- Elnézést! – próbálta túlkiabálni a piaci zsivajt Balázs – Meg tudná mondani, pontosan hány óra van? Nagyon fontos volna.
- Tessék? – kiabált vissza fejét felkapva, a kissé fonnyadt gyümölcsökkel megrakott pult mögül egy húsz év körüli lány. Arcát annyira ellepte a kosz, hogy nehezen lehetett megállapítani, roma vér folyik-e ereiben, vagy csak nem mosdott napok óta. Balázs az utóbbira tippelt, meglátva a kosz alatt megbúvó finom arcvonásokat, melyeket a mindennapi nagyvárosi koszréteg rejthetett el. A csimbókos, fekete hajkoloncból kiállt néhány kósza világosbarna szál, s Balázst ez megerősítette gondolatában.
- Mennyi? – kérdezte Balázs némi gondolkodás után, s elromlott órájára teátrálisan fejcsóválva mutatott, hisz rájött, ebben a ricsajban aligha érthet meg bárki összetett mondatot. Talán így, mutogatva, s tőszóval sikerül neki. Adrienn, a fiatal lány, akitől az imént kérdezett, nem figyelt tökéletesen a nagy jövésmenésben, s a bal keze irányában heverő epres dobozra mutatott, kérdő arckifejezéssel, hogy erre gondolt-e a fiú. Szezon legeleje volt, ilyenkor még drágábban el lehet adni ezt az ízletes piros gyümölcsöt, otthon bizonyára örülnének, ha sikerülne neki. Remélte, hogy a fiatalember a felől érdeklődik, főleg, hogy látott valamit a szemeiben. Valamiféle elesettséget, amin ő segíthet, azzal, hogy olcsó epret ad.
Balázs csak annyit látott, félreértve a helyzetet, hogy a lány a bal kezére mutat. Megértette hát a kérdést – gondolta örvendve - de azért feltette újra: - Mennyi?
- Nyolchúsz! – kiabálta túl a lány a tömeget. Büszkeséget érzett, amint kimondta ezt a számot, hiszen manapság ez nagyon jó ár, biztos tetszeni fog neki. Főleg, hogy az igazi ára nyolcötven volt, de volt valami a srác szemében, ami miatt kevesebbet mondott, még ha csak egy kicsivel is. A fiú arcára nézett, melyen hirtelen megkönnyebbülést látott, majd elkezdett kotorászni a zsebében. „Ez jó jel” – gondolta a lány – „talán ma nem megyek haza üres kézzel”. Legnagyobb meglepetésére azonban a fiú barátságosan felé biccentett, csatlakozott a hömpölygő emberáradathoz, és hamarosan eltűnt a szeme elől.
* * *
Balázs megnyugodva lépkedett a biztonságot jelentő tömegben, annak ellenére, hogy nem szerette azt. Van még tehát negyven perce, addig eltéblábolhat a környéken, s utána majd a kijelölt találkahelyre megy, a megbeszélt kilenc órára, vagy kicsit előtte odaér inkább, nehogy bele tudjanak kötni. Sanyiról ugyanis olyan mende - mondák terjengtek, hogy ha az ember egy-két perccel túllépi az általa megadott határidőt, akkor nyissz! Balázs beleborzongott ebbe a szóba, s igyekezett nem elképzelni, ahogy a hideg pengék a bordái közé hatolnak.
Sanyi a környék alvilágának hírhedt vezetője volt, jogos volt hát Balázs megkönnyebbülése, mikor megtudta, van még ideje, már azt hitte, késésben van, hiszen késett az a fránya helyi járat, mely idehozta. Megtapogatta zsebeit, melyben a Sanyitól kölcsönkapott pénz, s annak tetemes kamata lapult. Megnyugodva konstatálta, hogy még megvan, félelme tovaszállt, itt már semmi ne msülhet el balul. Négyes találata volt ugyanis a lottón, így e kölcsön nem csak ideiglenes, hanem hosszú távú megoldást is nyújtott, hisz ha ezt az ügyet elrendezte, jó ideig nem kell feketén, kétes alakoktól kölcsönöket felvennie. Az ugródeszkán állt, egy biztos élet előtt, s ez megnyugvással töltötte el. Megállt a ruhaárusok előtt, s hallgatta az embertömeg zúgását, mely általában idegesítette, ma azonban olyan volt számára, mintha gerlék búgtak volna a fülébe, a béke hírnökei. Elmosolyodott. Hosszú idő után ez volt az első őszinte mosoly az arcán. „Hol is van a találkahely?” - Próbálta gondolatait a racionalitás világába terelni – „A pékség mögött.” Kihaltabb hely, de Sanyi kegyetlen mivolta ellenére becsületes ember hírében állott, tudta, hogy ha időben átadja a pénzt, nem lesz semmi baja, nem bántja őt. Ez a hely innen tízpercnyire volt, a lány nyolc óra húsz percet mondott, van még hát fél órája. Az a fránya karóra, annak is pont most kellett elromlania, így csak becsülhette az időt, de ebben elég jó volt, s számítása szerint nem volt híján az időnek. Úgy döntött, megörvendezteti barátnőjét valami bizsuval, annak alkalmából, hogy végre kivergődtek komoly pénzügyi gondjaikból. Kisebb sor állt az ékszerésznél, de sebaj, van még ideje. Kinézett magának egy arany nyakláncot, mely se nem volt túl drága, de túl olcsó sem, hisz adni akart a minőségre, ha párjáról volt szó.
Már csak egy idősebb úriember állt előtte, mikor megszólalt a harangszó. A harangszó, mely a nevezetes csata óta békét és reményt hivatott hirdetni, Balázs szívét azonban pörölyként csapta meg. Kilenc óra van. Az nem lehet! Alig múlhatott fél kilenc, valami tévedés lesz… az arany nyakláncot otthagyva szélsebesen próbált utat törni a tömegben, amely persze ilyenkor még sűrűbb lett, mint amilyen szokott lenni. Tudta, ha elég gyors, pár percen belül a találkahelyen lehet, és talán ép bőrrel megússza Sanyi haragját. Ha dühös lesz, hát ad még egy kis pénzt neki, engesztelésül. Már majdnem újra Adriennhez, az epres lányhoz ért, mikor nekiütközött valaki, s ő hideget, majd forró szúrást érzett a mellkasában, a tüdeje tájékán. Csetlett-botlott még néhányat, majd megfordult, s még épp látta, ahogy egy kapucnis alak sietve távozik az ellenkező irányba, zsebébe rejtve valamit. Félve nézett le magára, hisz sejtette, mit fog látni. Kék felsője vörösbe ment át, épp, ahogy az ég alkonyatkor változtatja a színét. „Az én alkonyom” – gondolta keserűen, s döbbenten Balázs, ráeszmélve, hogy nagy baj van – „A boldogság alkonya”. Tétován megáll, hirtelen minden értelmét vesztette. Gondolatai egyre kuszábbak lettek, s szája sarkában megjelentek az első vérbuborékok.
* * *
Adrienn unatkozott, Balázs óta nem szólt hozzá senki. Aztán egyszer csak újra meglátta, szája szélén piros lével. Máshol vett hát epret, pedig tudomása szerint ő adta legolcsóbban e portékát a környéken, ráadásul neki még olcsóbban adta volna, csak segíteni akart – vette tudomásul sértődötten. Biztos valami gazdag ficsúr, aki nem a legolcsóbbat, hanem a legjobbat keresi. Minek jár az ilyen piacra? – csóválta meg a fejét, rosszallóan nézve a fiú után, aki szintén őt nézte kikerekedett szemekkel, de aztán a lány figyelme egy újonnan jött kuncsaftra terelődött, aki végre tényleg a csábítóan vöröslő eper iránt érdeklődött, s megfeledkezett a fiúról. Balázs csak állt ott, s utolsó ép gondolataival akkor hirtelen mindent megértett. Kikerekedett szemmel nézett a lányra, aki jó szándékból és tudta nélkül a vesztét okozta, s vért köhögve támolygott, alig néhány méterre tőle. Végül pedig szájában egy képzeletbéli, émelyítően keserű, romlott eper ízével esett össze.
:grinning: