A dúskeblű szöszi és a polipok 4.

- Hát, nem is tudom… Ez olyan izé. Én ide céloznék – mutatott Viki a cirkáló első harmadára.
- De Kicsim, ezt igazán hagyhatnád Benre. Az egyik legjobb pilóta a Hivatalban, tudja, mit csinál – csitított Joe a szeretőjét, majd a másik férfihoz fordult: - Ben, ugye tudod, mit csinálsz?
- Természetesen. Az ágyú számítógépére gyorsan felraktam egy álvéletlen függvényt. Egy század másodpercre feloldom az energiapajzsot és tűz! Négy lövést adunk le, a számítógépen lefuttattam egy valószínűség számítást, egynek sikerülnie kell. És akkor usgyi! Addig mindenki kösse be magát, durva gyorsulásra számíthatunk.
- Aha – nyugtázta a nő a kiselőadást.
Ben elrendezte a miniszter és a szöszi hevedereit. Mikor Viki mellein igazgatta el a szíjakat, ami már csak a keblek mérete okán sem volt egyszerű feladat, a lány könnyes szemmel nézett rám.
- Ugye nem lehet, hogy egy ilyen test csak úgy elpusztuljon? – kérdezte, miközben kezével végigsimított nem akármilyen idomain.
- Nem – válaszolta Ben, egy nagyot nyelve. – Egy ilyen test valóban nem pusztulhat el.
Magában meg így folytatta a mondatot, inkább ösztönösen, mintsem tudatosan: „amíg nem lesz az enyém”.


Miután ő is elhelyezkedett a kapitányi székben, a kivetítőn tartva a szemét megadta a startjelet a fedélzetei számítógépnek. Az egy pillanatra feloldott a pajzsot, leadott négy atomlövést, majd rögtön vissza is állította az energiamezőt. És… A polip cirkálón csak négy ártalmatlan felvillanás látszódott.
Pillanatokon belül megszólalt a fedélzeti rádió is. Először egy olyan hangsorral, amit tolmácsgép képtelen volt lefordítani:
- Glgyhrsz!
Ben később, végiggondolva a szövegkörnyezetet, rájött arra, hogy ez csak az a valami lehet, amit a polipok röhögés helyett használnak. Majd a hajó újra megrázkódott. Ez a lövés erősebb volt, mint az előző, de látszódott rajta, hogy még ezt is csak figyelmeztetésnek szánták, nem a végső csapásnak. A rádió újra megszólalt és a tolmácsgép ezzel már meg tudott birkózni:
- Ti lejárt szavatosságú szárazbőrűek, akiknek közvetlen felmenő rokonsága alacsony árfekvésű prostituált volt! Ugye most kilazult az alsó álkapcsotok?
- Meglehetősen – válaszolta Ben.
- Ugye nem számítottatok arra, hogy ismerjük az szabvány álvéletlen függvényeiteket?
- Valóban nem, Kapitány. Jobb a hírszerzésük, mint gondoltam volna.
- Glgyhrsz! A teringettét! Szabályos üzlet volt.
- Tessék?
- A Gyarmatügyi Hivataltól vásároltuk meg, nem volt olcsó.
Ben úgy érezte, hogy a polip csak azért beszélget vele, hogy egy még nagyobb ütést vigyen be neki, ezúttal szóban.
- Ezt nem hiszem el.
- Pedig így volt – nyugtázta a csápos kapitány. – Mivel alacsony a költségvetésük, mindent eladnak, ami nem szerepel a tiltott áruk listáján. Szóval, kedves, riadt, szárazbőrű barátom, megadjátok magatokat? Mire írnátok egy új álvéletlen függvényt, már atomokra lőjük szét a bárkátokat.
Egy pillanatra csend ülte meg a pilótafülkét. Joe mintha némán imádkozott volna, Viki meg szórakozottan cirógatni kezdte a mellbimbóit. Ben azon járatta az agyát, hogy honnan tudna szerválni egy olyan függvényt, amit nem tudnak feltörni a polipok…
Mikor végre rájött, szinte hangrobbanást idézett elő, úgy ordított bele a mikrofonba:
- Soha, te hermafrodita szörnyeteg!
Majd lecsapta a pajzsot és gondolkozás nélkül lőni kezdett minden energiával, ami csak volt az ágyúban. Arra az egy pontra, amit a szöszi nem sokkal régebben mutatott.
És a cirkáló oldalán hatalmas fénygömb jelent meg és a blokkolás egy pillanatra megszűnt. Ben a gázkart akadásig előrenyomta. Mindegy volt, hogy talán belerepülnek egy csillagba vagy fekete lyukba, a lényeg csak az volt, hogy innen el!
Az atomágyúk lövéseinek hullámai ide-oda dobálták a hajót, de mindannyian érezték, amikor végre átléptek a hiperűrbe: sikerült!