Sci-fi történetek - 17.oldal

Mikor elhelyezkedtek az ellenfelek, akkor ismét felemelkedett a tábla, s mikor megkapták a zöld jelzést elkezdődött a harc. A sziklás terepen Tamás elkezdett futni, s nyomában volt a szörny, olyan helyekre ment, ahol nehezen lehet utána menni, közben pedig minden tíz méternél csapdákat rejtett el, s utána 5 méterenként lőtt egyet a lézerpisztolyával. Az üldözés, tizenöt percig tartott, mert a szörny egy olyan csapdába lépet bele, amikor áthaladt rajta, egy lézeres csapdába lépet, s utána...

Sajnálatos módon ötvennégy év elteltével a Föld lakossága nem haladta meg a háromszázmilliót. A tiszta levegő már csak elérhetetlen legendaként kering. Végső kétségbeesés lett úrrá mindenkin. Végezetül a borúlátók száznyolcvannégyen elhagyták bolygónkat és más földek után kutattak. A régi csapat nagy része feljutott az űrhajóra, leszámítva Raliont, ő a végsőkig kitart nézetei mellett, ez tisztelendő...

A tudósok a vállalatban rájöttek, hogy egy organizmusra van szükségük, egy tökéletes organizmusra. Megtalálták a bolygót, ahol az organizmus van, de nem akarták felhasználni katonáikat a kifejlődéhez. Merthogy az idegenek emberben fejlődnek ki. A vállalatnak a szemét kell. Ezért használják ki az egyik teherszállító csapatot. És a történet még csak most kezdődik...

- Terri, szeretnék többet tudni arról a támadássorozatról, amelyben az utóbbi hónapok során megsérültél – szándékosan nem használta az „állítólagos” kifejezést, amely pedig a lány orvosi jelentéseiben rendszerint felbukkant. – Mesélnél nekem erről, hogy hogyan kerültél az utcára, ki és miért támadott meg? ...

Mi lenne, ha bárki arra gondolna, hogy az ellensége holtan esik össze? Ez a képesség is blokk alá került. Ahogyan a gravitáció legyőzése, valamint az, hogy szabadon járjatok-keljetek a világok között. Akikben az erőszakgén hatása gyengébb, azok még képesek átjutni időnként ezeken a kapukon, általában álmukban, épp ezért senki nem gondolná - gyakran ők maguk sem - hogy amit megéltek, valóság...

Időközben elértek egy kis ajtót, ami mögött egy hosszú szervizlétra volt. A férfi intett a Jeannenak, hogy fáradjon beljebb.
- Ez hova vezet? - kérdezte a nő.
- Ez az izolálható szektor.
- Ez a lehető legrosszabb.
- Sajnálom, az összes többit aktívan használjuk. Legfeljebb másik szerelőaknát tudnék mutatni, de az ugyanannyira kényelmetlen lenne, mint ez...

Arina tényleg sokkal jobban lett a teától, a Karmazsin Folyó utáni vágyódása azonban csak nem hagyott alább, ezért a genonővér kérlelése ellenére is úgy döntött, hogy kimegy hozzá megnézni, hogy mi van vele. Angela – vélhetőleg ösztönös gondoskodási vágyától vezérelve úgy döntött, nem hagyja felügyelet nélkül a nőt, aki nekivágott a csípős, hideg éjszakának...

A falka napok óta vándorolt. Igazán nem történt semmi, ezért unalmában mindenki beszélgetett erről-arról. Előkerültek az aktuális pletykák, hogy ki, kivel és mit csinált egyik vagy másik éjjel. Ottó és Sarah is beszédbe elegyedtek.
–Tudod, néha helyre kell tenni őket. Nem mindig tudják, mi a helyes – magyarázta a férfi. A motor hangosan ropogtatta maga alatt a köveket.
–Szóval mégis vannak szabályok!? – harsogta túl a zajt Malcolm.
–Persze. De azért igyekszünk elnézni...

–Elnézést, Ms. Sarah, de Anita kisasszony gondolatai jóval érettebbek, mint…
–Nagy ívből teszek rá, hogy mit gondol! Ez az egész rehab-program egy nagy baromság! Minden második kölökről kiderül, hogy vagy megrögzött pacifista, vagy elmebeteg, vagy az ellenséghez tartozik, de mi azért persze megpróbáljuk átnevelni, meg szabadon engedjük, hogy hadd lopjon el minden hadititkot, ha akar…

Láthatólag senki sem tudott hatékonyan ellenállni a támadásnak, és a barbárok majdhogynem szabadon garázdálkodtak. Azonban a lány nem törődött a körülményekkel: két lövéssel egy újabb ellenséget likvidált, akitől még egy pisztolyt szerzett, utána öt lövésből sikerült leterítenie egy behemótot, aki… talán egy nő volt, végül begurult egy fedezékbe, és egy résen át kilesett. Már csak egy támadó volt a bejáratnál, az is egy eszméletét vesztett nőt erőszakolt az egyik ház árnyékában...