artemyss beküldött történetei

Hana minden egyes érintésre összerezzent - sok időbe telt, mire hozzászokott, és megértette, hogy a kéz nem csak fájdalmat közvetíthet. Zavarta, ha megsimogattam a vállát, mikor beszéltem hozzá, de az is, ha megfogtam a kezét...

Ha szeretsz valakit és csalódsz benne - jobban tud fájni. Az ellentétek kéz a kézben járnak. Nincsen öröm bánat nélkül, nincsen szeretet könnyek nélkül, de az éjszaka is más lenne, ha nem váltaná fel szikrázó napsütés...

Az, hogy szeretett valaki - új értelmet adott az életemnek… Nem volt több intő, látogatás az igazgatói irodában, veszekedések, kirohanások - megszelídültem, mint a kisherceg rókája. Gyúrható anyag voltam és jó kezekbe kerültem. Szerető ujjak formáltak - végtelen türelemmel.
Kívül- belül átalakultam. A gyom, amely lelkemben elburjánzott fogyatkozni látszott. Lényem kertje kivirult- minden virág szirmot bontott…

. Azóta a pillanat óta, amikor kiléptem az ajtón fájdalmat és könnyeket hagyva magam után. Tönkretettünk valamit. Pedig nem akartuk. Még fülemben cseng a beszélgetés, ami édesanyád és közöttünk zajlott. A kétségbeesett igyekezet, hogy megpróbáljuk megváltoztatni a megváltozhatatlant. Eltávolodtunk...

Aranyporral szórt napok - gyémántokkal kikövezett utak vártak rám. Kaland és kihívás. Nevetés. Ölelések, örömteli könnyek és barátok.
Mikor a tükörbe néztem, már nem fordultam gyorsan el. Kezdtem megszeretni az egykor gyűlölt vonásokat, elfogadni magamat a hibáimmal és értékelni a lényemben rejtőző jót...

Azt gondolom még a mai napig is, hogy egy angyallal találkoztam. Legalábbis mindenképpen ilyennek képzelném el őket.
Évek óta nap, mint nap a házuk előtt mentem el reggelente és délutánonként, ha az iskolába mentem. Volt egy gyönyörű kislány dalmatájuk, akit kiengedett reggelente futkározni a harmatlepte fűbe, mint aznap is...

Gyűlölte őt. Gyűlölte, ha egy újabb forgatásról jött haza részegen és beszívva, akkor is, mikor partiról- partira ráncigálta csakhogy dicsekedjen vele az aktuális barátainak. Mert a barátok ugye mindig változtak. Gyűlölte azokat az estéket is, amikor egyedül volt a hatalmas házukban vagy garzonlakásban, ha éppen rosszul mentek a dolgok és Judith nem kapott újabb felkérést...

Tulajdonképpen, ha őszinte akarok lenni, mi két család vagyunk. Az egyik körbe tartozik Andrea, Sandra, Lisa, apu és Andrea szülei. A másik körbe Hana, apu és én.
Ez mindig is így volt, bár sokszor inkább csak ketten maradtunk Hanaval. A gyakorlat is ezt igazolja...

Benne sosem élt a vágy, hogy megváltoztassa a dolgokat, vagy ha élt is, olyan mélyre űzte ezt az apró reménysugarat, hogy azt már régen beborítottaa titokzatos és magányos sötét. Az ő sötétsége. Az a birtokló és bitorló feketeség, amely megvéd a csalódásoktól és a fájdalomtól. Amely rejti az el nem sírt könnyeket..

Szóval Mr. Kőgazdag féltékeny. Rá. Itt még lesz valami. Micsoda szikrák cikáztak közöttük.. Jack kipipálva.- gondolta elégedetten.
Soha nem volt szimpatikus neki. Utálta azt a fennsőbbrendűséget, ami áradt belőle. Minden mozdulatával, szavával éreztette, hogy hozzá képest…