Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Pi-Tec adatai
Bemutatkozása
Az ég meghasadt, és lángoló gomolyagként tört elő fellegein a hajnal. Egy bükkös szélén ébredtem. Köröttem avar, moha, gombák és gyér aljnövényzet. A tábortűz még parázslott.
Egy kecses mozdulattal talpra álltam. Testemhez simuló vörösréz-páncélom halkan megcsikordult. Az alkaromra erősített vékony, de ádázul hosszan, a könyökömön túl is visszanyúló pengék halk pendüléssel köszöntötték egymást. Könnyű számszeríjam békésen pihent a hátamon. tekintetem körbepásztázta a tájat. Olybá tűnt, ismét egyedül vagyok. \"Eh, pedig még egy ellenségnek is mennyire örülnék!\" - sóhajtottam fel, és felszerelésem a vállamra kapva, a parazsat alaposan eltiporva továbbálltam.
Késő délután, amikor már a fenyvesben jártam, távolba fúló női sikolyra lettem figyelmes. Jobb dolgom nem lévén, a hang irányába folytattam utamat. \"A hölgy vélhetőleg le akarta vágni az utat az erdőn át, és most haramiák támadtak rá.\" - merengtem el, miközben egy másik segélykiáltás törte meg a csendet. Megszaporáztam lépteimet, de csak annyira, hogy ne legyek hangosabb, mint egy óvakodó őz.
Végre, amikor kiértem egy fa takarásából, megláttam őket: egy apáca, egy erdei tünde és egy harcosnő volt, utóbbi leginkább a Kelet hírhedt bérgyilkosaira emlékeztetett. Azonnal lelapultam derékmagasságig, hogy észrevétlen maradjak. Körülöttük, laza körben, vagy egy tucat zsivány villogtatta feléjük fegyvereit. Halkan kacarásztak áldozataik kétségbeesettségén. Valahol, a lelkem mélyén jól esett így látni a kis csapatot. Hasonló érzés fogott el előző nap, a falu széli, ligetes temetőn átkelve is.
Mindenesetre a gondolataim gyorsan visszatérítettem a helyzet kielemzésére: egy kiborult kosár gomba utalt arra, hogy miért jártak itt. Az útonállók meglehetősen pirospozsgásak voltak, és némelyik dülöngélt is: tehát nem rég tivornyáztak. Ez az én javamra billentette a mérleget. Lassan leemeltem hátamról a nyílpuskát, és célba vettem a kör szélét. Kivártam.
Mikor a tünde meglódult, hogy kitörjön az egyik hézagon, kilőttem az útjába ugró férfit, aki vesszővel a fejében lódult neki társának. Ugyan a tünde is megtorpant, de a zűrzavar egy pillanatra elhatalmasodott, így sikerült kiszöknie. Két szökkenés, és már egy fa árnyékából kukucskált. A harcos kámforrá vált: két halott haramia mutatta, merre tört ki. Egyedül az apáca maradt benn a körben, az egyik támadó azonnal be is fogta maga elé, majd egy dobócsillaggal a fejében holtan esett össze.
Az egyikük észrevett. Úgy döntöttem, egyszerűsítek: ledobtam magamról a felszerelést és a fegyvert, és előre döntött törzzsel, szinte a talajjal egy síkban megrohamoztam őket. Csorba kardjaikat villogtatva próbálták hárítani pengéimet, amik mélyen a húsukba szántottak. Egy pillanatra elvesztem vérszomjam gyönyörteljes mámorában. Egyiknek a torkát metszettem el, másiknak a combjába döftem és fellöktem.
Az ügyetlenül elhajított kések hatástalanok voltak ellenem. Azonban többüknél volt kard és szablya, sőt, egynél még egy muskéta is, de a - most már egyértelműen - orgyilkos nő hamar végzett vele. A csata nem sokáig tartott: hamar rájöttek, hogy érdemesebb megfutamodniuk. Hagytam őket. Remélhetőleg tanultak a leckéből.
Odasétáltam az apácához, és vérmocskos páncélzatomban kecsesen meghajoltam:
- Tiszteletem, anyám - köszöntöttem, de ő még mindig a keresztet szorongatta. Elnéztem neki. Kaján vigyorra húztam az ajkaim, és megvártam, míg a másik kettő is előóvakodik. Megéreztem a szamurájkard hegyét a tarkómon. Az apáca mögötti fa mögül most óvatosan előkukucskált a tünde is.
- Mit akarsz? - szegezte oda nekem a kérdést az orgyilkos. Halványan elmosolyodtam.
- Egy testet... Egy elmét... és egy lelket... aki hűséges hozzám - ejtettem ki tagoltan a szavakat.
- F-félek tőle... - jegyezte meg az apáca mögött szűkölve a tünde.
- Nem akarlak bántani - feleltem barátságos hangon, de továbbra is gonosz somolygás kíséretében, azzal fél térdre ereszkedtem. A kard enyhén megbökött, de most igazán nem foglalkoztattak ilyen apróságok.
Hosszan várakoztunk így, négyesben. Végül az apáca törte meg a csendet:
- Távozz innen! Térj vissza a sötétségbe, ahonnan eredsz! - azzal a homlokomhoz nyomta a keresztet.
Kacagnom kellett. Ennek ellenére magamban tartottam. \"Mintha az ilyenekkel lehetne rám hatni...\"
- Kérem... én tényleg nem akarok ártani senkinek.
- Na persze - jegyezte meg cinikus élccel a hangjában az orgyilkos.
- Nem azt mondtam, hogy nem vágyom rá... - húztam szélesre mosolyom - De akarni nem akarom.
- Ez egy démon - jegyezte meg még mindig feszült hangon a tünde, mintha nem lett volna vele teljesen tisztában eddig is.
- Miért segítettél? - tette fel a kérdést az apáca.
- Mert őr-dög vagyok. Felülkerekedtem a bosszún, amely véremben forr, ellenszegülök a végtelen dühnek mely pusztulást áhít, szenvedek saját vérszomjamtól lelkiismeretem béklyóiban, mindezt csak azért, hogy méltó legyek egy ember hűségére.
A kard egy pillanatra eltávolodott fejemtől, így az alkalmat kihasználva kiütöttem a nő kezéből karpengém egy kurta mozdulatával, és egy gyors fordulattal megragadtam a gégéjét. Páncélkesztyűm szorításában bármikor kitéphettem vagy összetörhettem volna. Ennek ő is tudatában volt. Nagyot nyelt. Az apáca hátulról megpróbálta belém szúrni a keresztet, de ő is hasonlóképp szorult helyzetbe került.
A tünde szemében könnyek gyűltek, hol a gyilkosra, hol az apácára, hol pedig rám kapta kétségbeesetten a tekintetét. Majd tett egy lépést hátra... aztán még kettőt, mintha szökni akarna... végül habozva megállt, és odaóvakodott, egészen közel hozzám. Mélyre hajolt, ugrásra készen. Kedvem lett volna ráijeszteni, de rontott volna a helyzet atmoszféráján.
- K-kérem... d-d-démon úr... - kezdte elfúló hangon - könyörgöm... ne bántsa őket...
Én pedig lágyan elmosolyodtam, eleresztettem a másik kettő torkát, és letérdeltem a csöppséghez:
- Sokat tanulhatnának tőled, kicsi tünde - majd felvettem a kardot, és átnyújtottam a harcosnak. Mélyen a szemébe néztem, majd hátat fordítva neki az apácához léptem és a vállára tettem a kezem.
A nő össze volt zavarodva: nem tudta összeegyeztetni a viselkedésem azzal, amit a templomban tanítottak neki. Rám emelte tekintetét, mely egyik szememről a másikra ugrált. Én megértő mosollyal nyugtáztam mindezt. Utána odahajoltam hozzá, és homlokon csókoltam.
Barátként váltak el útjaink, melyek sokszor ismét összefonódtak. Azt az embert, aki hű hozzám, aki szeret, még most is keresem. És már tudom, számomra éppoly fontos, hogy hozzá hű lehessek. Hű és boldog és szabad.
Egy kecses mozdulattal talpra álltam. Testemhez simuló vörösréz-páncélom halkan megcsikordult. Az alkaromra erősített vékony, de ádázul hosszan, a könyökömön túl is visszanyúló pengék halk pendüléssel köszöntötték egymást. Könnyű számszeríjam békésen pihent a hátamon. tekintetem körbepásztázta a tájat. Olybá tűnt, ismét egyedül vagyok. \"Eh, pedig még egy ellenségnek is mennyire örülnék!\" - sóhajtottam fel, és felszerelésem a vállamra kapva, a parazsat alaposan eltiporva továbbálltam.
Késő délután, amikor már a fenyvesben jártam, távolba fúló női sikolyra lettem figyelmes. Jobb dolgom nem lévén, a hang irányába folytattam utamat. \"A hölgy vélhetőleg le akarta vágni az utat az erdőn át, és most haramiák támadtak rá.\" - merengtem el, miközben egy másik segélykiáltás törte meg a csendet. Megszaporáztam lépteimet, de csak annyira, hogy ne legyek hangosabb, mint egy óvakodó őz.
Végre, amikor kiértem egy fa takarásából, megláttam őket: egy apáca, egy erdei tünde és egy harcosnő volt, utóbbi leginkább a Kelet hírhedt bérgyilkosaira emlékeztetett. Azonnal lelapultam derékmagasságig, hogy észrevétlen maradjak. Körülöttük, laza körben, vagy egy tucat zsivány villogtatta feléjük fegyvereit. Halkan kacarásztak áldozataik kétségbeesettségén. Valahol, a lelkem mélyén jól esett így látni a kis csapatot. Hasonló érzés fogott el előző nap, a falu széli, ligetes temetőn átkelve is.
Mindenesetre a gondolataim gyorsan visszatérítettem a helyzet kielemzésére: egy kiborult kosár gomba utalt arra, hogy miért jártak itt. Az útonállók meglehetősen pirospozsgásak voltak, és némelyik dülöngélt is: tehát nem rég tivornyáztak. Ez az én javamra billentette a mérleget. Lassan leemeltem hátamról a nyílpuskát, és célba vettem a kör szélét. Kivártam.
Mikor a tünde meglódult, hogy kitörjön az egyik hézagon, kilőttem az útjába ugró férfit, aki vesszővel a fejében lódult neki társának. Ugyan a tünde is megtorpant, de a zűrzavar egy pillanatra elhatalmasodott, így sikerült kiszöknie. Két szökkenés, és már egy fa árnyékából kukucskált. A harcos kámforrá vált: két halott haramia mutatta, merre tört ki. Egyedül az apáca maradt benn a körben, az egyik támadó azonnal be is fogta maga elé, majd egy dobócsillaggal a fejében holtan esett össze.
Az egyikük észrevett. Úgy döntöttem, egyszerűsítek: ledobtam magamról a felszerelést és a fegyvert, és előre döntött törzzsel, szinte a talajjal egy síkban megrohamoztam őket. Csorba kardjaikat villogtatva próbálták hárítani pengéimet, amik mélyen a húsukba szántottak. Egy pillanatra elvesztem vérszomjam gyönyörteljes mámorában. Egyiknek a torkát metszettem el, másiknak a combjába döftem és fellöktem.
Az ügyetlenül elhajított kések hatástalanok voltak ellenem. Azonban többüknél volt kard és szablya, sőt, egynél még egy muskéta is, de a - most már egyértelműen - orgyilkos nő hamar végzett vele. A csata nem sokáig tartott: hamar rájöttek, hogy érdemesebb megfutamodniuk. Hagytam őket. Remélhetőleg tanultak a leckéből.
Odasétáltam az apácához, és vérmocskos páncélzatomban kecsesen meghajoltam:
- Tiszteletem, anyám - köszöntöttem, de ő még mindig a keresztet szorongatta. Elnéztem neki. Kaján vigyorra húztam az ajkaim, és megvártam, míg a másik kettő is előóvakodik. Megéreztem a szamurájkard hegyét a tarkómon. Az apáca mögötti fa mögül most óvatosan előkukucskált a tünde is.
- Mit akarsz? - szegezte oda nekem a kérdést az orgyilkos. Halványan elmosolyodtam.
- Egy testet... Egy elmét... és egy lelket... aki hűséges hozzám - ejtettem ki tagoltan a szavakat.
- F-félek tőle... - jegyezte meg az apáca mögött szűkölve a tünde.
- Nem akarlak bántani - feleltem barátságos hangon, de továbbra is gonosz somolygás kíséretében, azzal fél térdre ereszkedtem. A kard enyhén megbökött, de most igazán nem foglalkoztattak ilyen apróságok.
Hosszan várakoztunk így, négyesben. Végül az apáca törte meg a csendet:
- Távozz innen! Térj vissza a sötétségbe, ahonnan eredsz! - azzal a homlokomhoz nyomta a keresztet.
Kacagnom kellett. Ennek ellenére magamban tartottam. \"Mintha az ilyenekkel lehetne rám hatni...\"
- Kérem... én tényleg nem akarok ártani senkinek.
- Na persze - jegyezte meg cinikus élccel a hangjában az orgyilkos.
- Nem azt mondtam, hogy nem vágyom rá... - húztam szélesre mosolyom - De akarni nem akarom.
- Ez egy démon - jegyezte meg még mindig feszült hangon a tünde, mintha nem lett volna vele teljesen tisztában eddig is.
- Miért segítettél? - tette fel a kérdést az apáca.
- Mert őr-dög vagyok. Felülkerekedtem a bosszún, amely véremben forr, ellenszegülök a végtelen dühnek mely pusztulást áhít, szenvedek saját vérszomjamtól lelkiismeretem béklyóiban, mindezt csak azért, hogy méltó legyek egy ember hűségére.
A kard egy pillanatra eltávolodott fejemtől, így az alkalmat kihasználva kiütöttem a nő kezéből karpengém egy kurta mozdulatával, és egy gyors fordulattal megragadtam a gégéjét. Páncélkesztyűm szorításában bármikor kitéphettem vagy összetörhettem volna. Ennek ő is tudatában volt. Nagyot nyelt. Az apáca hátulról megpróbálta belém szúrni a keresztet, de ő is hasonlóképp szorult helyzetbe került.
A tünde szemében könnyek gyűltek, hol a gyilkosra, hol az apácára, hol pedig rám kapta kétségbeesetten a tekintetét. Majd tett egy lépést hátra... aztán még kettőt, mintha szökni akarna... végül habozva megállt, és odaóvakodott, egészen közel hozzám. Mélyre hajolt, ugrásra készen. Kedvem lett volna ráijeszteni, de rontott volna a helyzet atmoszféráján.
- K-kérem... d-d-démon úr... - kezdte elfúló hangon - könyörgöm... ne bántsa őket...
Én pedig lágyan elmosolyodtam, eleresztettem a másik kettő torkát, és letérdeltem a csöppséghez:
- Sokat tanulhatnának tőled, kicsi tünde - majd felvettem a kardot, és átnyújtottam a harcosnak. Mélyen a szemébe néztem, majd hátat fordítva neki az apácához léptem és a vállára tettem a kezem.
A nő össze volt zavarodva: nem tudta összeegyeztetni a viselkedésem azzal, amit a templomban tanítottak neki. Rám emelte tekintetét, mely egyik szememről a másikra ugrált. Én megértő mosollyal nyugtáztam mindezt. Utána odahajoltam hozzá, és homlokon csókoltam.
Barátként váltak el útjaink, melyek sokszor ismét összefonódtak. Azt az embert, aki hű hozzám, aki szeret, még most is keresem. És már tudom, számomra éppoly fontos, hogy hozzá hű lehessek. Hű és boldog és szabad.
Írásai 25 380
Időközben elértek egy kis ajtót, ami mögött egy hosszú szervizlétra volt. A férfi intett a Jeannenak, hogy fáradjon beljebb.
- Ez hova vezet? - kérdezte a nő.
- Ez az izolálható szektor.
- Ez a lehető legrosszabb.
- Sajnálom, az összes többit aktívan használjuk. Legfeljebb másik szerelőaknát tudnék mutatni, de az ugyanannyira kényelmetlen lenne, mint ez...
- Ez hova vezet? - kérdezte a nő.
- Ez az izolálható szektor.
- Ez a lehető legrosszabb.
- Sajnálom, az összes többit aktívan használjuk. Legfeljebb másik szerelőaknát tudnék mutatni, de az ugyanannyira kényelmetlen lenne, mint ez...
Arina tényleg sokkal jobban lett a teától, a Karmazsin Folyó utáni vágyódása azonban csak nem hagyott alább, ezért a genonővér kérlelése ellenére is úgy döntött, hogy kimegy hozzá megnézni, hogy mi van vele. Angela – vélhetőleg ösztönös gondoskodási vágyától vezérelve úgy döntött, nem hagyja felügyelet nélkül a nőt, aki nekivágott a csípős, hideg éjszakának...
A falka napok óta vándorolt. Igazán nem történt semmi, ezért unalmában mindenki beszélgetett erről-arról. Előkerültek az aktuális pletykák, hogy ki, kivel és mit csinált egyik vagy másik éjjel. Ottó és Sarah is beszédbe elegyedtek.
–Tudod, néha helyre kell tenni őket. Nem mindig tudják, mi a helyes – magyarázta a férfi. A motor hangosan ropogtatta maga alatt a köveket.
–Szóval mégis vannak szabályok!? – harsogta túl a zajt Malcolm.
–Persze. De azért igyekszünk elnézni...
–Tudod, néha helyre kell tenni őket. Nem mindig tudják, mi a helyes – magyarázta a férfi. A motor hangosan ropogtatta maga alatt a köveket.
–Szóval mégis vannak szabályok!? – harsogta túl a zajt Malcolm.
–Persze. De azért igyekszünk elnézni...
–Elnézést, Ms. Sarah, de Anita kisasszony gondolatai jóval érettebbek, mint…
–Nagy ívből teszek rá, hogy mit gondol! Ez az egész rehab-program egy nagy baromság! Minden második kölökről kiderül, hogy vagy megrögzött pacifista, vagy elmebeteg, vagy az ellenséghez tartozik, de mi azért persze megpróbáljuk átnevelni, meg szabadon engedjük, hogy hadd lopjon el minden hadititkot, ha akar…
–Nagy ívből teszek rá, hogy mit gondol! Ez az egész rehab-program egy nagy baromság! Minden második kölökről kiderül, hogy vagy megrögzött pacifista, vagy elmebeteg, vagy az ellenséghez tartozik, de mi azért persze megpróbáljuk átnevelni, meg szabadon engedjük, hogy hadd lopjon el minden hadititkot, ha akar…
Láthatólag senki sem tudott hatékonyan ellenállni a támadásnak, és a barbárok majdhogynem szabadon garázdálkodtak. Azonban a lány nem törődött a körülményekkel: két lövéssel egy újabb ellenséget likvidált, akitől még egy pisztolyt szerzett, utána öt lövésből sikerült leterítenie egy behemótot, aki… talán egy nő volt, végül begurult egy fedezékbe, és egy résen át kilesett. Már csak egy támadó volt a bejáratnál, az is egy eszméletét vesztett nőt erőszakolt az egyik ház árnyékában...
Nagyjából egy hónap telt el Ryana balesete óta. Már nem volt ágyhoz kötve, de még mindig nem tudta rendesen használni a kezeit. Nagy nehezen kihúzta Jettából, hogy miért viselkedik ilyen furcsán Arina, és amikor végre megtudta, azt kívánta, bár ne lett volna annyira kíváncsi.
Azóta Diana is megváltozott. Valahogy kerülte Skorpiót, mintha már nem szerette volna annyira. Arina próbált beszélni vele, de a nő csupán annyit mondott: „Takarodj.” Ezek után a „szöszi” inkább Jetta társaságát...
Azóta Diana is megváltozott. Valahogy kerülte Skorpiót, mintha már nem szerette volna annyira. Arina próbált beszélni vele, de a nő csupán annyit mondott: „Takarodj.” Ezek után a „szöszi” inkább Jetta társaságát...
A lány alig egy sorozatot ereszthetett meg a gépkarabéllyal, mielőtt hátulról valaki rávetette magát. Innentől nem sokra emlékezett, de arra még igen, hogy Jeremy kétségbeesetten néz a szemébe, majd szétrobban a feje, teste pedig elhasal mellette. Valószínűleg megint megerőszakolták, bár a sok ütéstől minden porcikája egyformán sajgott...
– Vérsáska? – kérdezte Ryana, de inkább nem akarta tudni a választ. Nem is kapott. Olyan közel csapódtak be a kődarabok, hogy néha a szilánkok beleálltak a motor páncéljába.
Jetta elgondolkozott rajta, hogy vajon hány sérültjük lesz, mire kijutnak innen. Mindenesetre a félpucér kis fickók a fal kiszögellésein nagyon elszántnak tűntek. Az egyikük rosszul lódította meg a követ, és vele együtt lezuhant. A széthasadó kőre esve a teste darabokra hullott, véres tócsát hagyva a porban...
Jetta elgondolkozott rajta, hogy vajon hány sérültjük lesz, mire kijutnak innen. Mindenesetre a félpucér kis fickók a fal kiszögellésein nagyon elszántnak tűntek. Az egyikük rosszul lódította meg a követ, és vele együtt lezuhant. A széthasadó kőre esve a teste darabokra hullott, véres tócsát hagyva a porban...
tenyerét, és a képébe szórta a port, amit felmarkolt, majd meglepetésből kirúgta a fazon lábát, aki hangos puffanással terült el. A pisztoly elrepült, és ahogy földet ért, elsült. A golyó sercegve vitte keresztül a nő haját, aki a történtek ellenére is gyorsabban kapcsolt, mint a másik, és egy becsúszással felkapta a fegyvert...
– Mi katonák vagyunk. Harcosok. Nem tudom, hogy kerülöd el, hogy meglincseljenek, gondolom, egy-egy kósza nomáddal üzletelsz és kerülöd a konvojokat, ahol jelentősebb áruforgalmat bonyolíthatnál le …
– És arra akarsz kilyukadni, hogy mostantól a személyi zsoldosaim lennétek?
– Alattvalóid. Mi kifejezhetjük hálánkat irányodban, te pedig pusztán az ellátásunkkal kötelezel le minket.
– És arra akarsz kilyukadni, hogy mostantól a személyi zsoldosaim lennétek?
– Alattvalóid. Mi kifejezhetjük hálánkat irányodban, te pedig pusztán az ellátásunkkal kötelezel le minket.