Történetek - 86.oldal

Pár perc elteltével mégis csengettek. Én kiléptem az ajtón és a kapuhoz indultam. A tujáink miatt innen még nem láttam, ki áll ott. Mikor azonban odaértem, kellemes meglepetés fogadott: Jessi volt az. Ha le kellene őt írnom, istenem, ez nehéz így szavakban: hosszú, gyönyörű szőke haj, karcsú, magas, az arca senkiéhez sem fogható, keblei méretével csak a haja hossza vetekedhetett, darázsderék, gyönyörű lábak, hibátlan világos, sima bőr...

Viszont egyszer történt valami, amit soha nem fogok elfelejteni.
Éppen a belvárosból jöttem haza busszal. Már az én megállóm következett, csak egy útkereszteződés volt hátra. A sofőr hirtelen fékezett. Mindenki nagyon megijedt. Többen el is estek, olyan gyorsan történt az egész. Mindenki elkezdett kérdezősködni, hogy mi történt. Én kinéztem az ablakon… és rögtön láttam. Az én régi szerelmem esett a busz elé...

Hallom a saját hangom, ahogy reszketve súgóm, hogy: Akarlak! Minden ellenállás megszűnt bennem és kívánom. Annyira kívánom. Még soha senkit nem kívántam így. Valamiféle állatias ösztön tőr elő belőlem nem tudom honnan. Nem emlékszem már, hogyan kerültünk a szobájába. Összemosódott minden...

Mint egy sötét árnyék suhant el az ablakok alatt. Senki se látta. Mindig erre vágyott, hogy eltűnjön, hogy végre ne nézzenek rá, csak egyszerűen ne lássák. Ez az álma most valóra vált és tudta, hogy ha egyszer meghal, a szelleme ugyanúgy fog kísérteni, mert akkor láthatatlan lesz és elpusztíthatatlan. Vágyott erre...

Láttam, hogy anya ott áll apával szemben, az előtérben. Aztán arra emlékszem, hogy apa felemeli a kezét, és megüti anyát.
Sikítottam.
Tiszta hangerővel.
Apa felnézett, és betántorgott a konyhába. Anya nem szólt semmit.
Felrohantam, és nagyon sokáig sírtam...

Én azt tettem, amit mondott. Még megnéztem a napfelkeltét, majd aludni mentem, féltem az estétől, alig tudtam egyáltalán lehunyni a szemem... még hallottam, hogy a szobám előtt suttognak, hogy nem értenek egyet a gazdájuk döntésével, hogy fiatal vagyok, élnem kéne... pár órát voltam képes aludni csupán, és kimentem az udvarra egy festő álvánnyal és vászonnal. Senkivel sem találkoztam még mikor a festékkel és ecsettel tértem vissza sem. Éreztem, hogy tudatosan kerülnek ki, de nem érdekelt....

Ott állt előttem anyaszült meztelenül a lány, akit szeretek, és vágytól homályos tekintettel nézett le rám. Kicsit széjjelebb tette a lábát, ezzel jelezve nekem, hogy mit szeretne. Megsimogattam a fenekét, majd kicsit közelebb húztam magamhoz. Éreztem puncija finom illatát, ő pedig biztosan érezte rajta a leheletem melegét...

Csillapodok, hallgatunk. Mit gondol? Nem tudom, én azt elszúrtam és szégyellem magam. Keze még mindig ott, ahol a vágy szűnőben és mikor a szűnőben is tűnőben, kontrollálja, óvatosan hátamra fordít. Úgy csókol, nyelve alig érint, így végig fentről le, lentről felfele. Lúdbőrzök, annyira kívánom és azt ne rontsa, ne rontsam el, mi múlik ezen? Csak az életem, hiszem...

Miközben ,"éhes" ajkai vadul Krissz ajkaihoz tapadtak, és egy szenvedélyes csókban forrtak össze, közben a teste minden porcikáját kezdte el simogatni. Krissz meg csak állt, lassan és bátortalanul Ő is elkezdte simogatni, majd ajkaik elengedték egymást. Mindketten ürességet éreztek. Timi lassan a nyakát kezdte el csókolgatni, míg egyik kezével a hasát simogatta Krissznek, a másikkal meg elkezdte kihámozni a ruháiból, végül már csak fehérnemű volt rajta, míg Timin a hálóingje......

- Van pokol vagy nincs? Szegezte most a kérdést egyenesen a paphoz a rabló.
A pap persze nem azért jött, hogy prédikáljon valakinek, pláne itt a kocsmában, de ebben szoros helyzetben, amibe most becsöppent mégis kellett mondani valamit...