Történetek - 38.oldal

- Mit csináltam már megint? - robbant közéjük ekkor a fiatal lány. A nagy vitában nem hallották meg mankóinak kopogását. - Bocsi mindenkitől, de úgy aludtam mintha egy kiadósat vacsoráztam volna tegnap.. Pedig egy falatot sem ettem.. Vicces igaz? Mi van, miért nem nevet senki? - kérdezte idegesen.
- Valaki eltette láb alól a doktort - közölte hidegen az idősebb fiú. - És négyünk közül tegnap te voltál a legéhesebb.
- De… ez.... Mondd meg nekik nővérem! Mondd meg, hogy ki sem...

A sohasem átélt dolgokat ösztönösen megérzem, és úgy csinálom őket, mintha már régóta gyakorlott művelője lennék a dolgoknak. Az egyik pillanatban még csak az üveg száját cuppantgattuk, aztán egymáséra tapadtunk. Az egy pillanatban még csak a hasas vodkásüveget fogtam, most meg a hajadon simítok végig, szép világosbarna hajad van, akár a teraszotok karzata a nyaralótoknál, tudom jól, mert épp elégszer jártam ott Veled, még ismeretlenként...

– Volt alkalmunk kiismerni egymást, a rengeteg közös büntetőmunka alatt. Dumbledore persze örül ennek. Ő azt szeretné, ha a Griffendél és a Mardekár ház békét kötnének – felsóhajtottam és lemondóan megcsóváltam a fejemet. – Erre nem sok esélyt látok, míg a Mardekár továbbra is olyan gyűlölettel viseltetik a hozzám hasonló félvérekhez, de legfőképpen a mugli származású diákokhoz. Persze nem is nagyon hiányzik a társaságuk – arcomra kiült egy gonosz mosoly. – Lehetőleg próbálj a Griffendélbe...

A tanárok szent kötelességük szerint elkezdték felkészíteni a diákokat az RBF-ekre, és annyit kellett tanulniuk, hogy még neki sem volt szabadideje. Bájitalreceptek, házi dolgozatok, varázslatok magolása és gyakorlása, növénygondozás… mindenkinek csak ebből állt a napja. A januárban lejátszott első meccs, amit a Hollóhát és a Griffendél játszott, az utóbbi győzelmével ért véget, ezt követően pedig egész napos buli volt a klubhelyiségben...

- De doktor úr... Maga nemrég költözött a városba... És olyan furcsa, hogy ilyen fehérek...
- Ne beszéljen már ostobaságokat, könyörgöm! A testük tele van zúzódásokkal, némelyikük pedig töréseket is szenvedett. A finn levegő pedig nem túl napfénygazdag... Miért ne lehetnének fehér bőrűek?
- De... én kisgyererekkorom óta itt élek és a nagymamám szerint a hegyen lévő romos kastélyban vámpírok laknak évszázadok óta...
- Jaj kérem, fejezze be ezeket a dajkameséket! Beszélnek...

- A Kitaszítottak hegye… - visszhangozta némán Helena. - Sokat hallottam róla, de mindig azt hittem csak gyermekmese az egész.
- Sajnos nem... Ha beválnak a számításaim, holnap hajnalra itthon lesznek. De nyomatékosan megtiltom, hogy utánam gyertek, mert könnyen csődbe mehet az egész terv miattatok! - jártatta végig a főméltóság mindkét vámpíron szúrós tekintetét. - Most pedig megyek. A Vámpírok anyja legyen veletek! - azzal olyan hirtelen eltűnt, mint ahogy megjelent...

- Mi vagyunk a Kitaszítottak. Mind valami megbocsáthatatlan bűnt követtünk el a fajtánk ellen. Büntetésül nem tartozunk sehova. Csak mi vagyunk magunknak, a saját kis klánunk. Te pedig tökéletes anya leszel, hogy még több tagot számlálhassunk, és egy nap legyőzhessük a többi vámpírt!
- De… én nem akarok közétek tartozni... - suttogta a rémült fiatal lány.
- Már megint feleselsz, mikor nem kérdeztünk? - ordított a főnök és egy nagy pofont adott Natashának. - Nincs választásod!...

Gyengéden kezdtem el a barlangászást, szép óvatosan csúsztattam ujjamat a nagyajkak közé, soha nem tapasztalt melegség fogata az ujjamat. Lassú cirógató mozdulatokkal fedezetem fel a kedvesem barlangját, amire jól eső nyögésekkel reagált. Három – négy perces játszadozás után mélyebbre engedtem ujjamat, és rövid keresgélés után megtaláltam a megduzzadt csiklót, amely csak tovább fokozta a kollegina gyönyörét...

Elkezdődött a koncert. A Nightwish- fanok üvöltve fogadták kedvenceiket, nemkülönben a négy vámpír. A zenekar pedig mindent beleadott.
A Bye bye beautiful közben Natashában feltámadt az ősi hívás a vér után. Hiszen annyi ember van itt... Észre sem vennék, ha egy- kettő beájulna a tömegbe.... Már éppen indult volna áldozatokat keresni, amikor valaki elkapta a sérült karját...

- Én csak egy trófea lennék neked, a többi roxfortos lány között. Csak azért kötődsz hozzám, mert én vagyok az egyetlen, akit talán sose kaphatsz meg – Lily szeme könnyes lett. Remegő hangon folytatta. – És hogy ugyanúgy eldobnál, ahogy őt – lehunyta a szemét, a szempillái alól kicsordult egy könnycsepp. James letörölte, és átkarolta a lányt. Megálltak, és ekkor magához szorította, úgy suttogta a fülébe:
- Lily Evans, esküszöm neked, sohasem mondtam neki ilyet, mert nem igaz. Sosem...