Életsorok

A zene, mi összeköt; a ritmus, mely beindít, és a dallam mi szétszakít.
A dobhártyámon éreztem az ütők harsogását, amint a cintányérral találkoztak, és a vérem is belebizsergett a basszusgitár húrjainak erőteljes sikoltása hallatán. A hangfal előtt ülve a padló remegett alattam, és olyan volt, mintha a lelkem is beledübörgött volna a rezgésbe. Két szám között a zene mámorától kábultan lopva egy mosolyt dobtam a dobos felé, aki meglepően észrevette, s higgadtan elismerésként fogadta azt. Forrongott a levegő a terem minden kis szegletében, és lángolva kiabáltak bőröm parányi pórusai is. De lehet, hogy csak én jöttem lázba a végletekig termelődő adrenalintól.

Éreztem, hogy vér szökik arcomba, amint szemem rátévedt az énekesre, aki félve tartotta a mikrofont, mint egy újszülöttet az orvos. A forróság jelei rajta is megmutatkoztak, mert egy verejtékcsepp homlokai ráncain végiggördülve vándorolni indult. Lecsorgott orcája sima fedésén – egy könnycseppre hasonlított, majd férfias állát elkerülve nyakára vezetett az útja, melyen még ott díszelgett a halál véres csókjának egyike. Megpihen kulcscsontja gödrében, kimerítették a redők, amiket megajándékozott lénye egy darabjával. Sebesen rohant felé azonban testvére, nekiütközött, s egyesülve áttörték a magas gátat, folytatva barangolásukat a test festői táján. Hasa kockáin bukdácsoltak, és egyre csak fogytak, törpültek, addig, míg izzó bőrét szántva végül a forrongástól el nem párologtak.

Meghaltak, de nem ért véget a folyamat, hisz minden pillanat új életet teremt. Odaragadt tekintetem a kidolgozott izomszálakra, s akaratlanul is lejjebb merészkedett. A nadrág lógott rajta, mintha befejezve a diétát, kifogyott volna belőle. De épp ez teremtette meg a szexuális kisugárzását. Felkorbácsolta szívem ritmusát. Máson ízléstelennek tűnt volna ez a divatártalmi látvány, de belé képtelenség belekötni. De igaz, a snoopy-s bokszere szintén integetett alóla kilógva, de ez sem zavarta a meghittséget, amint megpillantottam szeme tengerkék tükrének csillogását, melyek rabul ejtenek, s megnyugtatnak még egy vadul dúló oroszlánt. Igéző mosolyával bárkit megbabonáz, aki csak él, s létezik a föld kerekén, mert az annyira illik ábrándjához, mint a kisbaba szájába a cumi. Mert ő tényleg egész valójában egy óriás bébi képébe bújt, aki a literes cumisüvegével, a rugdalózójában futkosva ordítja, hogy: ˝Oi, oi ˝!

De már riasztó képként tepert le a gondolat, hogy a pizsi csörgése véget vet e gyönyörű idilli álmomnak. Még egy számot eltárolhattam emlékembe – micsoda nagylelkűség… -, és utána elráncigáltak az Álmok földjéről. De kiélveztem azt az utolsó taktust is, mi még átjárhatta fülem összes hallócsontját. Az a hangszín… Egy szava, s engem a Örök Álmok Világába taszít… Bár tudtam, hogy tiltott percekért epedek, mert hiába árgus tekintettel, ő észre sem vett. Elment mellettem, csak egész egyszerűen… A verssorok teremtették a kapcsolatot, s azok dallama is döntötte romba a végén…

De az önsajnálatnak most nincs helye itt. Élni kell! Itt hever az élet puszta könyve előttem, csak arra vár, hogy teleírjam életsorokkal.