A banda - 1.rész: Amikor egy nap elkezdődik

1. fejezet: Amikor egy nap elkezdődik

Lauri csendesen lopódzott át szülei szobájába, és óvatosan oldalba bökte alvó anyját. Mivel a bökés nem hatott kicsit megrángatta és suttogott hozzá:
- Anyu! Anyu! – mivel ez semmit nem ért, még utoljára oldalba bökte, és gyorsan kisurrant a szobából. Az asztalon hagyott egy üzenetet, majd felkapta a gitárját, zsebre vágta a mobilját, és szó szerint elmenekült a házból. Az utcán a léptei egyre gyorsultak, el akarta érni a hajnali 4-es buszt. Jobb-bal, jobb-bal, jobb-jobb-jobb- ball-puff. A srác elesett. De gyorsan összeszedte magát és felugrott az éppen arra érkező buszra. – Nyugodj meg Lauri, mindjárt ott vagy, ki fogod bírni. – nyugtatta magát. Majd leporolta a nadrágját ott, ahol az imént ráesett.

A buszon nem voltak sokan. Hátul egy öreg nő ült, aki valami kis ruhácskát kötött, amikor elrontotta hangosan szitkozódott. A járókelők úgy tűnt már megszokták, csak Lauri nézett csodálkozó pillantásokkal. A nő előtt nem sokkal egy másik srác ült. A haja fel volt zselézve, és fülhallgató volt a fülében. A fejét a ritmusra rázta, és hozzá dobolt a lábával. – Azta! Az egy MP4. – gondolta Lauri. Mivel a zsebpénzét a gitároktatásokra költötte, és a fekete halálfejes tokra, amiben a hangszert tartotta, neki nem volt ilyenje, de nagyon szeretett volna egyet. De most nem engedhették meg maguknak, mert anyját létszámleépítés miatt kirakták, és az a kevés pénz, amit az apja hozott éppen, hogy ki tudták fizetni a számlákat, és néha még egy kis ennivalóra is jutott.

Ezért Lauri nem tudott mást tenni, ránézett a hangszertartóra, és megsimogatta. A fehér halálfej már néhol lekopott, de Laurinak így még jobban tetszett, hiszen így mindenki láthatta, hogy már elég sok ideje gitározik, és milyen jól. A buszon ült még egy másik fiú is. A ruhája elég kopott volt, és a gatyája néhol ki volt szakadva. Nagy szemekkel bámulta Laurit, utána a pillantása a tokra eset, amit Lauri simogatott még egy darabig. A srác nem bírta tovább, felállt és Lauri mellé ült.

- Hé! De jó tokod van, hol vetted? Tudod én is gitározok már egy ideje, de ilyen frankó gitártokot még sehol nem találtam. – Lauri csak furcsán pislogott az idegenre. A srác meg kitartóan bámulta őt, aztán a szeme a földre nézett és kicsit elpirult, majd gyorsan feltett egy kérdést.
- Jaj, bocsi. Ugye gitározol? – Laurinak csak most esett le hogy eddig úgy bámult a fiúra, mintha az az űrből jött volna. De hogy mentse a helyzetet gyorsan megszólalt:
- Khm. Persze, gitár van benne. És a tokot a Rock on! – boltban vettem. Tudod hol van? – a fiú már nem volt annyira piros, és az élet színe is kezdett visszatérni a fejébe, majd elmosolyodott.
- Igen, tudom. Mondd csak, milyen gitáron játszol? – Laurit nem lepte meg ez a kérdés.
- Elektromos, és mondtad hogy te is gitározol, te milyenen? Úgy értem neked milyen van?
- Akusztikus. Elektromosra nincs pénzünk, pedig ez az egyik álmom. De azt, amit én kinéztem elég drága, harmincezer forint. – a srác szeme csillogni kezdett és nagy boci szemekkel Laurira bámult.

- Mondd csak, nem tudnál kölcsönadni nekem egy kis pénzt? Ígérem, hogy visszafizetem. – Lauri meghökkent. Szeretett volna segíteni a fiún valahogy, de nem úgy nézett ki mint aki megbízható volt. Egyébként meg neki sem volt semmilyen pénze. A fejét lehajtotta, gondolkodott hogy most mit mondjon. Azt mégsem mondhatja, hogy nem ad, de ha azt mondaná hogy tudna, az pedig hazugság lenne. Ezért az egyszerűbb megoldást választotta.
- Figyelj! Még is kinek képzeled te magad? Idejössz jó pofizni, hogy adjak neked egy kis pénzt? Mért nem kérsz az őseidtől, egyébként meg nekem sincs pénzem. Na csá! – mondta és mérgességet tettetve felállt, pedig valójában nagyon sajnálta a fiút, de gyorsan megnyomta a leszállásjelző gombot. A busz ajtaja kinyílt, és a srác leszállt. De az üvegből látta, ahogy a fiú szeme megtelik könnyekkel, és már a sírás határán van. De arra gondolt, hogy ennyire jószívű azért mégsem lehet. A zsebében lapuló 500 Ft-ból beugrott az egyik üzletbe, és vett egy kólát. Majd az üveget kidobta, és elindult a régi omladozó gyári épületbe. Útközben előhalászta a mobilját.

És kicsit félve látta hogy 10 perces késésben van. A lépteit megint felgyorsította. A háta mögött hagyva az ürességet. 2 perc telt el. És csodálkozva állapította meg hogy milyen hamar odaért. A régi üvegajtót, erővel belökte. Odabent nagy por fogadta, amitől köhögnie kellett. De most nem álhatott meg, pillanatok alatt a rozsdásodó lifthez sietett és lehívta.
- Szóval már a többiek itt vannak. – dünnyögte. Mikor a lift megérkezett az ajtaja nagy nyikorgások közepette kinyílt. Lauri beszállt, aminek következtében a lift kicsit lejjebb ereszkedett. A srác gyorsan elmondott egy imát hogy nehogy a lift beragadjon vagy ilyesmi, végül is ez a felvonó már több mint 50 éves! Az ima hatott, Lauri épségben felért. Gyorsan kipördült, és odafutott egy ajtóhoz. A kilincset lenyomta, zárva volt. Felhajtotta a lábtörlőt, a kulcs már nem volt alatta.
- Akkor már ott vannak bent. – gondolta és hármat kopogott, mikor az ajtó nem nyílt ki úrrá lett rajta a félelem, hogy esetleg még sincs itt még senki, és valaki felfedezhette a titkos próbatermüket. De aztán elhessegette ezt a gondolatot, és rekedten megszólalt:

- Srácok, engedjetek be! Én vagyok az Lauri. – mondta, de nem történt semmi. Laurit elfogta a düh, és már két kézzel dübörgött és ordítozott:
- A fenébe! Engedjetek már be! - kicsi szünetet tartott, majd előröl kezdte:
- Rohadékok! A kurva életbe! Kinyitjátok azt a rohadt ajtót vagy betöröm bazdmeg! – csend lett, Lauri szeme szikrázott, a méregtől, és lihegett. Bentről hangok hallatszódtak:
- Ne Milán! Bazdmeg! Megbeszéltünk valamit, nem engedheted be! – ez Tigris hangja volt. Ő a csapat frontembere volt, ő írta a dalokat, a szöveget és énekelt is a bandában. Persze az igazi nevét senki nem tudta. Milán volt a dobos, nagyon rendes srác volt, és elég félénk. Általában mások irányították. De a most félénk srác, 2 perc múlva rekedtes hangon (de legalább) megszólalt:
- Kérlek Tigris, akkor mi lesz a bandával? – és választ nem várva kinyitotta a szintén rozsdásodó vasajtót...