A "" kifejezés eredménye:

Már csupán egy perc az élet.
Rettegek, mint ki vérpadra
Hajlik, mert egy perc az élet...

- Egyszer volt, hol nem volt (igazából nem így történt. Ott voltam.), igaz ez még sose volt...
- De Nagyi! Nem így van!
- Akkor hogy?
- Hát úgy, hogy "mese, mese meskete..."
- Értem. Mese, mese meskete, mese, mese átka, megbánta a mátka...
- Nagyi!
- Mondjad, virágom.
- Nem vagyok a virágod! Fiú vagyok!
- Jól van, fiam, mi a baj a mesével?
- Nem vagyok a fiad. A nagymamám vagy és az unokád vagyok.
- Értem (lópikulát...

Hol jársz? Álmatlan hűvös éjszakán
mikor távoli ablak pislákoló fényében
feltűnik alakod az utca végében,
s csókodra szomjazik a szám...

Voltam valaha mi nevem
eleje a vége nélkül, és
mire észbe kaptam utolért a felejtés

Elfelejteni azt, mi nélkül nem
lehet itt helyem buta dolog, tudom,
de...

Az út végén nem látszik a fény
S számodra eltűnik a remény.
Élni a halál után lehetetlen,
A lelked csak bolyong végtelenben...

Nagy kedvencem még az ilyen, ehhez hasonló panelmammerek (és panelfaterek) diskurációs témája a buszon. Az egyik ugye adott: hogy ezek a majji fiatalok miért nem adják át nekik a helyet, mert jajj úgy fáj a lábam (hetvenévesen a buszmegállóban nyargalászni, hogy megszerezze a KEDVENC helyét… nekem is fájna, igen igen, ja ja). A másik meg az épp aktuális betegségről-testi bajról szóló anekdota. Főleg ha két panelmammer kerül egymás mellé. Jááájj Irénkém, képzeld, a Margitkát tegnap bevitték...

Jöjj Kedvesem! Siess karomba
Vágyón átölellek, úgy akarlak...
Távoli tájakról vissza tartlak
Ne hagyj el! Ne égjek magamban...