A "" kifejezés eredménye:

Oly nagy dolog volna hinned,
hogy szívem valóban szerette szíved?
Rájön az ész, hogy vége,
Oh, de mit ér ennek érve?
Be nem gyógyuló seb lángol,
Enyészet tüze bánt...

Éjszakánként a holdfényben
Derengni látom arcod,
Érezni vélem kezed,
Csókjaiddal ölelsz
S összebújok veled...

Az egész osztály felsorakozott a reggeli referálásra, nővérek, ápolók, különböző segédszakmákban dolgozók. Csak a nővérszobán maradt egyvalaki ilyenkor –mindig más, persze-, őhozzá öt perccel ezután fog menni. Mindenki szólhatott ilyenkor bármilyen szakmai dologban, rangjától, korától függetlenül. A reggeli referáló olyan szerves része volt az életének, mint a fogmosás. Rend, egyenlőség, szakmaiság –mindig is ezek vezették a pályáján. Az utóbbi huszonhat évben...

Közel 930 éve élt két testvér egy békés világban. Ez a két testvér Stormwind trónörökösei voltak. Stormwind az emberek faluja volt, akiknél minden nap ugyanúgy telt:
Reggelenként mindenki a Nap tűző sugaraitól kelt fel, elment a piacra, megvette az ételt, megette, majd dolgozott, aztán elment a minden este megrendezett ünnepségre...

Hamvas virágillat
Száll a levegőben,
Dalolnak a madarak
Vidámság van az erdőben

Oly gyönyörű minden
Véget ért a téli álom,
Dolgoznak a madarak
Fészket...

- Ne beszélj, arra koncentrálj, amit érzel! – intettem. Kezemet becsúsztattam az alsóba, és a vágáson keresztül kibújtattam a már kőkemény falloszt. Sejtettem, nem volt túl sok öröme az odabent nyomorgásban, szinte kipattant a tenyerembe. Óvatosan végigsimítottam, aztán hozzádörzsöltem az arcomat, simogatva vele a bőrömet.
- Ez az! – motyogta...

A távolság elérhetetlennek tűnik.
Egy hosszú út álmaink felé.
De mi a széllel repülünk,
Szabadságra vágyunk.
Megkötözve élünk.
A vágy és a remény ad erőt...