Negyven éves volt, alig néhány évvel - eggyel vagy kettővel – a háború után. Zárt, ablaktalan szobájában éjszakánként hajnalig cigarettázott. A helyiségben vágni lehetett a füstöt.
Amikor másnap délben felébredt, fázott.
Érzékei fokozatosan tértek vissza. Először a hallása vált egyre élesebbé. Érezte, hogy valami nem stimmel. Izmait megfeszítve, lélegzetét visszafojtva feküdt mozdulatlanul, s hallgatta a különös hangokat. Tücsökciripelés, madárcsicsergés az ő egyszemélyes, a világtól tökéletesen elszigetelt világában? Az engedélye nélkül? S mi ez a távoli, de egyre közeledő dübörgés, morajlás?
Szeme még mindig csukva volt, de most megmozdította karját, mely eddig az ölében pihent. Kezei önálló életet élve tapogatóztak körülötte, alaposan megvizsgálva az alatta lévő felületet, az érzeteket az agyba továbbítva. A lepedő eltűnt. Vagy csak rosszat álmodott és kifetrengte maga alól? Keze ezután a falat tapogatta. Hullik a vakolat? És a szagok! Földszag és fűszag és füstszag. Nem értett semmit.
Kinyitotta a szemét. A felette világító fényforrás hiábavaló kísérletet folytatott, hogy eloszlassa a ködöt. A ködöt, mely nem cigarettafüst volt. A fényforrás, mely nem a mennyezetről lógó csupasz villanykörte volt, hanem a nap.
Körülnézett. Alatta, mellette föld. Egy gödörben feküdt. Egyre tisztábban hallotta a közeledő motorzúgást, rotorkattogást. A lövéseket, a becsapódásokat.
Rettegés fogta el. Nem, az nem lehet! Ez lehetetlen! Pedig úgy volt. Újra ott feküdt a lövészárokban, akárcsak akkor, néhány évvel – eggyel vagy kettővel – ezelőtt.
Tudta, mi fog történni, de lassan felkelt, akárcsak akkor. Nem tehetett mást, tudta. Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, a történelmet nem lehet megváltoztatni. Először csak a fejét dugta ki, majd ő maga is kimászott az árokból. Számos lövedék csapódott be mellette. Nem volt esélye, hát nem is kerülte el az az egy lövedék, mely a halántékát érte. Térdre rogyott, majd mint egy levetett ruha, a földre hullott. Elsötétült előtte a világ.
Talán álmodott. Álmában negyven éves volt, alig néhány évvel – eggyel vagy kettővel – a háború után. Zárt, ablaktalan szobájában éjszakánként hajnalig cigarettázott…
Az ápolónő ellenőrizte az életfenntartó műszereket, majd elhagyta a kórház különleges, csak kómásoknak fenntartott alagsori helyiségét.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-01-30
|
Horror
Horror sci-fi elemekkel.Sokan írtak már előttem nanorobotokról de tudtommal idáig még senki...
2025-01-27
|
Novella
Lia nem éppen a legrátermettebb katona ám amikor hazájának szüksége lesz rá nem hagyja cserben...
2025-01-24
|
Novella
Romantikus Bl történet, ami Valentin napra íródott egy éve. 18+ nincs benne. <br />
2025-01-23
|
Novella
És íme egy olyan történet amiről elsőre azt hittem,<br />
( mint általában mindenről ami a...
2025-01-19
|
Novella
Ez egy szösszenet az gyűjteményemből. Bl műfaj. Valentin napra íródott.
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
De mi a célom… Magam sem tudom már, csak utazok, hogy eljussak egy olyan helyre, ami nem létezik. Nem létezhet, míg az ember, az egész emberi faj fel nem épül ebből a hihetetlen szellemi leépülésből, amin most keresztül megy…
Utazok…
Utazok…
Ismered azt az érzést, amikor rájössz, hogy valaki, valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire istenigazából vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vagy szélviharként tombol benned?
Hozzászólások
Viszont rossz még belegondolni is, hogy netán így lenne igaz, remélem nincs tudományos alapja. Avagy, ha igen, akkor mégiscsak szeretkezés közben érjen a vég........hmmmm,de ha belegondolok, annak a jány, vagy asszony nem örülne, akivel éppen lennék......... :-(