Aurora Irrealis adatai

Tán a magány,
ki itt koptatja körmét szobám falán

Ifjú szemének tava, néma könnyeitől áradt. A céltalan vonat mocskos ablakában úsztak a távoli fények, s foszlott velük maradék hite. Érzékei már átlépték a tudat szabta határokat, s a Földre taszítottsága fájdalmát.

Nekem mindig barna voltál
fénylő lakktól érig ázott
évek sodrán meggyalázott
térdembe vájt, vérző oltár.

Én még voltam katona. A lövészet jellemző vezényszava: Rövid sorozatokkal, cél a tábla alsó széle, közepe!

Azt álmodtam, hogy élek…
Levelek sürögtek-forogtak, járták egyedi táncuk a megtört őszi fényben…

szívtelen utakon
szívembe fogadom
elfogyó haragom

Szonja hinni akart a szerelemben!
Hinni akarta, hogy létezése örök-érvényű nyomot éget a lét fonatába, nem csak egy véletlen ejtett foltot a világegyetem tengerébe hullajtott emberiség csöppnyi vásznán.

Remegő függönyön átszűrődő fények,
prizmádon megtörve csodává lettek.

Lehunyt szememen dörömböl a jeges szél. Talán soha nem nyílik fel többé. Vaksötét éjszaka ölel, s démonjaim fogják kezem. A reggelt várom...

Világunkban nincsenek véletlenek.