A "" kifejezés eredménye:

Boldogság fátyla dereng,
A távoli büszke hegyen.
Felmegyek rá. Legyen.
A Nap bágyadtan mereng...

E nap sorsfordulót hozott mindkettőnk életébe, heti rendszerességgel szerettük egymást. A gond abból származott, hogy férje buszsofőr volt és a menetrendhez kellett igazodni. Ez azt jelentette, hogy mikor tudtuk viszi a buszt, mi akkor találkoztunk. Igaz ez bennem némi feszültséget okozott és nem voltam igazából önmagam...

Miért van az, hogy minden ember,
Kinek szája szólni nem mer,
Kiált némán a vak világba,
És senki sem érti meg, hogy mi is bántja! ...

Néha a lélek ura a létnek,
Néha a szív parancsol az észnek...

Az Éden nagyon termékeny hely volt: víz, növények és állat is akadt bőven. A közösség valóban békés volt és kiegyensúlyozott – bár néha túl elvont volt Nittynek, aki szerette volna kicsit egyszerűbben szemlélni a világot.
Nitty gyorsan beletanult az alapképességek használatába. Képes volt kis koncentrációval búvópatakokat, és vaksötétben utakat találni. Megtanulta meghallani az infra- és ultrahangokat. Akaratlagosan ki tudta szűrni a zavaró ingereket, amik a környezetből érkeztek....

Egyedül bandukolok az úton.
Magányomban arra gondoltam,
Mit értenek az emberek boldogságon?
S mit takar egyszerű múltam? ...

Apukám mindig azzal büszkélkedett mindenkinek, hogy az o fia mar hat éves korában mondta, matematikus akar lenni, mint az anyukaja. Nem tudom, valóban emlékszem erre, vagy csak annyiszor mondtak mar nekem, hogy elképzelem, amint mondom Apunak? Igazából nem is érdekes.
A következő emlékeim mar azok, hogy egy asztalnál ülök, Anyukám mellettem volt Apukámnak, testverem az agyon sír, Apukám pedig folyamatosan zúdítja a mocskot a nyakunkba...

Este volt, és sötét,
A hold semmit se látott
Egy szívfaló szörnyeteg
Járta a világot.

Nyálát csorgatta
Prédára lesve
S az éhségtől már
Reszketett...