A "" kifejezés eredménye:

Im hól fekete felhők tornyosulnak,
Szomorú összetört szivek tömörülnek,
Bánatos szívek romba dőlnek,
Isten villámok mennydörögnek...

Szeme még mindig csukva volt, de most megmozdította karját, mely eddig az ölében pihent. Kezei önálló életet élve tapogatóztak körülötte, alaposan megvizsgálva az alatta lévő felületet, az érzeteket az agyba továbbítva. A lepedő eltűnt. Vagy csak rosszat álmodott és kifetrengte maga alól? Keze ezután a falat tapogatta. Hullik a vakolat? És a szagok! Földszag és fűszag és füstszag. Nem értett semmit...

- Jajj, Takács, nem szereted a virágokat? Akkor te rossz ember lehetsz!
- Meglehet - pillantott rá oldalvást Takács, azzal a különös mosolyával, ami olyan sok mindent engedett sejtetni. - Majd kiderül később.
Mirczik elgondolkodva vizsgálgatta a térképet, lekváros kezével a tájolót fogdosva.
- Itt valami fasírt van - mondta kissé értetlenkedő hangon, mint egy első osztályos általános iskolai tanuló, akit felszólítanak. - A térkép szerint nem ez az a tisztás az...

Türelem, csitítom magamat,
Idegesség, akár egy áhitat,
Megkörnyékez, nem hagy békén soha,
Kínoz, megöl, eltemet valaha?...

Mit látsz a tengeren, borús fellegen,
barna szememben?
Eső az égből, só a vízből, kalász a földről, sóhaj a szívből.
Tűz a szívben, könny a szemben...

Mikor a könny áztatta élet tova lép.
Hol a csend honol s érzelem nem beszél,
Mikor a szerelem meg áll, meghal s nem él.

Édes éden szogorú szelek szárnyán útra kél.

Elolvasom »