Egyedül ültem

Egyedül ültem a padon amikor...
- Segíthetek?
Körül néztem kihez, szólhattak, de egyedül voltam. Az idős hölgy továbbra is furcsán méregetett miért nem felelek.
- Segíthetek? - ismételte meg a kérdését.
- Miben tudna? Csak gondolkozok - mosolygok rá.
- Ebben is segíthetek - ezzel leült mellém. Kérdőn néztem rá, de ő elővett egy cigis dobozt, finom ujjaival előhúzott egy szálat majd megkínált engem is.
- Szóval azon gondolkodsz, megéri-e élned...
Megrökönyödve néztem rá, honnan gondolhat ilyesmire.
- Mindenkinek eljön az a pont, mikor két ösvény közül, választhat. Te ide értél...
Pár percig még csendben ültünk, majd a hölgy felkelt és egy szó nélkül végig simította a karom és itt hagyott engem a gondolataimmal.

Egész nap a nő szavain gondolkoztam, és azon, hogy vajon ki lehetett Ő? Érintése még mindig ott égett a karomon.
Otthon nem várt senki. Régóta egyedül élek, de ehhez még mindig nem tudtam hozzászokni. Hiába voltam a magam ura, de hiányzott az életemből az
,hogy valakit érdekeljen, mi van velem. Sok barátom, illetve haverom volt. Azért nem nevezném őket barátnak, mert ha szórakozni kellett mindig ott voltak, viszont ha valami nyomta a lelkem, sosem kérdezték mi a bajom lehet ,hogy csak tapintatosak voltak. Nem akartak faggatni. Vagy nem akarták vállalni más problémáit, és a tanácsadó szerepét.

Egyedül ültem a padon és olvastam. Semmi furcsaság végre. A jól megszokott unalom. Kivéve talán azt, hogy egy fantasztikus kisugárzású fiú ült nem messze tőlem...
- Jó könyv?
Összerezzentem. Oldalra néztem a fiú kedvesen mosolygott rám.
- Még csak az elején járok.
- Én már olvastam. Jobb is, hogy csak ennyi olvastál... Mark vagyok.
Bemutatkozása után, meg sokáig beszélgettünk, mikor mennie kellett.
-Holnap is itt leszel?
- Igen.


Az életem új értelmet nyert Markkal. Eltűnt a hiány érzett az életemből, hiszen megtaláltam a tökéletes társam. Egyetlen árnyék vetült a boldogságomra, ami az Ő társasága miatt alakult ki bennem. Gyerekkori barátai mind rossz körökben voltak járatosak. Féltettem Őt, de nem szóltam sose mikor elment velük az éjszakába.
Karácsony éjszakája volt talán a leggyönyörűbb számomra. Ezen az estén ahhoz a bizonyos padhoz sétáltunk, ahol megismertük egymást.
Ott és akkor lettem az ő mennyasszonya.

Egyedül ültem a padon és az idős hölgyre, mosolyogtam.
- Honnan tudta?
- Tudtam.
- Mikor először találkoztunk épp a zsebemben lévő pengét, szorongattam. Este akartam...
- Tudom.
- Köszönöm...
- Ne köszönj még semmit.
Ezzel ismét kisétált az életemből.

A szilvesztert külön töltöttük. Én pár ismerősömmel voltam egy nagyobb buliban. Ő meg Isten tudja hol
a gyerekkori barátaival. Tudtam, hogy a barátai nem jó emberek... Mégse tettem semmit. Azt, hogy sose lehetett a férjem, hogy sose lehettek gyerekeink, hogy sose öregedhetett, meg mind nekik köszönhetjük...

Sírva ültem a padon mikor odalépett az idős hölgy. Azonnal letámadtam.
- Miért nem hagyta, hogy akkor véget vessek az életemnek? - kérdeztem zokogva.
Az idős hölgy mosolyogva nézett rám, és ezt felelte:
- Az őrangyalod vagyok. Ha hagyom, úgy halsz meg, hogy nem ismered a szerelmet. Most már tudod, hogy érdemes élni...
A többi rajtad áll.