Egy szerelem története 8.

A madarak különösen hangosan csiripeltek azon a reggelen. Persze, lehet, hogy ez nem így volt, de Lily annak hallotta, és roppantul bosszantotta. Már aludni sem hagyják, pedig késő estig ébren volt, hogy tanuljon a holnapi RBF vizsgára… ami… ma van?! Alighanem, a tegnapi holnap már a ma. Lily nem állt meg kibogozni saját gondolatának értelmét, és mivel már cseppet sem volt álmos, alvás helyett kiugrott az ágyból, és csatlakozott rohangáló szobatársnőihez, akik hol öltözni próbáltak, hol az utolsó jegyzeteiket nézték át. Lilyt lassan ellepte a pánik, és még az sem nyugtatta meg, hogy neki spéci jegyzete van, direkt erre a vészhelyzetre, no meg hogy az öt évet, amit eddig itt töltött, végigtanulta. Hiába minden, a gyomra körül egyre erősödő szorítást érzett, amit a stressz hatásának tudott be – holott egyszerűen éhes volt. Felvette az egyenruháját, összekötötte a haját, és botladozva lerohant a klubhelyiségbe a könyveiért. Ott hasonló állapotok uralkodtak, mint a fent említett hálószobában - kivéve azt az apróságot, hogy ott a fiúk is futkároztak, mint a mérgezett egerek.

Miután befalt három lekváros pirítóst valamint egy bögre kakaót – közben le se vette a szemét a vizsgaanyagról – valamelyest enyhült az idegesség okozta görcs, és újra minden figyelmét az előtte álló próbatételre irányította. Hadarva ismételte magában a feladott tananyagot és a tételeket, kósza pálcamozdulatokkal és varázsigékkel spékelve. Azzal természetesen mit sem törődött, hogy aki látta, őrültnek vagy idegbajosnak hitte. Fél tízkor aztán fogta a cókmókját, és elhagyta a nagytermet, háromnegyed tízkor pedig már könyvek nélkül érkezett meg a vizsgateremhez. Az elkövetkezendő tizennégy napban a szóbeli és az írásbeli vizsgákat egyaránt le kellett letenniük. A tanárok azonban engedélyeztek két nap tanításmentes pihenőt a nehéz időszakban, így kicsit kipihenhették magukat az ötödikes vizsgázók.
A Griffendél ötödikesei az átváltoztatástannal kezdtek, így Lily még jobban izgult, mint várta. A diákokat egyesével szólították be, de vissza egy sem jött. A lány ezt egy kicsit bizarrnak érezte ezt az eljárást, de nyilván az volt vele a cél, hogy ne tudják elmondani társaiknak a vizsgakérdéseket.
- Drale, Arthur! Elton, Danielle! – szólt ki a teremből egy komor, mély hang, és Lily megszorította szobatársnője kezét. A lány remegve sétált be a vizsgaterembe.

Lily harminc perc, és tizenöt másodperc múlva elkezdte felkészíteni magát arra, hogy őt is rögtön behívják. Ezt a bonyolult folyamatot azonban félbeszakította James Potter, és Sirius Black érkezése. Lily ugyanis ettől kezdve csak Jamesre volt képes gondolni. Jól tette, hogy haragot tart vele? James kedvesen rámosolygott. Ő nem haragudott… Igyekezett elterelni a gondolatait a veszekedésről, ezért újra végigmérte őket. A fiúk borzasztóan fáradtnak tűntek, Lily úgy gondolta, nyilván ők is tanultak. Aztán rögtön el is vetette az elméletet. Mikor tanult Sirius Black bármit is? Persze James más, de ő sem vihette túlzásba. Lily éjszakai kóborlásra változtatta gyanúját.
- Evans, Lily! Farland, Emma! – hallotta a hangot. A két barátnő egymásra nézett.
Emma kék szeme olyan ijedten csillogott, hogy Lilynek akaratlanul is az jutott eszébe, az ő tekintete is ilyen-e? Átölelték egymást, majd Emma belépett a terembe. Lily tétovázott. Ránézhet-e Jamesre? Végül rápillantott a fiúra. Az őt nézte, és mikor látta, hogy a lány szép szeme rá szegeződik, elmosolyodott. Lily elkapta a tekintetét, és követte barátnőjét a terembe.

Egy félóra múlva Lily rendkívül jókedvűen lépett ki a vizsgateremből. Jól sejtette: egy másik folyosóra érkezett. Fantasztikus hangulatát annak köszönhette, hogy a vizsgán tökéletesen hajtotta végre a kiadott feladatokat (például egy ezüstkancsó transzformálását vörösfülű ékszerteknőssé), sőt, pluszpontokat is kapott. Azon kívül, hogy a vizsga jól sikerült, a minisztériumi vizsgáztató közölte vele, hogy rendkívül jó képességű boszorkány. Ezt hallva szinte magától értetődött, hogy kibékül Jamessel – azt akarta, hogy jókedve felhőtlen legyen. De azt persze tudta, hogy a fiú még nem vizsgázott, és mivel még csak dél volt, úgy döntött, lemegy Hagridhoz. Út közben találkozott Will-lel is, barátja elkésett, és rohanva igyekezett az átváltoztatástan vizsgára.

Hagrid épp ebédelni készült, és ragaszkodott hozzá, hogy vendége maradjon vele. Lily fellélegezhetett, nem Hagrid készítette az ételt, hanem a konyháról kérte el.
- Azért nem én magam főztem, mer’ nem volt rá időm. Képzeld, Lily, Ebshont professzornak segítettem az állatok körül. Azt mondta, egyszer én lehetek az utódja!
Lily erre inkább nem válaszolt. Tudta, Hagrid jó tanár lenne, csak meglehetősen tágan értelmezte a veszélyes varázslény fogalmát. Mindenesetre mosolyogva bólogatott, és részletesen elemezni kezdte az RBF Átváltoztatástan vizsgáját. Hagrid két órakor kikísérte, ő pedig James keresésére indult. A bejárati csarnokba érve Siriust látta meg, amint az ebédlőbe igyekezett. Ekkor jutott eszébe: James és Sirius akkor érkeztek, amikor ő került sorra…
- Sirius! Black! BLACK! Azonnal állj meg!
A fiú végre meghallotta a kiabálást, és elindult Lily felé. Mikor odaért, a lány karon ragadta, és egy kihaltabb folyosóra tuszkolta.
- Mit akarsz?
- Te elkéstél a vizsgáról?
- Mi? Nem. Csak elkísértem később Jamest. De miért érdekel ez ennyire téged?
Lily elvörösödött. Maga sem tudta, miért, csak… aggódott kicsit.
- Oh, én csak…
- Nem érdekes – legyintett Sirius, és elindult visszafelé.
- Jaj! Várj! Nem tudod, hol van James? Levizsgázott már?
- Nem t’om. De asszem már bement.
- Jó. Köszi, és… bocs.
Sirius vállat vont, és zsebre dugott ököllel a nagyterem felé vette az útját.

Jobb, bal, jobb, középső… Lily megpróbált eligazodni az iskola folyosórendszerén. Kétszer eltévedt, de most úgy érezte, megtalálta az utat a vizsgaterem kijáratához. Igen! A falon meglátta a korábbról ismerős falikárpitot, és egy kanyar után megérkezett céljához. Megpillantotta James kócos üstökét, és már majdnem odaköszönt, mikor a fiú egy kicsit elfordult, és láthatóvá vált, hogy nincs egyedül. Lily földbe gyökerezett lábbal nézett az összefonódó Jamesre és Daniellere.
James és Danielle.
James és Danielle?
JAMES ÉS DANIELLE?!
Ez dübörgött a fejében, és megállíthatatlanul elöntötte a düh és a fájdalom. Nem tudta, hogy melyiktől, de könnyek szöktek a szeméből. Eközben – csak homályosan látta – a pár szétvált, James mondott valamit, mire Danielle megrázta a fejét. Ekkor találkozott a tekintete szobatársáéval. Lily tisztán ki tudta venni, ahogy ajkai szavakat formálnak, de hang nélkül. Egy szó mégis elhagyta a száját: „A francba!...” Lily pislogott párat, hogy eloszlassa a könnyeket, és így szólt:
- Semmi gond. Én megyek is – hangja halk volt, és félelemmel teli. Hidegen akart beszélni, de nem jött össze. Ugyanolyan volt a beszédje, mint az érzelmei. Zavarodottak.
- Lily, meg tudom magyarázni – kezdte James.
A lányba azonnal visszatért az élet.
- Csak tessék! – válaszolt csípősen.
James zavarba jött a különös változás miatt, csak hebegett össze-vissza.
- Sejtettem, hogy ilyesmi lesz. Engedelmetekkel – azzal már fordult volna, de James villámgyorsan mellette termett, és megfogta a kezét.
- Engedd, hogy…
- Nem. Eressz.
Daniellere pillantott, aki tűzvörös arccal motyogott valamit, majd eloldalgott.
- Figyelj, én nem akartam.
- Hát hogyne, pont úgy nézett ki.
- De nem azt történt, amit láttál!
Lily hisztérikusan felkacagott.
- Nem az? Megcsókoltad? Beleegyeztél? Elegem van, James. Bízni akarok benned, de így nem tudok. Azért jöttem, hogy megbocsássak, de nem érdemled meg.
- De igen, Lily! Megérdemlem, bízhatsz bennem! Most csak annyi történt, hogy…
- NEM érdekel, Potter! Engedj el! – sziszegte Lily, és kirántotta a kezét, majd elrohant.

Lily nem ment be a nagyterembe. James az ajtóban várt rá, tudta, ha ezt nem tudja kimagyarázni, sosem lesz esélye Lilynél. Fél négykor aztán elállt a kifelé tartó tömeg útjából, és szemével kereste Siriust.
- Tapi, nagy bajban vagyok.
- Oké, pajti, de most vizsgára megyünk. Közben mondd.
James fojtott hangon beszámolt a történtekről. Sirius felszisszent.
- Ezt elcs… elszúrtad, haver.
- Tudom! – James idegesen végigszántott ujjaival a haján. – Rendbe akarom hozni! Azt akarom, hogy bízzon bennem!
- De igaza van, James! A múltkor az a Lindsay is piszkálta, most meg te smárolsz egy csajjal, aki ráadásul a barátnője! És közben azt mondod, bízzon benned, meg hogy sosem okoznál neki fájdalmat! – Sirius megcsóválta a fejét. – Mit akarsz tenni?
- Esedezem a bocsánatáért.
- Nem jó. A randikért is könyörögtél, az se jött be.
- Rendben. Szerinted mit csináljak?
- Hagyd békén egy kicsit, hadd nyugodjon le.
- És aztán?
Sirius vállat vont.
- Nem tudom. Majd kitalálsz valamit.
James egy pillanatig töprengett, aztán felderült az arca.
- Jaj nee, ez a mosoly rosszat sejtet…
- Lééégyszi, Tapi, beszélj vele!
- Én ugyan nem! – tiltakozott Sirius.
- Csak vedd rá, hogy meghallgasson! Nem engedheted, hogy szenvedjek!
- Dehogynem! – vigyorgott gonoszul Sirius, de azért elgondolkodott. – Na jó, rendben. De csak egy feltétellel.
- Igen? – kérdezte gyanakodva James.
- Meg kell ígérned, hogy ezután nem szúrod el. Vagy legalábbis nem ennyire.
- Rendben! Megígérem. – James vigyorgott, mint a vadalma.

Lily minden erejét latba vetve, igyekezett csak a vizsgákra koncentrálni. Próbálta kitörölni az emlékezetéből James és Danielle árulását, mindent, csak hogy jól sikerüljön az írásbelije, amire előreláthatólag két perc múlva beengedik a tanulókat (és a nem tanulókat). Sejtése meglepően hamar beigazolódott; az ajtó nyílt, és ők beléphettek az átrendezett tanterembe. A terem méretét megnövelték, szabályos sorokban álltak az egyszemélyes padok. Lily Emmára pillantott – őt beavatta a történtekbe – barátnője bátorítóan rámosolygott. Megszorította a kezét, és ő viszonozta a szorítást. Majd kerestek maguknak helyet, és Emma leült Lily mögé. A vörös lány mellett Alice huppant le, előtte pedig Mary foglalt helyet. Lily mélyeket lélegzett, hogy megnyugodjon, majd elővette pennáját és tintáját. A tanári asztal mellett álló óra mutatója elérte a négyest, mindenki bent volt már, az ajtókat pedig bezárták. A felügyelő minisztériumi varázsló pergament röptetett a diákok elé. Lily végignézte a kérdéseket – és elmosolyodott.

Pontosan két óra múlva elégedetten lépett ki a teremből, majdnem minden kérdésre hibátlanul tudta a választ. Kettőben nem volt biztos – de hát mit számít az? Kicsit jobb hangulatban baktatott barátnői oldalán a park felé. Sétálni akartak egyet, még vacsora előtt. Lily megpróbálta kiszellőztetni a fejét, mélázva nézte a tó fodrozódó vizét, miközben Emma beszámolt Alicenek és Marynek a James-Danielle esetről.
Lily egy darabig hallgatta, hogy miket mond aztán halkan, de jól hallhatóan szólt.
- Elég, Emma. Nem akarok erre gondolni. Légy szíves, úgy mondd, hogy ne halljam.
A megszólított az ajkába harapott.
- Bocsi. De most mi lesz?
- Mi lenne?
- Hát veled… és Potterrel.
Lily nagyot sóhajtott, tekintete az eget pásztázta.
- Fogalmam sincs – mondta a bárányfelhőknek.

Kiáltozás ütötte meg a fülüket.
- Eee-vans! Evaaans! Evans! – üvöltözte Sirius. A lányok megdermedve bámultak a közeledő fiúra. Mikor tette magát Sirius Black ennyire nevetségessé?
- Nyugi, Black, itt vagyok. Nem megyek sehova – fordult Lily a lihegő Siriushoz.
- Csah-csak… nem túl jó a viszonyunk…
- Nem baj, megölni azért nem akarlak.
Megvárta, míg a fiú levegőhöz jut, aztán folytatta.
- És mondd csak, mégis miért loholtál utánam a fél kastélyon keresztül?
- Beszélnem kell veled. Négyszemközt – pillantott Lily barátnőire.
Lily megforgatta a szemét, de azért megkérte Emmáékat, hogy kicsit menjenek el. Szőke barátnője szerelmes pillantást váltott Siriussal, majd elráncigálta Maryt és Alicet.
- Ugye nem akarod bántani? Mert akkor velem gyűlik meg a bajod – méregette Lily Siriust óvatosan. Féltette barátnője szívét az iskola Casanovájától.
- Nem… - A fiú tűnődve pillantott a lányok után. – Fontos nekem.
- Na jó, halljam, mit akarsz?
Sirius zavarban volt, idegesen nézett Lilyre. Aztán kibökte:
- James miatt szeretnék beszélni. Ne, hallgass végig! – kiáltott fel, mikor Lily dühös pillantással elfordult tőle. – Kérlek. Csak annyit akarok mondani, hogy most igazán van magyarázat. Miért csinálná ezt veled?
- Mert egy bunkó, öntelt barom, akit nem érdekelnek mások érzései? – fújtatott a lány, és nem törődve Sirius könyörgésével, a barátnőihez szaladt.

- Micsoda felfuvalkodott hólyag! – mérgelődött Alice. – A barátját küldi, ahelyett hogy ő jönne.
- Hát, nem azért, Al, de Pottert is elküldtem a búsba.
- Ahogy évek óta leráztad! Miért nem ő jön sírni, hogy bocsáss meg? Ez nevetséges. Ő okozta a galibát, hát oldja is meg.
- Hagyjuk ezt. Hogy sikerült a vizsgátok?
Lily nem is volt hajlandó másról beszélni, sem most, sem a vizsgaidőszakban. Hajnalig tartó tanulások és szorongós ébredések jellemezték az elkövetkező hetet, mígnem elérkeztek a várva várt pihenőnapokhoz. Lily hagyta magát rábeszélni a lustálkodásra, és azt a bizonyos szombati napot a meleg, nyárias napfényben fürdő parkban töltötte, ezúttal csak Mary és Emma társaságában, Alice Frankkal múlatta az időt.
- Mondd csak, Lily – szólalt meg egy idő után Emma. – Te sose szándékozol megbocsátani Jamesnek?
Lily elgondolkodva tépkedte a füvet maga mellett.
- Azt hiszem, már nem is haragszom rá annyira. Csak sértett vagyok, és fáj. Hogy azt bizonygatja, sose bántana vagy csalna meg, erre mikor esélyt adnék neki, ott smárol egy másik csajjal az orrom előtt. Hogy lehet így megbízni valakiben?
- Tudod, azt hiszem, magamban is csalódtam. Lehet, hogy félreismertem. Lehet, hogy sose lesz képes megváltozni. – Némi szünet után hozzátette: - Abban sem vagyok már biztos, hogy mit érzek.
- Úgy érted… nem tudod, hogy szereted-e még?
- Azt se tudom, hogy szerettem-e egyáltalán. Vagy… áh, fogalmam sincs. Hagyjuk ezt a lelkizést. Nem akarok tisztában lenni az érzelmeimmel.

James fáradtan kullogott a szintén nyúzott Sirius mellett. Az egész napos kviddicsedzés vége volt, és a csapatkapitány nem kímélte őket.
- Huh, pajti… Prinston keményen megdolgoztatott minket.
- Ráadásul telihold lesz az éjjel. Holdsáp se lehet túl jól – jegyezte meg fásultan James.
Sirius arcán ördögi vigyor suhant át.
- Valami azt súgja, hogy ez egy emlékezetes éjszaka lesz…
James gyanakodva méregette barátját.
- Ugye nem találtál ki semmi hülyeséget? Ma nincs kedvem a tréfáidhoz.
- Jaj, dehogy, Ágas! Sose viccelnélek meg téged.
A fiú még egy ideig fürkészte Siriust, aztán vállat vont.
- Megyek, lefürdök. Ha végeztem, találkozzunk a harmadik emeleti címerpajzsos folyosó használaton kívüli tantermében.
Sirius bólintott, és elköszönt Jamestől.

- Hé, Pipogyusz! – kiáltott egy zsíros fekete hajú diák után Sirius. A fiú megfordult, és bosszankodva fordult a másik felé.
- Mit akarsz, Black?
- Ha kíváncsi vagy arra, hogy mi a Szellemszállás titka, gyere éjfélkor a parkba, a fúriafűzhöz! Érintsd meg egy bottal a legnagyobb göcsörtjét, és menj végig az alóla induló alagúton! Ha a járat végéhez érsz, hatalmas meglepetésben lesz részed! – hadarta, majd széles vigyorral faképnél hagyta az értetlen mardekárost.

James az egyik pad tetején ült, ott várt barátaira. Először Remus érkezett meg, a fiú a szokásosnál is nyúzottabb és sápadtabb volt. Láthatólag nem érezte jól magát, alig szólt pár szót, de az, hogy még így is barátaival lehet, akik kitartanak mellette, és segítik, még ebben a gyötrelmes időszakban is, jobb kedvre derítette. Kisvártatva befutott Peter, majd Sirius is, és együtt láttak neki a mókázás tervezésének. Nem is figyeltek fel arra, hogy Tapmancs barátjuk kivételesen izgatott, és boldog mosolyát néha tipikus Tekergő-féle mókavigyor váltja fel.

Lily – kivételesen – boldogan huppant le a klubhelyiség egyik foteljába. Se James nem volt ott, hogy beárnyékolja a jókedvét, se a tanulás nem aggasztotta, hiszen hátravolt még egy éjszaka és egy teljes nap a „csendes” pihenőből. Hátradőlt, és élvezte a kandalló meleg fényét, a vidám, de halk zsibongást, ami körülvette. Hogy vidámsága kiteljesedjen, elővett egy újabb Austen-kötetet, és beletemetkezett. Meg se hallotta Emma és Alice csevejét, majd bejelentésüket, hogy elmennek aludni, csak azt vette észre, hogy besötétedett, és egyedül van a kerek teremben. Még mindig barátságos meleget árasztott a rácsos márványkandalló, fényt viszont kevesebbet: a tűz lassan elhalt, Lily pedig elérkezettnek látta az időt, hogy ő is lefeküdjön. Még körbepillantott a helyiségen, és ugyanazt a megnyugvást érzékelte, mint mindig. Hirtelen ötlettől vezérelve elpakolta a könyvét, és az ablakhoz lépett. A telihold ezüstös fényben fürdette a parkot, és teljes pompájában ragyogott. Lily megbűvölten nézte egy darabig, majd kitárta az ablakot, hogy beengedje a hűvös fuvallatot, ami a Tiltott Rengeteg fáit borzolta. De nem csak a szél érkezett meg hozzá. Hangokat hallott, pedig már fél tizenkettő volt. Kíváncsian kintebb hajolt, és hamarosan értette is a hangokat:
- …igyekezz már, Ágas, elkezdődött…
Ágas? Hiszen az James! Aki az előbb beszélt, az pedig nyilvánvalóan Sirius Black! Lily szemével keresni kezdte a beszélőket, és meg is pillantotta őket, nem messze a fúriafűztől. Lily látta, hogy két alak belök egy harmadikat a megdermedt fúriafűz alá, majd az egyik követte. A másik hátrébb ment, és furcsán mozgott, végül teljesen más alakja lett. Körülötte valami apró állat szaladgált, Lily nem tudta kivenni mi az, de azt tudta, hogy a fiúk szabályt szegtek. Felrohant a Tekergők hálókörletébe – így hívták magukat – és bepillantott. Az ágyak megvetetlenül, üresen álltak. Senki sem volt a szobában. Lily dühösen lekaptatott a lépcsőn felmarkolta pálcáját, és kicsörtetett a folyosóra.

A Kövér Dáma portréját elhagyva aztán gyorsított léptein, és halkabban járt. Nem volna jó, ha elkapnák, hiába prefektus, büntetést kaphat. Fellélegzett, mikor elérte a nagy tölgyfaajtót. Kinyitotta, kicsusszant, és a fúriafűz felé tartott. Ott már senki sem volt, Lily pedig, hiába meresztgette a szemét, nem is tudott bejutni a titkos járatba. A háta mögött valami zörrent, majd előbújt Peter Pettigrew egy bokor mögül. Apró, kék szeme nagyra tágult a rémülettől, és dundi mutatóujját felemelve Lilyre mutatott.
- Te-te meg mit keresel itt?
Lily fényes, zöld szeméből csak egy csík látszott. Az ő szeme összeszűkült dühében.
- Hogy mit keresek? Hát titeket, ti szabályszegők! Mi a frászkarikát csináltok itt éjnek évadján?
Peter hápogott egy sort, majd megszólalt:
- Ne-nem szabad itt lenned. Ne foglalkozz velünk, csak… csak James elvesztett valami fontosat, azt keressük. Neked viszont nem szabad itt lenned! Veszélyes!
„Ha tudná ez a lány, hogy az az fontos dolog Remus…”
- Nektek talán nem? Azt ajánlom, sürgősen kerítsd elő a barátaidat, és magyarázzatok meg nekem mindent! – kiabálta.
- Ne… Evans, kérlek szépen, menj be a kastélyba… vissza kell menned
- Nem! Azonnal beszélni akarok Potterrel és Blackkel! – toppantott, immár irtózatosan mérgesen.
- Lily… - hallotta a suttogást. Megpördült, és szembetalálta magát barátjával.
- Will! Te meg mit csinálsz itt?
- Én… én csak zajt hallottam a klubhelyiségből. Csapódást.
Lily elpirult. Becsapta maga mögött a portrét.

- Will, én csak, izé, szabályszegőket üldözök.
A fiú felvonta a szemöldökét.
- De hát te is szabályt szegsz!
- De nekem muszáj! El kell kapnom Potteréket.
Will a fejét csóválta.
- Lily, ennek semmi értelme. Itt vérfarkasok, meg borzalmas lények mászkálnak…
- Úgy bizony! – vágta rá Peter, de Lily egy szemvillanással elnémította.
- Szerintem hagyd ezt. Majd beszélsz McGalagonnyal reggel.
- De nekem most kell felelősségre vonnom őket!
Barátja csitítólag lefogta a karjait, amikkel idegesen hadonászott.
- Semmi baj. Ez most nem lesz jó. Ki kell pihenned magad, holnap van az utolsó szabadnapunk. Utána jönnek a vizsgák. Úgyse tudjuk, hol vannak.
- Igazad van…
- Be a bokor mögé, gyorsan! – visította Peter, és berántotta két évfolyamtársát egy terjedelmes növény mögé. Lilynek Will fogta be a száját, nehogy üvöltözni kezdjen.

Szimatolás. Morranások. Közeledő mancsok zaja. Két állat hörgése, harc hangja. Nyüszítés, majd távolodó léptek hangja. Lihegés, valaki lerogyott a földre. Újabb csörgés, ezúttal paták. Lily elkerekedett szemmel nézett Peterre, aki rémülten szuszogott. Will idegesen kapkodta a fejét.
- Elvesztettem, Ágas… nem tudom, hol van!
- Csss… semmi baj. Megtaláljuk. Megsérültél?
- Nem. Csak horzsolások.
- Peter hol van?
Will elengedte Lilyt, aki felpattant, és kirontott a bokor mögül. Fújtatva közeledett a meglepett, megdermedt fiúk felé, pár pillanat múlva a két másik bujkáló is követte.
- Mi… ti meg… hogyan, Féregfark?! – dörrent rá hirtelen a sápadt Peterre, aki összerezzent.
- Me-megpróbáltam, de…
- Magyarázatot! - süvítette Lily, vörös arccal.
Mindenki odakapta a fejét, a lány pedig a fiúkat fürkészte. James mélyet sóhajtott, majd válaszolt:
- Menjetek vissza a toronyba. Ha megteszitek, mindent elmondok. Kérlek – tette hozzá, Lilyre nézve. A lány meglepetten vizsgálgatta.
- Mindent!? Ágas, ez…
- Mindent, Sirius. Menjetek.
Lily dühösen felhorkant.
- Szerinted, hiszek neked?
James esdeklő pillantást vetett rá, de a lány ügyet sem vetett rá. Sirius folytatta.
- Evans, egy vérfarkas kószál itt. Ha nem mentek vissza, meghalhattok.
Lily olyan rándulást mutatott be, mintha egy legyet akarna elhessegetni.
- És ti? Ti hogyhogy maradtok?
- Mindent elmagyarázok, már mondtam…
- Nekem nem elég a később! Azonnal, különben büntetőmunka!
- Csak tessék – felelte higgadtan James. Lily összezavarodva pillantott rá.
- Hallottad, mit mondtam?
- Igen. Büntetőmunka. Vállalom.

Lily egyik keze ökölbe szorult. A másikkal megfogta Will kezét, és a kastély felé indultak.
- Fent várok rád. Addig nem fogsz aludni, amíg el nem mondod. - James komoran bólintott, és végigkísérte tekintetével a párost, míg el nem tűntek a tölgyfa ajtó mögött.
- Helyes. Idő?
- Mindjárt éjfél.
James bólintott, majd lehunyta a szemét, és koncentrált. Bőre változni kezdett, sűrű, sima szőr lepte el, arca, végtagjai átalakultak… végül pedig Ágas állt előttük, a szarvasbika.
Sirius is végrehajtotta a varázslatot, majd Peter is. A patkány és a hatalmas, bozontos fekete kutya várakozva nézett a szarvasra. Az fejével intett, patájával dobbantott a földön, és pislantott párat. Féregfark a fa felé iramodott, a harcias fűz pedig megdermedt. A patkány a nagy göcsre telepedett, Tapmancs és Ágas pedig elszaladtak, két különböző irányba.
Perselus Piton idegesen pillantgatott körbe a sötét parkon. Csak a hold és a csillagok szolgáltak világításul – és ez vajmi kevés volt. Mikor úgy vélte, egyedül van, magához röptetett egy hosszú botot, és megérintette vele a fúriafűz göcsörtjét. Az megdermedt, a fiú pedig közelebb araszolt, majd bemászott a fa alatt megbúvó, szűkös járatba. Kanyargós, gyökerekkel és gyomokkal teli, földbe vájt átjárót látott – elsuttogott egy lumost, és hajlongva indult felfedezőútjára, melynek végén a titkok nyitja várta.
James Potter hangosan felkacagott, majd gyorsan visszaváltozott szarvassá, mivel vérfarkas barátja őt szemelte ki. Az utolsó pillanatban sikerült agancsával hárítania a karmolást, és hátralökni a vadállatot. Sirius – Tapmancs – játszani kezdett vele, Féregfark pedig a padlón futkározott. James intett Siriusnak, hogy foglalja le Holdsápot, ő pedig kioldalgott a szobából, és járkálni kezdett a folyosón. Furcsa zajt hallott a lépcső felől, felvette emberi alakját, és közelebb sétált. A lépcsőn egy alak jött felfelé, James pedig megbújt egy sarokban, ahol a jövevény nem láthatta meg. Ha megint Lily lesz…
Nem ő volt. Piton ólálkodott a Szellemszálláson, és egyenesen a felé a szoba felé tartott, ahol Holdsáp tombolt. James nem tudta megakadályozni, hogy kiáltson:
- NE!
A vérfarkas felkapta a fejét. Vért szimatolt, kétféle emberi vért. A finomabbik mellett döntött, és a fekete kutyát félrelökve kirohant a szobából. Megpillantotta a folyosó végén álló Pitont, aki rémülten meredt rá. Szemében gyilkos fény villant, felüvöltött, és a dermedten álldogáló fiú felé indult.