Schbence beküldött történetei

Némi társadalomkritika volt a szándékom.

Egy régi mese átírása, remélem akad, akinek tetszik majd.

Dávid érdeklődéssel figyelte az eseményeket, és magában úgy ítélte meg, valóban nem kellett volna meglökni ilyen magasan a hintát, ő legalábbis nem akarta volna. De nem ismerte a többiek gondolkodását, lehet, hogy ez egy jó kaland volt. Persze, ha balszerencsésen végződött volna az eset, más lenne, de nem így lett...

Nosztalgikus emlékekből merítettem.

„Mmm-mm… mmm-mm…” – kántálta Alhena, miközben a boltba ment hajnalban, friss kenyérért. A reggeli pára jól vezette a tengerről jövő hangokat, a kürtszót, a nyikorgásokat, mikor a hajók a mólókhoz csapódnak a hullámzás miatt, és maguknak a hullámoknak a robaját, de mindezekről tudomást sem véve csak ment, ment úti célja felé. Nem létezett más, csak ő, és dúdolt imája Allahhoz, hogy segítsen szerettein...

Balázs megnyugodva lépkedett a biztonságot jelentő tömegben, annak ellenére, hogy nem szerette azt. Van még tehát negyven perce, addig eltéblábolhat a környéken, s utána majd a kijelölt találkahelyre megy, a megbeszélt kilenc órára, vagy kicsit előtte odaér inkább, nehogy bele tudjanak kötni. Sanyiról ugyanis olyan mendemondák terjengtek, hogy ha az ember egy-két perccel túllépi az általa megadott határidőt, akkor nyissz! ...

- Mit csinálsz?
- Lógaszkodom.
- Fejjel lefelé, a lábadnál fogva?
- Igen.
- Mi vagy te, denevér?
- Úgy terveztem, jó volna....

Amolyan társadalomkritikána szántam, kíváncsi volnék mindennemű véleményre.

Valahol Szeged közelében, a Tisza zegzugos, bokrokkal benőtt partján lakott egy férfi. Pontos korát nem tudhatjuk, ám a helyi faluban terjengő mende - mondák alapján olyan negyvenöt-negyvenhat éves lehetett, mégis nyugdíjas éveit taposta már majd két éve. Ez utóbbit onnan tudjuk, hogy a falu népét megbotránkoztatva egyszer csak visszavonult tűzoltói állásából, és elköltözött onnan a fent említett vízpartra, aszkétaéletet élni...

Első novellám volt anno.