A "" kifejezés eredménye:

Hogy mikor kezdődött
Azt igazából nem is tudom,
De emlékszem, hogy a fagytól
Nem lehett kilátni az ablakokon
Én mégis kint voltam
Akkor is a parkban
Mint...

A férfi hamar megérezte a lángok melegét, még kétségbeesettebben próbált szabadulni, még jobban ficánkolt, aminek az lett az eredménye, hogy a karja kiszabadult, de a hurok rögtön megszorult a nyakán… Rángatózott, remegett egyre lilult majd végül kibuggyant kékre vált nyelve és nem mozdult többé. A narancsvörös lángok már egészen körbenyalogatták a himbálózó holtestet, betöltötte a helységet a megpörkölődött hús émelyítő bűze…

Szerelem? Talán nem is ismerem,
Még soha sem éreztem.
Sokan mondták, h. néha fáj,
Néha boldog percek telnek el.
Te éreztél már ilyet? ...

Érzed már? Nem?
Kaphatsz még úgy vélem.
Nézz a szemembe és láss,
Felháborít ez a naivitás!...

A tiszta, esős hajnal
Csendben ölel át
Senki, senki sem lát

Hullik a köd,
S a levegő tiszta
Hozd, hozd kérlek a lelekem vissza! ...

Ásóval jött értem. Micsoda világ! Még egy védtelen répa sem lehet biztonságban!
Elszakított szülőföldemtől. Kiszabott az otthonomból. Aztán bele rakott egy kosárba. Odabent sok hasonló sorsú áldozattal találkoztam, mint amilyen én is vagyok. Aztán még több répát tett be, ebbe a börtönbe. Míg olyan sokan lettünk, hogy az már felért egy répakínzással. Egymást vigasztaltuk, hogy biztosan nem jutunk a „vágóhídra” (vágódeszkára)...

Megöleltem. Kitört a sírás belőlem, szorítottam, ahogyan tudtam. Ölelése hideg és tartózkodó volt. Nem lökött, nem tolt el magától. Éreztem teste melegségét, mégis fagyos jégcsapként állt mellettem. Nem volt benne semmi érzelem, semmi kedvesség. Nem tolt el, csak hagyta. Hagyta, hogy az utolsó vele töltött pillanatokat magamba szívjam mielőtt elengedne...

Valamikor régen
minden percet érted éltem.
Nem számított semmi,
csak a közeledben lenni,
s néha-néha látni
arcodra mosolyt szállni...