Valamikor régen

Valamikor régen
minden percet érted éltem.
Nem számított semmi,
csak a közeledben lenni,
s néha-néha látni
arcodra mosolyt szállni.
Igen.Csak ennyi volt az élet,
és én élveztem az egyszeri szépet.
Vigyázz, néha nem tudod, melyek a jó napok,
csak ha már telnek a hónapok,
s tekinteted a múltba néz,
az emlékezés egy szebb kort idéz.
Kopár folyosók,gimis évek,
örökkön élő, hallgatag képek,
s én, múltam alagútjain bolyongva
kesergek, hogy jelenem mogorva.
Ó, ne gondold, volt akkor is fájdalom,
keserű magány csillogó bálokon,
s szerelem...buta, de igazi.
Gyönyörű, fájdalmas, ostoba valami.
Ennyi csak. De nekem minden volt.
Történetem csupán erről szólt.
Rólad. Kit nem is ismerek,
de valami pajkos okból az istenek
arra rendeltek, hogy szeresselek.
Erről én igazán nem tehetek.
Nézd... kihagyott lehetőségek sora
a sorsom halotti tora.
S az már más kérdés,
hol volt a hiba, a tévedés?
Soha nem fogom tudni,
s bár túl kéne ezen jutni,
de hiába, nem tudok.
Még mindig rád gondolok.
Rád, kinek nem voltam semmi,
s kit mégsem lehet elfeledni,
mert fájó tüske a szomorú múltból,
itt maradt szellem egy kiszáradt kútból.
Furcsa kis játék ez,
érzem, lassan magába kebelez.
Mert te voltál az egyetlen jó,
s éppen ezért gyűlölni való.
Régen elég volt néznem téged,
betöltötted a mindenséget,
kevés ez, de nekem elég volt.
Sötétségemben halvány reményfolt.
Gyűlöllek, mert hamis vagy,
s mégis azt kívánom: maradj
itt, valahol legbelül,
hol a gondolat álomba szenderül.
Mert nekem ez van csak,
a látszat, mely újfent becsaphat,
ha kék szemedbe nézek,
mégis: ha te nem vagy, én sem élek.
Hát ennyi. Nincs mit mondanom.
Van múltam, de nincsen holnapom,
mert még mindig hazudok magamnak,
hogy mi az enyém volt,az is maradhat.
Itt vagy te. Voltál, vagy, s leszel,
tőlem távol létezel,
és mégis örökké bennem.
Mert arcod őrzőjének kell lennem.
Eltelik lassan egy élet,
halál váltja némán a létet,
de én csak nézlek, nézlek hosszasan.
Szeretlek, s ezzel elátkozom önmagam.