A "" kifejezés eredménye:

Voltak olyan pillanatok,
Mik szebbek mint a csillagok.
Én megőrzöm ezeket, mint
egy szerelmes üzenetet...

Talán az én hibám volt minden,
Talán az enyém, hogy már nincsen,
Hiába hallom, hogy sosem volt igazán,
Nehéz változtatni bensőm szaván...

Dermedten néztem őket. Ez nem történhet meg velem! Biztosan, csak egy rossz vicc. Nem gondolhatom komolyan, hogy ezzel a fiatal csitrivel fog megcsalni. Hiszen, ő hűséges típus. Az elmúlt kétszáz év alatt, sosem okozott nekem fájdalmat.
Mozdulni sem mertem. Még egy hangos szó sem hagyta el didergő ajkaimat. A szívem mélyén azt kívántam, hogy ne vegyenek észre. Sőt az lenne a legjobb, ha itt sem lennék, hisz akkor, nem láthatnám ezt a felháborító jelenetet...

Minden koppanás után megremegtek. Halk, tompa és kísérteties volt… Az árny látta, hogy ezzel nem sokra megy. A hatodik koppantásnál meggondolta magát és csuklyája felé emelte a kezét. Lassan, óvatosan csúsztatta hátra a ruhadarabot. Hermione érezte, ahogy Harry megfogja a bal kézfejét és szorítja minden centinél, amennyit csak haladt az árnyék. S ekkor elérkezett a pillanat. Az árny többé nem volt árny...

Régen sokat meséltek róla, hogy ott egyszer valaki leesett, és azóta kísért ott a szelleme, vagy valami ilyesmi. Nem mindig tudtam jól kihallgatni a felnőttek beszédét. Egyszer arra gondoltam, hogy megírom a hasadék szellemének történetét, de letettem erről: kevés volt a háttérismeret, és a szüleim úgysem számoltak volna be egy öngyilkosságról, ami a házunktól nem messze történt meg...

Remek. Ez egy jó hír. A beszélgetések általában két és fél órásak voltak, egy röpke teával keresztezve. A tea maga nagyon finom volt, de utána az ember legszívesebben bebújt volna egy jó nagy paplan alá, és az álmaira bízta volna magát. De ilyenről szó sem lehetett itt, jöttek a kérdések, azon a nyugtató, bárgyú hangon. És az ember bármennyire is zárkózott személyiség volt, önkéntelenül is kitárulkozott. Tehát, ma ez a kis tea kimarad, és csak egy száraz, rideg beszélgetés lesz...

Tudom, tudom, más az évszám,
Majd’ törvényszegés,
De annyira fáj, jaj, annyira sajog,
A szívem: tévedés...
.