Árulás2

Másnap, mikor kopogtattak összerezzentem. Isten hozott paranoia. Vettem egy mély levegőt és kinyitottam az ajtót. Nhaxra állt a küszöbömön.
- Miért nem tépted fel? Az sokkalta elegánsabb lett volna.
- Minek? Rád nem ijeszthetek, a rendetlenséget meg utálom – vont vállat, majd mikor félreálltam, besétált. Az ablakhoz léptem és behúztam a függönyöket. Mire végeztem már Rüszti is a szobában volt. Ő, naná, hogy fitogtatta az erejét. Farkas a szentem, ez nála létkérdés. Szóval kelleni fog egy új ajtó. A csengőhöz léptem és megrántottam. A vörös hajú férfi mintha most is a semmiből tűnt volna fel, fél pillanat múlva már az ajtóm gyászos maradékai felett állt.
- Kell egy új ajtó, és hívatom a kapitányt!
Bólintott és eltűnt. Megperdültem és Rüszti vigyorgó arcával találtam szembe magam.
- Nahát a bátyám egymaga töltötte az éjszakát?
Megvillant a szemem, de csak egy hasonló mosollyal válaszoltam és sajnálkozva megcsóváltam a fejem.
- Neki csak egy éjszakát kellett, gondolj bele szegény Cydar három éve azokban a láncokban.
Tulajdonképpen mi a fenéért szórakozom én az életemmel? Belekötni egy farkasba, aki három centire áll előttem? Nem egy nagy ötlet. Rüszti azonban csak felmordult és odébb ment. Nhaxra is ellazította a tartását. Kezdett nekem nem tetszeni a vámpír. Ennyire nem kellene mellettem állnia. Mielőtt azonban még rákérdezhettem volna, Solon lépett a szobába, majd fél térdre ereszkedett és meghajtotta magát. Az ökör!
- Erre meg mi szükség van? – kérdeztem unalom mögé rejtve a dühöm. Igen megbántottam, igen hazudtam, de ne térdeljen itt nekem, mert…
- Csak megadom a kellő tiszteletet, mint szolga az Úrnőjének.
- Aham és kizárólag szolgai tiszteletből másztál a ruhám alá? – dühödtem fel, mire végre felkapta a fejét. Csak egy pillanatra láttam, hogy szikrázik a szeme, mielőtt újra lehajtotta a fejét, hogy haja takarja az arcát. Mindeközben a szobában lévő másik két személy szemlátomást jól mulatott. Nhaxra még az asztalom szélére is felült, hogy jobban lásson.
- Kivégeztethet.
- Szívesen agyoncsapnálak, az biztos – morrantam rá, majd felsóhajtottam. Tudtam, hogy önfejű makacs kedvesemmel most semmire nem megyek. Velünk jön, és előbb- utóbb megengesztelem. Remélhetőleg.
- Van még egy kis dolgom – feleltem mindhármuknak, majd letérdeltem én is és tenyerem a padlóra szorítottam.

Lassan, de egyre erősödő hangon kántáltam, miközben felálltam. Emelkedő kezem nyomán egy ajtó fénylett a szoba közepén, túloldalán egy cellával. Átléptem a kapun, mire a helyiség falához láncolt fekete farkas azonnal morogni kezdett. Rüszti előrébblépett, hogy kövessen, de nem tudod átjutni. Mindenki látott és hallott mindenkit, de közlekedni csak az tudott, akinek megengedtem. Komolyan néha hihetetlenül zseniális vagyok.
- Magunkkal visszük Solont, így a Kőnek kellő egyensúly miatt vinnünk kell a fiúkat is.
Mindkét lány arcán kiéhezett, kárörvendő vigyor terült szét, mire megcsóváltam a fejem. Minek néznek ezek engem?
- Természetesen az általam diktált szabályokkal.
- Nem megyek – avatkozott bele a férfim is, mire csak legyintettem. Ne kelljen már ezzel is foglalkoznom, mikor miatta van az egész. Széttártam a kezem, úgy, hogy az egyik tenyerem a farkasra a másik a koporsóra mutatott.
- Az általam létrehozott varázslat hozzám köti a fiúkat – magyaráztam tovább, mialatt mindkét tenyeremből kilövellt egy- egy csóva az egyik Cydar szívébe csapódott, a másikat feltehetően Valoéba. – Ami velem történik, az történik velük is. Ha engem megöltök, halnak ők is.
- Ők sokkal többet kibírnak, mint te!
- Ami velem, az velük. Ha felgyógyulnak, felgyógyulok, de ha mégsem, hát nektek lesz rosszabb. Ha meghalok és a varázs nincs feloldva ők is velem halnak. Ahogy akkor is, ha eltépem a varázslatot.
- Valo halott.
- Akkor mégis mitől félted?

Több kérdés nem volt, de hát nem is kérdéseket vártam. Inkább valami kellemesen véres tesztet, hogy valóban igazat mondok- e. Ráadásul valahogy a fiúkat is rá kéne venni arra, hogy ne öljenek meg. Csupa móka az élet. Mikor vége lett a varázslatnak, fáradtan támaszkodtam a térdeimre. Néhány pillanat múlva kiegyenesedtem, és visszaléptem a szobába.
- Jelezném, hogy ők még mindig ott vannak.
- De ha én ott maradok, nincs elég időtök, hogy meggyőzzétek őket, hogy ne öljenek meg – feleltem ártatlan szemekkel.
- Részemről nyugodtan maradhattál volna! – mosolyodott el Nhaxra. Na végre, már azt hittem tényleg mellettem áll. Újra kinyújtottam a kezem, mire a koporsó fedele felcsapódott, a láncok pedig szinte leolvadtak a farkasról. Pontosabban Cydarról. Néha elkap a lelki ismeretfurdalás, hogy ilyen férfiakat zártam el a világtól. Noha teljesen különbözőek voltak, a maguk nemében mindketten csodálatosak. Cydar volt a megtestesült vérfarkas, vad, szertelen, villogó smaragdzöld szemekkel. Erős és lendületes. Karjain és a hátán hullámoztak az izmok, ahogy megfeszítette és elernyesztette őket, annyi év után először. Izmos felsőtestét számtalan kisebb nagyobb heg szabdalta, arca markáns, amit csak az ajkain megjelenő már- már kölykös mosoly enyhít. Már amikor, mert most éppen pont nem mosolyogott. Sőt.

Ezzel szemben Valo, siklott át a tekintetem a koporsóból kilendülő alakra, a nyugalom tökéletes mása. Komor, higgadt, és éterien gyönyörű. A vámpírokra nem lehet azt mondani, hogy szépek, vagy helyesek. A vámpírok egyszerűen csak gyönyörűek, akár nők akár férfiak, pont úgy, mint Nhaxra vagy Valo. A férfi hosszú fekete haja éles kontrasztban állt ugyan bőre hófehérségével, de ez csak tovább fokozta, amúgy sem elhanyagolható vonzerejét. Arca vékonyabb volt, mint a farkasé, de karakteresebb és abszolút nem volt benne semmi kölykösség. Meglehetősen röhejesen festett volna úgy, egyébként. Komor barna tekintete azonnal a kijárat felé siklott, majd mikor meglátott megmozdult.
- Éhes vagyok – közölte mikor rájött nem tud átjönni, és tekintete egyértelműen a nyakamon pihent meg.
- Hogy ti mást se tudtok mondani.

Mielőtt azonban bármit tehettem volna, Rüszti megmozdult, és a következő pillanatban négy éles karom vájt az oldalamba. Velem együtt a két férfi is felordított, majd az oldalához kapott, és csodálkozva nézett az ujjain megjelenő vérre. Mármint ők csodálkoztak, én szenvedtem. Egy kicsit fájt. Mit szépítsük, bazira fájt. Feltépett ruhámra néztem, amit túl gyorsan színezett át a vérem.
- Ki kellett próbálnom.
- Örülök – sziszegtem vissza. Számítottam ugyan valami hasonlóra, de csak akkor, ha a fiúkat áthoztam. Az oldalamra szorítottam a kezem, a seb a mágiám, és a két fiú erejének segítségével gyorsan összeforrt, még úgyis hogy alakváltó okozta. Mondjuk ettől még nem fájt kevésbé. Ahhoz idő kell. Talpra álltam. Pontosabban vergődtem. Solonra siklott a tekintetem. Kapitányom a kardjára font kezekkel, remegő izmokkal nézte a húgát.
- Nem bánthatjátok - szólalt meg Nhaxra.
- Ezt nem ígérhetem meg – vicsorgott rám Cydar. No a vérfarkasok tényleg nem egyszerű népség.
- Nem tudom feltűnt- e, te rühes korcs, hogy ha neki baja esik, akkor nektek is?
- Nem számít.
- Nem játszhatsz Valo életével.
- Nem számít – ismételte meg az emlegetett. Hát ez egyre jobb.
- Nekem számít – csattant fel Nhaxra. Milyen szép dolog a hierarchia. Valo egy végtelennek tűnő percig nézte az Úrnőjét, majd szinte észrevétlenül meghajtotta a fejét és hátrébblépett. Cydar smaragd tekintete Rüsztire villant, a lány körbeintett.
- Négyen vannak. Várunk.
- De…
- Várunk! Cserkészünk – mosolyodott el a lány, mire megkaptam az emlegetett kisfiús mosolyt, és a farkas is hátrébblépett. Na ez egyszerűbb volt, mint hittem és egy oldalamba vájódó farkas manccsal megúsztam az egészet. Az élet szép. Háromszöget formáltam az ujjaimból, mire a kapu felizzott.

- Jöhettek – vetettem oda, mire a két fiú átlépett hozzánk. Feketén izzó szemekkel vártam, de semmi nem történt. Úrnőjük parancsa kötötte őket, és ez erősebb volt bármilyen emberi köteléknél.
- Mondjatok el mindent, utána indulunk! Valo a vacsorád – tettem hozzá, mikor belépett egy újabb istállószolga. Nhaxra felé villant a tekintetem, de a lány bólintott. Nem fogja hagyni, hogy leszívja. Néha meglepően könnyűnek tűnik az élet. Vagy mégsem, néztem a szoba sarkában álló Solonra. Kapitányom észrevette, hogy figyelem és elindult felém. Egyetlen mozdulattal kapta el a csuklóm, majd fordított meg. Ujjai a ruhám szakadásához értek, majd dühösen elengedett.
- Nincs semmi bajod.
- Persze, hogy nincs, mágus vagyok és nagyjából számítottam rá.
- Mint mindenre igaz?
- Ó, hogyne veszett tökéletes vagyok – morogtam vissza, majd elkaptam a csuklóját, amikor menni készült. Nem fordult vissza de megállt. – Annyi mindennel kell küzdenem, kérlek ne légy közöttük. Te vagy az egyetlen, akiben bízhatok.
- Kár, hogy ez fordítva nincs így. És nekem nem úgy tűnt, hogy szétvett a fene nagy bizalom irántam.
- Csak nem akartalak bajba keverni – sóhajtottam. Hagytam, hogy kihúzza a kezét az enyémből és kisiessen a szobámból.
- Úgy látom a szerelem még nem a te területed.
- Rüszti kitekerem a nyakad, ha még egyetlen szót szólsz! – nem ez nem én voltam, hanem Nhaxra. Egyre gyanúsabb volt nekem a leányzó, és ez csak megerősödött bennem mikor ránéztem. Ajkain kegyetlen mosollyal, szemeiben gyilkolási vággyal nézett vissza. És én itt állok egyedül, mint az ujjam. Tökéletes.
- Egy óra múlva találkozunk odakint – böktem az ujjammal az istállók felé – Ha szükségetek van valamire, kérjetek a szolgáktól. Az észszerűség határain belül, persze. Ruhát készítettem nektek elő a szobáitokban van, a fiúkéval együtt.

A szobában lévő másik ajtóhoz léptem, ami az én halómba vezetett. Visszanéztem a többiekre, de ők már nem voltak bent. Sóhajtva léptem be a szállásomra és kapkodtam össze a szükséges felszerelést. Nem is ruhát leginkább, hiszen azt szerzek akárhol, sokkal inkább komponenseket, tekercseket. És még véletlenül se néztem azokra a tárgyakra, amik Solon jelenlétére emlékeztetek volna. Nem bírom, ha egyszerre több minden frusztrál. Szelektálok. Legutolsónak hagytam a legfontosabbat. Óvatosan vettem elő a selyembe csomagolt aprócska csomagot, majd kioldoztam az összekötő madzagot és hagytam, hogy a földre hulljon. A csomagban lévő mélykék bársonyköpenyt kiterítettem az ágyra.
- Erre is szükséged lesz? – hallottam meg az ismerős mély hangot a hátam mögött. Pakol a szentem. Hát legalább velünk jön, sejtettem, hogy a férfias érzelmei nem engedik, hogy egyedül elengedjen. És én ennek felettébb örültem.
- A végén mindenképpen.
- A végén?
- Enélkül nem állhatok meg a többiek előtt. Kell a látszat.
- Azért ez egy kicsit több mint látszat.

Bólintottam. Végtére is igaza van, akkor meg minek ellenkezzek. De akkor is szükségem volt a köpenyre így hát visszacsomagoltam és elrejtettem a táska mélyén. Egy közönséges köpenyt kanyarítottam a vállam köré, aminek az övére felaggattam a komponenses zacskóimat, hátamra dobtam a táskát és már készen is voltam. Ahogy ő is. Egymás mellett, de távolról sem együtt siettünk le a lépcsőkön.
- Sötét van! – jegyeztem meg az égre nézve pillantva kiértünk. Nagyjából éjfél lehetett, tehát még öt órát minimum tudunk úgy haladni, hogy a vámpírjainknak ne essen baja. Remek!
- Az éleslátásod dicséretreméltó
- Ne cseszegess még te is!
- Kérlek – vont vállat és előrevágtatott, hogy felszerszámozza a lovakat. Hogy én ma megölök valakit az hétszentség.
Kedveskedve végigsimítottam szürke kancám orrán, majd átvettem a kantárját Solontól, és elrendeztem rajta a csomagom. A többiek csak ekkor léptek ki a kastélyból, de mire egyet pislogtam, Nhaxráék már lovon voltak. Ezt tényleg nagyon utálom. Felcsaptam magam köré egy pajzsot, mire kaptam egy gúnyos mosolyt. Kis töprengés után a pajzsot Solonra is rátettem, aminek következtében még jobban utált, mint eddig. Nem hittem volna, hogy tudja még fokozni, de nagy nehezen mégiscsak sikerült neki. Nem hiába ez a srác egy zseni. Mikor Rüsztiék megérkeztek csak egy pillantást vetetetek a nekik kirendelt állatokra, majd Cydar megcsóválta a fejét.
- Egyetlen épeszű ló se venne minket a hátára. Farkas alakban mögöttetek leszünk. Vagyunk olyan gyorsak és kitartóak, mint ezek a gebék.
- Mögöttünk? Remek! – örvendeztem gúnyosan, majd indulásra ösztökéltem a kancát. Egyetlen árva szó nélkül lovagoltunk egészen virradatig. Ha ez így megy tovább, valószínűleg megőrülök, fogadkoztam, mikor pirkadatkor, továbbra is teljesen némán, megálltunk egy barlang közelében, hogy letáborozzunk.

Nhaxra és Valo fél pillanat alatt tűntek el a barlangban, mielőtt a nap elérhette volna őket. Rüsztit és Cydart hasonló gyorsasággal nyelte el az erdő. És én magamra maradtam szívem kapitányával, aki továbbra is olyan kedves volt, mint egy betontömb. Úgy döntöttem tehát, hogy lerogyok egy közeli fűfoltra, és a nap felé fordítva az arcom, elfelejtem ezt az egész dilinyós bagázst. Ez az ötletem majdnem két és fél percig működött, utána irdatlan fájdalom nyilallt a vállamba. Felordítottam és lerántottam a köpenyt meg az alatta lévő inget. Mikor megláttam a vállamba majdnem csontig mélyedt, vérző, harapott sebet, nem tudtam eldönteni, hogy kínomban nevessek- e vagy sírjak. Solon az első kiáltásomra mellettem termett és most ugyanolyan megütközve nézett, mint én. Leguggolt és finoman a vállamra tette a kezét, a lassan gyógyuló sebhez alig érve. Mielőtt még megörülhettem volna neki, újra felkiáltottam, de ezúttal a hasfalamra kellett szorítanom a kezem. Arcom eltorzult a fájdalomtól. Rüszti drágám szenvedély ide vagy oda, ez rohadtul fáj!

- Ha sokáig tart, míg kiélik a vágyukat, lassan úgy fogsz kinézni, mint egy rendesebb csipkepárna.
- Mi a te húgod, boncmester? Ha a partner egyben van, és kicsit sem vérzik az már nem is jó?
- Ilyen téren nem ismerem.
- Ennek szívből örülök! – nevettem el magam, majd újra megfeszültem. Ezúttal tíz köröm szántott végig a hátamon. Ez is begyógyult, ahogy Cydar gyógyította magát, bár ennyi erővel várhatott volna, míg befejezik.
- És mi lesz itt, ha Nhaxráék felébrednek?
- Kérlek, ezt ne is említsd – nyögtem fel. Erősen kételkedtem abban, hogy Nhaxra az a simogatós fajta volt, de ha ő is harapdál, mint Rüszti, én tuti, hogy szextilalmat rendelek el! Bár nem mindenkinek futott végig a tekintetem az előttem guggoló férfin, aki még mindig a vállamon tartotta a kezét. Előrébbhajoltam, hogy megcsókoljam, de ajkaim csak alig kóstolhattak az övéibe mielőtt felpattant. Dühösen hanyatlottam vissza. Lecsuktam a szemem és megpróbáltam aludni valamennyit. Rüszti hangjára ébredtem fel.
- Nehogy már te szabd meg, hogy mit tehetek és mit nem! Régen se volt hozzá jogod és most már pláne nincs!

Lopva résnyire nyitottam a szemem. A tisztáson néhány méternyire tőlem Rüszti a bátyjával ordibált. Solon nekem háttal állt, de keze felém lendült, mire gyorsan visszacsuktam a szemeim.
- Ő is sérül.
- Nagyon helyes! Ha tehetném, nem csak felszíni sebeket okoznék, amit be lehet gyógyítani!
- De nem teheted – szólaltam meg és felálltam. Leporoltam a köpenyemre ragadt leveleket és csak azután néztem a vitázókra. Solon addigra újra magára öltötte közönyös arckifejezését, de nem tudtam nem rámosolyogni. Lebuktál kiscserkész.
- Még nem…

Tekintetem ide-oda csapongott a testvéreken, és a távolabb álló Cydaron. Óvatosan megmozgattam a vállam. Már jobb volt, de a fájdalom sokáig fog tartani. És ha ezek ketten tönkreteszik a vállam, vagy a kezeim, nem tudok varázsolni. Valahogy korlátoznom kell a szenvedélyüket. Kacéran elmosolyodtam és lassan Cydar felé sétáltam. Ismertem Rüsztit, és ez a tudás néha nagyon kapóra jött.
- Tudod annyira nem is bánom. Mindig is tudni akartam milyen lehet Cydarral. Nem volt rossz… - hajtottam félre a fejem és végigmustráltam a smaragdszemű közszemlére tett izmait. Szemem sarkából láttam Rüszti megfeszülő ökleit.
- Ennyire? – ezt az egy szót is alig tudta kipréselni magából.
- Ennyire – bólintottam mosolyogva. – Szóval tégy, amit akarsz, de én is ott leszek.
Újra a testvérek felé fordultam és ekkor döbbentem rá, hogy elfejtettem a harmadik felet is figyelembe venni. Solon szinte remegett a dühtől, ahogy rám nézett. A legjobb úton haladok, hogy nagyon megutáljon.
- Hazudsz – sziszegte Rüszti a bátyjára nézve. Csak egy pillanatig haboztam. Ha nem mondom meg az igazat, azzal megvédem magam, de elvesztem Solont, ha viszont bevallom, hogy blöffölök, és túlságosan megsérül a kezem…
- Ahogy gondolod – feleltem továbbra is fent tartva a mosolyom. Rüszti ujjai lassan karmokká görbültek, de nem mozdult. Helyette, ezt megtette Solon, aki sarkon fordult és elviharzott. A fene ebbe az egészbe! A göndör lassan elernyedt, majd lekucorodott az egyik fatövébe. Cydar mellé lépett és követte a példáját. Eszméletlen, hogy ezek képesek voltak csak így elaludni. A barlangra siklott a tekintetem, de a két vérszívónk még egy darabig nem kel fel. Ha már ilyen szép minden, kínozzuk egy kicsit magunkat. Solon után indultam a sűrűbe. Alig néhány perc után rátaláltam egy kisebb, fákkal viszonylag rosszul ellátott kis tisztáson. Ott állt a fák között és a kardját suhogtatta. Megálltam az egyik tölgy takarásában és csodáltam a mozdulatait. Mindig szerettem nézni, ahogy gyakorol. Megérezhette, hogy valaki figyeli, mert leeresztette a fegyvert és kutatóan körbenézett. Előrébbléptem mire elkomorult.
- Igazat mondtál?
- Saját magaddal szemben árulás, ha ez egyáltalán eszedbe jut – feleltem, majd megcsóváltam a fejem. – És a józan paraszti eszedben is kételkedni fogok ezután. Már az is csoda, hogy Rüszti elhitte, de ő eléggé érzelemvezérelt teliholdkor. Cydarral vagyok összekötve, hogy érezhetném azt, hogy vele fekszem le? Maximum Rüsztivel, de szerencsére még csak azt sem. De ha érezném is, tennék ellene.
- Kezdem unni a játékaidat.
- Hidd el én is.
- Az is valami – vont vállat. - Hogy van a vállad?
Megmozgattam a kérdéses testrészt és elfintorodtam.
- Köszönjük szarul.
- Ezért hazudtál?
- Megtisztelő, hogy rájöttél. Ha szétcincálják a vállam, semmim nem marad, amivel védhetem magam – gorombultam vissza, mikor megláttam a már- már ismerősnek tűnő néma unalmat Solon szemében. Ez volt a „nem érdekel, mit csinálsz” tekintete, amit akkor használt, ha igen is érdekelte, de én nem mondtam el és ő megsértődött. Az utóbbi időben fejlesztette ki, de már totál profin ment neki. Az égre emeltem a szemem, legyintettem és visszamentem a szállásra. Farkasaink egymásnak kucorodva, immár állatalakban szundikáltak. Csettintettem, mire megjelent mellettük két öltözék ruha. Mert persze erre miért is gondoltak volna…

A saját zsákomhoz léptem, és elővettem az egyik elcsomagolt térképet, majd rátettem a kezem, és lehunytam a szemem. Női mód olvasom a térképet, na és? Láttam magam előtt az ösvényt, amit követnünk kell. Megjelöltem néhány jellegzetesebb fát. A nélkül se lesz könnyű átkelni, hogy folyton eltévednék. Felemeltem a szemem a pergamenről. A hegy csúcsa ott magaslott előttünk a távolban, de ahhoz hogy elérjük jó pár napra lesz szükségünk. Lerogytam az egyik sziklára, és egy picit átadtam magam az önsajnálatnak. Öt olyan emberrel vagyok, akik régen a mindennapjaim jó részét alkották, most a nagy részük meg akar ölni, elenyésző hányaduk csak utál. Na most valamit vagy nagyon elszúrtam, vagy valamit nagyon elszúrtam. Elgondolkodtam azon, hogy el kéne nekik mondani az igazságot, de nem hiszem, hogy annak lett volna bármi értelme. Számomra érthetőek az indokaim, de a módszereim talán nem a legfinomabbak, bár egész eredményesek voltak ez idáig. Halk morgást hallottam, mire oldalra kaptam a fejem, de csak Rüszti fészkelődött, ezüstszínű feje, mostmár a fekete hím hátán nyugodott. Elmosolyodtam. Szépek voltak együtt, és hihetetlen, de így még egészen békések is. Visszafordultam a csomagomhoz és elővettem az erszényeimet, majd tanácstalanul végignéztem rajtuk. Most kéne eldöntenem, mit tegyek kezem ügyébe, és mit lehet kissé hátrébb. De fogalmam sincs miféle varázslatokra lesz szükség, és ez eléggé megnehezíti a dolgom.

- Gondban vagy?
Villámként pördültem meg a hangra. Azt hiszem, kezd jól menni a paranoia.
- Te meg meztelen – hívtam fel Cydar figyelmét a számára lényegtelen, számomra azonban kissé frusztráló helyzetre.
- Félsz, hogy nem tudsz nekem ellenállni? – kérdezte, de hangjában nyoma sem volt játéknak. Inkább csak megszokásból kötekedett. Régen ezzel halára tudtuk idegesíteni Rüsztit. Mondjuk az most is sikerülne.
- Ja – bólintottam és visszafordultam a zsákom felé. Egészen addig remekül elszórakoztam ezzel, míg Nhaxráék fel nem ébredtek. Vámpírjaink az alkony első sugaraira már megjelentek a barlang szájánál. Kissé hunyorogtak a számukra túl erős fényben, majd körbenéztek. Nhaxra felemelte a fejét, vett egy mély levegőt, és jobbra biccentett. Tehát arra van egy falu. Ez maximum a falusiaknak rossz, néztem az eltűnő párocska után. Mire vérszívóink visszaérkeztek már teljes volt a tábor. Az általam böngészett térképet rásimítottam az egyik sziklára és intettem, hogy jöjjenek közelebb.
- Itt fogunk végigmenni – húztam végig az ujjam az általam kiválasztott ösvényen egészen a végállomásig.
- És nektek ez meddig tart? Egy évig? – nézett végig rajtam és Solonon Nhaxra lefitymálóan.
- Nekünk nem. MI ugyanis teleportálunk. NEKTEK azonban bele kell húzni.

- Miért nem teleportálod az egész társaságot?
- Mert ennyire még én se vagyok jó. Ahhoz hogy egy ennyi embert teleportáljak egyszerre, különleges komponensekre van szükségem, amiből egy sincs nálam.
- Csak legyints, ahogy szoktál – vigyorgott Rüszti. Legyen meg az öröme, hogy van, amit én se tudok elmágiázni.
- Az csak az egyszerűbbeknél működik. Mármint amik nekem egyszerűbbek. A legtöbb mágusnak ahhoz is igékre lenne szüksége. - igen gyerekes vagyok, de ezt egyszerűen nem bírtam megállni – Egy darabig azonban még együtt megyünk. Úgy sajnálnám ha nélkülöznöm kellene a társaságotokat.