogy fájdalmat okozzon az alatta vonagló tüneménynek. Itauré nyakát csókolgatta, még nagyobb örömet szerezvén neki, még gyorsabb tempót diktált. Érezte, ahogy a lány forró öle, lüktet, s már-már görcsösen vonná maga köré, mintha sosem akarná eztán elengedni. Szerelmes szavakat suttogott a lány fülébe, akit ettől, még inkább feltüzelve, tovább szorította, lábaival körül fonta, s belekarmolt a hátába, mikor átadta magát a gyönyörnek. Ezzel szinte egyidőben, érte el tetőpontját Thimun vágya is, s holt fáradtan hajtotta le fejét kedvese keblére. Így aludtak egymás karjaiban, míg Senen jajveszékelése ki nem zökkentette őket lelki tetszhalálukból.


folyt. köv.