Yaelin beküldött történetei

Csettintettem, mire a testem egy fénylő ezüstbúra vette körbe, majd felemeltem a karom és legyintettem. Az ezüstkeresztek lepattantak a koporsóról, ami azonnal fel is nyílt. Egy hosszú sötétbarna hajú nő ült fel benne. Szépségből semmit nem vesztett a bezárt évek alatt, talán csak a szokásosnál is sápadtabb volt. Ami meg úgy általában nem hátrány egy vámpírnál...

Visszafordultam a vámpírok felé. Mindketten csak bólintottak. Nem igazán a tényleges engedélyemre volt szükségük, de tisztelték annyira a barátságunkat, hogy adjanak egy kis időt, amíg én is belátom, hogy nincs más választásunk, és ne utasítsák a hátam mögött a Fürkészeket. Bár gyanítom, hogy ebben főleg Rüsztiék keze volt. Csonyiból például az életben nem néznék ki annyi érzelmet, ami egy ilyen lépéshez kell. Vagy érzelmet úgy egyáltalán. Ha Solon halott, majd megbosszuljuk. Ő ezt a nyelvet...

A Démonasszony felvont szemöldökkel nézett rám. Nem igazán használom ezt a képességem, de most egyszerűen nem volt idegem semmihez. Valahol engem is meglehet érteni nem? Nhaxra behunyta a szemét, és én ugyanolyan élesen láttam a felszabdalt ábrát, mint ő. Újabb intésre a lenti ábrából kicsúsztak a kívánt részek és immár három Rúna volt előttünk. Nem akartam rájuk nézni, sejtettem, hogy valami olyasmit tudnék meg belőle, amit nem akarok...

- Ez egy vámpírjel. Ősrégi és viszonylag közismert - folytatta Nhaxra, és a levegőben végigfutatta az ujját a kialakult Jelen. - Többféle jelentése ismert. Jószándékú, Irgalmas, Nagylelkű.
- És egyben egy Farkasé is. Az Alfáé – felelte Rüszti.- de a jelentését nem ismerem.
Átmentünk az ő oldalára, meglódult a szívverésem. A porba rajzolt rúna innen nézve is értelmes volt.
- Sötétség, rosszindulat – suttogtam. - Mit vettél ki belőle?

A vámpírokra nem lehet azt mondani, hogy szépek, vagy helyesek. A vámpírok egyszerűen csak gyönyörűek, akár nők akár férfiak, pont úgy, mint Nhaxra vagy Valo. A férfi hosszú fekete haja éles kontrasztban állt ugyan bőre hófehérségével, de ez csak tovább fokozta, amúgy sem elhanyagolható vonzerejét. Arca vékonyabb volt, mint a farkasé, de karakteresebb és abszolút nem volt benne semmi kölykösség...

A kör közepéből kiemelkedett egy korbács, ami fütyülve csapott le, de az ütést nem követte kiáltás. Kíváncsi voltam, él-e még, akit vernek. Voltak szolgáim, de soha senkit nem kínozhattak, amíg én irányítok. Az itteni rabszolgák feltöltődve indulnak tovább, amennyiben nem kerülnek megvételre. A kör kettényílt előttem. A korbács most nyugodtan lógott egy magas izmos kopasz férfi kezében a mellette álló lehajtott fejű rabszolga mellkasa fel-alá zihált, hátán vér csorgott...