Történetek - 31.oldal

- Na jó, úgy látom, más eszközhöz kell folyamodnom - Christine előkotort a ládája aljából egy könyvet, abban kezdett el lapozgatni a megfelelő varázsige után kutatva.
- Olyan hosszú, nyáron teljesen elfelejtettem, mert otthon nem kellett használnom, de így hogy megint veletek vagyok...
- Ááá ne csak a felkeltős varázsigét ne! - Alice és Lily is úgy pattant ki az ágyból, mintha rakétát szereltek volna a hátsó felükre...

Válasz helyett a hátamra lökött, és egy pillanat múlva már 69-es pózban hevertünk egymáson. A kitárult virágszirmok nedvesen csillogtak a lámpafényben és nyalásra ingereltek, aminek azonnal nekiláttam, és nyelvemmel ütögetni kezdtem a klitoriszát. Éreztem, hogy ő is kezelésbe vett, de most az nem érdekelt. Nyalni akartam végre ezt az isteni puncit...

Igen, a dekoltázs ott virított előttem és a melltartó által kissé összepréselt mellek között még mélyebbnek hatott, mint képzeltem. Ismét egy olyan része a női testnek, ami objektíven szemlélve nem szép. Mert mi szép egy bőrfelületen? Semmi. És mégis, mégis szép és egészen odavagyok tőle, izgalmam lassan a tetőfokára hág, izzadni kezdek, szinte elvesztem a fejem, annyira belemerülök a két eltakart mell és a köztük húzódó völgy látványába...

Miközben fejét a lány mellei közé temette, Milli érezte, ahogy a fiú pénisze hozzányomódik a combjához. Levette a melltartóját, és miközben eldobta, vele küldte az utolsó kételyeit is. Norbi magához ölelte, majd hirtelen megfordultak. Feljebb húzta magán a lányt, úgy hogy mellbimbói éppen a szája fölött csábították, keze pedig a combján és a fenekén mozgott fel-le...

- Mi a neve? - kérdezte Lily.
- Hát te nem is figyelsz? Hol járnak a gondolataid Lily drágám? - mormolta Christine.
- Sarah Pitont mondott McGalagony - válaszolt Alice, miközben ő is a széken ülő lányt pásztázta.
- Miért gondolkodik ennyi ideig a Süveg? - aggodalmaskodott Lily szokásához híven.
- Biztosan több házba is megfelelnek a tulajdonságai - tippelt Alice...

Nem kezdtem el rohanni, nem lett volna értelme. Megszorítottam a botomat a köpenyem alatt. Megpróbáltam a legkisebb neszre is odafigyelni, nem az első dolog, hogy egy ilyen szörnnyel állok szemben, de remélem hogy nem is az utolsó. Ha még fiatal könnyű dolgom lesz, de ha már tapasztaltabb vérfarkassal állok szemben, lehet, hogy itt hagyom a fogamat...

Szeretni. Forró áramként terjedt szét a szó a testében, tudta, hogy a hideg nem tarthatja vissza őt többé. Tett egy lépést. Mégy egyet. Még egyet. Képes rá. Meg tudja csinálni. Megszaporázta lépteit, egyre följebb és följebb jutott, de érezte az erőt, amely egyre jobban vissza akarja húzni. Az erőt, amely mindig földhöz ragasztja az embereket, amely mindig visszarántja őket a porba. Nem! Ezúttal nem teszi őt nyomorulttá...

Előfordulnak továbbá szórakozóhelyeken is, főleg a dupla telefonfülke méretű egy mikronnál kisebb agyú félmajom idióták. Szintén egy közeli ismerősömtől tudom, hogy ezek a szórakozóhelyeken őshonos vadállatok válogatás nélkül kötnek bele teljesen random módszerrel a különféle szórakozó egyénekbe. A fent nevezett ismerősömbe (nevezzük őt Sonnel-nek) is belekötött egy ilyen majomszerű fenevad teljesen ok nélkül, be is mosott neki egyet, ámde Sonnel bizony nem egy 12 éves mit sem sejtő...

Egyszer volt, hol nem volt, karácsony szent éjszakája előtti estén a tájakat hó borította. Az égen megannyi csillag pislogott és várták, hogy az emberek és a Föld minden élőlénye szemük ragyogásával, tiszta és jóságos gondolataikkal és kívánságaikkal elárasszák őket. Mindenki lépte alatt ropogott a friss, puha, fehér hó...

- Egyszer, régen, sok évvel ezelőtt, volt egy kisfiú, aki egy teliholdas, ragyogó éjjelen kiszökött a kertbe, hogy meglesse a tündéreket, akikről az édesanyja mesélt neki. A kisfiú nem tudta, hogy a ház körüli erdő milyen veszélyeket rejteget, és elindult, hogy megkeresse a szárnyas kis varázslényeket, akik a mese szerint egy kerek tisztáson táncolnak minden holdtöltekor. Egyre beljebb haladt a sötét erdőben, míg el nem ért egy neki tetsző rétre. Leült és várt…