1. fárasztó, avagy dinamizmus egy gyogyóra

Ami eszembe jut, mint pisztolyból a gyogyó azt vetem papírra. Asszociálni hiába, a mondat megírás közben születik. Mindenki ordibál - hallom, de kit érdekel. Én csak írok. De, hogy minek is teszem, na azt már nem tudom. Valaki kornyikál - hallom újból, de megint csak ejtek rá. Írhatnékom van, ami eszembe ötlik, mint újból csak az a bizonyos elírt golyó, amiből gyogyó lett, na most meg elfelejtettem mit akartam írni. Szörnyű. Az ember leteszi egy pillanatra a tollat és már azt sem tudja hol járt. Újra kéne olvasni ezt az egészet, de minek? Én csak írok. Írhatnékom van - kezdhetném megint, de nem akarlak untatni, szóval most foglak, mondok valami újat: írni szeretnék, ami önmagában nem jelenti azt, hogy írhatnékom van, szóval: nem tudom. Néha elfordul tőled az Isten - hallom már megint. No, erre most megint nem mondok inkább semmit...

Szopogatom ezt a nem! nem azt amire te perverz gondolsz. Vagy nem gondolsz, de most már biztos beugrott mire utalok. Szóval: nem Azt szopogatom, csak egy szőlőcukor van a számban és várom, hogy elolvadjon. Finom. Lágy dallam jut el fülemig, valaki hangját idézi számomra, kiét már régen hallottam, fel kéne hívni, lehet, de nincs a kártyámon csak 151 - vagy mennyi forint. Vagy több van - de minek hívjam fel? Nincs már okom rá, sajnos. El kéne felejteni, de tegnap is elalvás előtt... na mindegy, nem fogok bele, úgyis hosszú lenne. Írha... illetve ihatnékom van: ki kéne nyújtanom már amúgy is fáradt jobb kezem, amiben pláne benne fészkel a toll, csak nem tud kiesni belőle, de nekem akkor is ihatnékom van. Le fogom tenni a tollat és iszok egy kis. De mit? Gyömbért vagy narancs-sárgarépa citrommal kotyvalékot? A gyömbér már fel van bontva, de az meg szénsavas. Attól mindig büfögnöm kell. Büff. Na meg is ittam, gyömbért. Böfögtem is, de ez annyira lényegtelen, a szőlőcukor is elolvadt már a számban, fáradok is, de nekem volt írha... illetve ihatnékom, most vállaljam, hogy a szőlőcukor elolvadt.

De nem baj, van másik - ahogy mondta régen az a bohóc. Hogy is hívják? Valami Ötvös volt vagy Kovács vagy mi? Vagy kőmíves, ja nem az a Kelemenné, akiéknél az asztalnál elhangzik az apa szájából, hogy fiacskám egyél, anyád már be van építve. Vagy fal? Na mindegy, sose ment ez a vicc... Vagy ment, mint az a kedvenc gyogyó, ami volt már golyó is, de most visszatérve hozzá gyogyó lett és süvít a fejem felé. Vagy alá. Vagy közé. Vagy te is ott vagy magadban, hallgatsz tán valami dalt, mit egy finn elmebeteg nő énekel, valami csülök vagy tarja. Öregszem én már - a nevekkel is tizenhét lábon állok. Szóval van ez a nő. Ilyet te még nem láttál, esküszöm. Most kezdhetném, mint Hófehérkét, hogy ébenfekete haja van, de nem teszem: pedig az van. A "van" itt valahogy nagyon polgárpukkasztólag hat - legalábbis engem zavar. De mit lehet betenni helyette? "Betenni"? Ez is zavar! Buta szavak jutnak elsőnek a fejembe, megelőzik a gyogyót, vagy micsodát. Anzelmus kijöve a Fekete-kapun fellökte a kofát és az almáit szétszórta vagy mit csinált.

Erről a kofáról mindig - és persze mindenkinek - egy marharépa ugrik be elsőnek, amit a szürke papagáj majd vacsora - vagy mi végett elfogyaszt. Na persze Hoffmannak sem kéne mindent elhinni. Attól, hogy ő holmi’ karmesterként írogatott... na mindegy, tudott ő is valamit, csak idegzet kell hozzá meg sok türelem. Nincs ezzel másképp az én lelkem se. Csak egy türelem kell hozzá. Meg lehet találni a kulcsot ami nyitja, de persze ezt is lehet befolyásolni. Ha párbeszédes formát akarok használni, akkor azt fogok, bár tudom, hogy nem társalgásról van szó. Most egy kicsit megint hallgatok, vissza nem olvasok semmit, megkötöm nyakkendőmet egy és két kával is, az már a tényen nem változtat: a valóság messze áll a képzelt misztikustól. Miért? - kérdezhet a sokak által oly szeretetten használt egyszerű ember kifejezés. Ez a kifejezés egészen sok mindent tud kérdezni: Miért? Miként? Hogyan? Ki? Mi? Fiú? Lány? Ország? Város? Tárgy? Vagy micsoda a lelked mélyén rejtőző magány, mely itt van mellettem és diktálja mivel döbbenthetlek rá a tényre: hiányzol. Több, mint 2 hónapja már, hogy nem hallottam hangod, az alatt voltunk barátok és betegen megfázottak is, de mikor éjjel elalváshoz készülök felrémlik egy arc. A macskánk arca. Szegény, most nagyon beteges, van valami a májával - mondta az orvosa, elvitték egy ultrahangra, nem tudom mi lesz szegénnyel.

De az mégis csak borzasztó, hogy a rádiós magnó ilyen édesen sem oltja zeneszomjamat, csak hallgatnám, nekem nem kell több - beérem ennyivel, de ez mégiscsak sok, hogy a citrom ízű banán is húzza az idegeim vonyításával. A csülök még énekelget valamit, de nem értem: finnül löki a sódert vagy micsodát. Salétromot tán, de most a hírek jönnek, a magnó rádiós részét használom, a pártokról szól a rádió. Dúdolom, hogy Mádl, köztársasági elnöknek mi a Baja, Miskolca, Pestye. Érdekes lesz a napsütés, csapadék nélkül, a múltkor még balatoni 17fokot zsibongtak a téren. Három év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek: leestem a székről Jáksótól, ez az első rész már véget érhetne, mert még mindig csak az első rész első részének az elsőjénél tartok, talán áttérek a másodikra, de nem biztos.

No, akkor beszéljünk nyíltan: kulcsot hozok, kinyitom az ajtót, bemegyünk, biztos meg..., de zavar, úgyis szeretik egymást, nem baj, az ő arcával álmodtam most is, ez is zavar, de ha már egyszer szeretik egymást, akkor nekik jó, nekem meg marad a másodikja az első rész első tartalmának, amely arról szólt, hogy Voltaire mint győzte le drága Pilinszkymet, aki akkor megpróbálta a villanyt lekapcsolni a felesége után, de válás lett belőle meg egy Négysoros. Alvó szegek a jéghideg homokban, meg a plakátmagányban ázó éjjelek, a többit meg mindenki tudja magától, ugye tudja. Mindenki? (Égve hagytad a folyosón a villanyt. / Ma ontják véremet.) Pedig először csak a sírásai hideg tengelyében álló fiú volt meg, utána az Elmebeteg folyosó, majd az Apokrif és a dúdoló gyogyós golyó, amiből minden végére golyós gyogyó lett.

Elfáradtam. Szól a rádió. Tollat kéne cserélni, lehet ez kifog fogyni, lehet nem. De biztosra kell mennem: biztos elmondta már neki, hogy mennyire szereti, olyan borzasztó, sírhatnékom van a miserábilisétől, de nem teszem, mert a boldogságát tűztem ki célul, tehát boldog leszek, ha ő is az. Mármint ha boldog. Én meg a gyogyót a fejembe kívánom és sietek, mert megyek. Ihatnékom és írhatnékom van egyszerre: gyógyulok és változok inkább.