Nitroviking beküldött történetei

Napos idő volt. Az égen csak néhány felhő volt látható és a hőmérséklet is 30 fok felett volt. Csendes volt a rét, csak az apró kis rágcsálók halk léptei hallatszottak, amint élelmet kerestek a fűszálak között. Aztán hirtelen egy hatalmas rengés rázta meg a talajt. A kisebb állatok visszabújtak üregeikbe, hogy elrejtőzzenek a fenyegetés elől...

Aldor egy kereskedő volt a Zetr galaxisból. Volt egy űrhajója, a Trade Star, amivel éppen egy bolygó felé tartott. Eközben Aldor bámulta a messzi csillagokat és azon gondolkozott, hogy tényleg végtelen-e az univerzum. Hogyha bejárhatna minden egyes bolygót, és több ezer más életformával találkozhatna... Vajon milyen fejlettek lehetnek az univerzum többi lényei? - gondolkodott magában Aldor, amikor hirtelen megbillent a hajó...

A törp fejszéje hirtelen kékre változott és befagyott. Ádám meglepődött, majd megszólalt.
- Mi ez?! A te fegyverednek van ereje?!
- Azt hiszed, hogy csak a tiédnek van? Ez a fagyott fejsze.
- Honnan tudsz rólam és a lángoló kardr... - fejezte be volna a kérdést, de az ellenfél türelmetlenül rárontott...

A rövid beszélgetés után Apocalypt nekiállt eltüntetni a repedéseket a lángoló kardon, de valami megzavarta a mágikus auráját. Erősebben próbálkozott, de egy lüktető sötét energia blokkolta a tiszta varázsenergia-áramlást, ami elengedhetetlen feltétele a varázslásnak. A mágus megpróbálta megkeresni a blokkolót...

Pár nappal a lovag legyőzése után, a varázskard birtokosa, Ádám, megindult, hogy legyőzzön egy trollt, aki városokat rombolt le. Szerencséjére egy kalandor, akit a troll sebzett meg, megmondta, hogy merre van a barlangja. A célja elérésének érdekében át kellett mennie a legveszélyesebb erdőkön, a legmeredekebb hegyeken és a legvadabb folyókon. Pár óra múlva elért a lény lakhelyéhez...

Lajos, a vár lovagja egy szép napon elindult az erdőbe megfelelő ellenfelet keresve. Eddig ugyanis senki nem tudta legyőzni őt. Hirtelen kiért egy rétre. Volt ott egy nagy szikla, amin egy ember ült. Volt rajta szürke páncél és volt egy hosszú kardja a földön, pont mellette. De ez az ember csak ott ült, és bámulta maga előtt a szép, zöld füvet...